Új Néplap, 2012. szeptember (23. évfolyam, 205-229. szám)

2012-09-12 / 214. szám

2012. SZEPTEMBER 12., SZERDA TISZAZUG 5 Decemberre elkészülhet a brikettüzem Tiszasason takarékos Jól halad a bri­kettüzem építése Tiszasason- tájékoztatta lapunkat Gyói Gábor polgármester. A tele­pülés pár évvel ezeló'tt vágott bele az energianád termesz­tésébe abból a célból, hogy az önkormányzati épületek fűtését ezzel oldja meg. Tisza- sas fél hektáron kísérletezett a náddal, a februári aratás után a növényt kúpolták, ki­szárították, majd bedarálták.- Ebből a darálékból lesz a fűtőanyagunk. Előtte viszont szükséges felépítenünk a régi tésztagyár helyén a brikettáló üzemünket, hiszen a nádzúza­lékot tömöríteni kell. Eddig csak bontottunk, most végre elkezdődhetett az igazi építke­zés - mondta a településvezető, aki hozzátette, a brikettáló gép már megérkezett, így remélhe­tőleg decemberben elkezdőd­het a gyártás. - Tavaly hatmil­lió forintot fizettünk a gázért, ennek az összegnek 80 száza­léka megtakarítható, ha náddal fűtünk - állítja a polgármester, aki elmondta, további másfél hektáron kísérleteznek idén, kiderítve, mely lágy szárú nö­vények a legéletképesebbek. ■ Tízéves lett a csengedi ile egyesület ünnep Idén tízéves a kun­szentmártoni Csenged Nép- művészeti Egyesület, melyet a szövés, hímzés, fazekasság, lószőrékszer-készítés és más, a kulturális örökségünkhöz tartozó tevékenység anyanyelvi szintű művelése tart össze. Eddig több mint száztíz hazai és nemzetközi kiállításon mu­tatkoztak be, negyvennél több díjat szerezve alkotásaikkal. A hétvégén újabb két tárlattal várják a látogatókat a hely- történeti múzeumba, melyek közül az egyik az egyesületnek állít emléket, a másik pedig a Kunok II. Világtalálkozója tisz­teletére kiírt Élő népművészet pályázatra beérkezett, lakosok­tól összegyűjtött tárgyakat mu­tatja be. A kiállítások anyagát két hónap múlva a határon túli magyarokhoz viszik ki. ■ Karácsonyi ajandek lehet terv Három év szünet után jövőre valóban megnyílhat a szabad strand Ez a strand egykor szebb napokat is látott - mutatja dr. Hoffmann Zsolt jegyző és Nagy Kálmán, a műszaki osztály vezetője Biztos, ami biztos: már most, szeptemberben újra­kezdődött a kunszentmár­toni szabad strand jövő évi nyitásának előkészítése. Erre szükség is volt, hi­szen a tervekkel ellentétben idén nyáron sem fürödhet- tek a helyiek a Körösben, a strand nyitását hatósági bürokrácia tette lehetetlen­né. Karácsonyra talán meg­lesznek az engedélyek. Joó Zsuzsa- Semmi nem változott itt ta­vasz óta - mutat körbe az el­hagyott, egykor szebb napokat látott területen dr. Hoffmann Zsolt, a település jegyzője. Szomorú látványt mutat a fürdőhely: leszakadt aj­tajú tároló, kopott festésű zuhanyzó árválkodik a több ezer négyzet- _ V' méteres strandon. | \ 1- Nagy csalódás volt, hogy csak­nem három év küzdelmünk hiába­valónak bizonyult, a strandot nem tudtuk megnyitni nyáron a szükséges engedélyek hiánya miatt - magyarázza. Az önkor­mányzat az elmúlt hónapokban élénk tárgyalást és levelezést folytatott a legkülönbözőbb ha­tóságokkal, hogy végre tisztá­zódjanak a tulajdon- és jogviszo­nyok, valamint kiderüljön, még milyen kéréseknek és előírások­nak kell megfelelniük.