Új Néplap, 2012. szeptember (23. évfolyam, 205-229. szám)

2012-09-22 / 223. szám

2012. SZEPTEMBER 22., SZOMBAT HETENYI GÉZA KÓRHÁZ 15 Negyven éve dolgozik első munkahelyén endokrinológia Nemzetközi konferenciákon is bemutatkozhattak az osztály szakorvosai Dr. Vadász János (középen) dr. Urbán Erikával és dr. Bartha Györggyel vizitel a megyei kórház endokrinológiai profilú osztályán Az endokrinológia megyénk­ben, s főként Szolnokon má­ra egybeolvadt dr. Vadász János nevével. A belgyógyász főorvos immár negyven esz­tendeje foglalkozik a belső elválasztáséi mirigyek beteg­ségeivel. Munkatársunktól A tősgyökeres szolnoki orvos éppen négy évtizeddel ezelőtt végzett az egyetemen és gya­korlatilag azonnal munkába is állt, 1972. szeptember 15-én. Bár családjában egyetlen orvos sem volt, már kisgyermek ko­rától készült erre a hivatásra.- Gyermekkoromban gyak­ran volt mandulagyulladásom, s bizony nem szívesen vettem be a gyógyszereket. Ilyenkor persze a doktor bácsi kényte­len volt injekcióban beadni a szükséges szereket - idézi fel derűsen a múltat. - így meg­fogadtam, hogy orvos leszek és én fogom javasolni a gyógy­szereket. A gyermekkori álom valóra vált, s előbb a belgyógyászatot választotta, majd a korábban dr. Julesz Miklós által veze­tett szegedi 1. számú belgyó­gyászati klinikán ismerkedett meg közelebbről az endokrino­lógiával. Az ott látott érdekes esetek felkeltették az érdeklő­dését, s végül ezt a területet választotta.- Már a '80-as évek eleje óta komolyan foglalkozunk az endokrinológiával, bár akko­riban még sokkal szőkébbek voltak a lehetőségeink. Azóta nagyon sokat fejlődött az en­dokrinológia diagnosztiká­ja - hangsúlyozza dr. Vadász János. - Ennek köszönhetően szinte minden szükséges vizs­gálatot helyben el tudunk vé­gezni, megfelelő laboratóriu­mi háttérrel rendelkezünk, az ultrahang-, CT-, MR-, csontsű­rűség-vizsgálat ma már termé­szetes. Egyedül a kórházban már régóta tervezett izotóp la­boratóriumra lenne igen nagy szükségünk annak érdekében, hogy ne kelljen utaztatni a be­tegeinket. Egyfajta dicsérete a munkánknak, hogy felnőttko­ri növekedésihormon-kezelé- sekre is jogosultak vagyunk. Ilyen központ alig néhány lé­tezik az országban, minden­képpen tíz alatt van a számuk, pár évvel ezelőtt még rendsze­resen Budapestre kellett utaz­niuk az ilyen injekciók miatt a betegeinknek. Ugyancsak komoly előrelépést jelent, hogy a Debreceni Orvostudományi Egyetem endokrin képzőhellyé nyilvánította az osztályt, így1 a jövő generáció szakorvosainak képzésében is részt veszünk. Talán a legnagyobb elismerés mégis az számunkra, hogy a kollégák szerte az országban bíznak az általunk diagnoszti- záltakban. A betegeinknek így műtét esetén sem kell újabb vizsgálatokon átesniük a klini­kákon végzett operációk előtt, Dr. Vadász János SZÜLETETT: Szolnok, 1948 VÉGZETTSÉG: Szegedi Orvostudo­mányi Egyetem, belgyógyászati szakvizsga -1977, endokrinoló­giai szakvizsga - 1985, MDT dia- betológus orvos képesítés - 1998 karrier: 1972: Hetényi Géza Kór­ház, orvosgyakomok, 1977: szak­orvos, 1982: adjunktus, 1983: főorvos, 1988: osztályvezetőfő­orvos, a Magyar Belgyógyász elég, ha az itteni eredményei­ket viszik magukkal - tette hozzá dr. Vadász János. Évente közel nyolcezer vizs­gálatot