Új Néplap, 2012. szeptember (23. évfolyam, 205-229. szám)
2012-09-06 / 209. szám
12 SZOLGALTATAS NAPKELTE 6.08 - NYUGTA 19.15 HOLDKELTE 21.40 - NYUGTA 12.22 ZAKARIÁS napja Zakariás. Héber eredetű név, amely latin közvetítéssel érkezett hozzánk. Jelentése: Jahve emlékezik. Védőszentje: Zakariás próféta. A kispróféták egyike a Kr. e. VIII. században élt Zakariás, aki a templomépítést szorgalmazta. Ma már nálunk inkább vezetéknévként gyakori, példa rá Zakariás József, az egykori aranycsapat balfedezete, aki 35 alkalommal volt válogatott, az 1952-es olimpián arany-, az 1954-es vb-n ezüstérmes magyar csapat tagja. egyéb névnapok: Aidán, Beáta, Csanád, Harkány, Ida, Magnusz, Pamina. Egyházi ünnepek A katolikus naptárban Szent Zakariás, Szent Beáta emlékezete. A református és az evangélikus naptárban Zakariás napja. A zsidó naptárban Elül hónap 19. napja. napi igék. Katolikus: lKor 3,18-23; Zs 23; Lk 5,1-11. Református: Ez 38; Júd 1-4. Evangélikus: ApCsel 4,32-37; Jer 9,1-23. Ezen a napon történt 1522-ben néhány túlélővel megérkezett Spanyolországba a világ első körülhajózásából a Victoria nevű hajó. 1566-ban Szigetvárnál 22. éves korában meghalt I. Szu- lejmán szultán. 1869-ben született Felix Salten magyar származású osztrák író, a Bambi szerzője. 1903-ban született Kadosa Pál zongoraművész, zenepedagógus, zeneszerző. 1919-BEN született az amerikai Wilson Greatbatch, a beültethető szívritmus-szabályozó feltalálója. 1922-ben meghalt Mihalik Kálmán egyetemi tanársegéd, zeneszerző, a Székely himnusz komponistája. 1932-ben született Paláncz Ferenc, Jászai Mari-díjas színművész, a Győri Nemzeti Színház örökös tagja. 1941-ben a németek által megszállt területeken elrendelték, hogy a zsidóknak sárga csillagot kell viselniük. 1944-ben született Roger Waters, a Pink Floyd basszusgitárosa. 1959-ben forgalomba hozták az első Barbie babát. 1961-BEN először lépett színpadra Bob Dylan. 1970-ben arab terroristák három repülőgépet eltérítve több mint 500 túszt ejtettek. 1996-ban II. János Pál pápa megkezdte kétnapos magyar- országi látogatását. Forrás: ezenanapon.hu A LEGUTÓBBI SUDOKU MEGFEJTÉSE 3 4 1 9 2 8 7 5 6 8 2 6 1 7 5 9 4 3 5 7 9 4 6 3 2 8 1 2 5 8 6 3 9 1 7 4 7 1 3 2 5 4 8 6 9 6 9 4 7 8 1 5 3 2 4 3 7 8 1 2 6 9 5 1 6 5 3 9 7 4 2 8 9 8 2 5 4 6 3 1 7 Sokak álma a tágas kamra élelmiszer Tárolásra kiválóak a gyékényből font kosarak $ CQ * segitunk@ axelspringer.hu * y 06 80/922 Hétfő 016 , péntek: .13-16 óráig^. A nemrég vásárolt családi házunkat szeretnénk belül a magunk ízlésére formálni, átalakítani. A férjem nem változtatna a mostani szűk kamrán, én viszont tágasabbá tenném. Miképp győzhetném meg arról, hogy a lakásunk fontos helyiségéről van szó? A nagyszüleink idejében kitüntetett szereppel bíró élés- ( kamra sokáig méltatlanul háttérbe szorult, az építészek sem igen számoltak vele. A konyha e fontos kiszolgáló helyisége kezdi visszanyerni a rangját. A kamra ideális esetben a lakás északi oldalán helyezkedik el, jól szellőztethető és közvetlenül a konyhából nyílik. A legtöbb háziasszony tágas kamráról álmodik. Ez ritkán teljesül, így érdemes a rendelkezésre álló területet polc- rendszerrel, leleménnyel maximálisan kihasználni. A nyári befőzési és az őszi betakarítási időszak az, amikor folyamatosan feltöltjük