Új Néplap, 2012. szeptember (23. évfolyam, 205-229. szám)

2012-09-01 / 205. szám

2 A NAP TEMAJA 2012. SZEPTEMBER 1., SZOMBAT Szolnok a vasút nélkül nem lenne az, ami, és lehet, a magyar vasút is másképpen nézne ki Szolnok nélkül. Az egykor történelmi nevezetességű szolnoki pályaudvar mára ugyan veszített jelentőségéből, de ma is érdemes belesni belső világába. OTT UnZIINK, AHOL A SZENT KORONA JÁRT Csendben ballagunk a fotós­sal a kihalt földalatti folyo­són. Fejünk fölött vagonok húznak, zajlik a szolnoki pá­lyaudvar élete, míg Kondor Balázs vasúti forgalmicso- mópont-vezető kalauzolá­sával a pályaudvar szíve, a központi irányítótorony felé vesszük az irányt. Útközben, a hely szelleméhez illően, titkokat próbálunk kiszedni kísérőnkből, kevés sikerrel. Szathmáry István Annyi tudománnyal leszünk gazdagabbak, hogy Időnként valóban járnak olyan szerelvé­nyek Szolnokon, melyek mozgá­sa nem tartozik a széles nyilvá­nosságra, de a rájuk vonatkozó információkat szigorú előírások védik. Vigasztalásként megtud­tuk, hogy vasúti csomópontként ma koránt sincs akkora veszély­ben a város, mint a háborúban, amikor súlyos veszteségeket szenvedett a pályaudvar bom­bázása miatt. - Tudomásom sze­rint a szolnoki pályaudvarnak ma nincs kiemelt helyi szerepe egy háborús mozgósítás esetén - tudjuk meg kísérőnktől, ami mindenképpen megnyugtató a környéken élők számára. Azon­ban a tranzitforgalom szem­pontjából stratégiai jelentőségű az állomás, nem beszélve a kö­zeli tiszai vasúti hídról, amit nem véletlenül felügyelnek ma is fegyveres őrök. Ha baja esne, megbénulna vele az egész Ke- let-Magyarország felé irányuló vasúti forgalom. Közben néhol tartósabb em­beri jelenlét nyomait kerülget­ve, lassan a végére érünk az elsősorban csomagszállító tar­goncák részére épített alagút­nak. - A mindenhová beszivár­gó hajléktalanok hagyatéka - nyugtázza kérdő tekintetünket Kondor úr. Régebben nagyobb problémát jelentettek a zárt, fű­tött váróterem miatt, ahol szí­vesen meghúzódtak, többször kellett fertőtleníteni miattuk, és a többi utast is zavarták. - Idén már készülünk rájuk, átalakít­juk a várótermet és a padokat is A pályaudvar szívéből, az irányítótoronyból mindent lehet látni, innen az egész csomópont élete figyelemmel követhető úgy, hogy ne lehessen itt alud­ni. Annak ellenére járnak ide, hogy Szolnokon volna helyük, ahol meghúzódhatnak. Nálunk szabadabb a légkör, mert a haj­léktalanszállókon fürödni kell és nem lehet inni - jelöli meg népszerűségük okát Kondor úr. Hajléktalankérdésben is rend­szeres kapcsolatot tartanak a várossal és a rendőrséggel, az állomáson is van rendőri kiren­deltség a probléma megoldása érdekében. Jelenleg ez jelentős biztonsági problémája a vasút­nak. A rendőri díszkísérettel fo­gadott hírhedt pénteki mátészal­kai fekete vonat már a múlté, he­lyette itt vannak a szurkolókat szállító szerelvények, amiknek hatástalanítására külön straté­gia született a szolnoki pályaud­varon. - Minden esetben az el­ső vágányon fogadjuk őket, így a rendőrök nem az aluljárókon át, hanem a legrövidebb úton tudják a társaságot kivezetni az épületből - tudjuk meg. Közben újra feljutunk a nap­fényben fürdő felszínre, ahol már nem messze tőlünk ott magasodik a pályaudvar szíve, az irányítótorony, de odáig is találunk érdekes látnivalót. A mellettünk húzódó sínrengeteg, közte az egykori gurító, még a régi dicsőség emléke.- 1994-től nagyon lecsökkent Szolnok teherforgalma - mond­ja Kondor úr. Azelőtt napi 1500- 2500 kocsit gurítottak, rendez­tek, ma a hatalmas infrastruk­túra messze nincs kihasználva. A fénykorban háromszázötve­nen dolgoztak a rendező-pálya­udvaron, egy műszakban 25- 30-an, ma nyolcán, ha vannak. Még vágányokat is szedtek fel, végül ez abbamaradt, s egy részükön használaton kívüli vasúti kocsikat tárolnak. A vas­útnak ugyanis állami tulajdon­ban már nincs kereskedelmi forgalomban használt gördülő állománya, csak a sínek marad­tak. Amikor a MÁV-ot részeire szedték, mindenki a javát vitte a készletnek, s a maradék a szol­noki és más pályaudvarok jobb sorsra érdemes sínéin álldogál. Most Szolnok a keleti irányú bu­dapesti elővárosi közlekedés bá­zisa, ehhez itt tisztítják, javítják, állítják össze a szerelvényeket. Végül elérünk a régi vasút­állomás háborút megélt utolsó megmaradt részéig, egy félig le­bontott raktárépületig. A városi legenda szerint sok eltemetett háborús maradvány lapul a mai térszín alatt, de fent már csak ez a lassan eltűnő épület őrzi a pokolbéli napok emlékét. Igaz, túránk kiindulási pontja, az öt­venes évek első felében emelt, ■ Húsz-huszonöt év alatt elkopik itt az ember, így csak hivatásként lehet felfogni. Czigler Endre Ybl-díjas építész tervezte hivatali épület is tör­téneti emlékké nemesült napja­inkra. A hatalmas elképzelésből végül csak egy bérháznyi való­sult meg, pedig jó részéhez már az alapot is kiásták. Végül pénz hiányában visszatemették, míg a hetvenes években hozzáfog­hattak a római Termini pálya­udvar mintájára tervezett mos­tani épülethez. Utóbbiról azt is megtudtuk, hogy a szolnoki pályaudvar tervezett felújítása­kor eredeti, 1976-os formájába fogják visszaállítani. Közben belépünk a repülőtéri irányítótoronyra emlékeztető, messziről látható, többemeletes monstrum legfelső szintjére. Innen szabadon járhatja be a szem a sínek és épületek vi­lágát, s ugyanez látható bent is. Szolnok csomóponthoz hét állomásfőnökség tartozik, 21 állomással. Nyugati irányban Budapest a határa, kelet felé Szajolig terjed. Onnan már Deb­recen az úr. Két nyomvonal ha­lad Pest felé, az egyik a Nyugati­ba, másik a Keletibe, s közülük az egyik azonos az 1848-ban nagy szerepet vivő történelmi Budapest-Abony-Szolnok vonal­lal. A mai utasok is arra járnak, ahol annak idején a kormány menekült Debrecenbe a Szent Koronával, meg mindkét fél csapatait mozgatták. Az itteni jelzőrendszeren a szolgálatban levő hét ember áttekintheti az egész rájuk bízott világ életét. Egymást váltva, tizenkétórás műszakban látják el az állandó feszült figyelmet kívánó szolgá­latot. Miközben nézelődünk, jól ismert hang töri meg a csendet, mert innen szól az utastájékoz­tató is, amelyik a peronokon és a csarnokban igazítja el a nagy­érdemű utazóközönséget. Az információ nagy része számító­gépről megy, akár több nyelven is, de programon kívüli esemé­nyek bemondására egy mikro­fon is a rendszert kezelő hölgy rendelkezésére áll. Lent abból semmit nem lehet észlelni, hogy élő vagy vasasszony hangja szól az éterben. A szolgálat két vezetője