Új Néplap, 2012. november (23. évfolyam, 256-280. szám)

2012-11-27 / 277. szám

16 2012. NOVEMBER 27., KEDD Tovább menetel a Barca. Cesc Fabregas (képünkön) vezérletével 4-0-ra győzött a Barcelona a Levante otthonában a spanyol bajnokság 13. fordulójában. A Barca tehát tovább őrzi veretlenségét, tizenkettedszer nyert, Messiék 11 ponttal állnak jobban, mint a Real Madrid. SPORT LABDARÚGÁS Túrkevei pilóta is érdekelt lesz a Dakar-rali közelgő futamán Vissza akar vágni az Olaj ÖT kosárlabda Először hazai pályán az Olaj az EuroChallenge Kupában bajnokságokban autósportA Sandlander autóscsapat egyik egysége - melynek a túrkevei Sebes­tyén Sándor és párja, Bognár József is tagja - mozgalmas, eredményes évet tudhat ma­ga mögött. A fiúk nemcsak a magyar tereprali bajnok­ságban hozták a kötelezőt, hanem a Közép-Európa Zóna Kupában is. A hat fordulóból álló sorozatban négy verse­nyen indultak, amelyeken minden alkalommal egyen­letes teljesítményt nyújtot­tak, és rendre pontszerző helyen értek célba. A rendkí­vül népes T2-es mezőnyben a taktikusan autózó páros a dobogó harmadik fokára állhatott a CEZ Kupában. A csapat fejlődése nemcsak az eredményekben, hanem a technikában is megmu­tatkozik, amelynek első és legnagyobb erőpróbája a Da­kar-rali lesz. A páros a világ egyik legnagyobb autóverse­nyén egy Toyota VDJ200-al vág neki a közel 8000 kilo­méteres távnak. Sebestyén Sándor és Bog­nár József járműve, valamint a kamion a franciaországi Le Havre kikötőjéből folytatja útját több száz társával, ke­resztül az Atlanti-óceánon. A csendes-óceániai Lima ki­kötőjéig hajóznak, hogy ott a Sandlander csapattal új­ra egyesülve véghezvigyék a kitűzött célt: leküzdeni a 8000 kilométeres embert és technikát próbára tevő Dakar Rally távját. ■ HIRDETÉS PÉNZVÁLTÓ Szolnok, Batthyány utca 8. Tel: 56/419-011 Nyitva mindennap 8-21-ig Uj üzletet nyitottunk: _ Szapary utca 23. 06 56/510-271 Nyitva tartás: hétköznap 9-17-ig Befektetési aranyértékesítés. Közületeket is kiszolgálunk! www.cornergroup.hu MoneyGram nemzetközi pénztranszfer 1 Az Olaj montenegrói légiósa, Sead Szehovics (labdával) egykori csapata, a német Oldenburg ellen bizonyíthatja, hogy jó vásárt csináltak vele Szolnokon 'ifg ' " ! T» í ~~ I El ~ Három idegenbeli EuroChallenge mérkőzés után ma este 19 órakor már hazai pályán szerepel a so­rozatban a Szolnoki Olaj KK, amely a német Oldenburg csapatát fogadja a tiszaligeti arénában. Varga Csaba A vendégek veretlenül vezetik az F jelű csoportot az Euro­Challenge Kupában, neveze­tesen mindhárom meccsüket megnyerték, igaz mindegyiket hazai pályán játszották. Az Olajt és a Temesvárt 17-17, míg a Körmendet 31 ponttal verték Sebastian Machowski edző ta­nítványai. A Bundesliga 18 csapatos mezőnyében hét győ­zelemmel és három vereséggel a negyedik helyen tanyáznak. A legutóbbi bajnoki forduló­ban valóságos erődemonstráci­ót tartottak, hiszen 113-62-re győzték le a Hagen együttesét. A statisztikából is kiderül, hogy a kulcsemberek a szokottnál is kevesebbet játszottak, egyértel­mű hogy már az Olaj elleni ide­genbeli meccsre tartalékoltak. Tudják, nem lesz könnyű dol­guk a Tiszaligetben, ahol egy csapat sem mehet biztosra. Az EuroChallenge sorozatban har­madik idényét tölti a szolnoki együttes, közben 13 mérkőzést tudott le hazai