Új Néplap, 2012. november (23. évfolyam, 256-280. szám)

2012-11-10 / 263. szám

SZOLNOK ÉS KÖRNYÉKÉ 2012. NOVEMBER 10., SZOMBAT Fagyásveszély miatt lezárták a Beres-kutat A napokban lezárták Szolno­kon, a rózsaparkban álló Bé- res-kút vízkifolyó rendszerét. Erre azért volt szükség, mert a forráskúttól való távolság miatt fagyásveszély állt fent. A Béres-kút az időjárástól függően előreláthatólag jövő év márciusában indul újra. Mint ismert, a csepp alakú gyógyivókutat Miklya Gábor pécsi szobrászművész ter­vezte. A díszkút vizét - mű­ködésekor - a közeli Tisza Szálló artézi kútja biztosítja. A szoborkompozíciót idén március 19-én avatták fel ün­nepélyesen. A zöldhulladékot is elviszik majd megválhatnak a tiszasülyiek azoktól a holmiktól, amelyek feleslegessé váltak számuk­ra. Az önkormányzat ugyan­is lomtalanítást szervez, az illetékesek november 12-én, hétfőn viszik el a rendezett módon kihelyezett dolgokat. A veszélyes hulladékokat nem, viszont a zöldhulladé­kot elviszik. Segítség a civil szervezeteknek SEGÍTŐ SZÁNDÉKKAL hívták a bíróságon bejegyzett civil szervezeteket Martfűn. Az esemény középpontjában az állt, hogy felhívják figyelmü­ket az év elején életbe lépett új civiltörvénybóT adódó fel­adataikra. így például arra, hogy a törvényi előírásoknak megfelelően át kell dolgozni az alapszabályt, alapító okira­tot. A közhasznú szervezetek­nek a változást 2014. május 31-éig kell kérniük. Eltitkolt valóságról is szó esett az előadáson egv varázslatos szelle­mi kapun léphettek át azok, akik ellátogattak Kovács-Magyar András Tu- datszintváltás című előadá­sára a napokban Szolnokon. A szellemvilág hírnöke új könyvéről is mesélt, mely­ben a közönség, olvasók elé tárja az eltitkolt és sok he­lyen eltorzított valóságot. Tú- dományos felismerésekről is szól a létközben rekedt szel­lemekkel kapcsolatosan. Fal védi majd a belvárost A megmaradt pénz az „alapja” a parketta építés Biztonságosabbá válik a Tisza-gát a fejlesztésnek köszönhetően felújításának Csömör László, az építkezés művezetője az új gát nyomvonalát mutatja. A kivitelezés várhatóan 2014 tavaszán fejeződik be. Az árvízvédelmi fővédvonal fejlesztésének eredményeként Szolnok belvárosi szakasza is biztonságosabbá válik. Javában tart a támfal építése, a város ár- vízvédelmét és a város képét is meghatározó beruházás. A Kö- zép-Tisza térségében 1999 óta napjainkig három alkalommal alakult ki olyan árhullám, ami meghaladta a mértékadó árvíz­szintet. Az árhullámok tetőzési szintjének emelkedése mellett jelentős azok tartósságának nö­vekedése is, s ez alaposan legyen­gítette a támfalat. A fejlesztés a Tisza-parti sétányon a vízi rend­őrség és a Tisza-híd, valamint a Tisza-híd és a Zagyva-híd közöt­ti szakaszon valósul meg, ennek köszönhetően a töltésen kerék­páros közlekedésre alkalmas út épülhet. A tervek szerint oktatási célú pavilon is létesül a Tiszavi- rág-hid közelében, illetve a vízi rendőrség és Tisza-híd közötti szakaszon, két helyen lépcsőt ala­kítanak ki. Az iparterületi árvíz- védelmi szakaszon megerősítik és magasítják a meglévő töltést, illetve új töltést építenek. Az új gát nyomvonalát úgy alakítják ki, hogy kikerüli a szennyvíztisztító telepet, biztonságosabbá téve a térséget. Az építkezés várhatóan 2014 tavaszán fejeződik bé. ■ Színvonalasabb ellátást remélnek bővítés Új szociális intézmény létrehozásáról döntött a martfűi városvezetés Új önkormányzati intézmény hoznak létre Martfűn. A gyer­mekjóléti és szociális szolgálta­tóközpont integrált formában működő intézmény lesz. Alap­szolgáltatásként gyermekjóléti szolgáltatást, családsegítést, ét­keztetést, házi segítségnyújtást, nappali ellátást (idősek klubja), gyermekétkeztetést és szociális étkeztetést végez az intézmény. Székhelye a városházán lesz. A város ez év nyarán kivált a Szolnoki Kistérség Többcélú Tár­sulásából, a társulásban ellátott feladatokat önállóan kívánja meg­szervezni. Ekkor kezdődött el a fel­adatellátás szervezeti kereteinek és személyi, tárgyi feltételeinek ki­alakítása, köztük az új intézmény létrehozása. Gonda Istvánná re­méli, hogy jobb és színvonalasabb ellátást biztosít az intézmény az itt élők számára. A szociális, foglal­koztatási és egészségügyi bizott­ság vezetője