Új Néplap, 2012. október (23. évfolyam, 230-255. szám)
2012-10-09 / 237. szám
2012. OKTÓBER 9„ KEDD MEGYEI KÖRKÉP 3 HÍREK Dupla Fiirt egység járt a 120a vonalon megjelentek a Stadler motorvonatai a nagykátai vasútvonalon. Két egység összekapcsolva dolgozott egy úgynevezett papagájos ingavonat helyett. A Flirtök bemutatkozása nem sikerült túl jól, szombaton az egyik egység meghibásodása miatt több órányi késéssel közlekedtek a svájci vonatok járatai - írta az Iho.hu Vasárnap viszont percre pontosan közlekedtek a Flirtök. ■ T. A. Rögtönzött történelem- óra a temetőben jászjákóhalmán két évtizedes hagyománya van az október 6-ai esti gyertyás felvonulásnak. A honismereti szakkör ilyenkor az aradi vértanúkra emlékezve külön is felemlítik Aulich Lajos nevét, kinek hadteste egy éjszakát a községben töltött 1849. április 3-áról 4-ére virradóra. Az indulás helyén, a Damjanich téren állítottak emlékoszlopot Tóth Imre András helyi gyermekhon- védnak. Gyalogtúra után a község temetőjében egy másik helyi szabadságharcos sírjához vonulnak. László Gergely 13 csatában vett részt, neki fennmaradt a sírja máig, ahol ilyenkor rögtönzött történelemórán beszélik meg Fodor István Ferenc szakkörvezető vezetésével 1848/49 helyi emlékeit. ■ T. A. Fát gyűjtenek, azzal fűtenek majd A költségek csökkentése érdekében fával fűtenek idén télen is Kőteleken. Az illetékes hatóságoktól beszerzett engedélyek értelmében fát gyűjtenek a települést környező árterekről, valamint kiszáradt fákat szednek az erdőkből, s ezzel a tüzelővel fűtik majd az önkormányzati intézményeket. ■ R. Á. , Két deci itallal fogta el a biztonsági szolgálat EGYZAGYVARÉKASI férfi az egyik szolnoki üzletből 2 dl vodkát kísérelt meg eltulajdonítani , de terve nem sikerült, mivel a biztonsági szolgálat észlelte a lopást és átadták a rendőrségnek. ■ A világűrből is fogott adást rádiózás Egy kis műhelyben ülve hallgatta Charles Simonyi beszédét A szolnoki Ferge Lajos kis műhelyéből tartja a kapcsolatot az egész világgal. Az éteren keresztül beszélget más kontinensek rádiósaival. Nemrég még arról számoltunk be, hogy egy Magyarországon ritka Skoda tulajdonosa a Szolnokon élő Ferge Zoltán. De hamar kiderült, nem ő az egyetlen a családban, aki egy különösx hobbi megszállottja. Munkatársunktól------í'-.'nft'T,-----+rm\-------------------------tT^-------„Brékó, brékó, itt a 995-ös” - csendül fel az éterben már közel negyven éve a jól ismert köszöntés. A 995-ös hívószám egy szolnoki férfit rejt, aki a 70-es évektől kezdve álladó szereplője a rádióadásoknak. Amatőr rádiós közökben azonban mindenki ismeri, talán nem személyesen, de a hangszórókon keresztül biztosan.- Tessék csak bentebb menni, igaz, kicsit szűkös, de el fogunk férni - tessékel be bennünket az apró műhely ajtaján a szolnoki Ferge Lajos. Talán ismerősen cseng a neve, hiszen korábban fiát, Zoltánt mutattuk be, aki egy különleges, ritka autó tulajdonosa. Ekkor ismertük meg az édesapját, akivel beszélgetve sok érdekes dolgot tudhattunk meg. Többek között azt is, hogy egy korábban kidobásra ítélt kisrádió segítségével Charles Simonyi adását hallgathatta, amelyet a világűrben száguldó űrhajóról sugároztak. - Ez itt az én kis műhelyem, amint látják, az elektrotechnika, a rádiózás a hobbim - folytatja Ferge Lajos, némi magyarázattal szolgálva az elénk táruló képre. A kis szobában ugyanis mindenfelé autórádiók, rádiók, tévék, CB adó-vevő látható. - Ide szoktam visszavonulni és az éteren keresztül beszélgetni más emberekkel. Ez egy