Új Néplap, 2012. szeptember (23. évfolyam, 205-229. szám)
2012-09-26 / 226. szám
2012. SZEPTEMBER 26., RIPORT 15 szótárkészítő Hánykolódott tízméteres hullámokon és túlélte a 12-es erősségű hurrikánt is. Bejárta matrózként a világ legnagyobb kikötőit. Egyszer megkóstolta a cukornád kipréselt levét is, de nagyon-nagyon megbánta. Mostanra kikötött Akán, és itt építi a pincéjét saját kezűleg A TENGERÉSZKAPITÁNY KALANDJAI Székely István öt évvel ezelőtt vásárolta meg az akai családi házat, melynek pincéjét ezekben a napokban saját kezűleg is igyekszik felújítani A világot bejárta, pontosabban körbehajózta Székely István, aki matrózból lett hatalmas tengerjáró hajók kapitánya. Élete már hivatásválasztása előtt is meglehetősen kalandos volt, arra pedig még nyugdíjba vonulásakor sem számított, hogy megyénk legkisebb községében fog letelepedni. Palásti Péter Hozz egy marék stopét a picó- ból! Matrózként ezt az utasítást kapta legelőször Székely István, de nem csak azt nem tudta, hogy hova kell mennie érte, hanem azt sem, hogy mi az a stopa. Legrégebbi hajósélményei közül ezt a történetet idézte fel elsőként az öt éve vásárolt akai családi házukban, ahol boldogságos békességben éldegél feleségével együtt. Mielőtt mesélni kezdte volna élete regényét, azért elárulta, hogy a stopa olyan cérnakóc, amivel az olajos gépeket lehet jól letörölni. Hasonló, takarítómunkát már gyerekkorában is végzett több településen, mert ifjúságának első szakasza nem köthető egyetlen helyhez. Békéscsabán született 1948-ban, majd némi kitérővel Budapestre került, de családi okok miatt még az általános iskolát is hét helyen tudta csak kijárni. Ezt követően került a dombóvári gimnáziumba. Már hatodik osztályos korában tudta, hogy tengerész lesz. Talán Verne Gyula regényeinek hatására, de az biztos, hogy kamaszkorában már szívesen olvasgatta a Mahartról szóló cikkeket. Édesanyjának nem volt ellenvetése, de azt kikötötte, hogy mielőtt fia matróznak állna, rendes szakmát is kell tanulnia. így lett gyümölcs- és szőlő- termesztő szaktechnikus, majd diplomájának átvétele után Pécsen töltötte le sorkatonai szolgálatát. Utána a Mecsekvidéki Pincegazdaságnál lett borász. Azért helyezkedett el itt, mert már katonaideje alatt jelentkezett a Mahartnál, de az akkori létszámstop miatt nem vették fel. Erre csak 1973. augusztus 6-án került sor. A csepeli szabadkikötő szertárában kellett jelentkeznie, ahol a hajók fenntartásához szükséges eszközöket és anyagokat pakolták kamionokba, mert a legnagyobb teherszállító gépjárművekkel juttatták el azokat a Fekete-tenger dunai kikötőjébe Rénibe vagy Rieká- ba, Triesztbe, illetve Velencébe, továbbá a távol-keleti járatok utánpótlása érdekében Amszterdamba. Három hétig culá- gerkedett itt, majd a Hévíz nevű hajóra küldték, ami akkor a fekete-tengeri járat dunai kikötőjében, Galatiban várta az újoncokat. Vonattal utaztak addig, s bár senkit sem ismert, már a Keleti pályaudvaron felismerte az „öregeket”, mert mint mondta, a tengerész a tengerészt szagról is megismeri. Hosszú és bonyolult procedúrán kellett átesnie neki is, mielőtt felmehetett a hajóra, ahol azt sem tudta, hogy kit miként kell szólítani. Szakmai szempontból is teljes egészében zöldfülűnek számított, mert a szárazföldön nem is lehet ilyen speciális képzésben részesülni. A tengeren közlekedő járműveken egyébként háromféle ember dolgozik. A gépházakban olyanok, akik többnyire lakatosok, esztergályosok, motorszerelők voltak korábban, az ellátás területén pedig szakácsok, cukrászok és pincérek, míg a fedélzetre bárki jelentkezhetett bármilyen képzettség nélkül. Természetesen tanuló matrózként kezdett Székely István is, s gyakorlatilag segédmunkát végzett hat hónapon át, s közben egyaránt elsajátította az elméleti és gyakorlati tudnivalókat. A festék- és kötélismeretet, a csomókötéseket, a kötélfonást, a rakodási szabályokat, a legszükségesebb angol és olasz szavakat, a kormányzás alapjait és a különböző lobogók jelentéseit. Őrségbe csak azt követően mehetett, amikor mindezen tudományokból sikeres vizsgát tett. Ezt követően 24 hónap múlva vált kormányos matrózzá, majd vállalati ösztöndíjjal tiszti iskolára jelentkezett, mert akkor már gyerekes apaként csak így volt lehetősége az előbbrelépésre, a családi kasz- sza több pénzzel való gyarapítására. A Budapesti .Műszaki Egyetem közlekedési karának hajózási, főiskolai szakán lett üzemmérnök, s csak ezután kapta meg tengerésztiszti igazolványát 1981-ben. Addig sokszor átverték őt is. Például akkor, amikor egyik társa felajánlotta neki, hogy átvállalja tőle a nehezebb őrséget. Az csak később derült ki, hogy ezért nem tudott elmenni a görögországi Dafniban rendezett borfesztiválra, pedig borászként érdekelte volna. Azzal pedig saját magát