emlékeztetett, hogy bővül a szociálisan rászorulók köre, ami számos többletfeladatot jelent az intézménynek. A szolgá­lat korábbi épületében szociális bolt kialakítását tervezi az önkor­mányzat. ■ R. Á. támogatás A közelmúltban avatták fel Újszászon a dr. Sze­gedi Gyula professzor úr szülő­házán elhelyezett emléktáblát. A tábla lakossági kezdeménye­zésre és az ő támogatásukkal valósult meg, a befolyt összegből mintegy 160 ezer forint meg­maradt. A város vezetősége úgy döntött, hogy ezt is jó célra, a város fejlesztésére fordítja. - Na­gyon régi vágyunk már, hogy a művelődési ház nagytermének parkettáját felújítsuk. Ennek érdekében egyeztettünk a Gye­re, segíts alapítvány kuratóriu­mával, az ő bankszámlájukra várunk még további támogatá­sokat, hogy a kivitelezés meg­valósuljon - áll a polgármester tájékoztatójában. ■ A megbecsülés jeléül adják át az elismerést díj Ma adják át Szolnokon, a városháza dísztermében a dr. Adorján Ildikó-díjat. A megye- székhely közgyűlése 2007-ben alapította meg Pro Caritate-díjat a város szociális és gyermekjó­léti intézményeiben tevékeny­kedők iránt érzett tisztelete és megbecsülése jeléül azok részé­re, akik a szakterület helyi ered­ményei, értékei gyarapításában kiemelkedő tevékenységet nyúj­tottak. A díj 2011-től dr. Adorján Ildikó nevét viseli, aki a Szolno­kon zajló karitatív tevékenység kiemelkedő alakja, a helyi civil érdekképviselet jeles személyi­sége volt. A Szolnok Városi Civil Tanács delegáltjaként éveken keresztül közreműködött a vá­ros egészségüggyel, sporttal, szociális kérdésekkel foglalkozó szakbizottsága munkájában. ■ HIRDETÉS Lapot a diákoknak! www.szoljon.hu KÖZÖSSÉGI ÉS HÍRPORTÁL HIRDETÉS SZÉCHÉNYI TERV Rekultiváció Rákócziújfaluban Az Új Széchenyi Terv ÉAOP-5.1.2/C-ll-számú, rekultivációra kiírt pályázatán nemrégiben 113 millió forintot nyert Rákócziújfalu ön- kormányzata. A régi szeméttelep felszámolása már nagyon aktuális volt, a lakosok az elmúlt években többször panaszkodtak a rágcsálók elszaporodására a környéken és a kellemetlen, főleg nyáron terjengő szagokra. - Régebben a helyi termelőszövetkezet birtokában lévő le­rakót 2005-ben bezárták - mondja Papp János polgármester.- Hiába függesztettük ki a zárva táblát, a környék kisebb-nagyobb üzemei és a lakosok rendszeresen ide hordták a későbbiekben is a feleslegessé vált holmikat. Ezt a lehetőséget szeretnénk most végle­gesen megszüntetni. A pályázaton nyert összegből a kivitelező szak­szerűen (leszigeteli, lecsövezi, földdel borítja be, füvesíti, fásítja és bekeríti) rekultiválja a területet. Jelenleg a rekultiválandó területen a gépi földmunkák folynak. Projekt megnevezése: Rákócziújfalu település szilárd hulladéklerakójának rekultivációja Kedvezményezett: Rákócziújfalu Község Önkormányzata Projekt Összköltsége: 113.161.382- Ft Támogatás összege: 101.845.242.- Ft MAGYARORSZAG MEGÚJUL A projektek az Európai Unió támogatáséval valósulnak meg. Kipróbálnátok magatokat toliforgatóként? Szívesen fotóztok? Nem ijedtek meg ÍSbÜTuSk LA«™ (-Xú 2U k«*™'*«.ADIVC- LADUM ladiké Sor/ladik! lLADI!$f s /dlk^diklado íLADIKl? A nevezéseket november 12-ig várjuk a mellékeit jelentkezési lapon. Címünk: Új Néplap, 5000 Szolnok, Mészáros Lőrinc u. 2. sz. E-mailben is jelentkezhettek: ladik@ujneplap.hu í Ádik/ amÍDI* ^'LADI* LA>d,k iinnrn ^ ADI V- L v /AD IV- L 2 A LAPOT A DIAKOKNAK (LADIK) vetélkedőre azoknak a 7-8. osztályoknak a jelentkezését várjuk, akik kedvet éreznek erre. A feladatok az Új Néplaphoz, az újságíráshoz kapcsolódnak: fogalmazunk, fotózunk, interjút írunk. \ XJ jkom la«»* L“»* °**r­£oen .*•>UA» ><*■ L*»'* ‘-'X : ■' UADI* > 60IK. IAMK. MMA »VlKIAWt 01t LM»«- LAM«L ^ LNf LAB«. LM»«. LADIK OM* «« L«* — ———r r:::i LADIK - médiavetélkedő Információk: SZ0U0N.hu NEVEZESI LAP JL*0 * Íladi** Íladi* £-LLblL CADIK-L^fc-^ JtAOtK. l-AOW- *-**“"-a ’ 2LAD1K. 2. lj.At»»W. LAO'* X jjtADlU. UAOIV*- J* dik- *-**'*■ mindcn Iskola neve, címe: Ötfős csapat fantázianeve: Csapattagok neve: , st SSL A LEGJOBBAKAT MEGJUTALMAZZUK! Felkészítő tanár neve: Telefonszáma: Felkészítő tanár aláírása: Iskolaigazgató aláírása: A legjobb eredményt elérő megyei csapat továbbjut az országos döntőre. rr< (jy^épVav Q * I 4 4

Next

/
Thumbnails
Contents