Új Néplap, 2012. november (23. évfolyam, 256-280. szám)
2012-11-20 / 271. szám
2012. NOVEMBER 20., KEDD 10 ELETMOD - MŰSOR Attól, hogy teltkarcsu, még variálhatja jól az öltözéket aki legszívesebben farmert, pólót, pulóvert hord, csak azért, hogy elrejtse 48-as méretét, az is variálhatja az öltözködését. Remek megoldást jelenthet a visszafogott színű, egyszerű szabásvonalé nadrágkosztüm. Ezt az alapdarabot ugyanis bátran és nagyon sokféleképpen lehet variálni különböző ingekkel, pulóverekkel. Biztos, hogy akkor sem lesz túlöltözött, ha a nadrágot mutatós blúzokkal, ingblúzokkal, kapucnis pólókkal vagy garbókkal hordja. Az a lényeg, hogy a felsőrész lehetőleg ne testhezálló, hanem kellemes, laza szabású legyen, így ugyanis a gömbölyded részeket finoman eltakarja. Alkalmanként pedig még a farmer is megengedett, ha nem túl koptatott, vagy nem nagy mintás, esetleg feltűnően hímzett, és inget, zakót visel hozzá. ■ Egyedi, erdei együttes túrázóknak Oldalzsebek, terepszín, jó cipő - legyen divatos is Egy nadrágkosztüm segíthet Sokan késő ősszel is szívesen járják az erdőt. Érdemes azonban ilyenkor nemcsak arra figyelni, hogy a túrára szánt összeállításban minél csinosabbnak tűnjünk, hanem az is lényeges, hogy az együttes kényelmes és kellően meleg is legyen. AS-összeállítás Miben menjünk és mit vigyünk magunkkal? A réteges öltözködés mellett a legfontosabbak: vízálló túracipő, nem túl szűk nadrág, széldzseki, esőkabát, hátizsák, s aki szereti, övtáska. A cipő lehet bakancs vagy terepfutócipő. A legfontosabb, hogy vízálló legyen és kényelmes. Enélkül rémálommá válhat a kirándulás. A nadrág legyen hosszú, és kényelmes. Ma már temérdek túranadrág létezik, de a jó öreg mackónadrág is megfelelő. Vízálló cipő mellett lehetőleg tegyünk még váltózoknit a hátizsákba. Roppant praktikus és mutatós viselet a zöld vagy a terepszínű, oldalzsebes, alul összefogható nadrág, hiszen ezen a ruhadarabon nem látszanak meg a fűfoltok, s a bogarak ellen is remek 9*2“. V * ' 1 ‘3 j. T ■> r ■v v 4. . mm Egy tökéletes szerelésben könnyebb a túrázás. Hegymászáshoz a feszes (kord)nadrág a legmegfelelőbb, és ha netán esne az eső, megvéd a dzseki Kényelmesebb vízlepergetős dzsekiben akár hétköznapi viseletként is megállja a helyét a sötétbarna kordszoknya és a bélelt korddzseki, amely nőiesebb megjelenést nyújt a színes harisnyával és a tónusához illő garbóval. a vízlepergetős dzsekiben kényelmes a mozgás, élénk színben izgalmasabbá tehetjük. Ne feledkezzünk meg a hátizsákról sem. Ez a kiegészítő lehet több rekeszes, élénk divatszínben. Aki az övtáskát szereti, talál fekete- és narancs színű, orkán anyagból készült modellt, terepszínű, derékra csatolható utazótáskát, s kifli fazonú, vízlepergetős, cipzáras kelléket is. védelmet jelent, ha alul ösz- szehúzzuk, megkötjük a szárát. Arról nem is beszélve, hogy az oldalzsebekben temérdek, a kiránduláshoz nélkülözhetetlen kellék elfér. S nagyon látványossá tehetjük a külsőnket, ha szintén zöld árnyalatokban pompázó, mintákkal téli, kötött pulóverrel ölti magára. A meleg kardigánt se felejtsük ki, hiszen akár vállra vetve, vagy csípőre kötve is hordhatjuk, ha kisüt a nap, viszont akkor is jó szolgálatot tehet, ha hűvösebb erdei szakaszokra érünk. A