Új Néplap, 2012. november (23. évfolyam, 256-280. szám)

2012-11-17 / 269. szám

2 2012. NOVEMBER 17., SZOMBAT MEGYEI KÖRKÉP Míg a tanulók sportoltak, ellopták az öltözőből a mobiljaikat Óvjuk meg a vízvezetékeket! téliesítés Fokozott elővigyázatossággal megelőzhetők az anyagi károk Hét esztendeje várnak a lakosok az utcájukban lévő út felújítására bűntett Egy szolnoki általános iskolában tűntek fel tolvajok november 13-án, kedden. Míg a tornateremben sportoltak a fiatalok, addig az öltözőben elhelyezett ruháik zsebéből eltűntek mobilkészülékeik. Az ismeretlen tettes a négy sértettnek lopással több mint százezer forint kárt okozott — tájékoztatott a megyei rend­őr-főkapitányság PR- és kom­munikációs csoportja. Az eset kapcsán is felhívja a rendőrség a figyelmet, hogy a tanulók az iskolában ügyeljenek érté­keikre, mert a legkülönbözőbb trükkökkel és besurranással elvehetik mobiltelefonjaikat, amelyek könnyű és vonzó cél­pontok a tolvajok számára. Ezért fontos, hogy a szülő a vásárlást követően jegyezze fel a telefonszámot, típusát, vala­mint IMEI számát, és tegye el biztonságos helyre. Gyerme­keit figyelmeztesse arra, hogy testnevelésórán vagy sport­foglalkozás közben egy kijelölt helyre tegyék készülékeiket. Amennyiben nem zárható az öltöző, ne maradjanak őrizet­lenül a telefonok, melyeket az iskolában kapcsoljanak ki. ■ „Lenyomta” minden ellenfelét: abszolút bajnoklett siker Immáron 11. alkalom­mal került sor a BM Országos >i Rendészeti Fekvenyomó és Fel­húzó Bajnokságra Budapesten. 2001-ben rendeztek először ren­dészeti dolgozók részére ilyen bajnokságot azzal a céllal, hogy a fekvenyőmást mint verseny- sportot és mint fizikai erőfelmé­rő gyakorlatot népszerűsítsék. A megyei főkapitányság tájékoz- taása szerint kollégájuk, Pásztor Tibor őrmester is elindult a fek- venyomás versenyszám junior korcsoportjában, a 93 kg-os súlycsoportban. A rendészeti igazgatóság közrendvédelmi állományának beosztottja ka­tegóriájában „lenyomta” összes ellenfelét, ezzel az első helyen végzett. Sőt megnyerte az ab­szolút bajnoki címet is, így a legfényesebben csillogó arany éremmel térhetett haza. ■ Az elkövetkező évszakkal együtt érkező hideg idő az el­hanyagolt vízórák körében is „szedi áldozatait”. Mészáros Géza A tél beállta előtt nem víztele­nített és fagytalanított rend­szereknél olyan jelentősen ká­rosodnak a mérők, hogy azok akár cserére is szorulhatnak. E felújítás nem csekély költ­sége pedig sajnálatosan a fo­gyasztókat terheli, wn v A Víz- és Csatornaművek Koncessziós Zrt. Szolnok alap­vető feladatának tekinti, hogy még a tél beállta előtt tájékoz­tassa fogyasztóit a vízveze­tékek és a bekötési vízmérők fagy elleni védelmének jelen­tőségéről. Közeledik a tél, a fagypont alatti hőmérséklet pedig jelentős károkat okoz­hat a szabadon hagyott víz­vezetékekben. A csövekben megfagyó víz ugyanis szét- repesztheti a vezetéket, így csőtörést, vízelfolyást okoz­hat a talajban vagy fűtetlen pincékben található vízmé­rőkben, sőt a falakon belüli vízvezeték-hálózatokban is. Érdemes idejében megtenni a szükséges óvintézkedéseket, hogy a fogyasztók elkerüljék a hideg hatására bekövetkező mérő-meghibásodás helyreál­lításának, illetve a vízelfolyás miatt jelentkező magasabb vízdíjszámlának költségeit. A kellő gondossággal elvégzett fagy elleni védelem a fogyasz­tóknak nem csak kötelessége, de egyben érdeke is, hiszen ezzel a néhány lépéssel elke­rülhetjük, hogy komoly károk keletkezzenek otthonunkban. A közműves ivóvízellátásról és a közműves szennyvízelve­zetésről szóló 38/1995. (IV. 5.) számú Korm. rendelet 17. §-a a következőkről rendelkezik:- rendszeresen ellenőrizzék, nincs-e víz az aknában, és emel­lett figyeljenek arra is, hogy a víz­óraakna fedele mindig lehajtott állapotban legyen!