Új Néplap, 2012. október (23. évfolyam, 230-255. szám)
2012-10-04 / 233. szám
2 2012. OKTÓBER 4., CSÜTÖRTÖK MEGYEI KÖRKÉP Villám csapott több épületbe is a kedd éjszakai viharos időben Jobb közbiztonságot szeretnének fórum Összefognak a rendőrséggel a települések és a kisebbségi önkormányzatok mentés A kedd éjszakai viharos időjárásban villám csapott két épületbe is. S. Tóth Anikó, megyei katasztrófavédelmi szóvivő tájékoztatása szerin- tenderes-Bánhalma között egy tehenészet, Tiszaburán egy családi ház tetejét érte kár emiatt. Kenderesnél a körülbelül ezer négyzetméteres istálló tetőhéja- zata alatti nád izzott, füstölt. Az egységek a mennyezet és a tetőhéjazat megbontásával tudták megakadályozni a tűz továbbterjedését. Az istállóban állatok nem voltak, a telepen mintegy 500 szarvasmarha az istálló épületétől 20 méterre lévő külső karámon belül tartózkodott. Tiszaburán a villám a családi ház tetejét és kéményét károsította, de tüzet nem okozott, nem sérült meg senki, a lakókat sem kellett elhelyezni. Kunhegyesi, tiszafüredi és karcagi tűzoltók vonultak szerdán hajnalban Ti- szagyendára, ahol egy 500 négyzetméteres sertéshodályban izzott az ott tárolt száraz takarmány, szalma, de nem csak ez, hanem a tetőszerkezet is izzani kezdett, mintegy 60 négyzetméteren. Egy állat pusztult el, 400 megmenekült a gyors beavatko-. zásnak köszönhetően. ■ Megyei iparkamara: új vezetők az elnökségben GAZDASÁG Tisztújító küldött-'' gyűlést tartottak kedden délután a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kereskedelmi és Iparkamaránál. Dr. Pintér Zoltán, a szervezet titkára arról számolt be lapunknak, hogy az eseményen titkos szavazás keretében további négy évre elnöknek választották dr. Sziráki Andrást, az általános alelnöki pozíciót pedig továbbra is Szatmári Zoltán tölti be. A küldöttgyűlésen az is kiderült, hogy a megyei iparkamara kereskedelmi tagozatának elnöke továbbra is Gazdag Sándor, a szolgáltatási tagozaté pedig Mátyus Irén marad. Az ipari tagozat első emberévé Winkler Viktort, a kézműipari tagozat vezetőjévé pedig Samu Istvánt választották a küldöttek. ■ G. SZ. ► Folytatás az 1. oldalról- A csík húzza a repülőt - vélekedett Farkas József rendőr ezredes. A megyei rendőrfőkapitány a szolnoki városházán szerdán tartott konzultációs fórumon e gondolatával arra utalt, hogy manapság némely deviáns családban egyes gyermekek szembefordulnak a szüleikkel, valamint a mai iskolakultúrában nem megengedett a renitens diákokkal szemben nevelési célzattal sem kisebb testi fenyítést alkalmazni. Mint hangsúlyozta, az ő gyermekkorában még keményebb kézzel fogták az ifjúságot, s bár akkor is voltak szélsőséges esetek, de a fiatalok szemében a felnőtteknek, szülőknek és tanítóknak még volt tisztelete és becsülete is.- Ma ezek az értékek elvesznek a jogvédők által kiharcolt új szabályzók miatt, s mindez azt is mutatja, hogy szerintem ezen a téren erkölcsi válság van - tette hozzá. Szöllősi József, Szajol polgármestere szerint települése önkormányzata igyekszik a lakosság közbiztonsági közérzetét javítani: - A tanintézményünkben beindított iskola- rendőr-program nálunk kielégítően működik. Most azon fáradozunk, hogy a nyugdíjasklubjainkban szakemberek segítségével előadásokat tartsunk az idősek