sárga tónusú ruhadarab vidámmá, s nagyon figyelemfelkeltővé teszi a zöld árnyalatokat is. A széldzseki vagy a vastagabb kabát is lényeges kellék, így nem fogunk fázni akkor sem, ha a hegytetőn jeges a szél. A túrázáshoz fontos a jó sötétszínű tornacipő vagy bakancs. Ha hegymászásra készülünk, viseljünk feszes kordnadrágot, steppelt, világos színű, pufi kabáttal. Hangulatot ad az együttesnek a vastag kötött sál, s a hozzá illő fejfedő. Jöhet a hó és a jég, a vastagon bélelt, orkán nadrágban biztosan nem érezzük a hideget. A kapucnis, polár pulóveren a szél sem fújhat át, emellett sportosan csinos. Ősz típusúak divatja: barna tónusok barna hajúaknak azok a hölgyek, akiknek a haja aranybarna, közép-, vagy éppen sötétbarna, sőt vörösek mind-mind az évszak típusok közül az ősz típusba tartoznak. Fontos, hogy jól válogassák ösz- sze a színeket. Kreol bőrükhöz a fekete és a fehér túl hideg, kemény árnyalat. Viszont előnyös a barna minden tónusa - a bézstől a csokoládébarnáig a kékes színek közül a petrol-, a tengerész- és a farmerkék, a kekik, a sötét- és olívzöld, a szürke meleg tónusa, valamint az arany-, bronz-, mustár-, narancs- és kukoricasárga, a réz szín a legelőnyösebb. Fehér helyett a pezsgő, a tojáshéj, a krémszín, vagy a világoskék javasolt. Míg szinte valamennyi földszín közül bátran választhatnak, fontos, hogy kerüljék a vonásaikat megkeményítő hószínt, valamint az ezüstöt. ■ ‘Ez ? 'tSw'r'SLV'Vr-ii*Őszi divat sportos stílusban ELEVIZIO MŰSOR A tVr-Hét AJÁNLÁSÁVAL 2012. NO SPEKTRUM 8.05 Reflektor Reggel © 8.15 Reggeli- Csak csajok © 9.00 112 - Életmentők © 10.05 TopShop 11.45 Asztroshow 12.50 Törzsutas (ism.) 13.25 Fókusz © (ism.) 14.00 Pasik!© 14.40 Gálvölgyl-show © 15.10 Bűnös szerelem © 16.15 Marichuy- A szerelem diadala © 16.45 Riválisok© (mexikói sorozat) 17.15 A gyanú árnyékában © 18.30 Híradó 19.10 A Kód 20.15 Fókusz© 20.55 Barátok közt© (magyar sorozat) 21.30 Castle© (amerikai krimisorozat) 22.30 Döglött akták ® (amerikai krimisorozat) 23.35 XXI. század- a legendák velünk élnek © 0.10 Reflektor® 0.25 Ments meg! © (amerikai sorozat) 5.25 TeleShop 6.00 TotalCar® 6.25 Tények Reggel 7.00 Mokka © 9.50 Stahl konyhája © 10.00 Babapercek® 10.10 TeleShop 11.15 Ezo.TV 12.20 Atűzsárkány birodalma © (am.-román kalandfilm, 2008) 14.00 Tények Délután 14.55 Árva angyal© (mexikói romantikus sorozat) 15.25 Walker, a texasi kopó © 16.25 Titkok hálójában © 17.25 Update konyha © 17.30 Hal a tortán® 18.30 Tények 19.35 Aktív® 20.05 Jóban Rosszban © (magyar sorozat) 21.20 Halálos iramban © (amerikai akciófílm, 2001) 96' Közben: Kenósorsolás 23.20 Aktív (ismétlés) © 23.50 Tények Este 0.25 Ezo.TV 1.25 A titok gyermekei ® (magyar-török film, 2002) 116' 3.25 TotalCar (ism.)© 8.15 India - Álmok útján ® 9.05 Hacktion Újratöltve (ismétlés) © 10.00 Szeretettel Hollywoodból © 10.30 Család-barát 12.00 Híradó délben 12.25 Srpskiekran 12.55 Unser Bildschirm 13.30 Szálka, avagy Bagi és Nacsa megakad a torkán © 14.25 Sophie szerint a világ © 14.55 Édes élet olasz módra © 15.45 A férfi a legjobb orvosság © 16.35 MM - A megoldások magazinja 17.35 Híradó 17.40 Heartland© 18.30 Maradj talpon! © 19.30 Híradó este 20.15 Párizsi helyszínelők © 21.10 Borvacsora® 22.05 Az este 22.40 Borgiák © (9.) 