Új Néplap, 2012. szeptember (23. évfolyam, 205-229. szám)

2012-09-04 / 207. szám

2012. SZEPTEMBER 4., KEDD Eriksson mester Thaiföldön. Sven-Göran Eriksson a thaiföldi élvonalbeli labdarúgó-bajnokság­ban szereplő Tero Sasana technikai igazgatója lett. A korábban az angol válogatottat is irányító, 64 esztendős szakvezető először vállalt munkát Ázsiában 35 éves edzői karrierje során. Kupagyőztes az Olaj KK kosárlabda Harmadik helyen az újjászabott jászberényi alakulat Soós Gábor, az Olaj bedobója (balról a második) társaihoz hasonlóan végig fegyelmezetten és jól játszott az egri Dobó Kupán A Sarudi-Varga páros indulhat a közelgő római világbajnokságon a sokszoros világbajnoki ka­jakos Csay Renáta és Noé Bá­lint egyesben és párosban is győzött Győrben, a szeptem­ber 21-23-án Rómában sorra kerülő maratoni kajak-kenu világbajnokság válogatóverse­nyén. A szombati egyes küz­delmek során a vb-címvédő Csay és a kenus Nagy Péter is fölényes győzelmet aratott 26 kilométeren. Csay mögött Ba­ra Alexandra és Kiszli Vanda ért célba másodikként, illetve harmadikként, míg Nagyot Dóczé Ádám és Gilányi Zsolt követte a célban. A férfi kaja­kosok küzdelme nagy izgal­makat hozott, s végül Noé Bá­lint kiélezett küzdelem után nyert Boros Adrián előtt. Vasárnap, párosban Noé Bálint testvérével, Noé Mi­lánnal, Csay Renáta pedig az ifjúsági olimpiai bajnok Farkasdi Ramónával diadal­maskodott, míg férfi kenu­ban a világbajnoki címvédő Győré Attila-Kövér Márton duó győzött. Női kajakban a Hagymási Réka-Kiszli Van­da kettős, férfi kajakban a Saiga István-Ceiner Benjá­min páros, kenuban pedig a nemrégiben együtt lapátoló szolnoki Sarudi Pál-Varga Dávid (MTK) duó lett a máso­dik. Utóbbi nagy csatát vívott a Fürdők Gábor-Vajda Attila- az utóbbi olimpiai bajnok volt Pekingben 1000 méteren- kettőssel, amelynek végül nem sikerült kijutnia a római világversenyre, ahol a váloga­tó első két helyezettje indul­hat majd. ■ HIRDETÉS Szolnok, Batthyány utca 8. Tel: 56/419-011 3 Nyitva mindennap 8-21-ig s Pénznem (1 épségre) Vétel Eladás EUR 280,50 287,50 USD 223,50 230,00 CHF 233,00 241,00 Érvényben: 2012. szeptember 4. Befektetési aranyértékesités. Köziileteket is kiszolgálunk! .. '“i, 1 Moneyomm www.cornergroup.hu | Mint ahogy az várható volt, tornagyőztesként zárta az egri Dobó Kupát a Szolnoki Olaj KK, míg a Top Cop Security Jászberény gárdája a harmadik helyen végzett a kétnapos megméretésen. Varga Csaba A papírformának megfele­lően az esélyesebb jászberényi csapat végig vezetve uralta a házigazdák elleni, harma­dik helyért folyó találkozót, bár az utolsó negyedben egy kicsit kiengedtek, ekkor fel­jöttek 9 pontra is Krasznaiék, de aztán percek alatt vissza­állt a különbség, a vége 90:72 lett. A JKSE soraiban még nem szerepelt a napokban szer­ződtetett Miljan Rakics. A 25 éves, 195 cm-es szerb irányító a legutóbb a görög KAD Dra- masz csapatában pattogtatott. A további programban Földi Sándor együttese pénteken Ausztriába utazik edzőtábor­ba. A tervek szerint pénteken a Fürstenfeld ellen lépnek pá­lyára legközelebb, majd 12-én a Wels, 14-én pedig az egyik bécsi csapattal mérik össze tu­dásukat. TOP COP Security Jászberényi KSE- EKF-Eger-HÉSZ SE 