Új Néplap, 2012. szeptember (23. évfolyam, 205-229. szám)
2012-09-22 / 223. szám
wm KOZELET Schmitt Pál egyelőre azért nem áll hallgatói jogviszonyban (ahogy azt az egyetem közölte) a Semmelweis Egyetemmel, mert a későbbiekben képzés nélküli fokozatszerzésre készül, és jelenleg az ehhez szükséges publikációk megírásán dolgozik - közölte a volt államfő irodája. Az egyetem szerint képzés nélküli fokozatszerzésre sem jelentkezett. i ■'»/ -lt HÍRSÁV Házi őrizetbe helyezték Biszku Bélát a fővárosi Törvényszék, megváltoztatva a bíróság lakhelyelhagyási tilalmat elrendelő határozatát, egy hónapra házi őrizetbe helyezte Biszku Bélát. Ellene több emberen elkövetett emberöléssel megvalósított háborús bűntett miatt (két 1956-os sortűz ügyében) nyomoznak. MSZP: nyilvános a 2008-as tárgyalás A teljes hazai nyilvánosság elé tárta 2008-ban az akkori kormány az uniónak és a Nemzetközi Valutaalapnak 1 elküldött magyar szándék- levelet, vagyis azok az információk, amelyeket most hiányol a Fidesz, lassan négy éve rendelkezésére állnak - közölte tegnap az MSZP. A Fidesz tegnap kérte nyomatékosan az MSZP-t, hogy adjanak tájékoztatást a 2008-as tárgyalásokról. Megújul a nemzeti katonai stratégia elkészült a nemzeti katonai stratégia - jelentette be tegnap Hende Csaba honvédelmi miniszter é§f ötpárti egyeztetés után. Stratégiai céllá tették a „Magyar Honvédség hanyatlásának megállítását”, a rendszer stabilizálását és egy fenntartható fejlődés elindítását. A honvédségnek tegnap több mint 1,7 milliárd forintnyi 2011-es költségvetési maradványt csoportosítottak át. é Hende: megállítani a hanyatlást! Merre tovább, Magyar Alumínium? válaszút A stratégiai minősítés felszámoláshoz és túléléshez is vezethet a cég számára A megmeneküléshez vagy akár a felszámoláshoz is vezethet az az út, amelyen a Mai Zrt. elindult a már hatályos, stratégiai vállalattá történt nyilvánításával. B. Horváth Lilla A felszámolástól a megmenekülésig tart azon feltételezések listája, amely a médiában felmerült annak kapcsán, mi lesz a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt. (Mai) sorsa azt követően, hogy csütörtöktől stratégiai vállalattá vált. A borúlátó jóslatra az a párhuzam ad alapot, amit a januárban szintén stratégiaivá minősített, majd felszámolt Malév esete kínált, de a néhány hónappal később hasonlóan járt Székes- fehérvári Fűtőműé is. A beszállítókkal együtt 5-6 ezer főnek munkát adó, egyetlen hazai timföldgyártó helyzete és nemzetgazdasági súlya azonban annyira eltér az előző társaságokétól, hogy a megszüntetése az eddigi történet nehezen hihető folytatása lenne. (Igaz, ki sem zárható: a Mai eszközeivel egy újonnan létrehozott társaság folytathatná a'tevékenységet. Volt már hasonlóra példa.) Derűlátásra maga a cég csődtől való védelmet garantáló, most szerzett stratégiai státusza ad okot, de az is, hogy menedzsmentje előállt egy olyan túlélési tervvel, amelyet a hitelezők többsége is támogat. A Mai stratégiai céggé nyilvánítását arra tudja a lehető leggyorsabban kihasználni, hogy az utolsó néhány beszállítót is meggyőzze, támogassák reorganizációs tervét, hogy meg lehessen menteni a munkahelyek jelentős részét. A bankok egyhangúlag támogatták a tervet, az áram- és gázszolgáltató tíz számjegyű összeggel segít. A Mai nehézségei akkor kezdődtek, amikor 2010-ben átszakadt az egyik vörösiszaptárolójának a gátja. A cégnek a katasztrófa miatt közvetlenül 2008 2009 2010 2011 Adózott eredmény u -°’7 2008 2009 2010 2011 VG-GRAFIKA FORRÁS: OFTEN Mal Zrt . (milliárd forint) 3,5 milliárd forint kiadása keletkezett. Erre egy 2,5 milliárdos üzemzavar miatti kár rakódott és egy olyan 3 milliárdos mínusz, amivel a bankok kivonultak a cég finanszírozásából. A felsoroltak miatt a társaság 1,5 milliárddal tartozik a Bakonyi Erőműnek, amelytől gőzt vásárolt a termeléséhez, s amely így formálisan kulcspozícióba került adósa sorsát illetően. Az erőmű jóváhagyására vár ugyanis az a reorganizációs terv, amelyet a Mai szerint a hitelezők 80 százaléka támogatott, s amely 4,5 év alatt kilábalást ígér. Az erőműtársaság azonban állítólag már két hónapja ellenáll annak, hogy rábólintson a reorganizációra. A kormányszóvivői iroda a napokban jelezte, hogy az állam vételi ajánlatot tenne a Mallal lévő elszámolási vitája miatt bajban lévő Bakonyi Erőműre, főként, hogy az erőműtársaság nehézségei miatt ne kerüljön veszélybe az ajkai távfűtés, s hogy meg lehessen őrizni az erőműtársaság működéséhez kötődő munkahelyeket. A sajtóban megjelent olyan feltételezés, hogy az MVM megvásárolná a Bakonyi Erőművet, több milliárd forintért. Ha az utóbbi rövid időn belül bekövetkezne, akkor végső soron - a reorganizációs tervhez való hozzájáruláson keresztül - az MVM kezébe kerülne a Mai sofsa. Egyelőre a kormány nem adott vételi ajánlatot a Bakonyi Erőműre, és