Új Néplap, 2012. október (23. évfolyam, 230-255. szám)
2012-10-31 / 255. szám
2012. OKTÓBER 31., SZERDA EMLÉKEZÉS SZERETTEINKRE - TÜKÖR 11 Szolnokon a reformációt ünnepük ma este HITÚJÍTÁS OKTÓBER 31-én, szerdán este hat órakor istentiszteleten emlékeznek meg a szolnoki protestáns egyházak Luther Márton világtörténelmi súlyú lépéséről, a reformációt elindító vitapontok közzétételéről. A wittenbergi ágostonrendi barát 1517. október 31-én 95 tételben tárta a világ elé a korabeli katolikus egyház tanításaival és működésével szembeni bírálatát, mellyel kezdetben nem egyházszakadást, hanem építő vitát kívánt kezdeményezni. Hasonló kísérletek korábban is voltak az egyházban, például Assissi Szent Ferenc fellépése, de most más történt. A pápaság mély válsága és Európa belső feszültségei következtében Luther lépése egy olyan, máig tartó folyamat kezdetét jelentette, ami gyökeresen átformálta világunk vallási és politikai arculatát. Többek között megszülettek a nevüket a tiltakozás, protestáns szóból származtató, új szemléletű, Rómától független keresztyén, protestáns egyházak, a 495 éve kezdődött reformáció szellemisége pedig alapvetően meghatározta a modern Európa kialakulását. A reformáció idővel magára a katolikus egyházra is hatással volt, mert az ellenreformáció mellett ott is lezajlott egy megújulási folyamat. A mostani ünnepség érdekessége, hogy helyszíne, a nyolcvanadik születésnapját ünneplő szolnoki evangélikus templom tudatosan a reformáció bölcsőjének, a wittenbergi vártemplomnak kisebb másaként épült, különösen tornya formázza az eredetit. Kapuzata is hasonló ahhoz a kapuhoz, melyre a hagyomány szerint Luther vitairatát szegezte. Szolnokon régi hagyománya van annak, hogy október 31-ét, a reformáció emlékünnepét együtt ülik meg a hitújítás örökösének számító egyházak. Az ünnepség fénypontjaként minden évben más helyi protestáns felekezet templomában gyülekezve éneklik közösen a reformáció Luther Márton szerezte himnuszát: „Erős vár a mi Istenünk". ■ SZ. I. HIRDETÉSEK r MEMENTÓ L lAÍM ERDEI JÁNOS 1947-2011. Szerető családod á FAZEKAS ISTVÁN emlékére „Nincs már holnap, ennyi volt az élet, emlékezzetek rám és én a szívetekben élek." Nyugodj békében! L Szerető feleséged és családod J Emlékezünk szüléinkre halottak napja alkalmából SZŰCS ISTVÁNRA SZŰCS ISTVÁNNÉRA (született Kotri Margit) „Addig vagy boldog, míg van aki szeret, Aki a bajban megfogja kezed, S, hogy milyen fontos is volt neked, Csak akkor érzed, ha nincs már veled." Soha el nem múló fájdalommal. Családotok, Tiszaföldvár Jó csali a tiszta pamut összetétel A zoknik és harisnyanadrágok több mint fele becsapós Átlagosan minden második tiszta pamutként árult zokniról és harisnyáról derült ki, hogy igazából kevert, vagy teljesen műszálból készült. Olcsó és a márkás termékből egyaránt akadt fenn jó néhány a nemrégiben végzett fogyasztóvédelmi laboratóriumi vizsgálaton. Csath Róza A viseléskor dől el, hogy a valóságnak megfeleltek-e a címkén felsorolt adatok. Képünk illusztráció. Zoknifronton jobb a helyzet, ám nehezebb dolga van annak, aki száz százalék pamut harisnyában szeretné várni a mínuszokat. Sokan orvosi tanácsra , böngészik a nyersanyag-ösz- f szetételt, a viseléskor azonban £ menthetetlenül kiderül, hogy J a valóságnak megfeleltek-e a s címként felsorolt adatok.- A tiszta pamut nem irritálja a bőrt, kényelmes, komfortos viselet - említette a legfőbb előnyöket dr. Péter Rózsa bőrgyógyász főorvos. Különösen a kisgyermekek esetében és az idős, bőrszárazsággal küzdő betegeknél fontos ezt figyelembe venni. Az elmúlt években egyre többen panaszkodnak viszkető, száraz bőrre, ami hajlamosít az ekcéma kialakulására. A műszálas zoknikban, harisnyákban hamarabb izzad a láb, az ilyen ruhanemű elősegíti a köröm- és lábgombás fertőzést. A főorvos maga is találkozott már olyan termékkel, amely tiszta pamutként hirdettek, felvéve azonban hamar kiderült, hogy az áru címkén olvasott összetétele nem fedi a valóságot. Azokról a termékekről, ahol a próba nem lehetséges, sokat elárul az anyag puhasága. A vásárlók csak a tapintásra hagyatkozhatnak, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) nemrégiben azonban az élelmiszer- és vegyipari laboratóriumát vetette be. Ä munkatársaik többféle árkategóriába tartozó és származási helyű, „100% pamut” jelölésű zoknikat és harisnyákat választottak ki szúrópróbaszerűen elsősorban a kis ruházati szak- üzletekből, néhányat pedig az áruházláncok és hipermarketek polcairól.