Új Néplap, 2012. szeptember (23. évfolyam, 205-229. szám)
2012-09-29 / 229. szám
4 RAKOCZIFALVA 2012. SZEPTEMBER 29., SZOMBAT 5 PERCES INTERJÚ Pompás játszóteret építettek a kicsiknek Rákóczi falva már három esztendeje város. Pár éve folyamatosan fejlődik, egyre több sikeres beruházást tudhat magáénak. Idéntől új lehetőségeket kínál a vállalkozóknak, annak ellenére, hogy igen nehéz gazdasági helyzetben van. Krizsán József polgármestert a település gazdálkodásáról faggattuk.- A hosszú évek alatt ön- kormányzatunk önhibáján kívül eladósodott. Az utóbbi két évben azonban sikerült a jelentős tartozásokból lefaragnunk, nem kis mértékben. Ehhez persze az kellett, hogy csökkentettük a kiadásokat, és lehetőségeinkhez mérten növeltük a bevételeket. Uj játszótér Rákóczifalva játszóterét idén kora nyáron adta át az önkormányzat. Szülők és gyermekek korábban többször kérték a város vezetőit, építsenek a legkisebbeknek egy biztonságos birodalmat. A hatszáz négyzetméteres térre tíz, az európai uniós szabályoknak megfelelő eszközt sikerült vásárolni a településnek, egyrészt önerőből, másrészt lakossági-vállalkozói támogatásból. A gyermekek az otthonos parkot azonnal birtokba vették. Zebrát festenek az útra belváros A központban lámpát is cserélnek, parkolót is építenek- Ez azt jelenti, hogy a városnak most nincsenek lényeges likviditási és finanszírozási gondjai?- így van. Takarékoskodtunk, de ezzel párhuzamosan sikerült fejlődnünk is, ami csak részben köszönhető a pályázatoknak. Az elmúlt egy évben saját költség- vetésből is képesek voltunk olyan beruházásokat megvalósítani, amellyel a lakosság döntő része elégedett volt.- Mit sikerült önerőből létrehozni?- Például a játszóteret, melyet nyár elején adtunk át. Lehet mondani, hogy ez a játszótér valóban a „miénk”, hiszen építésekor több lakos és vállalkozó is támogatta a megvalósulást, sőt volt, aki kétkezi munkáját ajánlotta fel a kivitelezéskor. Az oldal az önkormányzat és a kiadó együttműködése alapján jött létre. A felmerülő költségeket a megrendelő fél fizeti. Egyre többen használják Rákóczifalva kerékpárúját, mely Szolnokról indul, majd a várost átszelve Martfűig vezet. Munkatársunktól A kerékpárút építése 2006-ban kezdődött. A több szakaszból álló projekt első részét még ebben az esztendőben átadták, Szandaszőlős és Rákóczifalva között. A második ütem a belterületi kerékpárút kiépítése volt 2008-ban. Utoljára a Rákóczifalva határától Martfűig tartó rész készült el, ezt tavaly vehették birtokba a kerékpárosok.- Hónapról hónapra egyre több falvai használja az utat - mondja Krizsán József polgár- mester. - És nem csak a munkába járáshoz veszik igénybe, hanem rendszeres helyszíne a kerékpártúráknak is. Egy ilyen út nem csak biztonságosabb közlekedést nyújt a bicikliseknek, de nagy segítséget ad a | jövő nemzedékének környezet- E tudatosabb gondolkodásának J kialakításában is. Ez talán § ugyanolyan fontos, mint a biztonságos kerékpározás - teszi hozzá a településvezető. A balesetveszély elkerülésére az önkormányzat más területen is odafigyel. Mivel a város központja igen forgalmas, ezért tavaly ősszel benyújtott az ön- kormányzat egy pályázatot gyalogos-átkelőhely létesítésére, a Rákóczi út és a Kossuth út találkozásánál.