környezetben, mindebből 12 összecsapást nyert meg a társaság. Érdekes­ség, hogy az elmúlt szezonban az első és második csoport­körben is német csapattal csa­tázott az Olaj, előbb az Artland Dragons, majd a Telekom Bonn Szombaton Szolnokon járt a 222 cm magas Somogyi Ger­gely, aki az NBA előszezonjá­ban a Los Angeles Lakersben szerepelt, ahol azonban nem kapott szerződést. Azóta is csa­pat nélkül van a center, írta meg lapunk tegnap. Dr. Nyer­ges Zsolt, az Olaj KK elnöke la­punknak elárulta, felvették is alulmaradt a Tiszaligetben. Az utóbbiak különösen zokon vették a vereséget, mert en­nek köszönhetően nem jutottak a nyolc közé. Arról nem beszél­ve, hogy ezt követően a négyes döntőig meneteltek Horváth Ákosék. Ennyit a múltról. A jelenben az oldenburgi ve­reséget követően Körmenden és Temesváron is nyerni tudott a Szolnok, ami azt is jelenti, hogy a csapat harcban áll a két továbbjutó hely valamelyikért. Az biztos, hogy két győzelem még szükségeltetik a piros-fe­keték számára a biztos tovább­a kapcsolatot Somogyival, azt puhatolva, szándékában áll-e Magyarországon játszani, és ha igen, lenne-e kedve a szolnoki klubnál megkezdett munkába bekapcsolódni. Kipróbálná-e magát a nemzetközi kupákban. A szolnoki klubvezetők most várják a választ Somogyitól, va­lamint menedzserétől. lépéshez. Nem lenne baj, ha már a mai mérkőzést is győze­lemmel zárnák a szolnokiak, akikre továbbra is erőltetett menet vár, hiszen szombaton este Szkopjéban már égy újabb Adria Liga összecsapáson sze­repelnek.- Vissza akarunk vágni a né­met csapatnak az első fordu­lóban elszenvedett idegenbeli vereségért - kezdte Pór Péter, az Olaj vezetőedzője. - Csalóka volt az Oldenburgban elszen­vedett 17 pontos vereségünk, hiszen három perccel a vége előtt még csak nyolc pont volt a hátrányunk. Sajnos így ala­kult, ma este próbálunk javí­tani, folytatni akarjuk jó so­rozatunkat az EuroChallenge Kupában. A beteséggel bajlódó Németh Isti kivételével min­denki a fedélzeten, készen ál­lunk a ma esti összecsapásra. A találkozót, akárcsak az Adria ligásakat a Sport Televízió fog­ja közvetíteni. A másik ágon a nyeretlen Körmend az egy győzelemmel és két vereséggel álló Temesvár csapatát fogadja. Somogyi Gergely válaszára várva Kosárlabda, Adria Liga 1. Igokea 8 2 756-690 18 2. Partizán 8 2 770-719 18 3. Crvena 6 4 810-741 16 4. Podgorica 6 4 711-673 16 5. Cedevita 6 4 730-730 16 6. Radnicski 5 5 786-764 22 7. Krka 5 5 687-710 15 8. Szkopje 5 5 680-711 15 9. Olimpija 4 6 761-745 16 10. Siroki 4 6 732-719 14 11. Cibona 4 6 719-725 14 12. Split 4 6 714-774 14 13. Zadar 3 7 724-767 13 14. Ólai KK 2 8 730-842 12 Következő forduló: Szkopje-Szolnoki Olaj KK, szombat, 20.30 óra Férfi kosárlabda. NB IA 1. Álba Fehérvár 7 2 788-650 16 2. Kaposvár 7 2 784-715 16 3. Atomerőmű 7 2 778-749 16 4. Sopron 6 3 775-708 15 5. Szombathely 6 3 810-765 15 6. Pécs 4 5 681-686 13 7. Jászberény. 4 5 727-761 13 8.ZTE KK 4 5 737-809 13 9. Nyíregyháza 3 6 718-722 12 10. Szedeák 3 6 731-775 12 11. Körmend 3 6 754-802 12 12. Debrecen 0 9 599-740 9 Kővetkező forduló: ZTE-Jászberény, szombat, 18.30 óra Férfi vízilabda, OB I. 1. Szolnok 7 0 1 101-45 21 2. ZF-Eger 6 1 0 94-36 19 3. Szeged 6 1 0 77-55 19 4. Debrecen 6 Ű I 89-53 8 5. Vasas 4 2 0 64-41 14 6. Honvéd 4 0 2 50-44 12 7. BVSC 3 0 4 66-65 9 8. Szentes 3 0 4 58-78 9 9. Juniorvál. 