Új Néplap, 2012. október (23. évfolyam, 230-255. szám)
2012-10-22 / 248. szám
MEZŐTÚR ÉS KÖRNYÉKE Megálló a kutyák életében menhely Állatotthont szeretnének létrehozni a városban Varga Katalin és Szűcsné Berczeli Ildikó a szabad idejét szenteli a gazdátlan állatoknak. Rajtuk kívül még néhány önkéntes segíti az egyesületet. Hamarosan lezárulhat az átadás-átvétel az idősotthonban váltás Rövid időn belül lezárulhat az átadás-átvétel időszaka, ezt követően veheti majd át a református egyház a mezőtúri Bíró Kálmánná Bakos Ilona Idősek Otthonát. Amint arról már hírt adtunk, a város önkormányzat határozatot hozott arról, hogy jóváhagyja az intézmény vagyonkezelői jogának átadásáról szóló szerződést. Ezzel gyakorlatilag elhárult az akadály az elől, hogy a református egyház 49 évre átvegye az intézmény fenntartását. A korábbi években a megyei önkormányzat volt az otthon működtetője, ez év januárjában pedig a megyei kormányhivatal megyei intézményfenntartó központjához került át, az ingatlan tulajdonjoga azonban továbbra is maradt a város önkormányzatánál. Az idősotthon későbbi önálló működése érdekében a város már korábban tárgyalásokat kezdeményezett a kormányhivatallal a működtetés esetleges átadásáról. A helyi református egyház ■ Arra törekednek, hogy a gondozottak és az alkalmazottak ne érezzék meg a váltást. ugyanis évek óta üzemeltet egy saját fenntartású idősek otthonát a városban, komoly tapasztalatai vannak tehát az ilyen jellegű intézmények fenntartásában, A kormányhivatal által előírt ütemterven végighaladva veheti majd át a református egyház a fenntartói jogokat. Eredetileg október 1-je volt a kitűzött dátum, ez azonban csúszik néhány hetet. Információink szerint jelenleg az intézményben dolgozók átadás-átvétele zajlik munkajogi szempontból. Amint Herczeg Zsolt, Mezőtúr polgármestere többször hangsúlyozta, a fenntartói jogok változásai során az érintett felek minden tekintetben arra törekednek, hogy a 180 gondozott és közel nyolcvan alkalmazott minndennapjai- ban mindez ne legyen érezhető, a lehetőségekhez mérten zökkenőmentesen menjen végbe a váltás. ■ 2012. OKTÓBER 22., HÉTFŐ Reménykedő, előre is hálás kutyatekintetek tapadnak ránk a rácsokon keresztül. Hálásak azért, mert végre „kutyaszámba” veszik őket. Mert nem kell az utcán kóborolniuk, éhesen, ázva-fázva. Szilvási Zsuzsa A Kóborka Túri Állatvédők Egyesülete megszállott állatbarát aktivistáinak köszönhetően leletek ők otthonra átmenetileg. Még 2007-ben alapítottak közhasznú egyesületet Mezőtúron annak érdekében, hogy jogi keretet adjanak korábban is létező, mindenféle ellenszolgáltatás nélkül végzett tevékenységüknek. Legfőbb törekvésük, Otthonra várnak a kutyusok hogy létrehozzanak a városban egy állatotthont, menhelyet az elhagyott, gazdátlan állatoknak. Mivel ez a menhely még csak most épül, ideiglenes befogadóhelyeik vannak a városban. Ezek többnyire olyan, jelenleg lakatlan házak udvarai, amelyeknek tulajdonosa rendelkezésükre bocsátotta a területet. A régóta tervezett, város szélén épülő menhely igazán széles összefogással, sok segítő helybéli ereje által készül, ám sajnos igen lassan. A kennelekhez a városbeli cégektől kapták a téglát, bontásokból az útalapba a törmeléket. A szakképző iskola kőművestanulói itt tanulták, gyakorolták a falazást és a vakolást, a lakatostanoncok pedig a vas kerítésoszlopokon „gyakorlatoztak”.- Komoly gondot jelent azonban, hogy az uniós előírásoknak megfelelően csatornázni is kell a területet - mondta el Varga Katalin, az egyesület elnöke. - Ez legalább tízmilliós költséget jelent, amire nekünk nincs pénzünk. Jobbára az egy százalékokból élünk, s bizony, a kutyák szállítása, ivartalaní- tása, etetése igen sokat emészt fel. Mi ugyanis előírásosan, oltva, féregtelenítve, ivartalanítás után adjuk örökbe a kutyuso- kat, s nyomon követjük a további sorsukat. Sajnos, Időről időre előfordul ugyanis, hogy hiába ígér valaki gondoskodást, alig néhány hónap után mégis újra az utcán találja magát a befogadott kedvenc. Szomorú, hogy sok a felelőtlen ember, aki nem gondolja át, hogy a kutya és minden más állat is felelősség. Szegény jószágok bűnhődnek, pedig elsősorban az állattartók felelőssége, ha sok a kóbor kutya. A lakosság egy részének a szemléletét kellene megváltoztatni, hogy a feleslegessé vált állataikat ne tegyék ki az utcára. Legjobb, ha ezt a szemléletet már gyermekkorban elkezdjük kialakítani - teszi hozzá Varga Katalin, aki „civilben” óvónőként dolgozik. - Valljuk, ugyanakkor, hogy kóbor kutyák nincsenek, csak olyanok, akik nem találják a gazdájukat. Ezért mi különböző módokon - fotókkal, internet segítségével, hirdetéssel, baráti kapcsolatokkal, plakátolással - összehozzuk a kutyát és a gazdáját, valamint gyorsabbá és