Új Néplap, 2012. szeptember (23. évfolyam, 205-229. szám)
2012-09-13 / 215. szám
4 ÚJSZÁSZ - TÜKÖR 2012. SZEPTEMBER 13., CSÜTÖRTÖK Fúrott kutak adnak majd vizet a temetőben vizes Néhány hete csőtörés következett be az újszászi temető vízvezeték-hálózatának egyik pontján. A vezetékrendszer korróziója miatt várható, hogy hasonló eset sajnos bármikor újból bekövetkezhet. A törés mellett nagy gondot okoz az is, hogy az ilyen, váratlan vízelfo- lyás rövid idő alatt több tízezer forintos vízszámlát jelenthet - a semmiért. A megoldás egyik módja a teljes hálózat cseréje lenne. Ez több száz méter hosz- szú, egy méter mély árok ásásával és a feltört aszfalt újraöntésével valósulhatna meg, mely anyag- és díjköltséggel több millió forintba kerülne. Ezért szükségessé vált - miután átgondolták a lehetőségeket hogy a vízhálózatot fúrott kutakkal váltsák ki. Szabó János temetkezési vállalkozó keresett megfelelő szakembert, és saját költségén a közelmúltban két kutat fúratott (ezek egyike garanciális javításra vár). Ez talán kevéssé kényelmes, de legalább megfizethető. ■ R. Á. HIRDETÉS .TENGERI” KAVALKAD ES HAGYOMANYORZO SOKADALOM ÚJSZÁSZ 2012. szeptember 15. M 9.45 Zászlófelvonás 10.00-12.00 Díjátadó ünnepség és gálaműsor a művelődési házban. Pro Űrbe, szakmai, gazdasági és sport díjak átadása. Az ünnepséget követően emléktábla-avatás prof. dr. Szegedi Gyula szülőházán (Kossuth út 17.) 10.00 órától Helyi termékek vására és hagyományos mesterségek bemutatója a Kossuth úton és környékén, játékos vetélkedők, gyermekprogramok, kézműves foglalkozások, íjászat a Bajcsy út 22. területén. 13.30 Lovaskocsis felvonulás 14.00 órától Sétakocsikázás a városban, kukoricából készült ételek kóstolója 14.00 órától Színpadi műsorok a piactéren. Fellépnek helyi és térségi művészek, néptánc- és moderntánc-csoportok 18.30-19.30 Zumba az általános iskola udvarán 18.45-19.30 Kukoricafosztás és népdaltanulás a művelődési ház udvarán 20.00-21.30 CIMBALIBAND koncert 21.30 TŰZIJÁTÉK 22.00 Táncház a Sodrás Népzenei Kisegyüttes, és a Szeres Népzenei Együttes közreműködésével a művelődési A rendezvény programjaira minden érdeklődőt szeretettel vár az Újszászi Liliom Néptánc Hagyományőrző Egyesület. A programokon való részvétel ingyenes. Rossz idő esetén a piactéri programok a művelődési házban kerülnek megtartásra. Csak hagyományosan! Szeptember 15-én immár tizenötödik alkalommal rendezik meg Újszászon a városnapi ünnepséget. A változatos programok között idén is nagy szerepet kapnak a hagyományok, ezúttal is széles körben mutatnak be helyi termékeket és mesterségeket. Képünk a két évvel ezelőtti ünnepségen készült. Futásban ismét remekeltek versenyek Volt, aki minden alkalommal teljesítette a távot Augusztus elején huszonkilen- cedszer rendezték meg Tatán a 14 kilométeres minimaratont. Az 1983 óta megrendezett rangos nemzetközi utcai futóverseny útvonala a vizek városának legszebb részein (az Öreg- és a Cseke-tó partján, a vár körül, a várfalak között és az Angolparkban) vezet keresztül. A résztvevők között - 639 férfi és 219 nő - idén is ott futottak az újszásziak. A két újonc, Kanalas Renátó és Kanálos Róbert érte el a legjobb eredményt: a 14 éven aluliak korcsoportjában dobogós helyezéseket szereztek. A rendezők nyilvántartják a legtöbbször indulókat is. Ketten mind a huszonkilenc alkalommal lefutották a tatai 14 kilométert, egyikük az újszászi Fehér János. Az újszászi futók a megyében is megmutatták gyorsaságukat. Agusztus végén az ötödik alkalommal, Jászberényben megrendezett Zagyvamenti Maratonon is indultak. A versenyen 42,2 kilométeres maratoni és 21,1 kilométeres félmaratoni távok voltak. Utóbbin két újszászi indult. A 146 célba érkező közül 77. lett Bakos Dániel, 106. pedig Furcsa Ernő. A félmaraton párban nevű versenyszámban Pető Tibor és Kanalas Renátó, valamint Bakos Dániel társaként Tóth Gábor indult. A 68 váltó versenyében a Bakos-Tóth páros 30. helyezést ért el, harminc- ötödikként érkezett célba a Pe- tő-Kanalas váltó. ■ HÍRSÁV Emléktába az első díszpolgárnak ÚJSZÁSZ ELSŐ díszpolgárának, prof. dr. Szegedi Gyula István orvosprofesszornak a szülőházán még életében állítanak emléktáblát a város napja alkalmából. A világhírű tudós az immunológiai kórképek kutatásában vált ismertté. Az immunológia nemzetközi viszonylatban is egyik legjobb ismerője, 2001- től a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. 1997- ben egy új klinikát építettek fel Debrecenben, amely a klinikai immunológia országos központjává nőtte ki magát, s vezetésével őt bízták meg. A neves tudós máig nem szakadt el gyökereitől, a mostani ünnepségen is jelen lesz. Pályázatot írnak ki a jegyzői tisztségre A köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezetének főtitkári posztját tölti be a jövőben Újszász eddigi jegyzője, Boros Péterné. Emiatt a következő testületi ülésen pályázatot írnak ki jegyzői állásra, áll a polgár- mester tájékoztatójában. A közigazgatás átszervezésével a következő hónapokban, időszakban még több munkája lesz az e tisztet betöltő személynek, illetve természetesen a városvezetésnek. Ilyen feladat lesz többek között a köznevelési törvényből fakadó átszervezés.-----------------------— Két jászágói horgászt is megbírságoltak a tavon Elkészült a Borgia új klipje forgatás Lerészegedett medve ellen tüntetett a fiúzenekar A kunhegyesi zenekar máris a második klipjét forgatta le, mégpedig a helyiek közreműködésével büntetés A megyei kormány- hivatal A. L. A. jászágói lakosra horgászati szabály megsértése - augusztus 24- én jogosulatlan horgászat - miatt 30 000 forint halvédelmi bírságot szabott ki és egy év időtartamra eltiltotta az állami horgászjegy váltásától - írta a Sporthorgász.eu. Ugyancsak a megyei kormányhivatal D. F. jászágói lakosra horgászati szabály megsértése - szintén augusztus 24-én jogosulatlan horgászat - miatt 20 000 forint halvédelmi bírságot szabott ki és hat hónap időtartamra eltiltotta az állami horgászjegy váltásától. ■ Nagy érdeklődést váltott ki a honismeret helytörténet Meglepően nagy érdeklődés mellett tartotta meg e negyedévi tanácskozását a Jászsági Honismereti Egylet - ezúttal Jászalsó- szentgyörgyön, a Szent Imre iskolában, ahol nemrégiben helytörténeti kiállítást hoztak létre - tudtuk meg. Fodor István Ferenc elnök - aki még gimnazistaként, 1966-ban kapcsolódott be a jászjákóhalmi honismereti szakkörbe, aminek 1983-tól vezetője, és 2003-ban kezdeményezője volt a Jászsági Honismereti Egyletnek, aminek szintén vezetőjévé választották és települését, Jászjákóhalmát képviseli benne - megnyitója után a község polgármestere, Szarvák Imre üdvözölte a rendezvényt és beszélt a honismeret fontosságáról, a hajdani helytörténeti kutatás újra indulásának elkötelezett híveként. Ezek után Lukácsi László - helyi egyleti tag - és Simon Károly honismereti szakkörvezető mutatta be az augusztus 20- án megnyílt fotógalériát és az eddig összegyűjtött néprajzi tárgyakból berendezett kiállítást. A tanácskozás további részében megbeszélték a Jászság aktuális helytörténeti tennivalóit és megismerkedtek a Fő tér látnivalóival - többek közt a jászsági gyökerű Zilahi Zoltán egész alakos Pető- fi-szobrával, ami a falumegújítási program keretén belül került jelenlegi helyére. A The Borgia néven ismert kunhegyesi fiúzenekar 2011- ben készítette el első CD-jét, melyhez egy klipet is forgattak akkor. A közelmúltban azonban a fiúk elkészítették a második klipjüket is, mely már az interneten is megtalálható. Sas Szilárddal, a zenekar szólógitárosával beszélgettünk.- A Medve című számunkhoz készítettük a klipet Kunhegyesen - kezdte Szilárd. - A forgatáshoz, melynek nagy része Kunhegyesen zajlott, statisztákat is toboroztunk. Szerencsére, nagy volt a lelkesedés, így 50-60 statiszta a segítségünkre volt a klip elkészítésében. Ráadásul, ami meglepő, elég széles volt a paletta, ugyanis nemcsak fiatalok, de idősebbek is jöttek a forgatásra. Nagyon jó volt együtt dolgozni az emberekkel, zseniális hangulatú forgatás alakult ki - mesélte élményeit a szólógitáros.- A klip arról szól, hogy a zenekar rátalál a pincében egy kacsatoliban hempergő, lerészegedett medvére. Az állatot feljelentik a tagok és elmennek a tárgyalásra, ahol a bíróság felmenti a medvét. De a Borgiák az utcára vonulnak és tüntetnek ez ellen. Gyakorlatilag a statisztákat itt vontuk be leginkább a forgatásba, ugyanis ők is a tüntető tömeghez kellettek. Mondhatom, a klip nagyon látványosra sikerült. Tulajdonképpen közös elképzelés volt, mindenki beleadott egy kicsit. A klipet egyébként egy mezőtúri stábbal készítettük, akik nagyon sokat tettek hozzá, hogy ilyen jól sikerüljön. Lehet, hogy egy hosszú távú kapcsolat is kialakul majd velük, hisz azonnal megtaláltuk egymással a közös nevezőt.- De mik a csapat tervei?- Egyrészt tervezünk újabb számokat felvenni. Másrészt a kunhegyesi néptáncosokkal közösen fel szoktunk lépni falunapokon, folkzenei rendezvényeken. Már van öt számunk, amire írtunk koreográfiát a néptáncosoknak, de szeretnénk ezt a repertoárt bővíteni. Továbbá szeretnénk egy újabb CD-t kiadni - nyilatkozta Sas Szilárd. ■ MÁTYUS HIRDETÉS „Új tudás-új szerep": továbbképezték a kollégákat A szolnoki Széchenyi Körúti Általános Iskola, Sportiskola és AMI a TÁMOP-3.1.5- 09/A-2-2010-0110, - „Új tudás-új szerep" című pályázatával 10 102 580 forint támogatást nyert. A projekt során (2010. 05. 01-2012. 10. 01.) a pedagógiai kultúra korszerűsítése érdekében három kolléga továbbképzésére került sor. Valamennyien a szakirányú, ezen belül a pedagógusok elméleti, szakmai, módszertani felkészültségét fejlesztő továbbképzési forma keretein belül teljesítették a képzési kötelezettségeiket. Danczáné Modla Szilvia a Debreceni Egyetem TK-án szerzett szakvizsgázott informatikatanárszakképzettséget. Csortosné Erdős Lívia a Szegedi Tudományegyetem BTK-án szerzett szakvizsgázott pedagógus a matematika tudás értékelése területén szakképzettséget. Palyáné Gyürky Tünde Ildikó az egri Eszter- házy Károly Főiskola TTK-án gyakorlatvezető mentortanár szakképzettséget szerzett. Tanulmányaik során a pályázati forrásból beszerzett laptopokat használták. h I I 4 I