Új Néplap, 2012. szeptember (23. évfolyam, 205-229. szám)

2012-09-25 / 225. szám

2012. SZEPTEMBER 25., KEDD JÁSZSÁG 5 Egyelőre nehéz tervezni a következő év kiadásait Az iskoláért demonstráltak oktatás A polgármester szerint politikai ellenfelei szítják a konfliktust költségek Egyelőre nehezen le­het azt látni a kistelepüléseken, hogy a járási hivatalok megszer­vezésével párhuzamosan pon­tosan milyen feladatokat, nem utolsósorban milyen anyagi le­hetőségek mellett tervezhetnek az önkormányzatok - vélekedett Banka Ferenc, Jászszentandrás polgármestere. A településveze­tő hozzátette, egyelőre nem lát­ják pontosan, hogy a korábban helyben maradó szja nélkül, il­letve a gépjárműadóból szárma­zó bevételek mintegy ötven szá­zalékának elvonása után meny­nyi pénz marad a településeken. - Egyelőre az önkormányzati tevékenység változásairól tár­gyalunk folyamatosan, de sok té­nyezőt még nem ismerünk. Nem látjuk pontosan például, hogy a járási hivatalok megszervezé­sével párhuzamosan létrejövő kormányhivatalok munkatársai mellett még mekkora lehetőség nyílik az önkormányzati dolgo­zók foglalkoztatására. ■ B. CS. Immár lezárult az előzetes nevezés időszaka tánc Múlt hét pénteken le­zárult az előzetes jelentkezés az első október 13-án tartandó Jászsági Gyermek Néptáncosok Találkozójára.- Tekinthetjük ezt a lezárást jelképesnek, hisz két-három együttes még fontolgatja az indulást, s természetesen min­den gyermek-néptáncegyüttest szívesen fogadunk legkésőbb október 5-éig, hiszen a szer­vezésre is. kell hagynunk időt - fogalmazott Kocsán László, a szervező Országos Néptánc Baráti Kör Egyesület elnöke. Eddig kilenc gyermekegyüt­tes jelentkezett, közülük há­rom Jászberényből, kettő Jász- kisérről, egy Jászapátiról, de érkeznek fiatalok a Jászságon kívülről Tápiószentmártonból, Kecskemétről és Csongrádról. A résztvevőket sikeres bemu­tató esetén a zsűri tagjai ja­vasolhatják az Örökség Egye­sület jövő évi Gyermektánc Antológiájára. Korábban nem volt hasonló lehetőség Jászbe­rényben. ■ Jászapátin a szülők nyilatkozatban kérik a városvezetéstől, hogy az Iskolával kapcsolatban a szülők, pedagógusok véleménye alapján hozzák meg döntéseiket Az önkormányzati iskolára vonatkozóan a fenntartó csak az utolsó utáni pillanatokban döntött arról, hogy hány pe­dagógussal, tanulócsoporttal indul a tanév. A szülők sze­rint a város vezetése az isko­lával kapcsolatos döntéseiben sem a pedagógusi, sem a szülői javaslatokat nem vette figyelembe, ezért tartottak demonstrációt. Munkatársainktól Mint megírtuk, Jászapátin né­zeteltérések, viták alakultak ki az egyházi iskola létrehozásá­nak módszereivel kapcsolatban. A kritikát megfogalmazó szülők szerint mind a szülői tájékozta­tást, mind az iskolaépületek át­adását ellentmondások sokasága jellemezte, és ez zaklatott évkez­dést eredményezett. A kialakult helyzettel kapcsolatban a szülői munkaközösség összefogásával szülői értekezletet tartottak.