folytatnak le a kórház endokrinológiai profilú III. belgyógyászatán. Mindenki számára szerencsés módon többnyire ezek járóbeteg-szak­ellátás körében történnek, még a teljes kivizsgáláson is túlesik a beteg néhány napos kórházi tartózkodás során. Mivel a megyében egyedül a Hetényi kórházban működik ilyen jel­legű osztály, ráadásul a járó betegek többsége is hozzájuk érkezik, számos különleges, érdekes esetet diagnosztizál­nak. Természetesen a pajzs­Társaság, a Magyar Endokrinoló­giai és Anyagcsere Társaság veze­tőségének tagja, a Magyar Diabe­tes Társaság és az European So­ciety of Endocrinology tagja család: félesége dr. Kazi Zsu­zsanna, a cukorbeteg gondozó főorvosa, két gyermekük és két unokájuk van hobbi: utazás, főként belföldi kirándulások mirigybetegségek a leggyako­ribbak, ám több ritka kórral is találkoznak. Ahogy dr. Vadász János mosolyogva mesélte, az a mondás járja, hogy sok endok­rinbetegséget csak akkor diag­nosztizálnak, ha gondolnak rá. Például kevésbé ismert, hogy a sokakat sújtó magas vérnyo­más közel két százalékában is endokrinbetegség áll a háttér­ben. Miután azt megfelelően kezelik, többnyire a vérnyo­más is visszaáll a normális értékre. A legérdekesebb ese­teiket nemzetközi konferenciá­kon is bemutatták már a szol­noki orvosok. De mi is az endokrinológia? Az endokrinológia a belgyó­gyászatnak a belső elválasz- tású mirigyek megbetegedé­sével foglalkozó fontos része. Ezek a mirigyek, a pajzsmi­rigy, a mellékpajzsmirigy, a mellékvese, az agyalapi mi­rigy, a nemi mirigyek, melyek az egész szervezet működése szempontjából nagy jelentősé­gű hormonok termelését vég­zik. Olyan alapvető életfunk­ciókat szabályoznak, mint az anyagcsere, testsúly, növe­kedés, keringés, nemi érés. Az endokrin-megbetegedések különböző tünetekben nyil­vánulnak meg. Jelenleg a leg­gyakoribb endokrin-megbete­gedések a pajzsmirigy alul- és túlműködése, göbösödése, a petefészkek rendellenességei, a mellékpajzsmirigy műkö­dési zavarai, ritkábbak a mel­lékvesével és az agyalapi mi­riggyel összefüggő eltérések. E megbetegedések felderítése vérből történik részletes hor- monszint-meghatározással, diagnosztikus próbákkal, va­lamint különböző képalkotó eljárásokkal, mint amilyen az ultrahang, a CT, MR, a szcin- tigráfia és a DEXA. A főorvos országosan elis­mert szaktekintélynek számít ezen a területen, két ciklusban is újraválasztották a Magyar Endokrinológiai és Anyag­csere Társaság vezetőségébe. Az pedig, hogy a társaság im­már két konferenciájának is Szolnokot válaszotta helyszí­neként, különleges dolognak számít. Megyeszékhelyeken ugyanis még nem akadt példa rá, hogy többször is megszer­vezhessék ezt a kongresszust. Dr. Vadász János munkássá­gát azonban nem csak szak­mai berkekben, de az egész megyében elismerik. Ennek ékes bizonyítéka a megye leg­magasabb szintű díja, amelyet néhány hete vehetett át.