közül éppen Fodor Attila irányítja a pályaudvar eseményeit, így Tő­kés Ildikóval váltunk pár szót. - Teher alatt nő a pálma - mondja mosolyogva, amikor afelől ér- ' deklődünk, hogy lehet folya­matosan, teljes odafigyeléssel követni a hatalmas pályaudvart irányító bonyolult rendszert. El­mondása szerint nagyon változó az igénybevételük, jelentős a kü­lönbség a nappal és az éjszaka közt. Nem beszélve az időnként kialakuló válsághelyzetekről, amikor percek alatt kell dön­teniük, a legkisebb tévedés nélkül. Ebben talán az is segít, hogy szükség esetén egész csa­pat lehet segítségükre, egészen a csomópont vezetőjéig. - Ettől függetlenül húsz-huszonöt év alatt elkopik itt az ember - egé­szíti ki Ildikót Kondor úr. Aki ide kerül, annak ugyan felfelé végig kell járnia minden általa irányított beosztást, ezzel szem­ben, amikor itt elhasználódik az ember, ma már nincs lehetőség arra, mint régen, hogy valami­lyen nyugodt munkakörbe ke­rüljön, annyira lecsökkent a lét­szám. Ezt is csak hivatásként és nem munkaként lehet elviselni. Visszafelé már nem bukunk le a föld alá, a rajtunk levő sár­ga mellényben bízva, a síneken át vesszük az irányt. - Ez a va­dászösvény - igazít el bennün­ket Kondor Balázs. Erre járnak a színesfémvadászok, akik any- nyira utálják a kék fényt, hogy rendre beverik a maga korában egyedülálló, és még ma is hibát­lanul működő, biztonsági rend­szerhez tartozó kék fényű jelző­lámpák üvegeit. A peronon elköszönünk egy­mástól. Visszaadjuk vendéglá­tónknak a sárga mellényt, és a szolnoki pályaudvar ismeret­len oldaláról visszatérünk az utasként ezerszer megtapasz­talt mindennapi nyüzsgésbe. Teher alatt nő a pálma, mondja Tőkés Ildikó A vasút veszélyes üzem, nem a humor a fő jellemzője ETTŐL FÜGGETLENÜL adódhat itt is az élet derűsebb oldaláról tanúskodó helyzet. A hivatali nyelv és a köznyelv közötti kü­lönbség szült már ilyet, amikor egy kezdő kolléganő a teher­szállításban megszokott kifeje­zéssel közölte, hogy „A Dacia áll, mert rakományigazítás fo­lyik" Ez magyarra lefordítva azt jelentette, hogy a Dacia nemzetközi expresszről Szolno­kon leszállítottak egy jegy nél­küli utast, és emiatt állt a sze­relvény. Máskor pedig közölték, hogy megy az elegyáramlat, ami a kijárat felé igyekvő uta­sokra vonatkozott. az egyik legfurább történet ugyan a német szövetségi vas­úthoz kötődik, de a benne sze­replő szerelvénynek Szolnok volt a célállomása.Kintről öt tonna olyan vegyi anyagot küldtek az egyik itteni nagyvál­lalathoz, amit veszélyessége mi­att szigorúan nyilvántartott áruként a polgári védelemtől kezdve számos hivatalos szerv is figyelemmel kísért. Amikor megérkezett, a vagonajtókat lezáró plombákon kívül egy tonna vegyszer is hiányzott a vagonból, amire persze azon­nal országos riadó lett a dolog­ból. Mindenki tette a dolgát, míg végül a feladótól megérke­zett a megnyugtató távirat. A kínosan precíz németek egy raklapnyi anyagot ottfelejtettek maguknál, ráadásul a vagont is elmulasztották lepecsételni. A MELLÉFOGÁST csak tetőzte, hogy több száz kilométeren és számos határállomáson át sen­kinek sem tűnt fel ez, mintha általános vakság kísérte volna a szállítmányt. Túránk kísérője, Kondor Balázs vasútlcsomópont-vezető I * i I [ I

Next

/
Thumbnails
Contents