Új Néplap, 2012. augusztus (23. évfolyam, 179-204. szám)

2012-08-29 / 202. szám

Részletek a 10. oldalon HIRDESSEN HIRDETÉS LOVAGKERESZTET KAPOTT ►7. oldal Kálmán Nadrágszíjhúzás a kórházaknál Bevételeiket nem tudják jelentősen növelni, ezért a kiadásaikat lesznek kénytelenek csökkenteni túlélésük érdekében a kórházak. ► 5. Óldal SZÓVÁ TESSZÜK A sziszegő hang általában nem túl kel­lemes. Még akkor sem, ha nem mér­geskígyótól származik, aki köztudot­tan így jelzi az érkezését. Szolnokon elég hozzá egy kerékpár meg némi te­kerés az utcákon, amivel belátható időn belül összehozható egy találkozó a járdákon, úttesten heverő üvegcserép és a drótszamár között, aminek min­dig az utóbbi a vesztese. A kerékpáro­sokat ugyan nem vigasztalja, de vala­hogy sikerül szinten tartani az éjsza­kai bulik során összetört boros, sörös, meg egyéb palackok utcán heverő ma­radványait, hiszen sajnos minden hét végén jön a pótlás. Talán mindig any- nyit takarítanak csak el belőle, ameny- nyivel még nem ringatják túlzott biz­tonságérzetben a bicikliseket, m Sz. I. 12202 Ön hajlandó volna költözni a munkahelyért? Másképp kellene segít Nem, nem éri meg a foglalkoztat Igen, bárhova Gyemekgyilkosság Aranyban: őrizetbe vették az apát szörnyű Őrizetbe vette a tíz­éves gyermeke megölésével gyanúsított abonyi férfit a rendőrség, és kezdeményez­te előzetes letartóztatását - közölte a Pest Megyei Rend­őr-főkapitányság szóvivője kedd reggel az MTI-vel. Be- luzsárné Belicza Andrea ko­rábbi tájékoztatása szerint az apa hétfő reggel megölte 10 éves gyermekét, majd magá­val is végezni akart. A férfit életveszélyes állapotban vit­ték kórházba, a mentőket az éjjeli műszakból hazaérkező anya értesítette. A szóvivő keddi közlése szerint a gyil­kossággal gyanúsított férfi jelenlegi állapota súlyos, de már ki tudták hallgatni, val­lomásának részletei egyelőre nem publikusak. Annyi tud­ható csak, hogy a gyermek lőtt sérüléseibe halt bele - tette hozzá a szóvivő. ■ Jövőre emelik a közmunkások számát terv Jövőre 95 ezerrel emeli a közmunkások számát a kor­mány - mondta a kormányfő a Vas Népének. Orbán leszö­gezte, a legfontosabb ügynek a Munkahelyvédelmi Akcióterv végrehajtását tekinti - idéz­te a cikket a Nol.hu. Orbán elmondta: jövőre 205 ezerről 300 ezerre emelik a közmun­kások számát, a cél: öt, de inkább öt és fél millió ember dolgozzon hazánkban. ■ Rendőrségi szembesítés a Baunok-ügyben vád Szembesítésekkel foly­tatódott tegnap a szolnoki Baunok-házaspár ellen elkö­vetett, nagy port kavart gyil­kosság nyomozása. A három, előzetesben lévő gyanúsított közül a már tavasszal rész­leges beismerő vallomást tett H. Szabolcs most a két társ szemébe is elmondhatta verzióját a történtekről. Esze­rint: ő egyszerűen csak jelen volt a házaspár elrablásánál, megölésénél és a többi kísérő cselekménynél, de semmiben nem vett részt aktívan. Az irányítók és a végrehajtók, ál­lítása szerint az M. testvérek - Béla és Tibor voltak. ► FOLYTATÁS A 3. OLDALON Felgördült a függöny a Szigligetiben évadnyitó Nyáron felújítások zajlottak a szolnoki színház épületében ben, nyáron ugyanis a lehető­ségek szerint felújításokat vé­geztek a teátrum épületében. Mint a direktor kiemelte, lesz munka bőven: a bemuta­tók mellett részt vesznek vá­rosi rendezvényeken, például idén is lesz szilveszteri gála. A társulatot ebben az évad­ban két új művész - Debrei Zsuzsanna és Járai Máté - erősíti. Bár az évad csak most kezdődik, távoli tervekről is szó esett, felmerült a (jövő) nyári színház gondolata.