Új Néplap, 2012. november (23. évfolyam, 256-280. szám)
2012-11-05 / 258. szám
2012. NOVEMBER 5., HÉTFŐ SPORT KOMANEK A NYERŐK . A Komán Vladimírral a soraiban felálló FK Krasznodar 2-0-ra győzött a Dzsudzsák Balázst is foglalkoztató Dinamo Moszkva ellen az orosz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 14. fordulójában. Komán (képünkön) gólpasszt adott társának a 37 percben. Räikkönen sikere, Vettel hátrányból rajtolva is harmadik lett Simán győzött a szerb csapat kosárlabda Csak tíz percig volt szoros a meccs a Pionír-csarnokban autósport. Kimi Räikkönen, a Lotus pilótája nyerte vasárnap az Abu-Dzabi Nagydíjat, a Forma-l-es autós gyorsasági-világbajnokság idei 18. futamát. A finn versenyző mögött a spanyol Fernando Alonso (Ferrari) lett a második és a vb-címvédő, a pontversenyben éllovas német Sebastian Vettel (Red Bull)- aki büntetés miatt a boxut- cából rajtolt - a harmadik. Räikkönen, aki 2007-ben nyert világbajnokságot a Fer- rarival, és idén tért vissza a világbajnokság mezőnyébe, a második helyről indult, a huszadik körben került az élre, majd végig megtartotta az előnyét. A finn pilóta idei első, pályafutása 19. futamgyőzelmét szerezte meg. A pontversenyben második Alonso tíz ponttal marad el Vetteltől. ■ TOTÓ A totó 44/2. heti eredményei:________ 1. Dortmund-Stuttgart________0-0 « 2. Nürnberg-Wolfiburg________1-0 1 3. Mönchengladbach-Freiburg 1-1 « 4. HglfflWdf-AufelMirg_________2-0 1 5. Hoffenheim-Schalke________3-2 1 6. Hamburg-Bayern München 0-3 2 7. Leverkusen-Düsseldorf______3-2 1 8. Bremen-Mainz____________2-1 1 9. ACMilan-Chievo___5-1 1 10. Juventus-lnternazionale____1-3 2 11. Catania-Lazio____________4-0 1 12. Napoli-Torino_____________1-1 » 13. Bologna-Udinese__________1-1 » Plusz egy mérkőzés_________________ 14. AS Roma-Palermo lapzárta után HIRDETÉS Szolnok, Batthyány utca 8. Tel: 56/419-011 Nyitva mindennap 8-21-ig Uj üzletet nyitottunk: I Befektetési aranyértékesítés. Köziileteketis kiszolgálunk! www.cornergroup.hu MoneyGram Simon Balázsnak (labdával) és az Olaj legénységének ezúttal csak felvillanásokra futotta erejéből a Crvena Zvezda belgrádi otthonában Szoros első negyedet követően, az elmúlt hetekben jó formába lendült Crvena Zvezda 29 ponttal bizonyult jobbnak a magyar bajnoki címvédő Olaj KK együttesénél, amelynek ezúttal nem ment a játék. Varga Csaba Crvena Zvezda (szerb)- Szolnoki Olaj KK 103-74 (27-23, 30-20, 20-16, 26-15) Belgrád, Pionir-csarnok, 3000 néző. Vezette: Obradovic, Zurapovic, Bjedic (bosnyákok) CRVENA ZVEZDA: Nelson 8, Rakocsevics 10/3, Scott 10/3, Subotics 12/6, Katies 8. Csere: SZAVOVICS 15/6, BROWN 17, Szimonovics 7/3, RADIVOJE- VICS 9/3, Lazics 4, Mitrovics 3. Vezetőedző: Vlada Vukoicsics OLAJKK: Simon B. 9, Horváth Á. 10/6, Sehovics 15/6, Kalve 6, Báder 6. Csere: Gay 10/6, Szabó M. 6, Németh I. 6/6, Fodor M. 4, Trepák, Grebenár 2, Mar- kovics. Vezetőedző: Pór Péter. Edző: Drágán Alekszics, Kmé- zics Zorán. Az eredmény alakulása: 4. perc: 11-13. 6. p.: 20-14. 8. p.: 20-21. 12. p.:41-23. 20. p.: 55- 41. 25. p.: 61-54. 29. p.: 75-59. 32. p.: 85-61. 