90:72 (32:24,18:16,22:18,18:14) JKSE: Szabó P. 10/6, Madár 22/15, Molnár 3/3, Horti 12, Dramicsanyin 11/6. Csere: László, Varga I. 5/3, Rác 10, Török 7, Szögi 8, Solevic 2. Ve­zetőedző: Földi Sándor. EGER: Krasznai 13, Szarvas 9/3, Máté 12, Kovács R. 9, Zsemlye 8. Csere: Szerdahelyi mint írtuk, az Olaj KK nehez­ményezi a számára hátrányos bajnoki kiírást, miszerint a kö­zépszakaszt csak a negyedik helyről, ponthátránnyal kezde­né riválisaival szemben. Ezért a klub hivatalos levélben fordult az MKOSZ-hez. Sterbenz Tamás főtitkár mindezt megerősítette a BBl.hu-nak. Elmondta, azis­2, Klepej 3/3, Erdei 8, Varga 2, Farkasinszky, Jakab 8/3. Veze­tőedző: Váczi Gyula. A fináléban semmit nem akart a véletlenre bízni a négy válogatott játékosát nél­külöző szolnoki legénység. Si­mon Balázs jól osztogatott és a pontszerzésből is kivette a részét. Az új szerzemény, Cal­vin Watson is nagy kedvvel és ponterősen játszott. Mind­emellett a csapatvédekezés­ben nagyot nyújtott a szolnoki csapat, amely az előző napon 31 ponttal verte az egrieket. A jó védekezésre bizonyíték, mert eredményekre és a klub erőfeszítéseire hivatkozva arra kérik a testületet, vizsgálja felül a középszakasz lebonyolítási rendjét. Az elnökség nyilván megfontolja, és egyeztet a kérés­ről - mondta szűkszavúan a főtitkár, hozzátéve, hogy annyi­ra friss a dolog, hogy ennél töb­bet egyelőre nem tud mondani. hogy a második negyedben mindössze öt pontra volt ké­pes a Debrecen. A nagyszünet után, mint ahogy Pór mester megígérte, minden egyes játé­kosát a harcba küldte, Berki- csék nem okoztak csalódást, hiszen a végén is tekintélyes, 27 pontos különbség alakult ki a felek között. Az Olaj tehát biztosan nyerte a tornát, és ké­szülhet a folytatásra, melynek első állomásaként e hét végén Belgrádban lép fel. Az ellenfe­lek között a szerb Crvena Zvez- da és az ukrán Doneck csapata szerepel. Szolnoki Olaj-Debrecen 88:61 (22:13, 30:5,15:20, 21:23) OLAJ KK: Simon B. 14/9, Watson 18/9, Soós 2, Gay 8/6, Báder 4. Csere: Németh I. 2, Berkics M. 3/3, Mándoki 7/3, Csákvári 10, Tóth Z. 4, Mar- kovics 8, Grebenár 8. Vezető­edző: Pór Péter. DEBRECEN: Helmeczi 9/3, Varga Á. 10, Kovács I. 21/9, Cseh Gy. 4, Carter 9. Csere: Pék 2, Balogh A. 2, Vas V. 4. Vezető­edző: Michael Schuurs. Pálos aranyérmes a paralimpián AZ ASZTA LITE NISZEZŐ Pálos Péter aranyérmet nyert hét­főn a londoni paralimpián. A 11-es kategóriában érde­kelt - azaz értelmi fogyaté­kos -, háromszoros világ- és Európa-bajnok játékos a döntőben 3-1-re győzte le a dél-koreai Szón Bjeong Dzsunt. A 27 éves, para- limpiai újonc Pálos - aki a csoportkörben kikapott az ázsiai asztaliteniszezőtől - az úszó Sors Tamás csütörtö­ki sikere után a magyar kül­döttség második aranyérmét nyerte Londonban. Müncheni hokisok diadala Fehérváron A red bull München jég­korongcsapata nyerte az ifj. Ocskay Gábor-emléktornát, miután a döntőben bün­tetőkkel 2-1-re legyőzte a házigazda Sapa Fehérvár AV19 együttesét. A vendégek vezetőedzője, Pat Cortina változatlanul nagy kedvenc Székesfehérváron, hiszen a korábbi Volán-tréner - aki a magyar válogatottat 2008-ban sikerrel vezette fel a világ élvonalába - a be­mutatáskor óriási tapsot ka­pott. A