2 1 4 60-74 7 10.0SC 1 1 5 45-83 4 11. PVSK 1 0 5 42-66 3 12.FTC 1 0 4 39-67 3 13. EKF 0 0 6 40-63 0 14. Kaposvár 0 0 8 47-102 0 Következő forduló: Vasas-Szolnoki Dózsa-Köz- gép, vasárnap, 15 óra Férfi kézilabda, NB IB 1. Balmazújváros 9 0 1 300-244 18 2. Törökszentmiklós 8 1 1 284- 244 17 3. Mezőkövesd 7 2 1 303-279 16 4. Nyíregyháza 8 0 2 282-258 16 5. SBS Eger 6 2 2 243-241 14 6. Békés 4 1 5 256-253 9 7. Ózd 4 0 6 275-290 8 8. Mizse KC 4 0 6 266-286 8 9. Balassagyarmat 3 1 6 288-294 7 10. Gödöllö 2 0 8 265-278 4 11. Hajdúnánás 1 1 8 239-289 3 12. Hajdúböszörmény 0 0 10 234-279 0 Következő forduló: Balmazújváros-Törökszent- miklós, szombat, 18 óra Kiütéses győzelmet aratott a TKE az ózdi együttes ellen kézilabda A harmadosztályú csapatok közül a Székács, a Martfű és a Túrkeve is sikeresen zárta a soros fordulót Kis Gergely, a Claas-Török- szentmiklós edzője óva intett mindenkit a túlzott optimiz­mustól az Ózd elleni mérkőzés előtt. Már csak azért is, mert az elmúlt évad záró fordulójában csapata fájó vereséget szenve­dett a kohász városban, mellyel lecsúszott a dobogóról. Vendéggólokkal indult a mér­kőzés, amire pár perc után ér­kezett válasz, méghozzá Losonc és Takács átlövéseivel. Közben a védekezés is összeállt, aminek a félidő közepére meg is lett az eredménye,13-6-nál ki is kérte idejét Váczi Sándor, a vendégek mestere. Valemelyest összekap­ta magát az ózdi gárda, amely faragott hátrányából a szünet­re. A fordulás után viszont már csak egy csapat volt a pályán, a TKE. A maradék harminc percben mindössze az maradt a kérdés, hogy mennyit tudnak közé tenni Nagy Tamásék, akik ekkor már a közönségnek is játszottak, hiszen a mérkőzés eldőlt. A hátralévő 15 percben szebbnél szebb gólokat láthat­tak a miklósi csapattól, amire a Boda-Takács duó kínai figu­rája tette fel a koronát. A vég­játékban mindenki pályára léphetett a miklósiak soraiban, J ami nem is volt baj gondolván § a folytatásra. Szombaton ennél | sokkal komolyabb ellenfél vár | Csatóékra, és az is eldől, hogy 1 ki hányadik helyen megy a té­A miklósiak (szemben) remekeltek az évad utolsó hazai meccsén li szünetre. Kevesen gondol­ták, hogy az utolsó forduló dönt majd a téli első helyről, illetve a dobogó maradék két helyé­ről. Az első a másodikkal, míg a harmadik a negyedikkel ta­lálkozik az őszi utolsó forduló­ban, mikor a TKE a listavezető Balmazújvárossal csatázik. Claas-Törökszentmiklós- Ózd KC 36-25 (16-12) Törökszentmiklós, 400 néző. V: Dudás, Serfőző. TKE: RÉCSI - CSATÓ 7 (1), TAKÁCS 9, NAGY 5, Zöldy 1, BODA 5, Szöllősi 1. Csere: MÉ­SZÁROS R, Köteles (kapusok), Gál, Csikós 4, Gelley 2, Musits 1, Kocsis, Mészáros G., Losonc 1. Edző: Kis Gergely. Hétméteresek: 3/2 ill. 3/3. Kiállítások: 10 ill. 8 perc. Kis Gergely: - Köszönjük szur­kolóink egész éves buzdítását, úgy gondolom, hogy a mérkő­zésen kiszolgáltunk minden kilátogató nézőt. A záró fordu­lóban Debrecenbe komoly csa­ta vár ránk a Balmazújváros ellen, szeretnénk szépen zárni az évet. További eredmények, NB II, Délkeleti csoport, férfiak: Sze- ged-Algyő-Kunszentmárton UNITRADE 23-22, Martfű- Békéscsaba 31-24, Makó-Tö- rökszentmiklósi Székács KE 25-28, Mezőtúr-Pick Szeged II. 22-37. Nők: Túrkevei VSE- Orosháza II. 39-34. ■

Next

/
Thumbnails
Contents