Új Néplap, 2012. szeptember (23. évfolyam, 205-229. szám)
2012-09-11 / 213. szám
14 SPORT - SZOLGALTATAS 2012. SZEPTEMBER 11., KEDD Az Antal-csapat továbbra is remekel utánpótlás A Szolnoki MÁV Utánpótlás Futball Club serdülői sikeres hétvégét tudhatnak maguk mögött A szolnokiak 17 éves csapata a Tiszaligetben legyőzte a Hódmezővásárhely legénységét A Szolnoki MÁV Utánpótlás Futball Club csapatai is pályára léptek a hét végi bajnoki mérkőzéseken. Akárcsak egy hete, ezúttal is a kék-fehérek serdülőinek ment jobban a játék. Géléi József A szolnoki ifjúsági csapatoknak nem igazán ment a hét végén, egyedül az Antal Gábor dirigálta U17-es gárda tudta begyűjteni a három a pontot. A serdülők ezzel szemben továbbra is sikeresek, három együttes is győztesen hagyhatta el a pályát. Szolnoki MÁVU19- Hódmezővásárhely 1-4 (0-2) Tiszaliget, vezette: Varga Balázs. MÁV: Ladányi - Jánosi, Csató, Báli, Subicz, Kiss R, Gazdag, Mészáros (Dobos), Lajkó (Kiss M.), Szabó B., Koós (Nagy A.). Edző: Horváth Csaba. Gólszerzők: Kiss M. (75.), ill. Gera (42.), Aladics (45.), Kupecz (47.), Nagy Á. (70.). A vendégegyüttes magabiztos játékkal vitte el a három pontot a Tiszaligetből. Szolnoki MÁV U18- Vasas 1-4 (1-2) Véső utca, vezette: Mozsár Gergely. MÁV: Aszódi - Gólya, Vatai, Szeberényi, Kaszab, Tóth P., André (Szabó B.), Nádházi (Bali), Dobos (Kormos), Somogyi (Török), Annus (Nagy D.). Edző: Jegesi László. Gólszerzők: Nagy D. (30.), ill. Márton 2 (24., 50.), Kis B. (40.), Fischer (70.). Az első kapott gól után ugyan még tudtak egyenlíteni a hazai fiatalok, ám a szünetet követően már egyértelműsítette nagyobb tudását az angyalföldi gárda. Szolnoki MÁVU17- Hódmezővásárhely 2-1 (0-1) Tiszaliget, vezette: Kormos Gábor. MÁV: Nuskov - Móra (Jakab), Emődi, Kovács A., Kosa, Rézsó, Kemény (Szokolai), G. Nagy (Bencsik), Kovács R., Lendvai (Sárközi), Makai. Edző: Antal Gábor. Gólszerzők: Makai (60.), Ko- 3 vács R. (73.), ill. Garamvölgyi § (32.). | Ugyan az első játékrészt kö- J vetően még a vendégek vezet- s tek, ám a szünet után, nagy csatában fordítani tudtak Antal Gábor tanítványai. Az U17-es gárda győzelmével tartja a lépést a táblázat élén állókkal. Szolnoki MÁV U16- Vasas 0-4 (0-2) Véső utca, vezette: Miklós Martin. MÁV: Széphalmi (Fekecs) Kovács S., Tasi, Nagy K., Szűcs, Csajbók (Feldrihán), Borsányi (Rafael), Tóth M. (Paróczai), Bugyi (Agócs), Fekete S., Susányi (Kocséri). Edző: Szatmári János. Gólszerzők: Garda (4.), László (43.), Nagy R. (75.), Bujbáczi (78.). A mérkőzés elején szerzett gyors angyalföldi gól megadta a találkozó alaphangulatát. Ettől kezdve nem volt kérdéses, melyik gárda gyűjti be a három bajnoki pontot. REAC-Szolnoki MÁV U15 0-3 (0-0) Rákospalota, vezette: Orosz Csaba. Szolnoki MÁV: Szabó B. - Szabó R., Majoros, Vígh, Pongrácz (Kemény, Nyitrai), Pászti, Tö- mösvári (Koncsik), Melis (Gál), Mester (Szőke), Kánya, Balázs (Gulyás). Vezetőedző: Tóth György. Gólszerzők: Tömösvári (43.), Kánya 2 (52., 54.). A kiemelt bajnokságban szereplő, tizenöt évesekből álló szolnoki gárda remek tíz percének köszönheti magabiztos győzelmét. Soroksár U15- Szolnoki MÁV U14 0-1 (0-0) Soroksár, 50 néző, vezette: Kiss József. MÁV: Sándor - Csorba, Agócs, Horgosi, Kirják, Tokaji, Földi, Rentier (Fábián), Nuskov (Sánta), Pintér (Ágoston), Jónás (Szűcs D.). Edző: Tóth Tibor. Gólszerzők: Földi (50.). Nagy küzdelmet vívtak a Tisza-parti serdülők a fővárosban, s végül Földi Marcell góljával hazahozták a három pontot. REAC-Szolnoki MÁV U13 2-4 (0-1) Rákospalota, vezette: Balázs Norbert. MÁV: Csáki - Kemenczés (Ba- gossy), Kiss M. (Csépe), Pataki (Sitku), Sipos, Mihályi (Bordás), Varga B., Szokolai, Kóródi (Kállai), Juhász A. (Horváth D.), Ko- tula (Vígh). Edző: Varga László. Gólszerzők: Bekker (63.), Toros (67.), ill. Sipos (15.), Juhász A. (38.), Mihályi (44.), Kállai (55.). Kiállítva: Csépe (70.). Az első osztályban szereplő szolnoki gárda győzelme nem forgot veszélyben. Soroksár U13- Szolnoki MÁV U12 5-1 (2-0) Soroksár, vezette: Pálfi Áron. MÁV: Tóth R. - Báli, Bognár, Balogh R., Bordás (Iván), Pintér (Dobler), Nagy Cs., Varga, Balogh B., Oravecz (Aranyos), Szőke (Kávási). Edző: Balogh Pál. Gólszerzők: Szabó B. (4., 47.), Galambos (21., 67.), Lendvay (48.), ill. Balogh R. (4L). Esélytelen volt a pontszerzésre a MÁV UFC. Ügyeletes patika Szolnok. Ma az Agora Gyógyszertár (Ságvári Krt. 23.) az ügyeletes. Vízállás a kötivízig jelentése szerint a Tisza vízállása Tiszafürednél 521 cm, Kisköre-felsőnél 706 cm, Kisköre-alsónál -305 cm, Szolnoknál -272 cm, változatlan. A Zagyva Jászteleknél 85 cm, apadó, a Hármas-Körös Kunszent- mártonnál -143 cm, áradó. A kortárs magyar írókat népszerűsítik előadások A szolnoki Verseghy Ferenc megyei könyvtár által elnyert pályázati támogatásról tartott sajtó- tájékoztatót Takáts Béla megbízott igazgató. Elmondta, tavaly 2,5, idén 2,8 millió forintot nyert el az intézet kor- , társ magyar írók könyveinek beszerzésére. Megtudtuk, a Márai-program keretében, „Műsoron kívül” címmel szeptember 13-ától délutánonként öt alkalomból álló író-olvasó találkozót rendeznek a könyvtárban, melyet megelőz az ugyanaznap délelőtti rendhagyó irodalomóra középiskolákban. ■ „A tett az embert magával rántja. Hová? A következményekbe. Amelyek alól nem lehet kibújni.” (Hamvas Béla) PROGRAMAJÁNLÓ MOZI MAI MŰSOR. SZOLNOK. Cinema City: Amit még mindig tudni akarsz a szexről (12) 18.15. Apa ég! (16) 20.15. A Bour- ne-hagyaték (16) 14.15,17.00,19.45. j Az emlékmás (16) 16.00. Merida, a bá- | tor 3D (6) 14.30. Step Up 4. - Forrada- J lom 3D (12) 13.15,15.30,17.45,20.00. The Expendables 2. - A feláldozhatok 2. (16) 14.00,16.30,18.30,20.30. TISZA- pART mozi. A terem: Nyitott ajtók, ablakok (16) 18.00, A fekete ruhás nő (16) 20.00. B terem: Tétova félrelépők (16) 18.15. Havanna, szeretlek (16) 20.15. E terem: Feketék jogai (12) 18.00. Szűz vonalban (16) 20.00. KIÁLLÍTÁS SZOLNOK. A Tiszaparti Római Kato- ! likus Általános Iskola és Gimnázium } szeretettel vár minden érdeklődőt a »Szolnoki festők Szolnok napján” című kiállításra. A tárlat szeptember 21-éig tekinthető meg. KISÚJSZÁLLÁS. A Nagykunság Kézműves Mesterei címmel nyílik kézműves- és kézimunka-kiállítás a művelődési és ifjúsági központban szombaton. A szervező, a Kisújszállási Ipartestület minden érdeklődőt szeretettel vár. KENGYEL NAPJA KENGYEL. Szombaton rendezik Kengyel napját a községi parkban. Fél tizenegytől az Animó Duótól