- Miután a terméken feltüntetett szálösszetétel a fogyasztó vásárlási döntését alapvetően befolyásolja, ezért a valóságnak nem megfelelő jelölés mindenképpen a tisztességtelen kereskedelmi tevékenység körébe sorolható - összegezte Fülöp Zsuzsanna, az NFH szóvivője. A vizsgált összesen huszonöt zokni és harisnyanadrág 56 százalékánál nem volt megfelelő a szálösszetétel a megadottakhoz képest: a zokniknál a 15 mintából 7, harisnyanadrágok esetében 10-ből 7-nél találtak eltérést a címkén jelöltektől. A termékek ára és a megtévesztő jelölés között nem találtak szoros összefüggést, hiszen a legolcsóbb zoknik között is számos megfelelt a címkén szereplő jelölésnek, míg az egyik neves divatcég nevével fémjelzett, meglehetősen drága lábra- való szálösszetétele nem egyezett a címkén jelölttel. A szóvivő utalt arra is, a harisnyáknál fokozottan tapasztalt jelenség magyarázata a termékkel kapcsolatos elvárásokban keresendő, hiszen a testhez simuló, rugalmas, kopásálló tulajdonságok elsősorban a szintetikus .szálakra jellemzőek. A gyártók, illetve forgalmazók azonban - a vásárlók elvárásainak megfelelni kívánva - sokszor „100% pamutnak” tüntetik fel a kevert vagy tisztán szintetikus szálból készült termékeket is. A határon feltartóztatott hamis ruhaneműk vélhetően ugyancsak nem felelnek meg a hatóság által támasztott minőségi elvárásoknak. Idén a Dél-Alföldön - jellemzően a román határszakasz közelében, Nagylak térségében végzett közúti ellenőrzések során - összesen közel 53 ezer darab hamis ruházati terméket találtak és foglaltak le a vám- és pénzügyőrség munkatársai. Ezek többségében felsőruházati termékek és lábbelik voltak, melyek piaci értéke meghaladta a 363 millió forintot. TÓTH JÓZSEFNÉRE és TÓTH JÓZSEFRE „Minden elmúlik, mint az álom, elröpül, mint a vándormadár, csak az emlék marad meg a szívben, halványan, mint a holdsugár." Lányaik és családjaik (született Berta Mária) „Szívünkben helyeteket nem pótolja semmi, míg e földön élünk, nem fogunk feléledni." J. Szerető gyermekeitek és családjuk I & - M EMLÉKEZÉSEK, GYÁSZKÖZLEMÉNYEK FELADÁSA az Új Néplap ügyfélszolgálati irodájában munkanapokon 7.30-14.00 óráig Szolnok, Mészáros L. u. 2. vtcmctoi jtiralofc menetrendje Értesítjük a Tisztelt Utazóközönséget, hogy Mindenszentek időszakában az alábbiak szerint járnak Szolnok város helyi autóbuszjáratai: 2012. november 1. (csütörtök): munkaszüneti nap (vasárnap) november 2. (péntek): munkaszüneti nap (vasárnap) november 3. (szombat): munkaszüneti nap (vasárnap) november 4. (vasárnap): munkaszüneti nap (vasárnap) A megnövekedett utasforgalomra tekintettel, céljáratok közlekednek november 1-jén és november 2-án a Széchenyi városrészből a temetőhöz. A Hild V. útról a járatok 9.40-12.40-ig és 14.40-17.40-ig óránként, vissza a temetőtől (iskolától) 10.10-13.10-ig és 15.10-18-10-ig óránként közlekednek. A járatok útvonala: Hild V. út-Pozsonyi út-Szántó Krt.-Mátyás király út-Bajcsy-Zsilinszky út-temető és vissza, „TEMETŐI JÁRAT” felirattal. A járatok díjszabásilag menetrendszerinti járatnak minősülnek, össz- vonalas értékű bérlettel vagy menetjeggyel vehetők igénybe (kedvezmények érvényesek). Amennyiben szükségessé válik, rásegítő járatok indulnak az 1Y, 2,2Y, 3 és 20-as vonalakon. Bővebb információt a Jászkun Volán Zrt. 514-043-as helyi közönség- szolgálati telefonszámán kaphatnak. JÁSZKUN VOLÁN Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság