Új Néplap, 2012. szeptember (23. évfolyam, 205-229. szám)

2012-09-18 / 219. szám

16 2012. SZEPTEMBER 18.. KEDD Lékai találatai. Lékai Máté öt gólt szerzett a vendégcsapatban a 30-30-as döntetlenre végződő Koper-Celje rangadón a szlovén kézilabda-bajnokságban. A mezőny legjobbja a Celje másik ex- szegedi játékosa, Zvizej volt 10 góllal, a Koperben Krivokapics és Oszmajics sem talált be. SPORT A Szolnoki MÁV tekecsapata megnyerte a Fradi elleni meccset teke. A Szuperligában szerep­lő szolnoki tekecsapat az FTC együttesét fogadta a Körösi úti arénában. A mérkőzésen a csapat kénytelen volt nélkülöz­ni az egyik meghatározó játé­kosát, Molnár Lászlót. Az első körben Veres Zsolt (619 ütött fa) kezdett az egyes pályán és teljesített kimagaslóan. Mel­lette a lakodalomból beesett Márton János (581) gurított és nagy csatában ő is begyűjtötte a csapatpontot. A középső kör­ben az ifjúsági korú játékos, Miklós József (577) remekül hajrázva verte ellenfelét. Bí­ró Norbert (579) sem adta alább, így a hazai csapat már 4:0-ra vezetett a Fradi ellen. A kérdés csupán az volt a vég­játszmában, hogy egy vagy két csapatpontot veszít a szolnoki együttes. Ennek is gyorsan pont került a végére, ugyanis Somodi Károly (599) gigászi küzdelemben verte ellenfelét. Bíró Ervin (579) sajnos kika­pott, így szépítettek a nagyon küzdő vendégek. A végered­mény azonban 7:1 (3534:3398) lett a hazai legénység javára. Az ifjúságiaknak viszont ebben a fordulóban nem sok esélye volt a ferencvárosi fia­talok ellen még úgysem, hogy Miklós József (591) kimagasló teljesítményt ért el. Végül a zöld-fehérek fiataljai örülhet­tek a 3:l-es győzelmüknek. Az élcsoport állása 1. Zalaegerszeg 6 pont, 2. Szeged 6, 3. Répcelak 6,4. Szolnoki MÁV SE 4, 5. FTC 4, 6. BKV Előre SC 2. HIRDETÉS Szolnok, Batthyány utca 8. Tel: 56/419-011 Nyitva mindennap 8-21-ig Rmom |1 tpsejre) Vétel Eladás EUR 278,50 285,00 USD 211,50 218,50 CHF 228,50 235,50 Érvényben: 2012. szeptember 18. Befektetési aranyertékesrtes. j /gx Közületeket is kiszolgálunk! www.cornergroup.hu MoneyGram nemzetközi ptrrzlranszfer Közbeszólt Simon betegsége evezés Nem sikerült a döntő futam a magyar páros számára A kormányos nélküli kettesben induló Simon Béla (balról) és párja Szélll Domonkos balszencsésen versenyeztek az olaszországi Varesében A kormányos nélküli kettes­ben induló szolnoki Simon Béla - oldalán a csepeli Széli Domonkossal - a hatodik helyen végzett az evező­sök olaszországi Európa- bajnokságán, Varesében. Varga Csaba Előbb a Szabó Katalin-Gyi- mes Krisztina kétpárevezős a B döntőben szállt vízre a zá­ró napon, s futamát megnyer­ve összesítésben a hetedik he­lyen végzett. A Matyasovszki Dániel-Po- zsár Bence könnyűsúlyú két­párevezős már szombaton befejezte szereplését a regat­tán, 15. lett, az ötödik magyar egység, a férfi négy pár - Ele­kes Szilveszter, Papp Gergely, Matheisz József és Pétervá- ri-Molnár Bendegúz - pedig még pénteken a 13., utolsó he­lyen ért célba. Az A döntőben először a vá­ci Galambos Péter tette vízre hajóját. A könnyűsúlyú egy párban friss világbajnoki ezüstérmes, ám ezúttal a nor­mál súlyúak között verseny­ző Galambos végig a mezőny hátsó felében haladt, előbb az ötödik, majd később a hato­dik helyen, s a hajrában sem tudott javítani fizikailag jóval erősebb ellenfeleivel szem­ben. Az Európa-bajnokságon csak az olimpiai számokban rendeztek versenyeket, Ga­lambos is ezért indult normál súlyban. A londoni ötkarikás játéko­kon