23.30 Híradó 23.45 Barangolások öt kontinensen © 8.50 Baba TV 9.15 Szókimondó© 10.15 Hagyományok Háza 10.40 Mindentudás Egyeteme 2.0 11.30 MostaBuday! 12.00 Híradó 12.19 Sporthírek 12.25 Magyar pop 13.20 Megtörtént bűnügyek © 14.25 A védelemé a szó © 15.20 A magyar puszta 15.40 Klipperek 2.0© 16.10 Drága doktor úr © 16.55 Elitgimi© 17.50 Felfedező úton a Robinson család © 18.20 A Nyereg Klub© 18.45 Tinga Tinga mesék 18.55 Kérem a következőt 19.10 Édes élet olasz módra © (36.) 20.00 Híradó 20.40 25 éves a Vidám Színpad © 22.15 Maradj talpon! © 23.05 A férfi a legjobb orvosság © (24/5.) 23.50 Átok © (22.) , 0.20 Mesék a 19. századból © 6.15 Akifutó© 7.10 Zsírégetők© 8.05 Harmadik műszak © (am, sorozat, V. évad, 2 rész) 9.50 Extralarge: Gonzales bosszúja © (olasz-amerikai krimi, 1993) 11.35 Gordon Ramsay- A pokol konyhája © 12.30 Monk- Flúgos nyomozó © (am. krimisor., V. évad 2 rész) 14.25 Az utolsó zsaru © 15.25 Esküdt ellenségek: Bűnös szándék ® (am. sorozat, V. évad, 2 rész) 17.20 Az utolsó zsaru © (német krimisorozat, I. évad) 18.30 Gordon Ramsay- A pokol konyhája © 19.25 Jóbarátok® (am. vigj.-sor., IV. évad, 2 rész) 20.25 Két pasi- meg egy kicsi © (am. vigj.-sor, IV. évad, 2 rész) 21.25 Betépve® (amerikai krimi, 2001) 23.55 Bombabiztos® (amerikai thriller, 2000) 1.45 Egy kapcsolat szabályai © (am. vigj.-sor., V. évad, 2 rész) 7.40 Valóságos kincsesbánya 8.05 Kultikon (ismétlés) © 8.30 Híradó 8.35 Hazajáró (ismétlés) 9.00 Közvetítés a Parlament üléséről 16.00 Mesélő cégtáblák 16.30 Térkép® 17.00 Dunaanzix 17.20 Életképek© 18.00 Híradó 18.35 Közbeszéd 19.00 Magyar elsők 19.20 Tálentum 19.55 Helló, Doki! © (fr.-magyar sorozat, 6/4.) Fsz.: Vasvári Csaba (Dr. Másik Olivér), Kállai Ferenc (Nyugdíjas orvos), Bánfalvy Agnes (Dr. Kovács Elektra), Gesztesi Károly (Varga Károly pék) 20.45 Hírek 21.00 Egy szép nap© (angol fim, 2005) 22.35 Kultikon © 22.55 A Guernica -nemzedék © 24.00 Koncertek az A38 Hajón © 1.45 Vers 6.00 Indonézia© 7.15 Mindentudás Egyeteme © 8.20 Furcsa evők© 9.30 Tények a tányéron © (2 rész) 10.30 Beépített főnök® 11.35 Fald fel Amerikát! © (2 rész) 12.45 A világegyetem © 13.45 Állati rekordok © 14.50 Az Élet © 15.55 Gyűjtögetők© 16.55 Tények a tányéron © (2 rész) 18.05 Fald fel Amerikát! © (2 rész) 19.15 Beépített főnök© 20.20 Állati rekordok © 21.20 A világegyetem © A legnagyobb robbanások 22.20 Louis Theroux: Veszélyes házikedvencek 23.35 Rettegett harcosok © AGhurka és az Idegenlégió 0.35 Fejvadászok © (2 rész) 1.45 Baleseti nyomozók © (2 rész) 2.50 Rettegett harcosok © 5.15 A herceg menyasszonya (am. kalandfilm, 1987)94' 7.05 Teleshop 10.10 Szédítően szőke (amerikai rom. film, 2007) 93' 11.50 AMidsomer gyilkosságok (angol krimisorozat) 13.45 Jack Hunter -A fáraó sírja (am. kalandfilm, 2008) 95' 15.40 Tycus- A halál üstököse (am. katasztrófafilm, 2000)90' 17.25 Vadászpilóták (francia akciófilm, 2005)91' 19.20 Lézer misszió (am. akciófilm, 1990) 83' Fsz.: Brandon Lee, Ernest 21.00 Jackie Chan: Első csapás (am,-hongkongi vígj., 1996) 88' Fsz,: Jackie Chan, Jackson Liu, Annie Wu, Bill Tung, Jurij Petrov 22.35 A káosz birodalma © (német-am. sci-fi, 2006) 145' 1.25 Féktelen erő© (amerikai akciófílm, 1990) 90' 3.10 Kiborgtanárok © (amerikai sci-fi, 1990) 92' 17.15 A gyanú árnyékában ■ 12.20 A tűzsárkány birodalma 21.10 Borvacsora 15.20 A magyar puszta 19.25 Jóbarátok 19.20 Tálentum 14.50 Az Elet 22.35 Káosz birodalma 10.00 Híradó 10.30 Hírvilág 11.05 Sportré 11.30 Panaszkönyv 12.00 Déli híradó 12.45 Közvetlen ajánlat 13.05 Lapzárta 13.30 Paletta 14.05 Páholy 14.30 Ikon 15.00 Híradó 15.30 Globál 16.05 Stopper 16.30 Paletta 17.00 Híradó 17.30 Zöld övezet 18.00 Híradó 19.00 Híradó 19.30 Riasztás ® 20.05 Rájátszás 21.00 Híradó 21 21.35 Retrográd 22.00 Híradó 22.30 Lapzárta 23.05 Rájátszás 11.10 Televíziós vásárlás 11.30 Laci bácsi konyhája 12.10 Televíziós vásárlás 12.25 Fórum 12.55 Televíziós vásárlás 15.25 Start, Start plusz 16.25 Tempó 16.55 Világhíradó 17.15 Fórum 17.55 Híradó 18.20 Sporthíradó 18.25 Fórum 18.45 Világhíradó 18.55 Híradó 19.25 Egyenes beszéd 20.45 Civil apályán 21.55 Híradó 22.20 Világhíradó 22.25 700-as klub 23.05 Hazai turizmus 23.55 Híradó 9.30 A nagy svindli 10.30 Kaméleon 12.30 Vacsoracsata 13.30 Jóbarátok 14.00 Csók és csata 15.00 A végső akarat 16.00 Több mint testőr 17.00 Szalamandra 18.00 Vacsoracsata 19.00 Jóbarátok 19.30 Egy rém modern család 20.00 A nagy svindli 21.00 Heti Hetes ® 22.00 Terra Nova - Az új világ @ 23.00 Híradó 23.30 Egy rém modern család 24.00 Vacsoracsata 10.15 Mortadella ® 12.00 Teleshop 13.15 Kétségbeesve keresem Susant © 15.20 Háromszoros visszavágó (francia vígjáték, 2002) ® 17.05 D'Artagnan és a három testőr ® 18.50 U-571 (fr.- am. háborús film, 2000) ® 21.00 Chocoláte - A harc szelleme (thai akciófilm, 2008) ® 23.00 A harc- művésznő (japán akciófilm, 1974) © 0.45 A nyolc szamuráj legendája (japán kalandfilm) ® 8.00 Televíziós vásárlás 9.00 Labdarúgás. Spanyol bajnokság. Real Madrid-Athletic Bilbao 11.00 Televíziós vásárlás 12.00 Ökölvívás. Profi gála. Antonio DeMgrco-Ad- rien Broner 15.00 NFL. San Francisco 49ers-Chicago Bears (ism.) 18.45 Mai helyzet 19.00 Fieszta (mai) 20.00 Labdarúgás. Bajnokok Ligája. Juventus-Chelsea (élő) 23.00 Labdarúgás BL. ösz- szefoglaló (élő) 24.00 Póker 6.20 Monte Walsh: Az utolsó cowboy ® 8.15 Himalája - Az élet sója ® 10.00 Egy nap alatt ® 11.25 Végakarat ® 13.15 Benny Hill (3.) ® 14.10 Győzni fogunk © 15.55 Puskapor, árulás és összeesküvés (2/1.-2.) ® 19.15 Himalája - Az élet sója © 21.00 A parancsnok (2/1.) ® 22.15 Century Hotel ® 23.55 Donald Trump: Az ingatlanmogul és médiakirály ® 1.20 Útvesztők ® 10.00 Hogyan készült? 11.00 Aranyláz Alaszkában 12.00 Piszkos munkák 13.00 Autókereskedők úton 14.00 Amcsi benzinfalók 15.00 Penn és Teller 16.00 Túlélés terepfokozaton,17.00 Atúlélés törvényei 18.00 Állítólag... 19.00 Li- citvadászok 19.30 Ki ad többet? 20.00 Autókereskedő 21.00 Kíváncsiság 22.00 Hogyan találtuk fel a világot? 23.00 Piszok nagy gépek 24.00 Hogyan készült? 16.20 Húshagyók ® 16.55 Perfekt! ® 17.55 Absolute Chef ® 18.25 Sütiakadémia ® 18.55 Jamie 30 perces kajái ® 19.25 Claire Thomas Varázskonyhája 20.00 Gordon Ramsay 21.05 Miniséf ® 21.20 Gino D'Ácampo - Házikosztok csatája ® 22.25 Jamie vidéki konyhája ® 22.55 Könnyed vacsorák © 23.30 James Martin ® 24.00 Húshagyók © 0.30 Arena Kulinaria © A műsor és a kezdési időpont megváltoztatásának jogát minden tévéadó fenntartja! ( ( i *