- Az iskolaválasztási kam­pányban korábban a polgár- mester azt hangsúlyozta, hogy a megmaradt iskolaépületekre is több pénzt tudnak fordítani. Ezt nem érezzük - mondta Budai János szülő. - 2010 óta több tíz millió forintot vont el az önkor­mányzat az iskolától. Nincs az intézménynek teljes munkaidő­ben foglalkoztatott technikai dol­gozója, karbantartója. A polgár- mester korábbi nyilatkozataival ellentétben az önkormányzati iskola tanulói létszáma 430 fe­lett van. Egy ombudsmani aján­lásra hivatkozva további súlyos magatartászavaros tanulókat kíván integrálni olyan osztálykö­zösségbe, ahol már amúgy is 50 százalék körül van a viselkedés­problémás tanulók aránya. Az oktatási bizottság hozott egy ha­tározati javaslatot, mely szerint az ombudsmani ajánlást nem veszik figyelembe. Ehhez ké­pest a polgármester az oktatási bizottság javaslatát figyelmen kí­vül hagyva jogi szakember és az alapvető jogok biztosának dele­gáltját segítségül kérve az iskola törvénytelen működését szeret­né bizonyítani az integráció vo­natkozásában. A képviselő-tes­tület elfogadta az új javaslatot, és két héten belül újra vizsgálni fogják az iskola működését. A bé­kés demonstráción közel három­százan vettek részt szülők, lako­sok, akik nyilatkozat aláírásával fejezték ki véleményüket, hogy az iskolával kapcsolatos kérdé­sekben azok véleménye alapján hozzanak döntéseket, akik eb­ben érintettek.- Emellett kérjük, hogy az isko- < lát és működtetését teljesen adják S át az államnak, addig is dönté- | seikkel a városvezetés ne hátrál- f tassa az intézmény működését I - fogalmazta meg az elégedetlen szülők álláspontját Budai János. Pócs János polgármester is ott volt az összejövetelen, s mint mondta, a szülők által felvetett kérésekkel egyetért, a problémát kizárólag az okozza, hogy politi­kai ellenfelei, illetve egy másik egyház képviselői szítják a fe­szültséget.- Ráadásul számomra az is ki­derült, hogy a szervezők valótlan információkkal gerjesztik a han­gulatot. A döntésekről folyama­tosan egyeztetni kell a helybe­liekkel, amit ebben az esetben is megtettem. A teljes lakosság véleményét kikértük az iskolát érintő kérdésekről - mutatott rá a polgármester -, ugyanakkor nem gondolom, hogy az ilyen de­monstrációkra a gyerekeket is Pócs János: a teljes lakosság vélemé­nyét kikértük az iskolai kérdésekről el kellene hozni. Azzal is egyet­értek, hogy teljes egészében ke­rüljön állami fenntartásba az önkormányzati iskola. Erről épp a lakossági vélemények alapján született döntés, még a demonst­ráció előtt. Ha a tantervet az ál­lam dolgozza ki, a pedagógusok is állami alkalmazottak lesznek, akkor a villany- és gázszámlát is az államnak kell fizetnie, a hely­ben keletkező megtakarítást pe­dig vissza kell forgatni az isko­láztatás támogatására. A polgármester cáfolta, hogy több milliót vontak volna el az iskolától az elmúlt két évben, sőt szerinte az átlagnak megfelelő, vagy azon felüli támogatást bizto­sítanak. A legutóbbi, soron kívüli ülésen az előirányzott költség- vetési támogatáson túl plusz 5,5 millió forintot szavaztak meg az önkormányzati iskolának. Amit elvontak, az két karbantartói ál­lás, de szerinte azokat a feladato­kat a városüzemeltetési cég dol­gozói is meg tudják oldani, illetve az intézmény gazdálkodásának közvetlen önkormányzati irányí­tás alá vonása is racionális döntés volt. Mindez pedig a nevelő mun­kát, a tanítás színvonalát semmi­lyen szinten nem korlátozza. Az ombudsmani vizsgálat­ra kitérve elmondta, hogy mást nem tett, csak egy szakmai bi­zottságot - benne testületi dele­gáltakkal - kért fel a korábban megállapított törvénytelensé­gek megszüntetésére. HÍREK Népénekes-találkozó Jászberényben az ars sacra rendezvényso- rozat részeként szerveztek egyházi népénekes-találko- zót Jászberényben. Immár a negyedik hasonló rendez­vényt szervezte meg a Jász­ság központjában a Keresz­tény Értelmiségiek Szövet­sége