- Nem csak udvariasságból mondom, valóban óriási meg­lepetésként ért - meséli. - Sza­badságon voltam, így csak né­hány nappal az ünnepség előtt kaptam meg az értesítést és a meghívót. Itt várt az asztalo­mon, rajta a kollégáim üzene­tével: Gratulálunk! Nem szá­mítottam ilyen elismerésre, s közhelynek hangzik ugyan, de a velem együtt dogozókat is éppúgy megilleti. Bár úgy érzem, szellemileg és fizi­kailag egyaránt bírom még a munkát, de nyilvánvaló, hogy előbb-utóbb nyugdíjba vo­nulok. Szerencsésnek mond­hatom magam, mert sikerült olyan munkatársakat magam köré gyűjteni, akik közül nyu­godt szívvel lehet utódot vá­lasztani. Természetesen azért továbbra is szívesen dolgozom majd, de valószínűleg már nem vezetőként. Akkor pedig talán még több időm jut a kis unokáimra is - teszi hozzá. Az oldal a kórház és a kiadó együttműködése alapján jött lét­re. A költségeket a kórház fizeti. Dr. Vadász jános (jobbról) nemrégiben vette át a megye díját Az egészségügy „névtelen napszámosai” találkoztak kongresszus A szakdolgozói kamara rangos díjait is átadták a szolnoki rendezvényen Tartós, jól kezelhető falak ajándékba Ebben az évben Szolnok és a He­tényi Géza Kórház-Rendelőinté­zet adott otthont az ápolás szak­ma legrangosabb éves rendezvé­nyének, az Egészségügyi Szak­dolgozók 43. Országos Kongresz- szusának, amelynek első alka­lommal volt házigazdája a város. A betegekről, elesettekről való gondoskodás a legősibb időktől kezdve központi szerepet töltött be. Még napjaink mind maga­sabb színvonalú ellátást nyújtó kórházai sem lehetnek meg az egészségügy „névtelen napszá­mosai”, az egészségügyi szakdol­gozók áldozatos, méltatlanul ke­vés megbecsülést kapó munkája nélkül. Ehhez természetesen az egészségügyi szakdolgozóknak Balog Zoltán miniszter köszöntötte a konferencia résztvevőit is folyamatosan képezniük kell magukat. A tapasztalatcseré­ken túl ezt a célt is szolgálta a rendezvény, melyen 600-an vet­tek részt. Különösen nagy öröm volt, hogy a kongresszuson je­len volt Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere, dr. Kovács József országgyűlési képviselő, az Or­szággyűlés Egészségügyi Bi­zottságának elnöke és dr. Cser­háti Péter egészségpolitikáért felelős helyettes államtitkár, aki összefoglalót tartott az egészség­ügy aktuális kérdéseiről. Az ünnepélyes megnyitón dr. Balogh Zoltán, a MESZK el­nöke adta át a Magyar Egész­ségügyi Szakdolgozói Kamara szakmai díjait. Az elismerésben huszonketten részesültek orszá­gos szinten. A tudományos előadások ösz- szeállítását komoly előkészítő munka előzte meg. A meghirde­tett témakörre 100 összefoglaló érkezett az ország minden részé­ről, ebből 43 előadást tartottak meg a három nap alatt. Az inté­zetet hét szakdolgozó képviselte prezentációval. Az ápolásszak­mai szervezetek egyöntetű vé­leménye szerint az utóbbi évek egyik legrangosabb egészség- ügyi szakdolgozói tudományos programját szervezte meg a kór­ház. A jövő évi kongresszus fő irányvonalait már ennek alap­ján jelölték ki. ■ adomány A Poli-Farbe festék­gyár felajánlásának köszönhe­tően mintegy 439 ezer forint összértékű adomány festékhez jutott a megyei kórház. A ma­gyar tulajdonú cég nagyrészt Poli-Farbe Neo falfestéket biz­tosított jótékonysági programja keretében, melynek használatá­val nemcsak széppé és tartóssá válik a felület, de a benne lévő adaléknak köszönhetően jobban ellenáll a szennyeződéseknek, s könnyebben mosható is. A tá­mogatásnak köszönhetően az intézmény pulmonoiógiai osztá­lya, a fül-orr-gégészet, illetve a gyermekosztály és a régi sebé­szeti épület harmadik szintjén lévő folyosók lettek felújítva. ■

Next

/
Thumbnails
Contents