- A fagy leginkább az épületen kívül elhelyezett, néhány millimé­teres vaslappal fedett vízóraak­nákban lévő vízmérőket veszé­lyezteti, ezért ezek védelme külö­nösen fontos. Ebben az esetben biztosítani kell a vízmérőakna belső felületének szigetelését, va­lamint az aknafedlap tökéletes illeszkedését, törött vagy hiányzó fedlap esetén annak pótlását.- A pincékben elhelyezett vízmé­1. A fogyasztó a vízmérőak­na, illetve vízmérőhely hozzá­férhetőségének biztosításáról és tisztán tartásáról, a vízmé­rő fagy elleni megfelelő védel­méről gondoskodni, továbbá a vízmérő rendellenes működé­séről a szolgáltatót haladékta­lanul értesíteni köteles. 2. A vízdíjelszámolás alap­jául szolgáló vízmérők és a leszerelésüket megakadályozó zárak sértetlen megőrzéséért és védelméért a fogyasztó fe­lelős, és a neki felróható okból megrongálódott vagy elveszett vízmérő javításának, pótlásá­rők védelme érdekében mindig ellenőrizzük a pinceablakok ép­ségét, és a vízmérő hőszigetelésé­ről is külön gondoskodjunk.- A kerti csap víztelenítését télen minden esetben szükséges elvé­gezni a téli elzárón - más néven fagycsapon - keresztül. A veze­tékben lévő víz ilyenkor az ürítő szelepen keresztül távozik, mely elszivárog a talajba, így a felszí­nen húzódó vezetékszakasz víz­mentessé válik.- Télen a nem lakott épületek - hobbik, nyaralók, hétvégi házak- fagy elleni védelmére a legbizto­sabb az épület víztelenítése. nak, szerelésének, továbbá hi­telesítésének költségeit köteles a szolgáltatónak megtéríteni. 3. Az ingatlanon fogyasztott víz mennyisége szempontjából a bekötési vízmérő az irány­adó. A bekötési vízmérő és az elkülönített vízhasználatokat mérő mellékvízmérők mérési különbözetéből megállapított fogyasztási különbözetet a bekötési vízmérő szerinti fo­gyasztó köteles megfizetni a szolgáltatónak; a szolgáltatót pedig tájékoztatja az épületen belüli belső elszámolás mód­járól. 4. Ha a díjelszámolás alap­jául szolgáló bekötési vízmérő nem mér, rendellenesen vagy hibásan működik, illetőleg nem olvasható le, a fogyasztott víz mennyiségét a megelőző 365 nap összes fogyasztásá­ból egy napra számított átlag- fogyasztás és a meghibásodás napjának elfogadott határ­napot megelőző legutolsó le­olvasás napjától eltelt napok számának szorzataként kell megállapítani. 5. A házi vízvezeték - a fo­gyasztó által nem ellenőrizhető vagy nem karbantartható he­lyen történő - rejtett meghibá­sodása esetén a vízfogyasztást az árjogszabályok szerinti áta­lány alapján kell megállapítani. Néhány fontos lépés a fogyasztók számára panasz - Hét esztendővel ezelőtt kértük az utcánk fel­újítását, az ígéretek ellenére azonban azóta sem történt semmi - fordultak lapunk­hoz a szolnoki Lőwy Sándor úton élők. - Négy évvel ez­előtt, 2008 októberében ké­relmünket megismételtük, terepszemlét is tartott akkor a megyeszékhely vezetése. Azt az ígéretet kaptuk akkor, hogy a 2009. évi program részeként valósítják meg az utca felújítását. Türelmünket kérték, ami azonban mára már elfogyott. Sajnos az el­múlt évek soráín az út még rosszabbá vált. Most pedig már jön az esős, havas, csú­szós idő, az utcánkban élők több