biztosabbá tehetjük az elveszett állatok felkutatását is. Az épülő menhely a tervek szerint száz kutyának biztosítana helyet, ám az anyagi korlátok miatt részletekben épül meg. Elsőként harminc kennelt tervez a Kóborka egyesület. Ez azonban, ahogy az elnök fogalmaz, csak egy megálló a kutyák életében. Ők csak közvetítők annk érdekében, hogy a vétlen állatok végre méltó otthonra találjanak. Közel száz eben segítettek a tavalyi évben tavaly kilencvenét kutyát segítettek otthonra találni Mezőtúron a Kóborka Túri Állatvédők Egyesületének tagjai. Néhánynak rábukkntak a gazdájára, a túlnyomó többségük azonban új gazdához került, néhányukat pedig sajnos kénytelenek voltak elaltatni. Megközelítette tehát a százat azoknak a kutyáknak a száma, amelyeken, így vagy úgy, az egyesület tagjai segítettek. Nem csak kutyákkal foglalkozik azonban a Kóborka, hiszen nagyon sok a gazdátlan cica is. Lehetőség szerint megpróbálnak rajtuk is segíteni. Került már kutyusuk Budapestre is, neki most igazán jó sora van, igazi luxuskörülmények között él. Talán ez a kárpótlás számára a korábbi nélkülözésekért. A Refiben megújul a futópálya és a tornaterem Már az újabb időszakra készülnek fél vidék akadémia A gyerekeket ökojátszóház, a felnőtteket termelői piac várta ünnepség A reformáció napi rendezvény keretében adják át október 25-én a mezőtúri Szegedi Kis István Református Gimnázium új atlétikai futópályát (recortan), illetve a megújult tornatermet. Az iskola mindent megtesz annak érdekében, hogy a diákok az egészséges életmódra nevelésen túl versenyszerűen is sportolhassanak. Számos eredménnyel büszkélkhetnek, országos bajnok, illetve országos versenyeken helyezett csapataiknak köszönhetően. A mostani fejlesztés azonban csak egy állomás, hiszen ezt követően is arra törekednek majd, hogy a diákok egyre korszerűbb körülmények között edzhessenek. ■ Vidék Akadémia a vidék jövőjéért címmel háromnapos szakember találkozó zajlott a közelmúltban Mezőtúron, melyet dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter nyitott meg, illetve ünnepélyes keretek között földhaszonbérleti szerződéseket is átadott környékbeli gazdáknak. Az előadások sorát Búsi Lajos felelős helyettes államtitkár nyitotta meg, aki a minisztérium aktuális vidékfejlesztési programjairól és a stratégiai irányokról tartott tájékoztatót. | A rendezvény célja az Euró- | pai Unió anyagi és szakmai tá- | mogatásával 2014-2020 között | megvalósuló új vidékfejlesztési I programidőszakra való felké- A minisztertől földhaszonbérleti szerződéseket is átvehettek a gazdák szülés elősegítése volt. Ebben a tekintetben kiemelt feladatnak számít a vidékfejlesztés hazai eredményeinek és nehézségeinek áttekintése, az Európai Unió új vidékfejlesztési példáinak (például lokalitás, fenntartható fejlődés) közös értelmezése, illetve a kiemelt módszerekben és új eszközökben rejlő lehetőségek megismerése. A szakmai konferenciát színes programok kísérték, így többek között népzenei és néptáncbemutatót tartottak mezőtúri művészeti csoportok, folyamatos termelői piac, helyi termék- és kézművesvásár, valamint gyermek ökojátszóház várta az érdeklődőket. ■ 5 HÍREK Nyírbátorban jártak a túri öregdiákok a mezőtúri Mezőgazdasági Gépész Technikum 1966- ban végzett diákjai évente más-más helyen, az adott esztendőben szervező társuk lakhelyén találkoznak. Ezért idén Nyírbátor adott otthont az egész hétvégés találkozónak, ahol a város nevezetességeivel is megismerkedtek a résztvevők. Minisztériumi segítségre várnak TIZENEGYMILLIÓ forintos tá- mogatára pályázott Mester- szállás az önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe került települések számára kiút belügyminisztériumi pályázaton. Emellett hatmillió forinttal egészítették ki az igényüket, a Mezőtúrral közös fenntartású iskolában jelentkező alulfi- nanszúozás miatt. Mesegálát rendeztek a kicsiknek a galéria adott otthont Mezőtúron a Móricz Zsig- mond könyvtár által szervezett Mesegálának. Ezen a magyar népmese napja alkalmából hirdetett városi mesemondó verseny győztesei mutatkoztak be, illetve közreműködött Szűcs Miklós mesemondó népzenész. Néhány hét múlva kezdődhet a lehalászás hamarosan elkezdődhet a lehalászás a Berettyó-Körösön. A mezőtúri halászok jelenleg arra várnak, hogy a Körös vízszintjének csökkentését követően a Berettyón és a holtágakban is megfelelő szintre húzódjon vissza a víz. Ezt követően lesz lehetőség az őszi lehalászásra. Nagy László halászmester Hívja az Új Néplap újságíróját! elsősorban a Mezőtúr térségének településein élők hívását várja. Ha híre, ötlete, észrevétele van, vagy egyszerűen panaszát, még inkább örömét szeretné megosztani kollégánkkal, ne habozzon, tárcsázza az 30-64-74-716-os telefonszámot hétköznapokon! i i t 1 I ft i