36. p.: 89-61. Jól kezdett az Olaj a Zvezda otthonában, a sok nagy csatát látott Pionir-csarnokban. Horváth Ákos és Báder Márton találataival vezetett a csapat az első percekben. A magyar bajnok kosárra kosárral válaszolt, ráadásul az utóbb emlegetett két kosaras példáját követve Simon Balázs és Szead Sehovics is betalált. A folytatásban azonban az NBA-ben is megforduló Rakocsevics vezérletével elvlada vukoicsics: - Nehéz perióduson van túl a csapatom, amely a Szolnok ellen, egy kihagyástól eltekintve, jól játszott és kezd hasonlítani arra, amit szeretnék látni tőle. Mindenesetre a játékunk biztató volt a keddi Európa-kupa-mérkőzés előtt. A Szolnok jobb csapatannál, mint amit a mostani mécsesén láttunk tőle. kezdett meglépni ellenfelétől a Zvezda. A szerb hátvéd zsinórban beszórt hat pontot, az Olaj azonban Szabó Miklós, Németh István, valamint Simon kosaraival visszavette a vezetést. A hátralévő két percben aztán megint fordítottak a szerbek, ám a mindössze négy pont yolt az előnyük tíz perc játék után. A második negyed ugyanakkor katasztrofálisan kezdődött: a Zvezda repesztett egy 14-0-ás sorozatot, amivel igencsak nehéz helyzetbe hozta a Szolnokot. Kihagyott dobások és technikai hibák jellemezték ebben az időszakban a piros-feketék pór Péter: - Az első negyedben még közel voltunk a szerb csapathoz, de ebben a periódus ban is sok pontot kaptunk. A folytatásban azonban elhúztak az agresszíven és jól védekező házigazdák. A térfélcsere után hét pont távolságra zárkóztunk fel, a továbbiakban azonban a jól játszó Zvezda ismét meglépett tőlünk. játékát - írta a kezdo5.hu. A továbbiakban Ernests Kalve duplát, majd Németh István triplát szórt a szerbek kosarába, így sikerült 14 pontra lefaragni a felek közti különbséget. A második félidő elején ösz- szeszedetten és motiváltán játszott az Olaj, és epbék WW .távon meg is lett az eredménye. Sehovics Brandon Gay és Horváth Ákos is pontokat szerzett, 61-54. Ezzel azonban el is lőtte minden puskaporát a vendégcsapat. Szubotics és a korábbi körmendi légiós, a piros-fehéreknél első meccsét játszó Mike Scott pontjaival a hazaiak 18 pontra növelték a távolságot. A záró felvonásban már nem sok minden változott. Próbálkozott ugyan az Olaj becsülettel, de ez kevés volt a jól játszó Zvezdával szemben, amelynél immár a harmadik edző dolgozik ebben az évadban. Az Olaj vasárnap a szlovén bajnok Olimpija otthonában lesz érdekelt a sorozatban. Ezt megelőzve kedden este a német Oldenborg otthonában Euro- Challenge Kupa rajtján lépnek pályára a piros-feketék. így látták a szakvezetők az összecsapást HÍRSÁV Vízilabda-válogatottunk legyőzte az olaszokat SIKERESEN folytatta szereplését a Világligában az átalakított és megfiatalított magyar férfi vízilabda-válogatott, amely a románok elleni, szerdai, 12-9-es nagyváradi diadal után a világbajnok, olimpiai ezüstérmes olasz nemzeti együttest is legyőzte - 6-5-re - szombaton Székesfehérvárott. A Szolnoki Dézsa-Közgép játékosai közül Hosnyánszky Norbert és Kis Gábor egyaránt jó teljesítményt nyújtott a találkozón. A Világliga e csoportjának tagja még az orosz csapat, amellyel első ízben január 30-án találkozik a magyar nemzeti együttes. A négyesből csak egy válogatott jut tovább. Négy góllal nyert csapatunk Eperjesen az olimpiai negyedik magyar férfi kézilabda-válogatott nagy csatában 28-24-re nyert a szlovák csapat ellen Eperjesen a 2014-es Euró- pa-bajnokság selejtezőjének második fordulójában, így óriási lépést tett a továbbjutás felé. Az állás: 1. Magyarország 4 pont (60-49), 2. Horvátország.4 (55-44), 3. Szlovákia 0.