Új Néplap, 2012. augusztus (23. évfolyam, 179-204. szám)

2012-08-28 / 201. szám

2012. AUGUSZTUS 28., KEDD MEGYEI KORKÉP 3 Kényszerleszállás esküvőre repülés Édes Imrét körbekapták, mint egy katasztrófa túlélőjét furcsa tendencia látszik, hogy a fiatalok egyre inkább eltűn­nek és inkább a középkorúak jelentkeznek hozzám. Pedig annak idején, mikor én kezd­tem, akkor akár ötven fiatal is volt. A „diákjaimat” oktatom mind vitorlázó, mind motoros gépeken is. Annyi a különb­ség, hogy előbbivel márciustól őszig és inkább hétvégéken re­pülünk, míg utóbbival egész évben. A vitrolázógépek persze na­gyobb meglepetést tudnak okozni, mint egy motoros gép, hisz annak mozgása az emelő légáramlatoktól, vagyis termi- kektől függ. így Imre is nem egyszer került már furcsa helyzetbe.- A lényeg, hogy egy csörlő felhúzza a gépet és az eme­lő légáramlatokon, termikek kihasználásával kell eljutni egyik pontból a másikba. Ez a feladat nem mindig egyszerű. Ha nem sikerül a levegőben maradni, akkor terepre kell szállni. Velem is előfordult már számtalanszor. Két emlé­kezetesebbet meg is említek. Volt, amikor egy olyan falu szélére szálltam le, ahol épp esküvő zajlott. Mivel ezt rög­tön felfedezte a násznép, így amíg a segítségemre érkezett a szállítókocsi-brigád, akik szétszedik a repülőgépet, ad­dig a házaspár behívott az es­küvőjére. Némi túlzással per­sze, de azt mondhatom, hogy nagyobb figyelmet kaptam, mint maga a vőlegény - emlé­kezik vissza Imre. - A másik hasonló helyzet az volt, ami­kor a hegyekben repültünk és az utolsó termik reményében egy falu fölött próbálkoztam. Sajnos, nem emelt a termik, így a falu fölött nem lehetett biztonságosan kiérni, a falu szélén pedig egy magas nö­vényzet volt, ahova nem lan­dolhattam. így egy felszántott kert tűnt a legalkalmasabb helynek, ahova meg is érkez­tem. A tulajdonos ugyan nem volt otthon, de a szomszédok rögtön körbekaptak, mint egy katasztrófa túlélőjét. Az egyik idős házaspár még borsóle­vest és dinnyét is adott. Ezek mind annyira jó és érdekes él­mények, hogy kár lett volna, ha nem történtek volna meg - mondja a férfi. Édes Imre még csak 37 éves, de már 23 éve vitorlázóre­pülővel hasítja az égboltot. Ennyi év alatt történtek vele izgalmak bőven. Többek között egy esküvő kellős közepén landolt kényszerle­szállásban. Mátyus Krisztina- Tizennégy éves korom óta repülök - kezdte Édes Imre, a Tiszavidék és a Honvéd Sport­repülő Egyesület tagja. - Az általános iskola elvégzése után kerültem Szolnokra, mert azt mondták, itt van olyan iskola, ahol az első évtől lehet repül­ni. Ezt elvégezve tizennyolc éves koromban kerültem a Repülőtiszti Főiskolára, ahol vadászpilóta szakon kezdtem meg a tanulmányaimat. Iga­zából gyerekkori álmom volt, hogy repüljek, talán azért is, mert közel laktam Ferihegy­hez és fölöttünk elég alacso­nyan szálltak a hatalmas gé­pek. Valószínű, innen az indít­tatás - idézi fel emlékeiben a kezdeteket. Imre nem csak hobbiszinten repül, de a munkája is ez volt. ■ A szomszédok rögtön körbekapták és borsólevessel, meg dinnyével kínálták. A repülés volt a vágyálmom már kisgyerekként - mondja Édes Imre Volt olyan helyzet, ami megizzasztotta Imrét- A vitorlázórepülés egy civil sport. Először meg kell szerezni a B vizsgát, vagyis ki kell repülni egyedül, majd lehet haladni a B, C, D vizs­gák irányába, azaz a teljesít- | ményrepülések következnek, § ami először időtartamrepülés, | majd távrepülést jelent. A „D” J vizsgától már meg lehet sze- § rezni az oktatói jogosítást is. A honvédségnél pedig tizennyolc évesen kezdtük el Iak-52-esen a képzést, a második évben már egy L39-es albatrosszal repültünk, ami egy sugárhaj­tású gyakorló-oktató vadász­gép volt - meséli. Ugyan Imre versenyen nem indult, mert - mint mondta - vagy pénztárcája, vagy ideje nem engedte, de úgy vallja, ami késik, nem múlik. A ver­senyzés helyett viszont már tizenöt éve oktat.