gyermekslágereket hallgathatnak meg, majd 11 óra 30 perctől a Nefelejcs Nyugdíjasklub lép színpadra. Délután egy órától élő kívánságműsor veszi kezdetéta Rádió Törökszentmiklóssal. Ezt követően 13 óra 45 perctől Farkas Cintia Klaudia és Ágoston Loretta balettműsorát tekinthetik meg. Délután kettő órától a Kunkorgó Néptánc Együttes műsorát nézhetik meg, majd 15 óra 15 perctől Csongrádi Rita hastáncos lép színpadra. Este fél nyolctól Németh Inez musicalslágereit hallgathatják meg. Nyolc órától Janicsák Veca lép színpadra, őt követi 21 órától Bunyós Pityu és táncosai, majd 22 órától Demjén Ferenc. Ezek mellett egész nap lesz kispályás labdarúgás, szkan- derverseny, pusztai étkek. BEMUTATÓ SZOLNOK. A Café Frei új ötlettel rukkolt elő, mellyel segíteni szeretnék a szolnoki és Szolnok környéki művészeket. A Café Frei Szolnok Galéria lehetőséget kínál festőművészeknek, grafikusoknak, keramikusoknak, fotóművészeknek és szobrászoknak, hogy időszakosan kiállítsák alkotásaikat, ingyen. A város szívében található kávéházban elsőként egy szolnoki keramikus, Dézsi Mária zsánerfiguráit tekintheti meg a közönség. A szeptember 11-én 16 órakor tartandó megnyitón Ho- lányi Julianna és Fekete Zsolt festőművészek képei is bemutatkoznak. VÁROSNAP KUNSZENTMÁRTON. Szombaton rendezik a főtéren a városnapot. Délelőtt 7 órától a XII. Körösi Hal- és Tájjellegű Halételfőző versenyt tartják. Tíz órától gyermekdélelőtt veszi kezdetét a parkban, ahol játékok és versenyek is várják az érdeklődőket. Délután 13 óra 30 perctől a XV. Kunszentmártoni Erőfesztivált rendezik. Közben lesz zumba, kézműves-foglalkozás, gyermekműsor. Este hét órától a Jézus Krisztus Szupersztár rockoperát tekinthetik meg. Este kilenc órától Rúzsa Magdi élőkoncertet ad, majd utána utcabál veszi kezdetét. Ezek mellett egész nap lesz büfé, vidámpark, sergő, légvár és céllövölde is. GITÁREST TÖRÖKSZENTMIKLÓS. Gitárestet tart Szabó Sándor szombaton 19 órától az IKMKK Táncteremben. A vendég a mexikói Juan Gáspár, a pueblai Zeneművészeti Egyetem professzora és előadó. A programok, műsorok, ügyeletek adataiban történt esetleges változásokért felelősséget nem vállalunk. További programok: SZOUON.HU RECEPT Citromos-tejszínes túrótorta HOZZÁVALÓK AZ ALAPHOZ: 8 dkg vaj, 12-13 dkg babapiskóta, kevés tej. A TÚRÓS TÖLTELÉKHEZ: 1 CSO- mag citrom vagy vanília ízű pudingpor egy kis citromlével, 25 dkg tehéntúró, 1 citrom leve, 10 dkg cukor, 5 dl tejszín, 1 csomag vaníliás cukor, 1 dkg étkezési zselatin, 1 citrom a tetejére, 1 csomag színtelen tortazselé. elkészítés: a tortaalaphoz a vajat megolvasztjuk, a babapiskótát összedaráljuk, ezeket egy tálba öntjük, majd kevés tejet adunk hozzá, hogy jól gyúrható alapot kapjunk, amit a tortaformába nyomkodunk, és harminc percre a hűtőbe teszünk. A pudingot 2,5 dl hideg vízzel elkeverjük, felforraljuk, sűrűvé főzzük, majd kihűtjük. Addig a túrót a citromlével és a cukrokkal összekeverjük. Evőkanalanként belevegyítjük a kihűlt pudingba, majd körülbelül egy deciliter forró vízben feloldjuk a zselatint, és ha langyosra hűlt, beleöntjük a krémbe. A tejszínt kemény habbá verjük, majd ezt is hozzákeverjük a krémhez. A krémet a piskótára simítjuk, és két órára a hűtőbe