mint fele hetven éven felüli. Mikor történik meg az utca felújítása? - kérdezték a lakosok. A szolnoki közgyűlés - elő- j zetesen elvégzett felmérés alapján - meghatározta 2008-tól 2011 év végéig a burkolt városi utak és jár­dák felújításának, építésének megvalósítási sorrendjét, előre meghatározott műszaki és forgalomtechnikai szem­pontok szerint. Ez alapján elsőbbséget élveznek azon útburkolatok felújításai, melynek korszerűsítése nem halasztható, valamint forgal­muk nagysága és a város köz­lekedési hálózatában elfoglalt szerepük azt kifejezetten indokolja.- A közgyűlése 2011-ben ezen útfelújítási programot pénzügyi fedezet hiányában felfüggesztette - tájékoztat­tak a szolnoki polgármesteri hivataltól. - A program újra­indítása esetén kerülhet sor a Lőwy Sándor út útburko­latának felújítására, addig kizárólag fenntartás jellegű úthibák kijavítására van le­hetőségünk - közölték.« B. B. SZEMÉLYI HÍREK Szabó Zoltán lett az új rendőrkapitány A Szolnoki Rendőrkapi­tányság bűn­ügyi osztály- vezetőjét, Szabó Zoltán alezre­dest nevezték ki kapitányság- vezetőnek, aki hivatalosan novembertől látja el feladatát. Díjazták az eddig végzett munkát Dr. Adorján Ildi- kó-díjat kapott a napokban a Máltai Szeretet­szolgálat Szol­noki Csoportja Gondviselés Háza Fogyatéko­sok Nappali Intézmény. Az el­ismerést az intézmény vezető­je, Urbán-Papné Szarvák Edit vette át. Elsimerést kapott a polgármester Dr. Fazekas Sán­dor vidékfejlesz­tési miniszter nemrég a Ma­gyar Vidékért Díjat adomá­nyozta Kerekes Andrásnak, Tiszaszőlős polgármesteré­nek. A méltatás szerint a te­lepülés vezetőjének munkája nyomán megújult Tiszaszőlős arculata, intézményei, fellen­dült közösségi élete. Újra kivirájgozhatnak a lépcsőházi folyosók változás Nemrég még sokan at­tól tartottak, hogy az idén április­ban életbe lépett Országos Tűz­védelmi Szabályzat módosítását követően súlyos bírságokat kell majd fizetniük azért, mert a fo­lyosókon növényeket, virágokat tárolnak. Azonban módosították a szabályzatot, amely számos területen érezteti majd hatását. S. Tóth Anikó, a megyei kataszt­rófavédelmi igazgatóság sajtó- szóvivője elmondta, az új ren­delet pontosítja a lakóépületek menekülésre szolgáló közleke­dőin történő, tárolásra vonatkozó szabályokat. Ennek értelmében újra lehetőség lesz virágokat tá­rolni ott, de a folyosó szélességét továbbra sem lehet 1,1 méternél kisebbre szűkíteni állványokkal, cserepekkel. A szabályzat egyértelműen fogalmaz: továbbra sem lehet tárolóként használni ezeket a közös helyiségeket, aki vét ez ellen, bírságra számíthat. Az el­múlt hónapok tapasztalatai azt mutatták, hogy Szolnokon szá­mos esetben kellett bírságot ki­szabni. Akadt olyan társasház, amelyet 260 ezer forintra büntet­tek, de a szóvivő hangsúlyozta, magánszemélyeket nem, csak társasházi közösségeket szank­cionálták. Emellett csak olyanok miatt bírságoltak, amelyek a sza­bálymódosítást követően, azaz november 13-a után is szabály- sértésnek minősülnek. ■ E. CS. Emléktáblát koszorúztak. A Szolnoki Műszaki Szakközép- és Szakisko­la Jendrassik György Gépipari Tagintézmény a héten programsorozatot ren­dezett fennállása 85. évfordulójára. A tegnapi zárónapon megkoszorúzták Boronkay György, az iskola egykori igazgatójának emléktábláját. k i K 4 t Időben gondoskodni kell a vízvezetékek téliesítéséről, hogy azok a fagytól ne repedjenek szét, s ezzel megelőzzék a csőtörést. Képünk illusztráció.

Next

/
Thumbnails
Contents