(45i53), 4. Lettország 0 (48-62). A kvartettből az első két helyezett jut ki a 2014-es dániai kontinensviadalra. Immár középdöntős a Fradi és a Győr A Ferencváros fordulatos mérkőzésen - elsősorban Szucsánszki Zita egy tucat góljának köszönhetően - 34-32-re nyert vasárnap a svéd Sävehof otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája negyedik fordulójában, így a Győrhöz hasonlóan bekerült a nyolcas középdöntőbe. A Ferencváros vasárnap a Dinamo Volgogradot fogadja Dabason. A két gárda vol- gográdi találkozóját 37-21-re nyerte a magyar bajnoki ezüstérmes. A végjátékban fordították meg a mérkőzést a jászberényiek kosárlabda A záró játékrészben mindössze kilenc pontot engedélyeztek vendégeiknek Földi Sándor tanítványai A férfi NB I 6. fordulójában a jászberényi csapat két ponttal legyőzte a pécsieket. TOP-COP Security JKSE- PVSK-Pannonpower 82-80 (28-23,14-24,18-24, 22-9) Jászberény, 600 néző. V: Győrffy, Hegedűs T. Pozsonyi. JÁSZBERÉNY: RAKICS 25/9, Markovics, SOÓS G. 13/9, Dra- micsanin 12/3, HORTI B. 14. Csere: Szabó P. 2, Török R. 6, László R., MADÁR 10/6. Vezetőedző: Földi Sándor. Edző: Horváth Balázs. PÉCS: Loesing 7/3, Kovács R, LEGION 30/9, TÓTH N. 14/3, HENDLEY 20/3. Csere: Bödör, Csabay, Nagy K. 5/3, Halász Á. 4. Edző: Csirke Ferenc. Az eredmény alakulása: 4. p.: 8-8, 8. p.: 20-16, 14. p.: 30-32, 18. p.: 37-40, 24. p.: 47-53, 28. p.: 53-62, 34. p.: 64-78, 38. p.: 79-80. A hazaiak Soós és Rakics találataival kezdték a mérkőzést, akik végig vezettek az első negyedben. A folytatásban azonban feljött a pécsi csapat, mert a két amerikai játékosuk, Legion és Hendley egyaránt elkapta a fonalat. A herényiek közül hiába dobott hibátlanul az első félidőben Rakics, a ven- „ dégek nagyon feljavultak, és a § 20 percben az utóbb emlegetett | amerikai játékosaik révén öt | pontos előnyt szereztek, 42-47. s A folytatásban sem ment a be- A herényiek kiválósága, Rakics (jobbról) mindössze két dobást hibázott rényieknek, míg pécsiek gyorsan és ponterősen kosárlabdáztak, olykor már 12-13 ponttal is vezettek. Ráadásul a kék-fehérek centere, Dramicsanin négy faulttal a kispadot koptatta a harmadik negyedben. A záró játékrész 60-71-ről, rosszul indult a jászberények számára, mert a vendégek nem engedtek előnyükből, sőt a 34. percben Tóth triplájával már 64-78-ra alakult az állás. A végjátékban azonban csak egy csapat, a Jászberény volt a pályán, a közönség fergeteges biztatása mellett Rakics pazar játékával az utolsó percben megnyerte a mérkőzést a teljesen leblokkoló pécsiekkel szemben. A herényi gárda szombaton Szombathelyen vendégeskedik. Földi Sándor: - Örülök a győzelemnek, de a harmadik negyedben nagyon rosszul védekeztünk. A végén - igaz, némi szerencsével - a sírból hoztuk vissza a meccset. Csirke Ferenc: - Az utolsó öt percben sok fegyelmezetlenséget követtünk el, aki a végjátékban nem tud pontot dobni az nem is érdemel győzelmet. További eredmények Körmend-SzombathelyiKC 83-76, Atomerőmű SE-Alba Fehérvár 71-68, Kaposvári KK- Szedeák 81-78, Sopron-Nyír- egyháza 90-84, Zalaegerszeg -Debrecen 88-78. ■ V. CS. * t