- Ez a pályázatunk azonban nem nyert sajnos - árulja el Krizsán József. - Az utóbbi hónapokban folyamatosan figyeltük a kiírásokat, de erre vonatkozólag semmit nem találtunk. Ezért döntött úgy a képviselő-testület, hogy saját költségvetésből, csökkentett műszaki tartalommal ugyan, de mindenképpen megvalósítjuk a gyalogos-átkelőhelyet - fűzi hozzá. Erre a lakosok szerint is nagy szükség van, hiszen igen sok kisgyermek közlekedik errefelé az iskola miatt, de itt található a szupermarket, a piac és a városháza is. A polgármester hangsúlyozza ugyanakkor, hogy a gyalogos-átkelőhely megvalósítása nemcsak a zebrák felfestését jelenti az útra, hanem az útkereszteződés bővítését is.- Sőt, kicserélnek a szakemberek két lámpatestet is, hogy a zebrák környéke kellően megvilágított legyen - mondja a választott vezető. - Egy parkolót is kiépítenénk a szolgáltató ház elé, hogy a környéken vásárlók kulturáltabb körülmények között tudják letenni autójukat. Terveink megvalósítása nem kis feladat, hiszen hangsúlyozom, csak saját költségvetésből tudunk gazdálkodni. A balesetek megelőzése, a biztonság azonban mindannyiunknak fontos, így ezeket a beruházásokat nem odázhatjuk sokáig. Elképzelhető, hogy a munkálatokhoz a település a közhasznú munkaerőt is igénybe venné, akik most a város szépítésével foglalkoznak elsősorban. Természetesen a 20-25 fős közhasznú munkás, ha kell, mező- gazdasági munkát is végez az önkormányzati földeken. Hétvégi kiránduláskor is egyre többen közlekednek a kerékpárúton HÍREK Közös katalógus várja a könyvtári olvasókat BEVEZETTÉK A KÖNYVTÁRBAN az interneten elérhető kistérségi közös katalógust és az elektronikus könyvtári nyilvántartást. Sikerült asztalokat, székeket, könyvállványokat és óvodai bútorokat is vásárolni az épületbe. Az eszközbeszerzés mellett a dolgozók odafigyeltek az esélyegyenlőség növelésére is, ennek érdekében új társadalmi csoportokat vontak be a könyvtári munkába. Ingyenes bérbeadással csábítják a cégeket VÁLLALKOZÓKNAK ADNÁ bérbe az önkormányzat a volt sa- lakmotorpályát. A hat darab, átlagosan háromezer négyzetméteres terület hasznosítására kis- és középvállalkozók jelentkezését várják, így szeretnék fellendíteni a munkahelyteremtést a városban. A most idetelepült cégek öt évig térítésmentesen használhatják a bérbe vett területet. Ugyancsak ipari, illetve mezőgazdasági befektetőkre vár a Petőfi-ta- nya is, itt négy területen folytatható vállalkozás. Interaktív táblákon és számítógépeken tanulnak INTERAKTÍV TÁBLÁKKAL és 33 asztali számítógéppel gazdagodott a település általános iskolája. A pályázaton nyert eszközök még tavaly érkeztek az oktatási intézménybe, ezek mindegyike az oktatás színvonalának emelését segíti elő. A 329 gyermek az eszközöket azonnal birtokba vette, idéntől rendszeresen használják azokat. A táblát hamar megszokták Önerőből tudnak kátyúzni beruházás Infrastruktúrát fejlesztenek a településen Rákóczifalva harminchárom kilométer hosszúságú belterületi úthálózatából csak alig több mint harmada szilárd burkolatú, aszfaltos út. A többi része fele-fele arányban útalappal ellátott és földút, mely utóbbi csapadékos időben csaknem járhatatlan. Az aszfaltos utak sem tökéletes minőségűek: néhány kivételtől eltekintve sok évvel ezelőtt épültek, így döntő többségében kátyúsak. Idén önerőből sikerült ezen utak nyolcvanöt százalékát rendbe tenni. A munkálatok még tartanak. Még tavaly megtervezték a 442-es számú főút elkerülő szakaszaként több utca gyűjtőA munkálatok hetekig tartanak útként való kiépítését is (ezek a Toldi, a Vasvári és a Batthyány út), az elképzelést a lakosok kedvezően fogadták, nagy részük támogatta a tervet. Erre vonatkozóan pályázatot is benyújtott az önkormányzat, melyet pozitívan bíráltak el. A pénzhiány miatt azonban a projekt tartaléklistára