- Az elmúlt tíz évben az a-még kezdő pilóta koromban táborozni voltunk Makiáron. Egyik nap egy 200 km-es gya­korlótávra indultunk. A termik erősségét számok jelzik. A ket­tes, hármas emeléstől egészen az ötösig nagyon jónak mondha­tó a szám az Alföldön. Ettől ext- rémebb emelés csak ritkán for­dul elő. Nos, a vitorlázóval elég alacsonyra kerültem, amikor megláttam egy tarlótüzet. Gon­doltam, ez biztos megfogja emelni a gépet. Fölémentem és hát, mit ne mondjak, emelt is egy hatalmasat. Tízes fölötti emelést hajtott végre, ami még a műszert is kiakasztotta. Nagyon ijesztő volt, hallottam, amint a gép szárnyai is elkezdtek recseg­ni. Végül sikerült megúsznom az esetet - emlékezik vissza Imre. HÍREK Ismét találkoztak a rendszerváltó vezetők TIZEDIK ALKALOMMAL talál­koztak a jászsági rendszer- változtató polgármesterek - ezúttal Jászjákóhalmán, ahol az első találkozó is volt. 1990. szeptember 30-án, az első szabad választásnál 18 jászsági polgármester került pozícióba, akik közül sajnos már négyen csak a többiek emlékeiben élnek. Van vi­szont köztük egy, Jászfény- szaru első embere, Győriné dr. Czeglédi Márta, aki még a hatodik ciklusban is ak­tívan dolgozik városáért. Évente szívesen jönnek ösz- sze az érintettek hol többen, hol kevesebben, hogy nosz­talgiázzanak a 22 évvel ez­előtti eseményekről, köztük a legöregebb Szabó Gyula 83 évesen Jászágóról. ■ T. A. A mackók utazókedve továbbra sem csökken ismét utaztak a rákóczifal- vai kurucmackók. Egyikük Bende Zsolttal vett részt a Gucai Trombita Fesztiválon Szerbiában - az utazók a rendezvény után Belgrádba is ellátogattak. Egy másik kurucmackó Erdélyben járt, Kolozsi Sándor útitársaként barangolta be a mesés tája­kat. ■ R. A. Leparkolt autójával^ azonmód el is loptak Jászberényben, az állat­kertnél lévő erdős parko­lóban hagyta gépjárművét egy 45 éves kiskunfélegy­házi férfi vasárnap, azon­ban mire visszatért, csak hűlt helyét találta a VW Golf típusú személygép­kocsinak, melynek értéke hárommillió forint. ■ T. A. Hulladékgyűjtők ingyen használatba A jászkiséri képviselő-tes­tület határozataalapján ingyenesen biztosítanak 80 literes hulladékgyűjtő edényzeteket lakossági hasz­nálatba. A hulladékgyűjtő használatára több feltételnek is meg kell felelnie a jogo­sultnak. Az edényzet iránti igényt szeptember közepéig lehet benyújtani, az igények elbírálása benyújtási sor­rendben történik. ■ T. A. HIRDETÉS A szervezet jelez, ha baj van - Figyeljen oda rá! Magyarországon százból ötvenhét ember szív- és ér­rendszeri megbetegedés, érszűkület, érelmesze­sedés következtében hal meg! Ne várja meg, míg nem lehet segíteni! Van már megoldás, mely haté­kony és fájdalommentes. Az érszűkület meglétéről árulkodhat, ha górcsői­nek, fájnak, zsibbadnak, hidegek a végtagjai. Ha járástávolsága lecsökkent, fáradékony. Ha zúg a füle, szédül, gyakran fáj a feje. Külön veszélyeztetettek mindazok, akik dohányoz­nak, cukorbetegek, magas a vérnyomásuk vagy ko­leszterinszintjük, keveset