Új Néplap, 2012. október (23. évfolyam, 230-255. szám)
2012-10-22 / 248. szám
3 2012. OKTÓBER 22., HÉTFŐ MEGYEI KÖRKÉP Érintőlegesen ütközött egy vonat és egy autó pusztamonostor belterületén, a 3231. számú út és egy jelzőlámpával ellátott vasúti átjáró kereszteződésében baleset történt szombat reggel, tájékoztatta lapunkat a megyei rendőr-főkapitányság. Egy személygépkocsi vezetője a piros tiltó jelzés ellenére a vasúti átjáróba hajtott és ott érintőlegesen összeütközött a Hatvan felől Jászberény irányába tartó személyvonattal. A baleset során senki sem sérült meg. A baleset helyszínén a rendőrök egy földútra terelték a forgalmat. ■ M. G.A. Elismerte, hogy ellopta a fűkaszát A rendőrség nyomozást rendelt el ismeretlen tettes ellen, aki október 18-án 18 óra és 19-én 11.05 óra közötti időben a kerítésen átmászva behatolt egy karcagi családi ház udvarára, majd a nyitott alsó épületéből egy benzinmotoros fűkaszát eltulajdonított. A nyomozók az adatgyűjtést követően előállították a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 24 éves karcagi férfit, aki a bűncselekmény elkövetését beismerte, tájékoztatta lapunkat a megyei rendőr-főkapitányság. ■ M. G. A. Az egészség fontosságáról is szólt komár László egyik utolsó vagy talán az utolsó fellépése Szászberekén volt a közelmúltban, a II. Laki Imre Emléktornán. A napokban elhunyt énekes, előadóművész akkor a színpadon azt mondta, hogy az egészség a legfontosabb, a legnagyobb kincs. Azt, hogy miért mondta, már értik a szászberekeiek is, akiknek felejthetetlen órákat szerzett a művész. ■ R. Á. Megtalálták az eltűntként keresett fiút egy eltűntként keresett tizenöt éves fiút találtak meg a rendőrök még csütörtökön. Meghallgatása során kiderült, az idő alatt, amíg szökésben volt eltulajdonított egy kerékpárt egy cibakházi kocsma elől. ■ M. G. A. Sikeres lett a nagyinet oktatás Akad, aki elsősorban recepteket keresne a világhálón Lapu Lajosné Ilona még csak most ismerkedik a számítógéppel. Könnyebb a tanulás, ha ott van a segítség, Bakodi Ilona személyében, Tiszafóldváron olyan népszerű a nyugdíjasoknak szervezett alapfokú számítógépes tanfolyam, hogy a szervezők azt tervezik, a soron következő tréningen rögtön két csoportot is indítanak. Joó Zsuzsa Icuka néni szúrós tekintettel figyeli a monitort, eltűnt a kis nyilacska a képernyőjéről. Nem érti, az előbb még megvolt. Az asszony a gázóra állását szeretné interneten bejelenteni.- Erikám! Baj van! Valamit elrontottam! - kiállt fel, majd halkan az orra alá dörmögi, vén fejjel kellett neki számítógép elé ülni... Bakodi Erika (aki könyvtáros-tanárként dolgozik az Ószőlői Fiókkönyvtárban) megnyugtatja az asszonyt, semmi gond, lassabban kell az egeret mozgatni, meglesz az a nyíl! Erika nem csak Icuka néninek segít, ő lesz az a tanár is, aki hamarosan bevezeti az internetezés világába a nagyikat.- Meglepően sok idős olvasónk érdeklődik az internet iránt - meséli a szakember. - Sokan kérik a segítségünket, mutassuk meg, hol lehet megtalálni például annak az almás pitének a receptjét, melyet a minap láttak a tévében. Arra gondoltunk, egy tíz órás számítógép-kezelői tanfolyamot szervezünk nekik, hogy a jövőben nélkülünk is eligazodjanak a net világában. A novemberi gyorstalpaló nem az első lesz a sorban, előzőleg már szerveztek a nagyiknak ugyanilyen tanfolyamot, hatalmas sikerrel.