nagyon szép hobbi, amiről manapság sokan azt sem tudják, hogy létezik. Pedig létezik, és több száz társammal, nem csak magyarokkal, veszem fel a kapcsolatot esténként. A technika szeretetét édesapámtól örököltem, ő olyan ezermesterféle volt, szinte mindent meg tudott javítani. Én is ilyen ember vagyok, ami nagyon jól jön, ha valaki rádiózásra adja a fejét - teszi hozzá. Ferge Lajos még kamaszként kezdett el ismerkedni a rádiózással a hatvanas évek derekán. Társaival barkácsolt készülékekkel próbálták tartani a kapcsolatét egymással, illetve detektoros rádiókon hallgatták a rádióműsorokat, hiszen ahhoz áramforrás sem kellett, csupán néhány alkatész. Igaz, az azokban dolgozó germánium dióda ritkaság volt. Ti- szaburán, a szülőfalujában egy darabról tudtak, amelyet kéz- ről-kézre adtak egymás között. És szólt a rádió.- Ha nem zavarja magukat, akkor bekapcsolom, mert én szeretem, ha zörög - mondta a rádióamatőr, és már ki is gyulladtak a jelzőfények a készüléken, de most nem volt fenn senki. De a CB-n most is ment az adás. Éppen kamionosok beszélgettek, magyarok, olaszok. Valahol mérnek a rendőrök, derült ki az eszmecseréből, és adták egymásnak a drótot a sofőrök. - Ezen a rádión hallgattam végig Charles Simonyi adását, amit a Szojuz fedélzetéről adott. Hatalmas élmény volt, hiszen több ezer kilométerre volt a világűrben, én meg itt a kis műhelyem asztalánál. Igaz beszélni nem tudtam vele, de ez szép siker. Aki rádiózásra adja a fejét, annak nem akadály a távolság. Beszéltem már kanadaiakkal, dél-afrikaiakkal. Sőt, egyik alkalommal két kamionos kért segítséget, hogy hol lehet érdemes megállni horgászni az út mellett. A kijelző alapján azt hittem, valahol a négyes mellett lehetnek, csak később derült ki, valahol Bulgáriában bolyonga- nak - tette hozzá nevetve. A bajban is segített a lelkes rádiós férge lajos elmesélte, hogy néhány évtizeddel ezelőtt egy segélyhívást fogott a rádiójával. Egy általa személyesen is jól ismert autós kért segítséget, aki teherautójával lerobbant az út mellett. - Mivel mobiltelefon nem volt, csak a rádió jelentette a kapcsolatot - mondta a rádiós. - Megbeszéltük, hogy mire van szüksége, és én autóba ültem, elmentem az alkatrészért. Megadta a pontos helyzetét, így könnyen megtaláltam a négyes mellett rostokoló teherautóst - mesélte. De nem ő volt ám csak az egyetlen, akivel személyesen is találkozott. Gyöngyöspatán például régi ismerősként, jó barátként fogadták annak ellenére, hogy korábban csak a rádión keresztül beszélgettek. Máig tartják a kapcsolatot, és Szandaszőlősön is van egy rádióstárs, akivel rendszeresen összejárnak. CSATH RÓZA A békességet mi teremtjük már tíz perce visított a flex. Beszóltam a rendőrségre, mondtam, jöjjenek csak el a sarkunkig, ott meghallják majd, hogy merre kell menni. Negyedóra múlva csend volt, de az alvásnak lőttek!- mesélte a nő, aki jó ideje hadakozik az ezermester szomszédjával. izgágák, lusták, hangya- szorgalmúak, pletykások, zárkózottak, kutyások, macskások, nagyothallók. És még ki tudja, hányféle embert kormányoz egymás mellé a sors úgy, hogy csak egy fal vagy kerítés választja el őket. A belátás hiányából pedig könnyen lesz sértődés, azután örök harag. egyelőre csak a bennszülött és a bevándorló családok közelítésére létezik uniós program, ám az egyszerű szomszédkapcsolatok ugyanilyen rendezni való terepnek számítanak. Egyes felmérések szerint nagyobb az agyvérzés túlélési esélye olyan közegben, ahol a szomszédok rendszeresen beszélnek egymással és