információink szerint tárgyalás sem folyik a cég megvételéről az MVM és az erőműtársaság között. Ám, mint megtudtuk, az MVM kétféle eshetőségre is felkészül a Bakonyi Erőmű kapcsán. Egyrészt azt vizsgálja, mit lépjen, ha a Bakonyitól hőt vásároló saját erőműtársasága, a BVMT (a „kis Bakonyi”) esetleg nem kap hőt. Emellett mérlegeli annak a lehetőségét is, hogy esetleg az ellenőrzése alá kerül a Bakonyi Erőmű. Az ezzel kapcsolatos döntések azonban jó eséllyel nem az MVM-nél születnek, hanem miniszterelnökségi szinten. Feltehetően a Bakonyi Erőmű vezetése sem teljesen önállóan dönt arról, hogy előbb rendezi a vitáját a Mallal, s utána tárgyal a cég eladásáról - ahogyan nemrég vezérigazgatója jelezte. Hétfőn kezdődik a büntetőper, minden vádlottra végrehajtandó szabadságvesztést kért az ügyész A mal Zrt. ajkai telephelyén a X-es számú vörösiszap-tároló gátja 2010. október 4-én szakadtát, elöntve Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyt vörös iszappal. A katasztrófa következtében tíz ember meghalt - a vádirat nyolc ember halálát köti össze közvetlenül a vörösiszap-ömléssel -, 226-an megsérültek, több száz ház vált lakhatatlanná, hatalmas pénzek árán felszámolható környezeti károk keletkeztek. az ezzel kapcsolatos személyes felelősségre vonás - halált előidéző gondatlan közveszély- okozás, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó közveszély- okozás, gondatlanságból elkövetett környezetkárosítás és természetkárosítás, továbbá hulladékgazdálkodás rendje megsértése miatt - hétfőn indul 15 terhelttel szemben a január közepi vádemelés nyomán. az ügyész mindegyik vádlottra végrehajtandó szabadságvesztést kért, mégpedig 5-től 10 évig terjedőt, de a felső határ halmazati büntetés esetén 15 ev is lehet. A vádirat szerint a Mai Zrt. egyes munkavállalói üzemeltetési, ellenőrzési, intézkedési mulasztásaik folytán felelősek a közveszély 2010. október 4-én történt előidézéséért és annak következményeiért. A vádlottak a katasztrófa idején valamennyien az ajkai timföldgyár vezetői vagy alkalmazottai voltak, az elsőrendű vádlott B. Zoltán vezérigazgató. A Nemzeti Nyomozó Iroda gazdaságvédelmifőosztálya a több halálos áldozatot követelő katasztrófa miatt indított nyomozását tavaly december végén zárta le. Balog bocsánatkérő levele indítvány Hiba történt, így nem csökken az özvegyi nyugdíj Nem csökken a felére az özvegyi nyugdíja azoknak, akik rokkantsági, illetve rehabilitációs ellátásban részesülnek, korábban pedig szociális járadékot kaptak, ha a T. Ház elfogadja Balog Zoltán emberi- erőforrás-miniszter erről szóló, tegnap benyújtott indítványát. Az Országgyűlés júliusban rendelkezett arról, hogy aki a tavalyi év végén házastársa jogán özvegyi nyugdíjban, valamint rendszeres szociális járadékban részesült, és most rokkantsági vagy rehabilitációs ellátást kap, annak özvegyi nyugdíját szeptember 1-jétől a felére csökkentik az összegtől függetlenül. Az akkor szintén Balog javaslatára elfogadott jogszabályt most megváltoztatnák, rögzítve, hogy a nyugdíjcsökkentés nem hajtható végre, az özvegyi nyugdíjak mértéke változatlan marad, vagyis nem csökken annak a nyugdíjnak a 30 százalékára, amely az elhunyt házastársat halálakor megillette. A nyugdíjak csökkentéséről szóló határozatokat vissza kell vonni az előterjesztés alapján. A módosítás arra is kitér, hogy ha valakinek az ellátása az eltörölni javasolt rendelkezés miatt emelkedett volna, az a rokkantsági, illetve rehabilitációs ellátásának emeléseként megkapja a különbözetet. Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár szeptember 11-én a parlamentben - egy másik törvényjavaslat vitájában - azt mondta: az ügyben a jogalkotó és a nyugdíjbiztosító is súlyos hibát követett el, ezért a minisztériumban és a nyugdíjbiztosítónál is belső vizsgálatot rendeltek el a személyi felelősség megállapítására. Szavai szerint az özvegyi nyugdíjának csökkentéséről 2857 embert értesítettek, de egyiküket sem érheti hátrány, Balog Zoltán miniszter mindannyiuknak bocsánatkérő levelet küld a kormányzati hiba miatt. ■ Kiállítás Stációkra bontva mutatja be a Rákosi-rendszer által meghurcolt hercegprímás életét a Terror Háza Múzeum Mindszenty József: A magyarok lelkiismerete című kiállítása, amelyet pénteken nyitottak meg. „Mindszenty mindig szót emelt az igazságért és a szabadságért” - hangoztatta Áder János államfő, aki képünkön Schmidt Máriával, a Terror Háza Múzeum főigazgatójával nézi a kiállítást. Mindszenty esztergomi érseket, herceg- prímást koholt vádak alapján 1948-ban bebörtönözték, majd életfogytiglani börtönre ítélték. Az 1956-os forradalom alatt kiszabadították, melynek leverése után az Egyesült Államok budapesti nagykövetségére menekült, onnan 1971-ben hagyhatta el az országot és költözhetett Bécsbe, ahol 1975-ben halt meg. 1990-ben rehabilitálták.