- Megállapítottuk, bizony 60 év felett is van érdeklődés az új dolgok, a modem technika iránt. Egyre többen gondolják úgy, haladni kell a korral. Egy pillanat... Erika magunkra hagy bennünket, mert Icuka néninek újból segítségre van szüksége: nem talál vissza arra az oldalra, melyről véletlenül elkattintott.- Tipikus probléma - fűzi hozzá mosolyogva. - Az elmúlt tanfolyam résztvevői is kétség- beesetten néztek rám, ha elnavigáltak az oldalról - mondja Erika, majd elárulja, az is gondolkodóba ejtette a nagyikat, miért nem ugyanazt látják a monitorjukon, mint a szomszédén. Nem értették azt sem, vajon a szöveg- szerkesztőben az a betű, amivel ők írnak, miért nagyobb, mint a mellettük ülőé. Kérdésünkre, miszerint a mamik vajon mire használják majd tudásukat, gondolkodás nélkül érkezik a válasz a másik könyvtárostól, Zsigri Mártától:- Például recept-nézegetésre! - mondja. - De manapság már az üdülési űrlapokat is ezen töltik ki, és a különböző közüzemi ügyeket is a számítógépen intézik. Egy régebbi „diákunk", Erzsiké néni fia Mongóliában él, ő már azt is megtanulta, hogyan kell „szkájpolni", azaz a neten beszélgetni - teszi hozzá, majd ránk kacsint és odasúgja:- Volt, aki a társkeresőn re- gisztráftamagát! Hiába, hatvan felett sem áll meg az élet! Ezt bebizonyították a földvári nyugdíjasok, akik a jövő hónapban megismerkedhetnek például a szövegszerkesztéssel is, ez most kifejezett igényként lépett fel.- Sőt, mindenkinek létrehozunk egy e-mail címet is, hogy a távolban élő rokonokkal, barátokkal tudják tartani a kapcsolatot. Az ügyesebbek még fotókat is tudnak majd csatolni á levélhez a tanfolyam végén - árulja el Márta, aki hozzáteszi, a rangidős a 14 fős csoportban valószínűleg Rózsika néni lesz, aki már nyolcvan esztendős.- A tanfolyamunkat a gép bekapcsolásánál kezdjük, a végén pedig remélhetőleg már bármit megtalálnak hallgatóink az interneten. Van, ahol már a második „évfolyam” indul A tavalyi nagy siker után idén már másodszor szerveznek Zagyvarékason hasonló tanfolyamot időseknek. Farkasházi István, a Móricz Zsigmond Műve lődési Ház és Könyvtár igazgatója elmondta, tavaly tizenketten végezték el a számítógép-haszná lat mellett az internetezés alapjait is megtanító gyorstalpalót.- pont a napokban indítottuk el az újabb „évfolyamot" - újságolta a zagyvarékasi helyzetet a könyvtár vezetője. - Akad köztük olyan, aki csak az interneten tudja unokájával tartani a kapcsolatot, egy a nyugdíjhoz közelítő hivatali dolgozó pedig az e-mailezést akarja elsajátítani a tanfolyam segítségével. És hogy a tanulás mégköny- nyebb legyen a nagyiknak, Ti- szaföldváron például pontokba szedték a lépéseket.- egy „kezelési útmutatót" készítettünk, hiszen ennek a korosztálynak az a jó, ha látják maguk előtt leírva, mikor, hová kell kattintani - magyarázta Zsigri Márta könyvtáros, aki szerint nincsen reménytelen eset, azaz ta- níthatatlan nagyi-nebuló. Pesti József: Forradalom 1956. október 18. Maradt erőnk, még fellobog a vérünk, követelünk, nem sírva kérünk. Felvonulunk, béklyózva is kiállunk, MI, félelmesen vallunk: kiáltunk. A mi célunk, nem az odavetett morzsák, amik a vörösöket hófehérre mosnák. A mi utunk a vég - s a meghitt csillagok, biztos lépéseinken az ég felragyog. Maradt erőnk, még fellobog a vérünk, követelünk, nem sírva kérünk. Megújult a tiszaörsi templom avatás Ünnepi szentmisén áldotta meg Palánki Ferenc, az Egri