- Engedélyek sokaságát sze­reztük be az utóbbi egy eszten­dőben, számos kérvényt írtunk a Nemzeti Vagyonkezelőhöz, sőt, még személyesen is felutaz­tunk, hátha gyorsíthatjuk a fo­lyamatot - fűzi hozzá dr. Hoff­mann Zsolt, aki elmagyarázza, a fürdőhely ideiglenes hasznosí­tása igen sok szakhatóság enge­délyén, hozzájárulásán múlik. A terület ugyanis a Körös-Ma­ros Nemzeti Parké, a folyó jobb és bal partját két vízügyi igaz­gatóság, a szegedi és a szolnoki kezeli, de a mederfenék már a gyulaiakhoz tartozik. A leg­nagyobb problémát viszont az okozza, hogy a fokozottan védett terület, amin a strand is van, ál­lami tulajdonú.- A Vagyonkezelőtől kell te­hát hozzájárulást kérnünk és kapnunk a fürdőhely használa­tához. És itt akadtak el mindig a tárgyalások - ezt már Nagy Kálmán, a műszaki osztály ve­zetője árulja el. - Igen kevés az esély, hogy az önkormányzat tu­lajdonjogot szerezzen erre a pár ezer négyzetméterre, és arra sincsen módunk, hogy a stran­dért cserébe egy ugyanilyen értékű, Natura 2000 minősíté­sű, fokozottan védett területet ajánljunk fel. így mi kiegye­zünk az ideiglenes használattal Ha kinyitnak, akkor felújítanak is amennyiben jövő nyá­ron valóban megnyitja nem létező kapuit a kunszentmártoni szabadstrand, szá­mos felújítást kell el­végeznie az önkor­Jövőre rendbe tesszük a strandot - mondja Czuczi Mihály polgármester mányzatnak. - Meg kell javíta­ni és újra kell festeni a zuhany­zót, valamint a tárolóhelyisége­ket is rendbe kell hozatnunk - mondja Czuczi Mihály pol­gármester. - Szeretnénk egy új, stabil mólót is kiépíteni. Bí­zunk benne, nem lesz újabb egy év csúszás és jövő év ta­vasszal elkezdődhetnek a mun­kálatok. is - magyarázza Nagy Kálmán. Az önkormányzat kérelmét ed­dig a vagyonkezelő budapesti irodája kezelte és bírálta el, vég­leges döntésre azonban ezidáig nem jutottak.- A múlt héten viszont Szol­nokra került a benyújtott igé­nyünk - fűzi hozzá dr. Hoff­mann Zsolt - és itt végre ígéretet kaptunk arra, hogy kérelmün­ket záros határidőn belül elbí­rálják. És reméljük, pozitívan. A jegyző elmondja, ha dűlőre jutnak a vagyonkezelővel, vár­hatóan nem lesz további fenn­akadás, hiszen minden egyéb engedély már megvan a mű­ködtetéshez. Az ÁNTSZ például megállapította még tavasszal, hogy a vízminőség remek, sőt, már a búvárok is átvizsgálták a mederfenéket és azzal sincsen probléma. Az önkormányzat végre op­timista a strand ügyében, úgy érzi, nem úszik árral szemben.- Zajos és vidám nyarakat töltöttek itt a kunszentiek hat­van éven keresztül. Reméljük, jövőre felébred "Csipkerózsi­ka álmából" a szabad stran­dunk - bizakodik egy arra járó horgász, aki azt ígéri, ha most kifogja az aranyhalat, egy megújult, kulturált, legálisan működő fürdőhelyet kér tőle a gyerekeknek. Kevés, ám de jó minőségű bor ígérkezik az idén gazdálkodás A tavaszi fagy aratott, ez természetesen meg is látszik a tiszazugi szőlőtermésen A rendkívül meleg nyár miatt korábban értek be a szőlők, így a legtöbb helyen elkezdő­dött, sőt már be is fejeződött a szüret a Tiszazugban. Még az igazán későn érő szőlőfajta, a kövidinka is ehető állapotú. A gazdák nem fel­hőtlenül boldo­gok, a tavaszi fagy (fekvéstől és tá­jolástól függően) komoly károkat okozott a tőkékben. - A korán fakadó szőlők, mint például a Zala gyöngye, súlyosan káro­sodott, ennél a fajtánál a tava­lyi mennyiség kevesebb, mint negyede került csak a hordók­ba - árulta el Szombati Zol­tán cserkeszőlői gazdálkodó.