is szereplő Simon-Széll duó hasonlóképpen egyetlen A hétvégén immár tizenötödik alkalommal rendezik mega Ti­sza Kupa evezősversenyt Szol­nokon. A nemzetközi viadalra a jelenlegi legjobb magyar, szerb és német evezősök, össze­sen 14 klub mintegy 540 ver­senyzője nevezett idáig. A ren­dező Tisza Evezős Egylet részé­ről Simon Béla ,Vallyon Bence, riválist sem tudott megelőz­ni a fináléban, s még az ötö­diktől is messze elmaradva utolsóként ért célba. Mint ki­derült, megvolt az oka, hogy a vártnál gyengébben szere­pelt a páros, amely alig há­rom hónapja dolgozik együtt, s közben megjárta a londoni olimpiát is.- Sajnos megint nem volt szerencsénk - kezdte Molnár Dezső, a páros edzője. - Eleve rosszul indult nap, hiszen Bé­la hányingerrel ébredt, rosz- szullétre panaszkodott. Ennek ellenére vállalta a futamot, de Novak Edvin, Bíró Márk Túri Frida és Erdélyi Zsófia, vala­mint az utánpótlás is lapátot ragad. A szolnokiak célja, hogy visszahódítsák a kupát, hiszen tavaly a szegediek nyerték az összetett csapatversenyt. A futa­mok szombaton 10-től 18 óráig, míg vasárnap 8.30-tól 17 óráig tartanak a szolnoki Holt-Tiszán. sajnos le volt gyengülve, így nem csoda, hogy az utolsó, az­az a hatodik helyen zárt a pá­ros. Jelzem, az Eb előtt a 4-6. hely valamelyikére vártuk az egységet. A korábbi futamban mindössze egy másodperccel kaptak ki a bronzérmes szer- bektől, most 15 másodperccel voltak rosszabbak. Sajnos ná­lunk továbbra mostohán keze­lik a világon oly népszerű és támogatott evezősportot. Nem túlzás állítani, az albánok szintjére süllyedtünk. A ver­senyeken nincs velünk orvos és gyúró, hiányzik egy stáb, amely segítené a versenyzőket. Mi edzők látjuk azokat a mun­kákat, amelyet más országok­ban egy egész csapat végez. Mi vagyunk a hajószállítók, az or­vosok, a gyúrók, az asztalosok és még sorolhatnám, hogy mi minden szakad a nyakunkba egy-egy edzésen, vagy világ- versenyen. Ezt nem panasz­képpen mondtam, sajnos ezek a tények. Nem csoda, hogy egyes versenyzők már az or­szágváltáson gondolkoznak. Szombaton rajtol a Tisza Kupa mezőnye HÍRSÁV A Nagyváradot fogadja az Olaj szombaton ELSŐ ÉS EGYBEN Utolsó, hazai edzőmeccsét játssza szomba­ton hét órakor az Olaj kosár­labdacsapata, amely Nagy­várad együttesét fogadja a Tiszaligeti Sportcsarnokban. A hat légióssal felálló vendé­gek meglehetősen jó ajánló­levéllel érkeznek, hiszen a napokban Pakson és Székes- fehérváron is egyaránt győz­ni tudtak. Gyorsan búcsúzott mindkét teniszezőnk női teniszezőink számára nem indult jól ez a hét: Arn Gréta vereséget szenvedett a szöuli torna selejtezőjének 3. fordulójában, míg Babos Tímea a kantoni verseny főtábláján, az első körben szenvedett vereséget. Babos Tímea két sima játszmában kikapott a szerb Bojana Jova- novszkitól a 220 ezer dollár összdíjazású kínai tenisztor­na első, hétfői fordulójában. Erős ellenfeleket kaptak a magyarok A norvég Elverum csapa­tával találkozik a Tatabá- nya-Grundfos a férfi kézi­labda EHF Kupa második fordulójában, a 36 között. Az európai szövetség (EHF) honlapja szerint az első mér­kőzést október 13-án vagy 14-én, a visszavágót pedig egy héttel később rendezik. Az már korábban eldőlt, hogy a balatonfüredi gárda a szintén jó játékerőt kép­viselő szerb Vojvodinával találkozik. A Sport televízióban a MÁV kupameccse a magyar Labdarúgó-szövet- ség versenybizottsága több Ligakupa-mérkőzés időpont­ját is megváltoztatta. Közü­lük a Ferencváros-Szolnoki MÁV FC találkozó