Új Néplap, 2012. november (23. évfolyam, 256-280. szám)
2012-11-20 / 271. szám
6 GAZDASAG 2012. NOVEMBER 20., KEDD LAPSZEMLE FINANCIAL TIMES Kizárnák a büdzsé tárgyalásából Londont az EU brüsszeli illetékesei és a tagállamok tanulmányozzák annak lehetőségét, hogy miként lehetne a kiadások emelésének vétójával fenyegetőző Nagy-Britannia nélkül megalkotni az unió következő költségvetését. David Cameron konzervatív párti brit miniszterelnök az utóbbi hetekben többször is kijelentette, hogy kész megvétózni minden olyan javaslatot, amely az uniós átlaginflációt meghaladó mértékben növelné a kiadásokat a 2014-ben kezdődő EU-költ- ségvetési időszakban. Joill'IISlI du l>imaiu‘lii» Benzinsegély a szegényeknek A francia kormány által augusztusban bejelentett, három hónapra szóló benzin- ár-stabilizáló csomagjának lejárta után a párizsi gazdasági minisztérium benzinsegéllyel próbálja fenntartani a szegényebb családok vásárlóerejét. A több száz millió eurónyi segélyt egyes tervek szerint az a 2 millió francia polgár kapná, akiknek az állam fizeti a kiegészítő egészségbiztosítását. így azok is, akiknek nincs kocsijuk. A gazdasági minisztérium szerint a kedvezményezettek köre még nem végleges, az egészségbiztosítás alapján történő folyósítás csak az egyik lehetőség. A kormány november 28-án dönt a segélyről. \ Á Prague Daily Monitor Külföldre vágynak a csehek és a szlovákok a cseh és szlovák polgárok ötven százaléka inkább külföldön élne, mint otthon. A GfK piackutató nyáron végzett közvélemény-kutatása szerint elsősorban az USA-ba, Németországba és Ausztriába vándorolnának ki. A fiatalok még nagyobb arányban mennének külföldre: a 29 év alatti szlovákok mindössze 32 százaléka, a csehek pusztán 28 százaléka részesíti előnyben saját hazáját. Jó pénzt hoz a tesztelés gyógyszer A vizsgálatokban dolgozók 15 milliárdon osztoznak évente 2009 FORRÁS: OGVI 2010 2011 2012 Klinikai vizsgálatok száma 2006 3! 2007 2008 A megrendelők az elérhető publikációk szerint mintegy 15 milliárd forintot fizetnek ki közvetlenül a vizsgálóhelyeknek Évente mintegy 50 milliárd forint bevétele származik a magyar nemzetgazdaságnak a klinikai gyógyszervizsgálatokból. A részt vevő kórházak és egészségügyi dolgozók ebből nagyjából 15 milliárdos pluszbevételre tesznek szert, ezért a Nemzetgazdasági Minisztérium is a gyógyszervizsgálatok engedélyezésének gyorsítását szorgalmazza. Haiman Éva „Megfelelő környezetet kell kialakítani ahhoz, hogy minél több gyógyszervizsgálatot végezzenek Magyarországon, mert ez az egészségügyi intézmények és az orvosok, ápolók bevételeit is jelentősen növelheti” - mondta a Világgazdaság Betegszám Hányán vettek részt gyógyszertesztekben? egészségipari konferenciáján a Nemzetgazdasági Minisztérium osztályvezetője. Fényi Ágnessel maximálisan egyetért az egyik nagy hazai vizsgálóhely és egyben a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum Klinikai Farmakológiái Részlegének vezetője. Kovács Péter professzor lapunknak azt mondta: az európai uniós szabályozásnál is szigorúbb hazai előírások miatt az itthoni vizsgálatoknak jó hírük van ugyan külföldön, de még versenyképesebb lehetne az iparág, ha a jelenleginél is rövidebb idő alatt Jól fizetett önkéntesek a gyógyszervizsgálatok az 1990-es évek végén, a 2000- es évek elején kezdtek felfutni Magyarországon. Az Országos Gyógyszerészeti Intézet (OGYI) adatai szerint 1991- ben még alig több mint félszáz, 1997-ben 153, 2000-ben kétszáznál, 2006-ban pedig már háromszáznál több vizsgálat folyt Magyarországon. Az utóbbi évek csúcspontja a tavalyi volt, akkor összesen 359 klinikai próbát végeztek az ország vizsgálóhelyein. Hozzávetőlegesen 200 intézményben zajlik klinikai vizsgálat Magyarországon. engedélyeznék a gyógyszervizsgálatokat. Az utóbbi években jó irányba mozdultunk el e tekintetben, de itthon még mindig inkább kitöltjük az uniós szabályok szerinti maximum 60 napos határidőt, míg például Svédországban már 30 napon belül döntést hoznak. „Egy új gyógyszer kifejlesztése napjainkban már dollár-milliár- dokba és akár 8-12 évbe is kerül, így nem mindegy, mennyi idő alatt kapja meg az engedélyt egy klinikai teszt. Ahogyan az sem, hogy mennyibe kerül ” - magyarázta a professzor. Nem véletlea vizsgálatba vont betegek, illetve egészséges önkéntesek száma a vizsgálat jellegétől függően évente 15 és 30 ezer között változik. Egészségeseken leginkább az úgynevezett alapvető vitális paramétereket (biztonságosság és tolerálhatóság) tesztelik a készítményeket, a hatásosságot és a mellékhatásokat általában betegeken vizsgálják. Az előbbiek 60-150 ezer forint közötti összeget kapnak a részvételért, az utóbbiaknak leggyakrabban a költségeit térítik. nül csökkent az utóbbi években nagyjából 20 százalékkal az unió országaiban és nőtt ugyanennyivel a fejlődő országokban, főként Törökországban, Indiában végzett