tesszük dermedni. A tetejét citromkarikákkal és színtelen tortazselével díszíthetjük. A következő napokban is váiják a véradókat A magyar Vöröskereszt Jász- Nagykun-Szolnok Megyei Szervezete és a Szolnok Területi Vérellátó Szolgálat megyei véradásai a következők. jászdózsa. Az Orvosi Rendelőben ma 9 órától 12 óra 30 percig várják a lakosságot véradásra. jásztelek. A művelődési házban ma 14 órától 17 óráig lehet vért adni. Kisújszállás. Holnap a művelődési házban 10 és 15 óra között várják a véradókat. kunmadaras. A művelődési házban csütörtökön 8 óra és dél között lehet vért adni. jászkisér. Pénteken az általános iskolában 14 és 17 óra között adhat vért az önzetlen lakosság. Karcag. A városi fürdőben a motorostalálkozó résztvevőinek szombaton 9 órától délig véradást tartanak. Tiszafüred. Szeptember 17-én a művelődési központban 8 óra 30 perctől 13 óráig várják a lakosságot véradásra. Szolnok. A területi vérellátóban (Tószegi u. 21.) a jövő héten hétfőtől péntekig mindennap 7 óra és dél között adhatnak vért. jászárokszállás. Szeptember 18-án a művelődési házban 9 órától 15 óráig adhatnak vért. mezőtúr. A közösségi házban szeptember 19-én 8 óra és 13 óra között várnak véradásra. ■ MŰSORAJÁNLÓ 6.00 Aktuális; 6.20 Téma; 6.30 Szolnoksport; 7.00 Aktuális; 7.20 Téma; 7.30 Kultúrkorzó; 8.00 Aktuális; 8.20 Téma; 8.30 Szolnoki MÁV- Békéscsaba futballmérkőzés közvetítése felvételről; 10.30 Testőr; 11.00 Aktuális; 11.20 Téma; 11.30 Liturgia; 12.00 Aktuális; 12.20 Téma; 12.30 Fórum; 13.00 Mérleg; 13.30 Sajtóasztal; 14.00 Aktuális; 14.20 Téma; 14.30 Örökségünk; 15.00 Aktuális; 15.20 Téma; 15.30 Katonazenekari Találkozó; 17.00 HTV - Egészségbe-fektető klub; 17.30 Étkek és Emlékek; 18.00 Aranyidő; 18.30 Kultúrkorzó; 19.00 Aktuális; 19.20 Téma; 19.30 Elixir; 20.00 Aktuális; 20.20 Téma; 20.35 HTV - Hírháló; 21.00 HTV - Az éjszaka mestere (ausztrál-kanadai) akciófilm; 23.00 Képújság. szolnoktv@szolnoktv.hu 90.4 RÁDIÓ 1 0.00-6.00 Csak igazi mai sláger; 06.00- 10.00 Kukori - Harsányi Leventével, Hudák Anitával és Hepi Endrével; 10.00-11.00 Rádió 1 Top 10; 11.00-12.00 Csak igazi mai sláger; 12.00-14.00 Déli élő kívánság- műsor; 14.00-16.00 Csak igazi mai sláger; 16.00-17.00 Cooky Live Mix; 17.00-20.00 Cooky-show; 20.00-21.00 Disco*s Hit Top 40 Bárány Attilával; 21.00-24.00 Disco*s Hit-Bárány Attila és Hamvai PG. www.radiol.hu AKTÍV RÁDIÓ 00.00 Kedvencek úgy, ahogy csak mi tudjuk; 5.30 Vekker - Napindító információk, közlekedés, időjárás, sport és zene; 9.00 Koktél: női fortély, praktikák, programok és az Ön kedvencei; 14.00 Délutáni csúcs - Pikáns témák, hazai sztárok, ütős dalok; 17.00 Kívánságműsor; 19.00 Aktív Chart show - Angol, francia, német, amerikai listák kedvencei; 20.00-24.00 Party cafe - Klubkedvencek és a legjobb dance-dalok. aktiv@aktivradio.hu AMADEUS RÁDIÓ 102.4 6.00 Reggeli Juice - benne: zene, szórakozás, hírek, programajánló, időjárás-jelentés, gazdasági hírek, lapszemle, beszélgetés, műsorajánló, magazinműsor, zene; 11.00 Amade20; 13.00 Amadeus-délután; 18.00 .Tempómat" autós magazin; 20.00 „Ritmusbazár"; 21.00 „GOÓL” (ismétlés); 23.00-6.00-ig nonstop ze- ne.amadeusradio@amadeusradio.hu A műsorváltozás jogát minden adó fenntartja!