új kezdési időpontja: 2012. október 10. (szerda), 18 órára módosult. Az összecsapást ugyanis élő­ben adja a Sportl televízió. Második helyen végeztek a szolnokiak kajak-kenu Nem kevesebb mint 65 érmet szereztek a magyar versenyzők Ha Szeged, akkor kajak-kenu. És ha kajak-kenu, akkor senki sem akar ki vagy éppen lema­radni, így nem véletlen, hogy 28 ország legjobb ifjúsági ka­jakosai és kenusai adták le jelentkezésüket az idei Olim­piai Reménységek Versenyé­re. Rekordnevezés érkezett, és nemcsak Európából, hanem Ausztráliából, az Egyesült Álla­mokból és Kanadából is jöttek a 15-16-17 évesek a Maty-éri pályára.- Az első két nap fantaszti- s kus volt és az utolsó napon is | égett a tűz a srácokban, még f> a szeles időjárás sem zavarta J meg őket. Kiválóan alkalmaz- § kodtak a hátszélhez, amelyet Katrinecz Rita (balról) és Pogány Nikolett egyaránt remekelt Szegeden nem minden versenyző kedvel. A mieink a sprinttávon érték el a legjobb eredményeket - érté­kelte a látottakat Hüttner Csaba ifjúsági kapitány. Szintén kitett magáért a Szol­noki Sportcentrum két ver­senyzője, Pogány Nikolett és Katrinecz Rita, akik egy-egy ezüstéremmel gazdagították az éremgyűjteményüket. Edzőjük Sinka Kornél. A magyar csapat összességé­ben 26 arany-, 22 ezüst- és 17 bronzérmet nyert a három nap során, ami fantasztikus telje­sítmény és ismét a pontverseny első helyét jelentette számukra, megelőzve a fő riválisokat: a né­meteket és a lengyeleket. ■ HIRDETÉS Helyi Extra ajánlat a Vodafone-tól Szolnokon Ingyenes hívással és a helyi weboldalak sza­bad böngészésével kínál új előfizetési lehető­séget a Vodafone Szolnokon. A társaság „He­lyi Extra” akciójáról Szabó Erika feltöltőkár­tyás üzletág vezető 4 kérdeztük. SZ.E.: A szolnokiaknak, illetve a város von­záskörzetében élőknek új lakossági előfizetés vásárlásával lehetőségük van arra, hogy bel­földön díjmentesen hívjanak egy kiválasztott Vodafone-os számot, illetve 0 forintért érjenek el olyan weboldalakat, mint a helyi közlekedés, hírek és programok.- Kifejtené ezt valamivel bővebben? SZ.E: Új, 2 éves Matrix tarifacsomag vá­sárlása mellé egy különleges lehetőséget kap­nak a szolnoki ügyfelek, mellyel belföldön bár­mikor 0 forintos percdíjjal hívhatják egy Vodafoneos barátjukat. Ráadásul kétéves, ha­tározott idejű szerződésnél a társaság az első fél évben az opció havidiát is elengedi.- És utána mekkora ez a költség? SZ.E.: A hetedik hónaptól ez az opció 732 bruttó havidijjal érhető el, de fontos, hogy a megadott kedvenc telefonszámot havonta egyszer módosíthatja is az ügyfél.- A csomagban a helyi információs portálok in­gyenes elérhetősége Is benne van. Melyek ezek? SZ.E.: Úgy gondolom, hogy a legfonto­sabbak, amelyek persze hasznosak is egy­ben. A helyi közlekedési információk a jaszkunvolan.hu oldalon, a programok a szolnokiest.hu portálon, míg a helyi hírek a szoljon.hu oldalon érhetőek el ingyen tele­fonról.- Mi a célja ennek a valóban „helyre szabott” lehetőségnek? SZ.E.: A Vodafone szolnoki ügyfeleinek kíván lehetőséget nyújtani arra, hogy okostelefonjukkal az eddigieknél jobban ki­használhassák a modernizált hálózat minden előnyét. Az akcióban egyébként a Nokia 500 okostelefon 1 forintért vásárolható meg Matrix 3 tarifával, és két éves határozott ide­jű szerződéssel. További információ a Helyi Extra ajánlatról a vodafone.hu/szolnok olda­lon található. És hogy el ne felejtsem: termé­szetesen ez is díjmentes!

Next

/
Thumbnails
Contents