sérelmére elkövetett bűncselekmények módozatairól. Ebben a rendőrség segítségét kérnénk. Reméljük, hogy ezen törekvéseink által valamelyest enyhíthetünk az óvatlan nyugdíjasaink kiszolgáltatottságán - hangoztatta Szöllősi József. A község alpolgármestere, egyben a helyi Kölcsey iskola gyermek- és ifjúságvédelmi felelőse, Bernát Julianna szerint a megyei rendőrfőkapitánnyal értett egyet: - Nem is kell, hogy egy család felnőtt tagjai deviánsak legyenek ahhoz, hogy a közösségi normákat felrúgó gyermekek esetében a szülők ne magukat, hanem az iskolát és a pedagógusokat vonják felelősségre. Pedig elsősorban otthon kell rendet tenni a fejekben ahhoz, hogy a fiatalok ne legyenek bűnelkövetők, de ne legyenek áldozatok sem! - mondta. Farkas József Megyei rendőrfőkapitány „Erkölcsi válságban élünk. Az én gyermekkoromban kemény kézzel fogták az ifjúságot. Szűcs László Egy szórakozóhely működtetője „Személy szerint én örülök a rendőri és polgári jelenlétnek, de még ennél is gyakoribbá tenném.” A közbiztonságról szólva Szűcs László a szolnoki vendéglátóhelyek működtetőinek képviseletében azt kérte a rendőrvezetőktől, hogy a városban ne csupán folytassák, de tegyék sűrűbbé az éjszaka is nyitva tartó szórakozóhelyek látogatását, ellenőrzését.- Az egységünkbe az elmúlt hét végén toppantak be a járőrök. Személy szerint jómagam örültem, és örülök is a rendőri és polgárőri jelenlétnek, hiszen ■ Előfordul, hogy a rendőrség elfogja az elkövetőt, kihallgatja, de még aznap ki is engedi. az ellenőrzések nem csupán az általunk nem tökéletesen kiVélhetően megoldódott egy városrész problémája mint ismeretes, még szeptember közepén vehemens hagulatú lakossági fórumot tartottak a szolnoki Indóház úti játszótéren. A lakók szerint a felfordulást a környékre telepített egyes családok okozzák, amelyek szemetelnek, randalíroznak és terrorizálják a békés lakókat. A konzultációsfórumon feltett újságírói kérdésre, miszerint felszámolták-e a környéken a rendzavarást, Szabó István alpolgármester és Farkas József megyei főkapitány válaszolt Elmondták, a családfőt - egyéb ügyekből kifolyólag - őrizetbe vették, rendbontó két gyermekét pedig a homoki gyermekotthonban helyezték el. Nélkülük vélhetően „lecsendesül” a környék i Tör ' Kozák Ferenc Szolnoki roma kisebbségi elnök „A közbiztonságot az is javítaná, ha a kiszabott büntetések szigorúbbak lennének.” szűrt tizenévesek dohány- és alkoholfogyasztását szorítják vissza, de a bűnözői elemeket is távol tartják a szórakozóhelytől, s annak lepusztításától - állította Szűcs László. A helyi roma önkormányzat elnöke, Kozák Ferenc meglepő felvetéssel fordult a rendőrkapitányokhoz: - Lehet, hogy sokan megköveznek majd ezért a gondolatomért, de a közbiztonságot az is javítaná, ha a bűnesetekért kiszabott büntetések szigorúbbak lennének. Számos alkalommal előfordul, hogy a rendőrség elfogja az elkövetőt, kihallgatja, de még aznap ki is engedi - beszélt a kényszerintézkedések jelenlegi állásáról a romavezető. Kozák Ferenc felszólalására Farkas József rendőrfőkapitány reagált: - A rendőrség csupán jogalkalmazó, és nem Bernát Julianna Szajol alpolgármestere „Manapság a szülők nem a családban, hanem az iskolában keresik a felelősöket.” jogalkotó szervezet. Teljesen igaza van a kisebbségi