alkalomadtán segítséget kérhetnek egymástól. Nem ilyen drámai, mégis életmentő, ha van, aki beengedi a mestert, átveszi a postát, és jólesik a tányér sütemény, a kosár alma meg a jó szó. igaz, a békesség sincs magától, olykor belátónak kell lenni, gesztusokat tenni, néha felülemelkedni a másik keményfejűségén. Mégsem lepődök meg azon, hogy az egyik internetes fórumon arról csevegnek, miképp lehet visszavágni, válogatott gonoszságokkal megkeseríteni a szomszéd életét. azt is természetesnek vesz- szük, hogy amikor az életminőségről beszélünk, főképp a pénzről esik szó, pedig a szűkebb közösségben megélt barátságos légkör, az odafor- dulás legalább ennyit számít. Drága portéka ez is, és kinek pechje, kinek szerencséje, hogy nem pénzért mérik. Aki akart, nyaralhatott a Balatonnál üdülés Remek nyári szezont könyvelhetett el idén a csépai önkormányzat. A településnek két üdülője is van a magyar tenger partján, mely egész nyáron fogadta elsősorban a helyi lakosokat. - Minden csépai gyerek eljutott idén a Balatonhoz, aki szeretett volna, telt házunk volt - mondta Fialka György polgármester. Jövőre a két épületet „szakosítják”, az egyik nyaralóban csak családokat, a másikban csak csoportokat fogadnak. Az épületeket egyébként szeptember elején bezárták, most téliesítik azokat. A későbbiekben további fejlesztések is várhatók - tette hozzá a településvezető. ■ Folynak a vizsgálatok a hittérítő ügyében eljárás Közel három hónapja van előzetes letartóztatásban az az amerikai hittérítő, akit kiskorúak veszélyeztetésével gyanúsítottak meg. Mint azt korábban lapunk is megírta, a férfit azt követően fogták el, miután több személy is feljelentést tett ellene a rendőrségen. Az Új Néplap helyszíni riportja során az áldozatok szülei elmondták, összesen három kisgyermek számolt be arról, hogy a misszionárius állítólag zaklatta őket. A téma már akkor nagy vitát váltott ki, hiszen többen csak anyagi haszonszerzést sejtettek a dolog mögött. A sértettek tagadták a vádakat, és továbbra is kiálltak saját igazuk mellett. Az eset során a rendőrség többször is házkutatást tartott a gyanúsított házában, ahonnan több számítógépet is lefoglaltak, a későbbiek során az azokon található adatokat szakemberek elemezték. Dr. Molnár Iván ügyvéd, aki az amerikai hittérítő védelmét látja el lapunknak elmondta, október I6-án jár le a férfi előzetes letartóztatásának ideje. Ezután dönt majd arról a bíróság, meghosszabbítják-e a fogvatartását, vagy sem. Hozzátette, jelenleg is folynak a szakértői vizsgálatok, amely során pszichológusok vizsgálják meg a gyermekeket. Jelenleg ezek a vizsgálatok még nem zárultak le - tette hozzá.« Iskolában az ovisok. Kengyelen felújítják az óvoda épületét. Az apróságoknak a régi iskola tantermeiben alakítottak ki addig csoportszobákat. Felvételünk az éppen ebédelők egy csoportját örökítette meg. Szobor is készül majd a városalapítóról emlékek A város alapítója, Jan Antonin Bata emléke előtt tisztelegve nyílt kiállítás a martfűi Városi Művelődési Központ és Könyvtárban. A Bata-konszern alapítási terveiről, a megvalósult célokról, a „cipőváros” és a cipőgyár közös múltjáról tárgyi emlékek gazdag tárlata és fotókiállítás eleveníti fel a település életének első évtizedeit. A kiállítás fontos állomása annak a törekvésnek, mellyel a városvezetés méltó emlékhely létrehozásáról döntött Jan Antonin Bata tiszteletére. Ehhez rendezvénysorozat is kapcsolódik, mely 2013. május 1-jén, a város napján, a szobor átadásával fejeződik be. ■ R. Á. A t < i