Új Néplap, 2012. november (23. évfolyam, 256-280. szám)

2012-11-24 / 275. szám

2 A NAP TEMAJA 2012. NOVEMBER 24., SZOMBAT A repülőtérről általában hangárok, beton kifutópályák jutnak az ember eszébe. Pedig szükség esetén egy legelő is szolgálhat felszállóhelyként. Ezeknek az elfelejtett reptereknek néztünk utána a megyében az elmúlt napokban. REPTÉRI LEGENDÁK NYOMÁBAN Gondolták volna, hogy Jánoshidán valaha repülő­tér létezett? Márpedig Magó Károly zászlós, a szolnoki repülőmúzeum munka­társa szerint Kenderesen, Abonyban, Mezőtúron, Jánoshidán és Vezsenyben mára elenyészett fel- és le­szállópályák húzódtak. Szathmáry István- Köztudott, hogy Horthy kor­mányzó fia és veje is képzett pilóták voltak. Talán miattuk létezett már a háború előtt is repülőtér Kenderesen - meséli Túri János, miután a városháza előtt letérünk a négyes útról, s a kastély előtt továbbmenve el­érünk úticélunkig. Igaz, amit | most látunk, jóval későbbi, § a felszállópályaként szolgáló | mező szélén látható épületek J már a repülőgépes növényvédő £ szolgálat idejéből származnak.- A helyi legendák emleget­nek repülővel érkező tábor­nokokat és más magas rangú személyiségeket, amiben van is némi logika - folytatja Túri úr, mert a nyaranta itt tartóz­kodó kormányzó ekkor is részt vett az államügyek intézésé­ben. Alt a legendát azért nyu­godtan nevezhetjük szó szerint légből kapottnak, ami szerint maga Adolf Hitler is megjelent egyszer a kenderesi füves le­szállópályán. Nem volt híres az effajta látogatásairól, és a kor­mányzó sem erőltethette túlzot­tan a találkozást. Az tény, hogy két pilóta is nyugszik a közel­ben, az itteni családi kriptában alussza örök álmát a fronton meghalt Horthy István tartalé­kos repülő főhadnagy és sógo­ra, gróf Károlyi Gyula gépész- mérnök, aki 37 évesen zuhant gépével a Dunába. Reptérkereső túránk követ­kező helyszínén, Mezőtúron már kézzelfoghatóbb dolgok­kal találkozunk. Tolnai Sán­dor gazda emlékei szerint az egykori magyar laktanyában, a háború után is magyar repü­lőalakulat állomásozott néhány évig. - Azért költöztek el tő­A szandai sportreptér mai békés kinézete már nem emlékeztet az egykori háborús pusztításra, bombatölcsérekre, megsemmisült gépekre lünk Kunmadarasra,mert nem tudták bővíteni a kifutópályát - mondja. A helyszínen, egy fü­ves legelőn valóban azt látjuk, hogy a vasút, a temető, meg két országút úgy körbekeríti a te­rületet, hogy arról komolyabb gépek nem nagyon emelked­hettek a levegőbe. íjjaxo.- A szomszédságunkban lakott az alakulat politikai tisztje, aki tele volt panasszal. A légi balesetek után neki kel­lett a hozzátartozókkal tudatni a rossz hírt, ami nagyon meg­viselte. Tolnai úr arra is emlé­kezett, hogy Mezőtúron már a háború előtt is jártak híres repülők, Murányi Jenő főhad­nagy és Dinka Tibor zászlós, a legendás Puma század pilótái. Murányi Jenő aztán a háború után a jéggyárba került gépész­nek. Dinka Tibor még egy ideig még a légierőnél szolgált, majd koholt vádakkal letartóztatták, halálra ítélték. Később kegyel­met kapott, s a repülőgépes nö­vényvédő szolgálat pilótája lett. Murányi Jenő egyszer Fockéval még a Berettyó-híd alatt is át­repült, Dinka Tiborról meg már Szolnokon mesélte gyerekkori emlékként Hajnal Sándor, hogy mezőgazdasági repülő korában sokszor benézett a cukorgyári irodaépület emeletén dolgo­zó feleségéhez, természetesen a pilótaülésből, az ablakon át. Tolnai úr elmesélte, hogy Mezőtúr határában rövid ideig létezett egy orosz repülőtér is. Oda ugyan nem mentünk el, mert ez a jelenlegi marhalegelő nem túl járható helyen, az isten háta mögött, a város és Szarvas közötti Tisza-holtágban a Túr­tőnek nevezett részen áll, de ehhez is fűződik személyes emlék.- Egyszer azt láttam, hogy nagyon tekergették az oroszok az ég felé a nyakukat. Fent két gyorsan zuhanó pontot láttam, az egyikből végül ejtőernyő lett, de a másik meg sem állt a földig. A katonák rohanvást indultak a helyszínre, s később mondták, hogy valami vissza­tért német géppel vívott légi csatát bánt az egyik repülőjük. Az otthagyott roncsból később unokatestvére kiszedte a gép­puskát, meg a műhorizontot, ami volt az ő kezében is. Egy lakatos meg a motorra tette rá a kezét - meséli. Korábban ő is őrzött háborús emléktárgya­kat, de mára csak ilyenek ma­radtak, mutat a kezében őrzött gyalogsági ásóra. A gazdátlan háborús roncsokat apránként felszívták a környező tanyák, így lett a páncélból egyengető lap, a géptörzsből meg ól, ezért ■ Sokszor benézett az irodaépület emeletén dolgozó feleségéhez a pilótaülésből. rendelkezik mára a szolnoki re­pülőmúzeum a szinte teljesen megsemmisült Savoya gépek egy darabjával. A benne tanyá­zó lábasjószágnak bizonyára fogalma sem volt arról, hogy hajléka az egykori olasz ural­kodóházról kapta