vezetőnek abban, hogy a mi, kényszerintézkedésekre vonatkozó jogosítványunk nem kellőképpen visszatartó erejű a bűnözők részére. A múltkor feltettem azt a kérdést egy illetőnek, hogy volt-e már büntetve, mire azt válaszolta, hogy nem. Holott papíron legalább hatszor volt büntetve, csakhogy megrovást, figyelmeztetést, pénzbüntetést és egyéb, kisebb súlyú határozatokat kapott. Számára a büntetés börtönt jelent, minden más bírói végzés érdektelen és jelentéktelen a számára. Ezen a gondolatmeneten valóban valamilyen törvénymódosítás, szigorúbban megvalósított kényszerintézkedések segítenének - állította Farkas József. ■ Mészáros Géza Időközi választás lesz Szolnokon decemberben Forráshiányos térségünket segítik szakszerűség Professzionális fejlesztési iroda nyitja meg kapuit Szolnokon Családi napon erősítették az együttműködést voksolás Dr. Kállay Mária szolnoki alpolgármester 2012. október 1-jei kormánymegbízotti kinevezése miatt szeptember 30-ával lemondott önkormányzati képviselői mandátumáról. Alpolgármesteri feladatait pedig Szabó István alpolgármester vette át Egyéni képviselői helyére pedig a törvénynek megfelelően harminc napon belül időközi választást kell kiírni, melyet négy hónapon belül kell megtartani. A dr. Mosonyi Géza vezetésével ülésező helyi választási bizottság tegnap a szavazás időpontját ez év december 9-ére tűzte ki. A bizottság jövő keddi ülésén határozza a voksolás pontos menetrendjét. ■ SZ. I. A klasszikus pályázatkészítési gyakorlat belátható időn belül kiszorul a piacról. Csak a komplex szolgáltatást nyújtó cégeknek van jövője, hangzott el tegnap a Szolnoki Főiskolán a városunkban is irodát nyitó MAPI Magyar Fejlesztési iroda Zrt. bemutatkozásán. A tízéves múltra visszatekintő, eddig több mint 213 milliárd forint értékű beruházást segítő hatvanfős cég vezérigazgatója, Esső-sy Zsombor elmondta, a régióban megtelepedve számos ok szólt a szolnoki székhely mellett.- Erőforrásként tekintünk Szolnok szakembereire mondta, de egyúttel kiemelte Essősy Zsombor, a MAPI vezérigazgatója (középen) bemutatta cégét a Szolnoki Főiskola által felkínált kedvező lehetőségeket is. A tanintézettel együttműködve szeretnék gyakorlati tapasztalataikat ötvözni a főiskola lehetőségeivel, hogy az innen kikerülő fiatal szakemberek a mind meghatározóbb pályázati úton történő forrásfeltárások terén is használható ismeretekkel felvértezve kezdhessék pályájukat. A MAPI-nak a Szolnoki Főiskolán levő új irodája kezdetben hat helyi szakemberrel kezdi tevékenységét, de már a közeljövőben tervezik a létszámbővítést is, hogy mind hatékonyabban vehessenek részt forráshiányos és így jelentős hátrányban levő régiónk hatéKözöSEN Családi napot rendeztek tegnap a szolnoki „Utolsó Pár Előre Fuss!” tanodában. A rendezvénnyel tovább akarták erősíteni a tanoda fő célját, vagyis azt, hogy segítséget nyújtanak a hátrányos helyzetű gyerekek tanításában, nevelésé- ban, gondozásában. A tegnapi rendezvényen a szolnoki déli iparvidék környékén élő, halmozottan hátrányos helyzetű, roma származású tizenéves gyerekeknek, valamint szüleiknek biztosítottak egy kötetlen délutánt. A program keretében erősíthették a kapcsolati hálókat, illetve a tanoda, az iskola és a családok harmonikus együttműködését. ■ R. Á. I I í I t- I