Új Néplap, 2012. augusztus (23. évfolyam, 179-204. szám)

2012-08-09 / 186. szám

2 2012. AUGUSZTUS 9., CSÜTÖRTÖK MEGYEI KÖRKÉP Továbbra is jelentős eső kellene a földekre Fekete gépkocsi, feketemunkában Fusi Nemcsak az autópiac, hanem a szerelőműhelyek is nehéz helyzetben vannak vízhiány Az elmúlt hét folya­mán a Kötivízig területén el­enyésző csapadék esett. Csupán lászkiséren és Tiszasülyön tapasztaltak 0,5 mm alatti mennyiséget. Az éves halmo­zott csapadékhiány továbbra is 75,8 mm. Augusztusban eddig a ma­ximum hőmérséklet (38,6 fok) ugyan elmaradt az eddig au­gusztusban mért legmagasabb értéktől, az átlaghőmérséklet (27,3 fok) ugyanakkor 6,5 fok­kal magasabb a sokéves átlag­nál. Augusztus 7-éig bezáróan 14 forró, 39 hőség- és 73 nyári napunk volt. A hőségnapok száma már majdnem több mint kétszerese a sokéves átlagos értéknek. Ebben az időjárási helyzetben nem csoda, ha nagyobb a mező- gazdaság vízigénye. Míg a tava­lyi, átlagosnak mondható évben csaknem 21 ezer hektáron 39,6 millió köbméter volt a mező- gazdaság által felhasznált víz- mennyiség, addig idén a mező- gazdaság vízfelhasználása 29,4 ezer hektár területen 61,5 mil­lió köbméter, ami megközelíti a rendkívüli vízhiányos 2003. évi értéket (63 millió köbméter) - közölte Lovas Attila vízügyi igazgató, védelemvezető. ■ Helikopterezésen jártak a pályázat nyertesei LEVEGŐBEN 2012 májusában zárult a Honvédelmi Miniszté­rium és az Indafotó közös „Ka­tonák Hősök - Hagyomány és megújulás” című programsoro­zat keretében meghirdetett fo­tópályázata. Ennek legjobb hat különdíjasa nemrég élhette át nyereményét, ami egy helikop­teres repülés volt Szolnokon, az MH 86. Szolnok Helikopter Bázison - írta az LHSN.hu. A repülést a 3307-es oldalszámú, MÍ-8T helikopter fedélzetén mindenki nagyon élvezte, le­hetőség nyílt a fotózásra is, hogy örök emlék maradjon a nyereményről. A közel másfél órás repülés után a csapat meg­tekintette a bázison települő, kutató-mentő készültségben lévő szállítóhelikoptert is. ■ Panaszkodnak a hivatalos autójavító műhelyek vezetői: egyre kevesebb a munka. Az alkatrészellátás mellett ma­ga a javítás egy jelentős ré­sze is áttevődött az illegális szektorba. Sokan dolgoznak feketén, miközben jönnek a roncsok az országba. Munkatársainktól Péter jó kezű autószerelő. Csa­ládi házának udvarán műhelyt is épített, ahol javít mindent, mégpedig feketén. Elmondása szerint korábban hivatalosan működő szervizben dolgozott bejelentett alkalmazottként, és a havi 120 ezer forint nettó fizetésért ugyancsak meg kel­lett dolgoznia. Ezt a pénzt ott­hon egy hét alatt megkeresi. Nem különösebben büszke ar­ra, hogy nem adózik e tevékeny­ségért, de valamiből az öttagú családnak meg kell élnie. Egyes becslések szerint a full- 1 ra járatódott fusizás eredmé- <j nyeképpen az autójavító szék- í torban négyszeres lehet az il-1 legális foglalkoztatottság. Egy, I a neve elhallgatását kérő sze- J relőműhely-tulajdonos - nem § akar spiclinek látszani - épp emiatt a probléma miatt fordult a sajtóhoz. Szerinte igen össze­tettek a gyökerei annak, hogy a legálisan működő, adózó, az elő­írásokat betartó vállalkozások ■ Hihetetlen, milyen viszonyok uralkodnak ma a hazai autójavító szektorban! isszák meg a levét a szakmában eluralkodott feketemunkának, illetve az alkatrészellátás zava­ros viszonyainak.