az éléskamrát. Erre a helyiséget alapos takarítással készítjük elő: teljesen kipakoljuk, a polcokat leporoljuk, új papírral vonjuk be. Egy 2x3 méteres alapterületű kamra már alkalmas arra, hogy az idényjellegű élelmiszereket A cél, hogy minél hosszabb ideig, romlás nélkül tudjuk eltartani az élelmet. egészen tavaszig eltartsuk benne. Az idénytermékek beszerzésekor törekedjünk rá, hogy ismerős termelőtől, megbízható helyről és nagy tételben vásároljunk. Ezzel pénzt, a későbbiekre nézve pedig időt takarítunk meg. A cél, hogy minél hosszabb ideig, romlás nélkül tudjuk eltartani az élelmiszereket. Ennek érdekében sokat tehetünk a tárolóeszközök helyes kiválasztásával. Kapjanak elsőbbséget a szellőzést biztosító természetes anyagok, a gyékényből, csuhéj- ból vagy vesszőből font kosarak. Ezek kiválóak a tojás, valamint a napon alaposan kiszárított dió, mogyoró, hagyma tárolására. A mák, a száraz bab, lencse, a száraztészta, zsemle- morzsa jól eláll a vászonzacskókban. Jómagam az elnyűtt lepedőkből varrom, díszítem a tárolózsákokat. Amennyiben fűtetlen alsóépületben jelöljük ki a kamrát, télen a fagyásve- szély megelőzésére is gondolni kell. Az élelmet könnyen megtalálják a kártevők. Az aszal- ványmoly és a gabonamoly például a gabonafélék mag- vain kívül a lisztet, őrölt paprikát, tésztákat, diót, mandulát, szárított zöldséget, továbbá a gyógy- és fűszernövényeket kedveli. A hernyójának kártétele a sűrű, ürülékkel szeny- nyezett finom szövedékről jól felismerhető. Érdemes tehát időnként átpakolni, átnézni a polcokat, s a mollyal, zsizsikkel fertőzött élelmet átválogatni, illetve kidobni. ■ Bonyhádiné Pásztor Enikő, környezeti nevelő Eladná a lakását, de attól fél, hogy becsapják Lakását áruló olvasónk sokat hallott a visszaélésekről. A hirdetésre csupa ismeretlen jelentkezett. Arra kíváncsi, miképp lehet meggyőződni az okmányok valódiságáról? Létezik a jogügyletek biztonságát erősítő adatszolgáltatási keretrendszer, amely elektronikus hozzáférést biztosít közhiteles hatósági nyilvántartásokhoz az ügyvédek, a közjegyzők és a bírósági végrehajtók számára az ügyfeleik által bemutatott okmányokon szereplő adatok megadásával. A nyilvántartási adatok alapján ellenőrizhetik az ügyfél személyi és lakcímadatait és a bemutatott okmányok érvényességét. A közjegyzők és a bírósági végrehajtók lekérdezhetik az ügyfél aktuális lakcímadatait és az ügyfél tulajdonában lévő jármű adatait. ■ Forrás: nyilvantarto.hu Fiam szeptembertől középiskolás, újra kell igényelni diákigazolványát. Iskolájából először az okmányirodába irányították. Mi ennek az oka? Idén januárban megváltozott az elektronikus diákigazolvány igénylés folyamata. A diáknak, hallgatónak először az okmányirodában kell elkészíttetnie az igazolványhoz szükséges fényképet, valamint rögzíttetnie az aláírásmintáját. Ezután jeleznie kell az oktatási intézmény felé a diákigazolvány iránti igényét, valamint be kell fizetnie az ehhez kapcsolódó díjat. Az új típusú, elektronikusan beküldött diákigazolvány igénylések adatai, valamint az igénylésekhez kapcsolódó dokumentumok feldolgozása és a diákigazolványok kibocsátása folyamatosan zajlik. ■ Forrás: diakigazolvany.hu SUDOKU SKANDINÁV REJTVÉNY 3 1 9 1 6 7 2 9 5 3 8 6 2 7 8 1 8 3 8 8 1 ÍRÓ KEZDVE, FOGVA KÖHÖG (TÁJSZÓ) KONYHANÖVÉNY ISMÉT, MEGINT LÉ NEMEZ ELHOZAT L ▼ PETŐFI SÁNDOR KÖLTEMÉNYE ► ? ▼ ÚT, OLASZUL ► ÚR, NÉMETÜL ► FOCTALÁLAT INDIAI VALLÁS L HALÁLA BICEBÓCA ELŐTAG: KETTŐ BÁNYAKOCSI ► f ŐSEI GAZDASÁGI ÁG l ▼ RAG: -ÉN PÁRJA ► TALAJMŰVELŐ ► ▼ ENIKŐ, BECÉZVE KÖNYÖRÖG PERDÜL ► ▼ ▼ BŐ ING (TÁJSZÓ) L FÖNTRŐL ALÁ ► MARIKA ► EMLŐ, CICI ► 2012. SZEPTEMBER 6., CSÜTÖRTÖK ümzmm szűz (Vili. 24-ix. 23.). Csak any- nyi feladatot szabad vállalnia, amennyit még elbír jó erővel. Ha nem kell, felesleges túlhajtania magát. Vannak olyan apróságok, amiket talán túlzásba visz. Inkább alkosson valami szépet! MÉRLEG (IX. 24-x. 23.). Több ha- tározottságot kell mutatnia, különben lesöprik a színtérről. Mostanában könnyebb kihullani a rostán. Még az is lehetséges, hogy többnek kell mutatkoznia, mint amennyit gondol magáról. Ez egy ilyen világ: minden a marketing. skorpió (X. 24-xi. 22.). A legmerészebb álmai válhatnak ma valóra a szerelemben. Aki eddig hűvösnek mutatkozott, ma olvadni látszik. Egy vers vagy dal fogja meg a szívét. Ha ön alkotó ember, egyenes az út, ha nem, idegen toliakkal kell ékeskednie. nyilas (xi. 23—xii. 2i.). Többet kellene törődnie saját magával! Túl sokan veszik körül, túl sok külsődleges akarat füzében áll: ezek kioltják egymást, de ami nagyobb baj, a saját útját takarják el ön előtt. Egy kis magány nem ártana. bak (xn. 22-i. 20.). Hajlamos arra, hogy a fantázia világában keresse a boldogságot. Ez nem is baj, amíg legalább egy hajszál köti az álmait a valósághoz. Néha az is elég. De ha már ennyi sincs, nagy a veszélye, hogy az élete megreked. vízöntő (i. 21-11.20.). Valaki, aki amúgy szereti önt, túlságosan is befolyásolni akarja. Ez addig jó, amíg nincs teljesen ellentétben az ön elvárásaival. De ha mindent másként tesz, mint ahogy szeretné, akkor el kell gondolkodnia! halak dl. 21-in. 20.). Ön lehet a mai nap nagy hódítója. Minden szempontból ellenállhatatlannak bizonyul, nem csak a szerelemben. Munkahelyén, üzletben egyaránt ön diktál. Mindent keresztülvihet, mindenkit az ujjai köré csavarhat! kos (Hl. 21-iv. 20.). Mostanában nagyon egyedül érzi magát: habár nagy társaság veszi körül, mégsincs senki, akivel nagyon személyes, belső dolgairól beszélni tudna. Egy régi barát segíthet. Használja valamelyik közösségi oldalt! bika (ív. 2i-v. 20.). Ön túl büszke ahhoz, hogy segítséget kérjen. Pedig ugyancsak rászorulna, ha meg akarja oldani a problémáit. Ma talán köny- nyebb levetkőznie a rosszul értelmezett büszkeséget. Lépjen ki zárkózottságából! ikrek (V. 21-Vi. 21.). Annyira belefeledkezik a munkájába, hogy minden másról megfeledkezik. Ráadásul a Mars hatékonyságának köszönhetően, valódi hajcsárrá változik. Vigyázzon, nehogy a dolgai elintézzék! Van, amikor a lustálkodás termékenyebb. rák (Vi. 22—vii. 22.). Szép nap vár ma önre, és attól sem kell félnie, hogy hiába megy el. Sok mindent elintézhet, amire eddig reménye sem volt. Pénzügyekben, üzleti ügyekben egyaránt sikerrel járhat. Ráadásul közben kellemes emberekkel találkozhat. OROSZLÁN (VII. 23—Vili. 23.). Őszintébbnek kellene lennie. Ha van valaki, aki úgy érzi, hogy megbántotta, akkor vele beszélje meg, ami a lelkét nyomja. Ha csak mások előtt panaszkodik rá, akkor nem ad esélyt a megbékélésre. 4 4 Változott a diákigazolvány-igénylés folyamata