verte át, amikor az egyik arab országban megkóstolta a cukornád kipréselt levét, pedig tudta az aranyszabályt, hogy ezeken a helyeken csak palackozott italt szabad fogyasztani. Ekkor tett csak kivételt, soha többet, mert alig érte el a hajó „négyhengeresének” egyikét, s utána egy hétig feküdt betegen. Az ember azt gondolná, hogy a világ legnépszerűbb korallzátonyainál sokszor búvárkodott, de nem. Csak kétszer tette meg. Szudán partjainál és Ri- jekánál. Az a magyarázata ennek, hogy tériszonya van. Nem csak a repülőgépeken érzi magát emiatt kényelmetlenül, de már a magasabban lévő erkélyeken is szédül, s ugyanilyen érzése van, ha a víz felszínén lebeg, s lenéz a mélyen lévő tengerfenékre. Szabad idejében épp ezért szívesebben sétálgatott a kikötőkben, olyankor mindig turistának érezte magát. Kezdetben csak az „öreg rókákkal” együtt léphetett partra, hogy ők mindent megmutassanak neki, s tudja, hogy melyek azok a helyek, melyeket jobb elkerülni. Először Libanon fővárosát, Bejrútot ismerte meg, később eljutott Vietnamba, Indonéziába, áthajózott a Szuezi- és a Panama-csatornákon, s nem csak a tengerről látta Rio de Janeirót. Szárazföldi élményei közül ez utóbbi a legemlékezetesebb számára, illetve Isztambul nevezetességei, melyek megtekintése után már azt sem bánta, hogy nem sikerült eljutnia Thaiföldre, amihez „elvtársi összeköttetés” kellett volna akkoriban, de olyanja nem volt. Volt viszont kitartása, s ennek köszönhetően III. tisztből kapitánnyá válhatott 19 évi kemény munka után. Több külföldi hajót is irányított, nem csak a Hévíz, a Herend és a Székes- fehérvár nevű tengerjárókon szolgált. Sosem felejti el, amikor Marseille kikötőjének közelében 12-es erősségű hurrikán centrumában hánykolódtak a nyílt vízen, s ő ekkor volt először kapitány. Parancsnokként is sok problémával szembesült, a főtengelytöréstől kezdve, a részeges matrózokon át azon francia hajóbérlő- kig,sakik csak a hasznukért izgultak, s még a biztonság sem érdekelte őket. Szerencsére ő mindig is ezt tartotta a legfontosabbnak, így túlélték azt is, amikor 10- 12 méteres hullámok dobálták őket. Állítja, hogy a hajóról nézve azok nem is olyan félelmetesek, mint amilyennek kívülről látszanak. Úgy fogalmazott, hogy a parancsnoki hídon sosem volt halálfélelme, de a parton igen. Végül őszintén válaszolt az utolsó kérdésre is. Nem hagyhattam ugyanis ki, hogy érdeklődjek az ismert mondás igazságtartalma iránt, miszerint „Könnyű a tengerészeknek, mert ahány kikötő, annyi lány.” A lehető legkomolyabban erre csak annyit mondott, hogy aki idehaza csajozós, az a világ összes pontján is az, aki pedig nem, az máshol sem. Székely Istvánnak alighanem ebben is igaza van. A piros, a sárga és a csíkos lobogókkal is informálják egymást a tengereken közlekedők a nyílt vízen különleges szótárt is összeállított Székely István, mertő az egyike azoknak, akik megérték a magyar tengerhajózás végét, s nem akarta, hogy az a speciális szaknyelv, amit évtizedeken át használtak, végleg feledésbe merüljön. Balázs Géza nyelvészprofesszor biztatta a gyűjtésre 2005-ben, s olyan alapos munkát végzett, hogy csak az idei esztendő első napjaiban adta le a kéziratot, így a szótár csak tavasszal jelenhetett meg nyomtatásban. Könyvesboltban ugyan nem kapható, de akit érdekel, az a www.szekelyistvan.hu honlapon megismerheti a számára fontos információkat. A kötetben 1200 tengerészeti, 600 folyami és 400 vitorlás szak- és szlengkifejezés olvasható jelentésükkel együtt. ám nemcsak szavakkal kommunikálnak egymással a hajózok, hanem különféle közismert lobogójelekkel is. így volt ez már a középkorban is, s a hagyományok átöröklődtek, napjainkban is használják azokat. A piros lobogó például azt jelenti, hogy tűzveszélyes anyagot pakolnak a kikötőben. A sárga üzenete pedig az, hogy mindenki egészséges a fedélzeten, így ebben a helyzetben bármikor nyugodtan jöhet a doki, elvégezheti az orvosi vizsgálatot. A függőleges csí- kozású kék-sárga lobogóval azt kérik, hogy jöjjön fel a révkalauz a fedélzetre, míg az ugyancsak függőleges, de fehér-piros lobogó azt mutatja, hogy ezekben a percekben a révkalauz segíti a hajó navigálását. Sok kikötőben megfordult a tengerész, ahol szakmai szemmel vizsgált meg mindent Picótól a rönneren és bócmanon át a kanizselláig társalgásunk alatt megismerhettem az alábbi miniszótár kifejezéseinek jelentéseit. picó = fedélzeti raktár a hajó orrában lata = kanna ördögzsír = gépzsírból, grafitból, faggyúból álló, a hajókötelek karbantartására szolgáló anyag rönner = hajódaru futószála bócman = fedélzetmester PRIMO = elsőtiszt pupa = a hajó fara dekboj = tanulómatróz, hajósinas KARPENTER = hajóács bárba = hajóparancsnok kápó = főgépész KANizsELLA = a hajó felépítménye körül futó szélfolyosó 4 f