- Az autópiac bedőlésének negatív következményei csak az egyik összetevőjét jelentik a bajoknak. Sok más tényező, így mindenekelőtt az internet nehezítik meg az életünket. A világhálón szabadon folyik az alkatrészekkel való kereskedés úgy, hogy senki nem ellenőrzi, honnan is származnak a kocsi­ba való kellékek, és adóztak-e utána - mondja. Szerinte még a teljesen törvényesen működő alkatrészellátók háza táján is baj van: olyan ügyfeleknek is A legálisan dolgozó szerviz a fusizókkal szemben - akik nem is adóznak - erős versenyhátrányban van. A hazai utakon máshol bontásra ítélt autó is fut. megadják a legnagyobb kedvez­ményt, akik nem váltották ki az ipart, tehát minden bizonnyal fusiznak. Az autószerelő műhely vezető­je szerint míg korábban bontás­ra hozták be nyugatról, főként Angliából a félig-meddig roncs autókat, addig ma nagyon sok kocsit üzembe is helyeznek, hi­szen esetükben kedvezőbbé vált a regisztrációs adó. Ismét egyre öregebb autók futnak így az út­jainkon. De bontanak is bőven, illegálisan. Ő például kisebb vagyont vitt be a vállalkozása fejlesztésébe, de hiába képezett komoly raktárkészletet, ha „fű alatt” fél áron lehet kapni vala­mit, akkor nyilván nem hozzá jönnek az ügyfelek. A legtöbb szakember különö­sen veszélyesnek tartja a lopott és nem minősített gagyi alkat­részek robbanásszerű elterjedé­sét. Ez már túlmutat nemcsak a legális szakmán és az adóbe­vételek veszélyeztetésén, hiszen befolyásolja a közlekedésbizton­ságot is, miközben a környe­zetet is terheli, mert a káros és veszélyes anyagokat nem keze­lik megfelelően. Példaként em­líthető, hogy újra terjednek az unióból már száműzött hígítós festékek. Egy másik szerviz vezetője további okot is felvázol. Szerin­te súlyosan érinti őket az is, és emiatt egyre kevesebb a munka, az autógyártók mind hosszabb garanciákkal hirdetik modell­jeiket. Tíz éve még általános volt az egyéves jótállás, amit előbb kettőre, majd háromra, négyre, Van azért olyan is, aki továbbra is bízik a hivatalos márkaszervizben- tavaly tavasszal vettem hasz­náltan egy népszerű német au­tót. Hatéves volt, és az első utam vele egy hivatalos márkaszerviz­be vezetett - mondja egy szolno­ki férfi. - Igaz, nem az autó már­kájával egyezőbe, de ott ismerő­söm volta tulajdonos. így aztán olcsón megúsztam az általam szükségesnek tartott felülvizsgá­latot, olajcserét - teszi hozzá. - Viszont az őszi átvizsgálásra már mégiscsak az autó márka- szervizébe mentem. Meglepőd­tem, milyen kedvező áron dol­goznak. Szóvá is tettem a tulaj­donosnak, aki elmondta, muszáj nekik olcsón dolgozni, mert any- nyi a feketemunka, hogy nem menne hozzájuk senki sem. Na­gyon meg voltam elégedve a munkájukkal, ráadásul termé­szetesen eredeti alkatrészekkel dolgoznak, ami szintén értéke­lendő. Úgyhogy úgy döntöttem, továbbra is hozzájuk viszem az autót, mert ott garantálva látom