hazai együttes tagjai a 2009-ben elhunyt kiváló játékos arcképével díszített fekete mezt viselték a tor­nán, a szurkolók pedig lici­tálhattak egy-egy darabra, és a befolyó összeget a helyi hokiakadémia kapja. Élethalálharc vár Erdei Zsoltra HÁROMHETES EDZŐTÁBORO­ZÁSON van túl Erdei Zsolt profi ökölvívó-világbajnok, aki szombaton, három héttel a malawi Chilemba elleni mérkőzése előtt utazik el az Egyesült Államokba. A ki­váló, sok nagy csatát megélt magyar öklöző elmondta, nagyon motivált a Chilemba elleni összecsapás előtt, s egyenesen élet-halál meccs­nek nevezte a szeptember 29-ei találkozót. Az MKOSZ megfontolja az Olaj beadványát Az Eger csapata nyerte a törökszentmiklósi villámtomát kézilabda A házigazda Claas-TKE gárdája szoros, izgalmas találkozón veszített a vasárnap esti kupadöntőben Hummel Kupa néven felké­szülési tornát rendeztek vasár­nap a törökszentmiklósi városi sportcsarnokban. A villámtor­nára a Balassagyarmat és az Eger együttesét hívta meg a rendező Claas-TKE. A három NB I B-s gárda körmérkőzést vívott a tornagyőzelemért. A miklósiak az elmúlt évad­ban bronzérmes Balassagyar­mat ellen rajtoltak. Tegyük hozzá, hogy a Nóg- rád megyei gárdánál nagy volt a népvándorlás a nyáron, meg­határozó játékosok távoztak soraikból. Ennek ellenére igen­csak szoros meccset játszottak a felek. Az első félidő után ugyanis 13-13-at mutatott az eredményjelző. A szünet után aztán összekapta magát az elmúlt szezonban negyedik TKE, Récsi kapus lehúzta a ro­lót, igaz, a védőfal is hatéko­nyabban működött, mint az első játékrészben. Támadás­ban pedig Takács Péterék nem ismertek kegyelmet, szórták a gólokat. Mire a gyarmatiak észbe kaptak, már tíz gólra hí­zott a hátrányuk a szárnyaló miklósaikkal szemben. Igaz, a végén valamicskét engedett a gyeplőn a TKE, de magabiz­tos 29-23-as sikeréhez nem fért kétség. A folytatásban az NB I B Keleti csoportjának esélyese, az Eger 30-20-ra ver­te a gyarmatiakat. A sötés mezes miklósi legénység csak a döntőben maradt alul Mint ahogy várható volt, óri­ási meccset hozott a Hummel Kupa döntője, a házigazdák és az Eger között. A hevesi me­gyeszékhely csapata igazolta jó hírét, mert jó védekezéssel és masszív támadójátékkal rukkolt ki a derbi nagy ré­szében, míg a TKE lövőedzést tartott, sajnos, játékosai rend­re pontatlanul céloztak, ezért hatgólos hátrányba kerültek. A miklósiak azonban össze­kapták magukat, Kis Gergely edző is ráncbaszedte fiait, töb­bek között védekezést váltott csapata. Mindemellett táma­dásban is feljavultak Csatóék és ellenfelük nyomába ered­tek, és egy gól távolságra zár­kóztak fel. Az izgalmas végjá­tékban azonban nem sikerült az egyenlítés, 25-24-es egri vezetésnél a miklósiak eladták a labdát, a vendégek kontrája pedig gólt hozott, így 26-24-re nyertek, és ezzel a tornagyő­zelmet is megszerezték. Mint azt Kis Gergely el­mondta, épp ezért jók a fel­készülési tornák, mert meg­mutatják a hibákat, lesz mit javítaniuk a szeptember 22-ei rajtig. A folytatásban viszont- látogatást tesz Egerben a TKE, méghozzá szombaton, mikor a házigazdák mellett a Győr és az Ózd csapata társaságában veszt részt egy újabb villám­tornán. ■ V. CS.

Next

/
Thumbnails
Contents