gyógyszervizsgálatok száma. Az országok és a vizsgálóhelyek között óriási a verseny - mondta Kovács Péter-, ezért mindent meg kell tenni azért, hogy ne csökkenjen a magyarországi megrendelések száma. A megrendelők az elérhető publikációk szerint mintegy 15 milliárd forintot fizetnek ki közvetlenül a vizsgálóhelyeknek. Ezek nagy része kórházban vagy klinikán működik, amelyek belső szabályzata határozza meg, hogy a vizsgálati díj mekkora hányada illeti meg az intézményt, és mekkora a konkrét munkát végző egészségügyi személyzetet. Az azonban biztos, hogy miután ezzel a bevétellel mindenki jól jár, mindenütt arra törekednek, hogy az orvosok, ápolók is érdekeltek legyenek a vizsgálatokban, ami sokszor az utolsó megtartó erő - fogalmazott a részlegvezető. Ezen felül becslések szerint évente körülbelül 35 milliárd forintot érkezik a magyar gazdaságba a gyógyszervizsgálatok kapcsán. Ez a cégek itthoni költéseiből (irodabérlet, foglalkoztatás, szolgáltatás- és áruvásárlás) tevődik össze. Közel négy éve nem látott szinten az államadósság mértéke államháztartás Főként a forint erősödésének köszönhetően a GDP 77,1 százalékára csökkent az államadósság mértéke a harmadik negyedév végére az előző negyedév végi 77,7 százalékról - közölte a Magyar Nemzeti Bank a pénzügyi számlák előzetes adatai alapján. Ez azt jelenti, hogy sorozatban negyedik negyedéve csökken az adósság szintje a GDP arányában. Ennél alacsonyabb szinten utoljára 2008 végén állt az adósságráta. Egy évvel ezelőtt, 2011 harmadik negyedévének végén még 82,9 százalékot jelzett a mutató. Összességében az állam- adósság szeptember végén 22 199 milliárd forintot tett ki a június végi 22 168 milliárd- dal szemben. Az adósságállományt a nettó adósságfelvétel 180 milliárd forinttal növelte, míg a hazai fizetőeszköz harmadik negyedévben tapasztalható erősödése 149 milliárddal csökkentette. Idén jobbára az árfolyamváltozás hatására majdnem ezer milliárd forinttal csökkent az államadósság, míg tavaly egész évben 1339 milliárddal nőtt ugyanezn ok miatt. A háztartások nettó finanszírozási képessége, vagyis megtakarításainak értéke az előzetes adatok szerint a harmadik negyedévvel záruló elmúlt egy évben 1621 milliárd forintot tett ki, ami a GDP 5,6 százalékának felel meg. Július és szeptember között jelentősen nőtt a háztartások kezén lévő, a központi kormányzat által kibocsátott értékpapírok, a befektetési jegyek és a devizabetétek állománya, miközben számottevő csökkenést mértek a forintbetétek, a hitelek és a tőzsdei részvények esetében. ■ T. G. Államadósság (a GDP százalékában) VG-GRAFIKA FORRÁS: MNB Fiskális szakadék helyett csak lejtőre számít a piac USA A deficitcsökkentésről szóló megállapodás elmaradása nem okozna azonnali sokkhatást az amerikai gazdaságnak A piaci szakzsargon leginkább fiskális szakadéknak nevezi az amerikai költségvetési problémákat - miszerint ha az év végéig nem születik egyezség a deficit és az államadósság csökkentésére, akkor január l-jével hatályba lép a recesszióval fenyegető 600 milliárd dolláros takarékossági csomag számos neves befektető azonban egyáltalán nem látja ilyen szörnyűnek helyzetet. A Reuters jegyzetírójának megfogalmazása szerint így elég, ha csak egy lejtőről beszélünk a Washingtont érő kihívás kapcsán. A múlt héten például Warren Buffett azt mondta a CNN-nek, hogy ha január 1-jéig nem lesz egyezség a demokraták és a republikánusok között, akkor az még nem torpedózza meg a gazdaságot, miután még pár hónapig 2013-ban is tárgyalhatnak az ügyről. Az adónövelést, illetve kiadáscsökkentést tartalmazó intézkedések ugyanis egyezség hiányában csak papíron lépnének hatályba január l-jével, azok gyakorlati alkalmazása hónapokat vehet igénybe. A Bush-korszak adócsökkentő intézkedéseinek esetleges automatikus visszavonása sem lenne drámai hatású a fogyasztásra nézve. A hatóságoknak ugyanis lehetőségük van arra, hogy a január 1-jei adóemelés ellenére a gyakorlatban ne vessék ki Warren Buffett befektető guru szerint az alkura van még pár hónap azonnal a fogyasztás csökkentését eredményező magasabb kulcsokat a lakosságra. így akár még hónapokig is folyhatnak a tárgyalások az adórendszer reformjáról. Utóbbi ügyben derült ki a legtöbb konkrétum azután, hogy Barack Obama elnök a múlt hét végén tárgyalásokat kezdett a kongresszusi vezetőkkel a fiskális szakadék elkerüléséről. A kiszivárgó hírek szerint a republikánusok is támogatják az elnök azon tervét, hogy az alacsony jövedelműek és a középrétegek esetében továbbra is érvényben maradjon a Bush-érában bevezetett adó- csökkentés. Cserébe a demokraták is engednének: eszerint a magas jövedelműek esetében elképzelhető, hogy nem 250, hanem csak 500 ezer dolláros éves jövedelemhatár felett emelnék fel az szja-kulcsot az eddigi 35- ről 39,5 százalékra. ■ T. G. Államháztartási hiány (százalék, a GDP arányában) * » i « I A