a hozzáértést, ezáltal a kocsi hosszabb élettartamát - egészí­tette ki mondandóját a férfi. ■ Hivatalos szervizben javíttat- ja-e járművét? Szavazzon hírportálunkon ma 16 óráig: SZ0U0N.hu A szavazás eredményét holnapi szá­munkban közöljük. sőt egyes gyártók hét esztendő­re is felemeltek. Olyan márka is van a piacon, amelyik az autó forgalomból történő kivonásáig díjmentesen kínál szervizszol­gáltatást. Gablini Gábor, a Gépjár­mű Márkakereskedők Orszá­gos Szövetségének elnöke nyi­latkozta, hogy az autókereske­delemhez kapcsolódó javítóága­zat azért került nehéz helyzetbe, mert „a válság óta megerősödött illegális szféra drámaian ve­szélyezteti a legális szervizek és alkatrész-forgalmazók lé­tét”. Amikor pár éve megszün­tették a céges autók javításának áfa-visszaigénylési lehetőségét, tovább romlott a helyzet. HIRDETÉS Kurultaj - a kuriózumok tárháza páncélos hadosztály és a keleti zene legnagyobb európai bemutatkozása KURULTAJ 1 1 U M H ß / Európa legnagyobb hagyományőrző ren­dezvényén különle­gességek sokaságát láthatja az érdeklő­dő. Augusztus 10-12. között többek között Bugacon rendezik a közép-ázsia nemzetek régi zenéjének legnagyobb sereg­szemléjét. A Kurultaj Európa legnagyobb lovas hagyományőrző ünnepe több száz lovassal, lovasíjásszal, íjásszal, több ezer viseletbe öltö­zött hagyományőrzővel, jurta­táborral. Emellett az öreg konti­nensen szinte soha nem látható különlegességek tárháza is. A rendezvényen élőben lát­hatók a rekonstruált hun és szkíta harcosok, de felvonul­nak a korabeli avar és magyar páncélos lovas „hadosztály” tagjai is. A keleti régi zene tucatnyi produkciója mutatkozik be, Burjátföldtől Anatóliáig, a ka- zak népzenétől a tatár zené­szekig. A szervezők rendha­gyó módon a modernebb rock­zenét kedvelőit is kiszolgálják. Augusztus 11-én azonban egy koncert erejéig a „kortárs mű­faj” is megjelenik. Szombaton 21 órakor a főszínpadon Ma­gyarország egyik legnépsze­rűbb zenekara, a Kárpátia ad koncertet. A Kurultaj jelentősen külön­bözik az átlagos „fesztivál-kí­nálattól”. Egyrészt a szervezők állítják, rendezvényük nem fesztivál, hanem a magyar és a keleti rokon népek „tör­zsi gyűlése”. Ami az átlaglátogató szempontjából fontosabb: va­lamennyi rendezvényre, kon­certre és minden eseményre ingyenes a belépés. Aki jur­tát állít fel a sátorhelyért sem kell fizetnie. Aki egyéb sátor­ral érkezik minimális össze­gért verheti fel lakóhelyét. A látogatók komfortját meleg vi­zes zuhanyzók is biztosítják. További információ: kurultaj.hu HIRDETÉS SÉTAHAJÓZÁS SZOLNOKON Menetrendszerinti járatok: szombat 15.00 és 17.00 órakor vasárnap 11.00,15.00,17.00 órakor indulnak A 11.00 ÉS 15.00 ÓRÁS JÁRAT GARANTÁLT AKÁR 1 FŐVEL IS INDUL Kikötő a Tisza Szállónál! Jegyárak: Hajójegy: 1.200 Ft/fő, kedvezményes jegy 3-18 évig és 62 év felett 900 Ft/fő Családi jegy két felnőtt akár 3 gyerekkel, 3.000 Ft/család. Csoportos jegy: 1.000 Ft/fő, kedvezményes 800 Ft/fő Különjárat rendelhető! Elérhetőségek: Telefon: 06-20/230-7701. E.mail: info@hajokirandulas.hu www.hajokirandulas.hu 1 t \ l i i i

Next

/
Thumbnails
Contents