- A később fakadó fajták jó eséllyel élték túl a kora tava­szi fagyokat. A kékfrankosnál például sokkal jobb volt a ter­més, mint az előbb említett Zala gyöngyénél: a kékfran­kos vesszőknek Korábban értek csak 30-40 száza­be idén ősszel léka fagyott el. Tiszazugban Szombati Zol­a szőlők. tán hangsúlyoz­ta, hogy a kevés termés is fonnyadt, a gazdák augusztusban hiába locsolták a növényeket.- A nyári locsolással nem a | gyümölcsnek, inkább a tőké- J nek próbáltunk segíteni: nem s SS hagytuk kiszáradni azokat, Kevés, de édes lett a szőlő ■ mutatja Szombati Zoltán fia, Balázs így a mostani öntözés miatt jövőre talán szebben fejlőd­nek a fiatal növényeink. Egy tőke nyolcvan liter vizet igé­nyelt - magyarázta a szakem­ber. Hozzátette, a locsolás be nem tervezett költségei miatt a szőlőtermésből származó nyereség sajnálatosan tovább csökkent. Bár idén kevés lett a szőlő, de a sok napsütés miatt legalább magas a cukor­foka, a Zala gyöngyénél kima­gasló, 21 és fél cukorfokot is mértek.- Ez jó eséllyel feltételezhe­ti, hogy az ebből készült bor jó minőségű lesz, vagy legalább­is az alkoholtartalma magas - vélekedett Szombati Zoltán. HÍREK Új bútorokkal várták az ovis gyerekeket KICSINOSÍTOTTÁK, FELÚJÍTOT­TÁK a kunszentmártoni Szent Anna Katolikus Óvodát. Egyebek között lecserélték az öltözőszekrényeket, a bútoro­kat, és mind a kilenc csoport 50 ezer forintot kapott moz­gásfejlesztő játékok vásárlásá­ra. Ehhez anyagi támogatást a Szent Márton Alapítvány nyújtott, de sokat segítettek az intézmény dolgozói is. Az óvodában egyébként szeptem­berben 230 gyermek kezdte meg a nevelési évet. Hamarosan kiderül, hol lesz a járásközpont még mindig nincsen döntés arról, hogy mely épületet jelölik ki járásközpontként Kunszentmártonban. - Két ingatlan jöhet szóba: az egyik a polgármesteri hivatal, a másik a földhivatal épüle­te - mondta dr. Hoffmann Zsolt, jegyző. - Hogy mikor születik végleges döntés az ügyben, nem tudni. Nemrégi­ben járásfelelőst neveztek ki a térségben, a szervezéssel, költözéssel járó feladatokat valószínűleg ő fogja majd koordinálni - tette hozzá. Óvóhelyen nyílik meg a védelmi kiállítás kovács antal polgári vé­delmi alezredesnek, a kun­szentmártoni Polgári Védel­mi Kirendeltség vezetőjének nyílik tárlata Szolnokon. A gyűjtemény a megyei és kunszentmártoni polgári védelem történetének doku­mentumait dolgozza fel, de látni lehet különböző védel­mi ruhákat, kitüntetéseket, eszközöket is. A tárlat kü­lönleges helyen, a szolnoki vasútállomáshoz közeli óvó­helyen nyílik meg. Kunszent után Szolnokon a tárlat Hívja az Új Néplap A • 0 0 0 • 0 g m újságíróját! elsősorban a Tiszazugban élők hívását várja. Ha híre, ötlete, ész­revétele van, vagy egyszerűen panaszát még inkább örömét szeretné megosztani kollégánk­kal, ne habozzon, tárcsázza a 30/6474699-es | telefonszámot hétköznapokon! Cj Néplap gj ____L««~ IM»«®«™1«* 35. ffg Benépesülnek a vízpartok g i I

Next

/
Thumbnails
Contents