nevét. Kö­vetkező állomásunk, Vezseny háborús repteréről már nem sikerült ilyen részletes híre­ket kapnunk, így végül másutt folytattuk a keresést. Abonyban, a Szolnoki útról nyíló Mikes Kelemen utcában a hatvanas évek sátortetős há­zai között kerékpározó hely­béliek közül valószínűleg nem sokan tudják, hogy valójában egy egykori kifutópálya kör­nyékén járnak. Markó Ferenc helytörténésztől tudtuk meg, hogy 1944 végén itt is szovjet hadi repülőtér üzemelt, amit december táján telepítettek Budapest környékére. Kezé­ben tartott helytörténeti mun­kájából az is kiderül, hogy a református egyház lucerna­földje lépett itt egy időre ha­di szolgálatba, s tíz, tizenkét, Po-2-es, főleg éjjeli bevetésre használt kétfedelű gép állomá­sozott rajta.- Zörgő-csörgő hangjuk miatt a németek a Nähmaschi­ne, varrógép gúnynevet adták neki, az oroszok meg kukuru- za, kukorica néven is becézték - tájékoztat bennünket Markó úr. Ez volt a legnagyobb szám­ban gyártott kétfedelű gép a vi­lágon, s úgy támadott, mint a bagoly. Leállított motorral, siklórepülésben érkezett, pár méterrel a föld felett, s a kato­nák már csak a szárnyai körül kísértetiesen süvítő szélből tudtak, hogy közeledik az ál­dás. Rendkavül nagy volt ezek­nek a váratlan támadásoknak a lélektani hatása is az ellen­félre. Érdekes módon főleg női pilóták vezették, közülük töb­ben hírhedtté váltak a háború során végrehajtott merész éj­szakai rajtaütéseikért. Utolsó előtti állomásunk Jánoshida, ahol nem túl ele­gáns módon a szeméttelep és a szennyvízkezelő közelségé­ben kötünk ki. A helybeli Zám- bori János emlékezete szerint itt, a Premontrei rend egykori csikókarámja melletti sík terü­letet szemeltek ki maguknak repülőtér létesítésére az oro­szok, a katonákat meg a falube­li házaknál szállásolták el.- A nagyszüleimnél lakott a parancsnok sofőrje - meséli egy régen élt katona történetét Zámbori úr. Andrej Sztyepano- vics Holubkovnak hívták, de az itteniek csak Andrásnak szólí­tották. Békés, jóindulatú ember volt, és szeretett volna a háború után viszajönni, hogy itt tele­pedjen le, mert otthon senkije sem maradt. Persze aztán ma­gával sodorta a front, egyszer még meglátogatta gépkocsival a háziakat, de aztán többé nem látták. Ki tudja, túlélte-e egy­általán a háborút. Reptértúránkat a ma is mű­ködő szandai sportreptéren végezzük, ami Magó zászlós elmondása szerint többször szolgált hadirepülőtérként is. A katonai reptér elkészülte előtt is állomásoztak rajta harci gépek, később légi lövészet cél­jaira is használták. A háború alatt azután már rendszeresen állomásoztak rajta a katonai reptérről kiszorult harci gépek. Ahogyan ma végignézünk raj­ta, nagyon békés képet mutat, semmi sem utal arra, hogy itt is alapos munkát végzett a leg­utóbbi világégés. Király Sán­dor visszaemlékezése szerint leégett hangárral, szétrombolt, vagy a Tisza vizébe dobált gé­pekkel, bombatölcsérekkel tar­kított használhatatlan kifutó- pályávalval érte meg a béke beköszöntét, hogy utána renge­teg munkával Ismét a repülés szolgálatába állítsák. Többi, mára elenyészett egy­kori társa pedig már csak az emlékezetben él tovább. A szolnoki repülőmúzeumban is akad egy PO-2-es „varrógép" Gyakorlott pilótának a füves mező sem jelentett gondot fodor gyula Szolnokon élő nyugalmazott repülő ezredes egyike azoknak, akik szolgálati idejük alatt még rendszeresen szálltak le-föl füves szükségrep­tereken. Elmondása szerint gya­korlott pilótának nem jelentett gondot a használatuk. Fontos volt, hogy a terep teljesen sima legyen, mert nagy sebességnél egy gödör, árok, de akár egy friss vakondtúrás is balesetet okozhatott. Leszálláskora repü­lőgépek típustól függően 90-100, de akár 180-200 kilo­méteres sebességgel érkeztek a leszállópályára, s ha bármibe beleakadt a futómű, életét is veszthette a pilóta az átforduló gépben. Emellett a hosszuk is nagyon lényeges volt, mert ha felszállás közben esetleg leállt a motor, amire akadt példa az idők során, még újra le tudta tenni a pilóta a gépet, anélkül, hogy baja történjen. ezért rendszeresen karban­tartották, ellenőrizték a felszí­nüket, s ha ezt lekiismeretesen végezték, megfelelő biztonság­gal lehetett használni bármelyi­ket, főleg a kisebb sebességű légcsavaros gépek esetében. Ab­ban, hogy esetleg éppen egy lu­cernaföld szolgált kifutópálya­ként, nem volt semmi szokat­lan, az is megfelelő terep lehet erre a célra. gyakorlatok, meg háborús időszak során a rendszeresen áttelepülő repülőalakulatok egyébként is döntően ezeket a szükségreptereket használták, de voltak a megyében is olya­nok, amiket folyamatosan al­kalmaztak kiképzési célokra. Egy ideig ő is volt parancsnoka ilyen létesítménynek. Az abonyi Mikes Kelemen utcában is háborús reptér volt egykor 4 Í 4 A

Next

/
Thumbnails
Contents