- Addig még sok a teendő, menjünk is dolgozni, fél óra múlva olvasópróba. Csodás évadot kívánok! - zárta szavait Balázs Péter. ■ Rimóczi Á. Harckocsi van a Tiszában Tiszajenőnél, állítják többen is, bár még a tankot nem látta senki sem. A szóbeszéd régóta tartja magát. Rejtélyes harckocsi felbukka­násáról beszél egész Tiszaje- nő mostanában. Állítólag az alacsony vízállás miatt a Ti­szából egy tank csöve mere­dezik az ég felé, valahol a te­lepülés határában, amelyet még az orosz előrenyomulás során ejtett foglyul a folyó iszapja. Sokan látni vélték már a világháborús szerke­zet maradványait, de többen csak szóbeszédnek tartják az egészet. Szerkesztősé­günk nyomozásba kezdett a fantomtank után, amelyre rá is bukkant riporterünk, sőt egy második jármű nyomaira szintén rátalált. ► FOLYTATÁS A 3. OLDALON „Semmi sem emel fel, csakis az alázat, semmi sem taszít le, csakis a gőg és a gyűlölség”. Szent István szavaival kö­szöntötte a Szigligeti Színház társulatának tagjait Balázs Pé­ter. Az igazgató útravalóként, ugyanakkor elismerésként in­tézte kollégáinak az intelmet, utalva arra, hogy a szolnoki teátrum tagjai mindig alázat­tal végzik munkájukat.- Tegyétek ezt a jövőben is így - szólt Balázs Péter a 2012/2013-as évad tegnapi , nyitó társulati ülésen kollá- I gáihoz. A munka elkezdődött, | a színészek újult erővel vág- | nak neki a feladatoknak. Tehe- 2 tik ezt megszépült környezet- A színészek láthatóan jó hangulatban várják az újabb évadot PILLANATFELVÉTEL EGY PERCBEN Ara: 140 Ft. Előfizetve: 97 Ft www.szoljon.hu 2012. augusztus 29., szerda XXIII. évfolyam, 202. szám JASZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI NAPILAP Tankot mos a Tisza vize? rejtély Titokzatos járműről beszél az egész település Tiszajenőn Életbe lép az új köznevelési törvény hazai oktatás A tankötelezettség korhatárát leviszik tizenhat évre Mindennapos testnevelés az első, ötödik és kilencedik év­folyamon felmenő rendszer­ben, tankötelezettség 16 éves korig - ezek a fokozatosan életbe lépő új köznevelési tör­vény szeptembertől hatályos legfontosabb pontjai. Az iskoláknak 2012. decem­ber 31-éig kell felülvizsgálni­uk pedagógiai programjukat a törvénynek, illetve a keret­tantervnek való megfelelőség szempontjából. Utóbbit ren­delet szabályozza majd. Az új törvény alapján 2013. január 1-jével kerülnek a települési önkormányzatok által fenn­tartott köznevelési intézmé­nyek állami fenntartásba, ám az önkormányzatok szerződés keretében vállalhatják az in­tézmények működtetését - ír­ta az MTI. ►Z, 6. OLDAL A GONDTALAN PIHENÉS tég&j AZ OLVASÓINK ÁLTÁL BEKÜLDÖTT ........ , .z ImI recepteket! KULCSA A JÓ TERVEZÉS IDŐJÁRÁS Napos idő ígérke­zik. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás. A legalacsonyabb hőmérséklet 5,12, a legmaga­sabb 26,31 C-fok között várható. Bolti lopáson bukott meg Egy bolti lopás miatt bukott le Magyar Róbert, a fekete sereg né­ven elhíresült bű­nözőcsoport feje. ► 6. OLDAL Mikortól érdemes nyelvet tanulni? Annyi ember vagy, ahány nyelvet beszélsz. De mikor kezdjen a gyerek idegen nyelvet tanulni? Erről megosz­lanak a vélemények. ►s. OLDAL Nem mindegy, hogyan iszunk A főétkezésekhez elfogyasztott egy-egy pohár ital még teljesen mértékletesnek tekinthető. ► 9. OLDAL ÜGYELETI SZERKESZTŐ: y 80/337-9631 TERJESZTÉS: « 30/375-820 HIRDETÉS: »30/378-083' E-MAIL: ujn8plBp@ujneplap.hi

Next

/
Thumbnails
Contents