és a Jászok Egyesülete szombaton. A Nagyboldog­asszony Főtemplomban tartott bemutatók előtt szentmisére gyűltek össze a résztvevők. A város halhatatlan szülöttére emlékeznek Déryné széppataky Rózára emlékeznek Jászberény­ben a Városvédő és Szépí­tő Egyesület, valamint a Jászkerület Nonprofit Kft. szervezésében tartandó ünnepségen. A Déryné Rendezvényházban szep­tember 27-én, csütörtökön délután Hortiné dr. Bathó Edit tart előadást, átadják ebben az évben is a Déryné emlékplakettet. A Lehel Ve­zér Gimnázium Férfikara ad műsort, majd megkoszo­rúzzák a színésznő egykori szülőházának helyén talál­ható emléktáblát. A buszmegálló is megújul Jaszfényszarun jászfényszaru központjá­ban javában tartanak a fő­tér megújítását célzó mun­kálatok. A jövő esztendő végéig lezáruló fejlesztések mellett nemrégiben neki­láttak egy térségi program keretében a főtéri buszmeg­álló felújításának is, amely­nek részeként az akadály- mentesítésre is figyelmet fordítanak. A hónap végéig tisztítják a hálózatot jászárokszálláson a hónap derekától nekiláttak a váro­si vízhálózat szokásos őszi tisztításának. A mosatást várhatóan a hónap végére be is fejezik. A munkálatok idején az ivóvíz esetleges elszíneződése, jellegzetes szagosodása előfordulhat, azonban ez nem befolyásolja annak felhasználhatóságát és fogyasztásra való alkal­masságát. Átadták a megújult ladányi sportöltözőt beruházás Az érdeklődők megismerkedhettek a szakosztályok munkájával Telepprogram: támogatják a herényi megvalósítását Jászladányon Szent Mihály-nap- jához közeledve évről évre egy-egy sportesemény vagy épp egy helyi fejlesztés befejezése apropóján tartanak vigasságot. Ebben az évben pedig mind­két apropó megvolt a rendez­vényhez. Szombaton szervezték meg a nagyközségben a megyei utánpótláscsapatok rangadóját, illetve átadták a megújult sport­öltözőt. A délutáni programokat Drávucz Katalin polgármester, illetve Pócs János országgyűlési képviselő köszöntője vezette fel. * Mint azt megtudhattuk, az ön- 1 kormányzat pályázati támoga- = tás segítségével összességében J mintegy 21 millió 278 ezer fo- £ rintot fordíthatott a létesítmény Az óvodások bemutatója is színesítette az ünnepi programot megújítására, amelyből 15 szá­zalékos részt kellett önerőként biztosítania. A sportpályán az átadás al­kalmából bemutatót tartottak a helyi óvodások, illetve a Rimó- czi Mónika vezette R-Musical Junior kórus, de az érdeklődők megismerkedhettek a labdarú­gó-, a darts-, a kézilabda-, illet­ve az erőemelő-szakosztályok munkájával is. A sport mellett toborzóval egybekötött bemuta­tót tartott a Jászkiséri Önkéntes Tűzoltó Egyesület. A helybéliek később kipróbálhatták a bemu­tatott sportokat, hogy azután - ha kedvet éreznek hozzá - csat­lakozzanak is egy-egy szakosz­tály munkájához. ■ B. CS. pályázat Jászberény képvise- lő-testülete tízmillió forintos önrész vállalásával támogatta a részvételt a komplex telepprog­ram megvalósítására. A napok­ban beadott pályázattal különbö­HIRDETÉS ző projektelemeket valósítanának meg, egyebek mellett a hátrányos helyzetű tanulók felzárkóztatása délutáni foglalkoztatás kereté­ben, cigány hagyományőrzés, szokások felelevenítése, stb. ■ A VlTALEGGS Kft. TELEPHELYÉRE B., C., E. KATEGÓRIÁS JOGOSÍTVÁNNYAL TEHERGÉPJÁRMŰ-VEZETŐT KERES. Előny: targoncavezetői bizonyítvány. Érdeklődni: H-P: 7-17 óráig a 06-30/382-7673-as telefonszámon. ? A k t l A I

Next

/
Thumbnails
Contents