Egyházmegye segédpüspöke a tiszaörsi katolikus templomot a hét végén. A helyiek emlékezetében még élénken élő, két évvel ezelőtti esemény, egy villámcsapás következtében jelentős kár érte az imifiáron kettőszázharminc esztendős Sarlós Boldogasszony templomot. A mostani felújítás során számtalan fontos munkát elvégeztek az épületen. így például megtörtént a tetőszerkezet teljes cseréje, visszakerült a helyére a régi kereszt, illetve új lépcső és akadálymentes feljárat is készült. Mindezzel egyébként egy hosszabb időszak, egy ösz- szesen tizenkét esztendős rekonstrukció zárult le. A település számára fontos munkálatok során a keresztelőkutat és a mennyezeti festményeket is restaurálták, illetve három Németországból érkezett harangot is elhelyeztek. ■ SZILVÁSI ZSUZSA Focipalyat avattak Zagyvarékason fejlesztés Mindössze négy hét alatt készült el a műfüves létesítmény Huszonnyolcmillió forintból elkészült, villanyvilágítással és palánkkal felszerelt műfüves focipályát avattak fel vasárnap Zagyvarékason, a Damjanich János Általános Iskola udvarán. A beruházás költségének 70 százalékát a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) pályázatán nyerte a Zagyva-parti település. A harminc százalékos önerőt a helyi önkormányzat vállalta, ezt a 2006 és 2008 közötti időszakban dolgozó képviselők, polgár- mester és alpolgármester fel nem vett tiszteletdíjából fedezték. A pályát Szalay Ferenc országgyűlési képviselő, Szolnok polgármestere és Jánosi József, Zagyvarékas első embere avatta fel. Az eseményen az MLSZ delegáltjai és a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Labdarúgó Igazgatóság vezetője, Varga Zsolt is megjelent. A nap során Zagyvarékas vendégei voltak a Mészöly Focisuli, a Szolnoki MÁV és a helyi csapatok labdarúgói, de a település képviselői és sportemberei is kipróbálhatták a szabványos, húszszor negyven méteres pályát. Hétfőn reggel 9-től délután 16 óráig a helyi lakosok nyílt nap keretében vehetik birtokba a mindössze 28 nap alatt elkészül kiváló minőségű sportpályát, melynek elkészültét webkame- rán keresztül követhették az érdeklődők. ■ G. SZ. Tegnap délután már mérkőzéseket is rendeztek a felavatott pályán Elfogták a csoportos garázdaság elkövetőit nyomozás A rendelkezésre álló adatok alapján szombaton, a délutáni órákban Jászladány egyik utcáján két család tagjai előzetes szóváltást követően összeverekedtek. Mint azt Pásztorné Kovács Ágnestől, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei rendőr-Főkapitányság sajtó- szóvivőjétől az esettel kapcsolatban megtudtuk, a rendőrök azonnal a helyszínre vonultak, és a garázda személyeket előállították a rendőrőrsre. A házkutatások során megtalálták, illetve le is foglalták a bűncselekmény során használt tárgyakat. A rendőrség felfegyverkezve, csoportosan elkövetett garázdaság miatt indított nyomozást az ügyben, melynek során öt személyt hallgattak ki gyanúsítottként, akik közül két elkövetőt őrizetbe vettek. A bűncselekmény során négy személy nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérülést szenvedett. A rendőrség vizsgálja az ügy körülményeit. A sajtószóvivő egyébként tegnap arról is tájékozatta szerkesztőségünket, hogy a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az azt megelőző huszonnégy órában ösz- szesen két könnyű sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt. ■ á I l I 1 I