mozognak, stresszes élet­meszes lerakódás Az érszűkület amputáclóhoz is vezethet, tegyen ellene fájdalommentesen módot folytatnak. Sajnos, a kor előrehaladtával nö­vekszik a káros anyagok lerakódása az erek falán. Az érszűkületnek négy stádiuma van - súlyosság­tól függően. A legenyhébb formájában nincsenek tü­netek, csak műszeres vizs­gálattal lehet a betegséget kimutatni. A második és harmadik stádiumban kezdődnek a panaszok. Az utolsó, negyedik stá­diumban üszkösödés ala­kul ki, jelezve a szövet­elhalást. Az érszűkület kezdeti szakaszában nem okoz panaszt, ezért fontos a rendszeres szűrésen va­ló részvétel, hisz a beteg­ség leghatékonyabban ko­rai szakaszban kezelhető. A vizsgálat egy egyszerű, fájdalommentes doppleres vizsgálat. A betegség kezelésére és megelőzésére igen ha­tékony módszer az orszá­gosan alkalmazott Nash- wan-Parasound-készülék, mely infra-, ultra- és hall­ható hang kibocsátásával rugalmasabbá teszi az ér falát, valamint a szerveze­tet mellékér képzésére ser­kenti a beszűkült, elzáró­dott érszakasz környékén. Nemcsak tudományosan igazolták az eljárás haté­konyságát, hanem számos elégedett páciens is. A kú­ra húsz napból áll, mely az egész szervezetre hat. * * i I i JEGYZET L-« Ki a leány, ha nem én? SZAPPANOPERÁK FORGATÓ­KÖNYVÍRÓI közül biztosan kigondolta már valaki azt a történetet, amikor egy ötven lóerős Fiat Puntóba hátulról belerohan egy luxus BMW terepjáró. Az araszoló kisau­tót lángra lobbantó autó egy idegen ország rendszámával, ittas vezetővel mindössze fej- reáll, nagyobb baja abban a kocsiban senkinek sem lesz. Halálra égnek viszont rögtön hárman a kicsiny járműben. A TÖRTÉNETNEK a jó forgató- könyvíró további színezetet is ad: a balesetet okozó ko­csit egy ittas nő vezeti, aki abban a másik országban celebnek számít, ráadásul kőgazdag. Apja miniszter volt egykor, alaposan kivette a részét az ottani privati­zációból... Annyi bizonyos­nak tűnik, hogy a kassai „Rezes-klán” fejeként ismert ember nem a két keze mun­kájával tette magát és csa­ládját multimilliomossá jó húsz évvel ezelőtt. két évtized nagy idő, bőven elegendő arra, hogy az em­ber elsajátítsa a tehetősek viselkedési normáit, rákap­jon arra az életérzésre, ami csupa örömet okoz. Pénzzel szinte minden megvehető, ez az egyike annak a meg­győződésnek, ami nagyon hamar kikristályosodik az újgazdag ember tudatában. Nem lehet véletlen, hogy a forgatókönyvíró azt is bele­foglalja a szcenárióba, hogy a Rezes-lány óvadék ellené­ben szabadlábon szeretne védekezni a végül négy ember halálával járó baleset okozása miatt induló eljá­rásban. Természetesen alá kívánja vetni magát annak a büntetésnek, amit rá ezért kiszabnak. Ezt már az édes­anyja üzeni. Mintha a lányá­nak lenne választása, hogy alá veti-e magát, vagy sem... ha pedig valaki megköny- nyebbülten felsóhajt, hogy a gonosz egy idegen volt, nem árt tudni: a mi kőgazdag­jaink sem sokkal különbek. A nyárral együtt az akció is folytatódik! MINDAZOKNAK, AKIK elkezdik a kezelést az e havi kezelen­dő csoporttal a Szolnok, József Attila utcán található rendelőben, 20 ezer forint kedvezményt biztosítanak a kúra árából. Nekik a vizsgá­lat ingyenes, egyébként az akció időtartama alatt 3000 forint. A kedvezmény július 23-ától visszavonásig él. TOVÁBBI FELVILÁGOSÍTÁS és bejelentkezés: www. medhungary. com, 06-72/551-714, 06-20/541-1466, 06-30/729-5645, 06-70/290-3216 K

Next

/
Thumbnails
Contents