került, így a kivitelezés kezdete késik. Nem kell viszont sokat várni egy-két kritikusnak számító belterületi földes utca útalappal történő ellátására, a munkálatokat hamarosan szeretnék elkezdeni. így talán nő a város vonzereje is a vállalkozások szemében, így csökkenhet a munkanélküliség. ■ Rákóczifalva Város Önkormányzatának Képviselő-testülete pályázatot hirdet Varsány Közösségi Ház és Könyvtár INTÉZMÉNYVEZETŐ munkakör betöltésére. A megbízás Időtartama: határozatlan idejű közalkalmazotti kinevezés határozott időre - 5 évre - szóló vezetői megbízással. Illetmény és juttatások: az illetmény megállapítására és juttatásokra a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései az irányadóak. Pályázati feltételek:- büntetlen előélet ■ 18, életévét betöltött, ■ cselekvőképesség,- magyar állampolgárság vagy külön jogszabály szerint a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező, illetve bevándorolt vag letelepedett személy- munkaköre ellátásához szükséges magyar nyelvtudással rendelkezik, a) rendelkezik: aa) felsőfokú közművelődési végzettséggel és szakképzettséggel vagy ab) nem szakirányú egyetemi végzettséggel és felsőfokú szakirányú munkaköri szakvizsgával, b) a kulturális szakemberek szervezett képzési rendszeréről, követelményeiről és a képzés finanszírozásáról szóié 1/2000. (1.14.) NKÖM rendelet szerint akkreditált vezetési-szervezési, pénzügyi-gazdasági, államháztartási ismereteket is nyújtó közművelődési intézmény-vezető tanfolyam eredményes elvégzését okirattal igazolja, c) a felsőfokú közművelődési végzettségének és szak- képzettségének vág az ab) alpontban megnevezett szakvizsgájának megfelelő feladatkörben legalább öt éves szakmai gyakorlatot szerzett, és d) kiemelkedő közművelődési tevékenységet végez, illetve a) rendelkezik aa) szakirányú egyetemi végzettséggel és szakképzettséggel, vág ab) nem szakirányú egetemi végzettséggel és felsőfokú szakirányú munkaköri szakvizsgával, vág ac) főiskolai könyvtárosi képzettséggel, b) a felsőfokú szakirányú végzettségének és szakképzettségének vág az ab) alpontban megnevezett szakvizsgájának és egyben az intézmény alaptevékenységének megfelelő jogviszonyban legalább öt éves szakmai gakorlatot szerzett, és A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:- felhasználói szintű számítástechnikai ismeretek (Microsoft Office)- helyismeret Csatolandó dokumentumok:- fényképpel ellátott részletes szakmai önéletrajz,- Iskolai végzettséget igazoló iratok hiteles másolata,- Varsány Közösségi Ház és Könyvtár vezetésére, fejlesztésére vonatkozó részletes szakmai program,- bárom hónapnál nem régebbi hatásági erkölcsi bizonyítvány,- a pályázó adatkezelési nyilatkozata arról, bog a pályázat elbírálásában részt vevők a pályázat tartalmát megismerhetik,- a pályázó hozzájáruló nyilatkozata a pályázatban foglalt személyes adatok pályázah eljárással összefüggő kezeléséhez,- a pályázó nyilatkozata arról, bog vállalja a vagonnyilatkozat tételi eljárás lefolytatását,- hozzájárul-e pályázatának nyilvános ülésen történő tárgalásához. A munkakör betöltésének időpontja: 2013. január 1. A pályázat benyújtásának határideje: 2012. október 31. A pályázati Kiírással kapcsolatosan további információ Mlkó Bernadette humánpolitikai ügyintézőnél kérhető a +36-56/889-720 as telefonszámon. A pályázati kiírás megtekinthető a Kormányzati Személyügyi Szolgáltató és Közigazgatási Képzési Központ (kozlgallas.gov.hu), valamint a Rákóczifalva Város település internetes honlapján (www.rakoczlfalva.hu). * I I A r