Új Néplap, 2012. augusztus (23. évfolyam, 179-204. szám)
2012-08-03 / 181. szám
2 2012. AUGUSZTUS 3., PÉNTEK MEGYEI KÖRKÉP Felháborodott a levél hangnemén Baunokék pénze? szolgáltatók a férfi kikérte magának a stílust, ám a cég megfelelőnek találta azt lapinformáció Egy még építés alatt álló műfüves labdarúgó- pálya felszerelésére költötték a meggyilkolt Baunok-házaspár pénzét az elkövetők. Mindezt H. Szabolcs tanúvallomására alapozva írta tegnap a Blikk. A lap úgy tudja, a gyanúsított arról is beszélt, milyen események zajlottak a gyilkosság napján. Eszerint a három emberrabló - miután elfogta Baunokékat - kölcsönadási szerződést próbált meg velük aláíratni, valamint interneten akartak velük átutaltatni 60 millió forintot egy bankszámlára. Ám ez meghiúsult, ezért döntöttek úgy, hogy elrabolják őket. Később úgy határoztak, kiviszik őket egy Újszászhoz közeli területre, ahonnan a háromból két emberrabló még visszatért a család házához további iratokért - írja a lap. Ezt követően mobiltelefonon hívatták fel Baunok Istvánnal a könyvelőjét, hogy utalja át számukra a követelt pénzt. Állítólag a sikertelen kísérletek után történt meg a kettős gyilkosság. Lapunk megkereste az ügyben eljáró Jász-Nagykun-Szol- nok Megyei Rendőr-főkapitányságot, ahol azonban nem kívánták kommentálni a napilapban megjelent híreket. ■ E. CS. Poharakat, korsókat lökdösött a szitkozódó férti előállítás Egy magáról megfeledkezett férfit állítottak elő a rendőrök szerdán, a kora esti órákban a megyeszékhelyen. Az esetről Veres Éva, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese tájékoztatta lapunkat, akitől megtudtuk, az ötven esztendős férfi egy szolnoki vendéglátóegységben múlatta az időt, amikor minden átmenet nélkül szidni kezdte az ott dolgozó alkalmazottat. Majd a pulton lévő poharakat és korsókat lesöpörte, illetve az italhűtőt is megpróbálta lelökni onnan. A férfi kihallgatása során elismerte cselekményét, ellene garázdaság miatt indult eljárás, közölte a sajtóügyeletes. ■ Minősíthetetlennek találta egy szolnoki férfi az áram- szolgáltató fizetési felszólítás címén küldött levelét. Elmondása szerint nem fogyasztónak, hanem bűnözőnek érezte magát a levél elolvasása után. Munkatársainktól- Valóban késtem néhány napot az áramszámla befizetésével, de máris egy minősíthetetlen hangvételű felszólító levél fogadott a postaládámban a nyaralásból hazaérve - panaszolta Gábor. A szolnoki férfi hangsúlyozta, hogy ez idáig minden hónapban pontosan fizetett. - A szolgáltató felszólítójában nagy nyomtatott betűkkel szerepel a fenyegetés: amennyiben továbbra sem fizetek, az energiaszolgáltatást megszüntetik. Sőt! Jogi eljárást is indítanak. Tájékoztattak továbbá, hogy a jogi eljárás előkészítésének folyamatát már megkezdték. Mintegy fenyegetésként az is § szerepelt a levélben, hogy fel- g kereshetnek a hátralékok behaj- | tása érdekében a szolgáltatóval g szerződött partnerek. A felszólító | elolvasása után inkább bűnöző- | nek éreztem magam, nem pedig I fogyasztónak - tette hozzá.- A hatályos jogszabály értelmében 60 nap elteltével, a tartozás összegétől függetlenül ki lehet kapcsolni az adott fogyasztási helyet a szolgáltatásból - tá■ A felszólítót elolvasva inkább bűnözőnek éreztem magam, mint ügyfélnek. jékoztatott Varga Ivett, az E.ON Hungária Zrt. sajtószóvivője. Majd folytatta: a kikapcsolást egy fizetési emlékeztető levél és egy tértivevényes levélben kiküldött kikapcsolási értesítő kiküldése előzi meg. A levelek tartalmát mindenekelőtt a vonatkozó szabályozásoknak megfelelve alakította ki társaságunk, hiszen ügyfeleink érdeke, hogy a felszólítási folyamatról és az esetleges kikapcsolással járó összes lehetséges következményekről tudomást szerezzenek. Mivel a felszólítási folyamat során plusz költségek keletkeznek, illetve kikapcsolás esetén a ki- és visszakapcsolás díja is tovább ^járást üdítünk PCSOLJUK Egyes fizetési felszólításokban lévő kifejezések némelyike alkalmas arra, hogy megdöbbentse, akár fel is háborítsa az ügyfeleket. Képünk illusztráció. növelheti a költségeket, ezekre ügyfeleink teljes körű tájékoztatását szem előtt tartva, minden esetben felhívjuk a figyelmet. A fizetési emlékeztető levél célja a figyelemfelhívás és a tájékoztatás: a szabályozásban rögzített lehetséges jogkövetkezményekről tájékoztatja a fizetési késedelembe esett ügyfeleinket. Ahogy levelünkben jelezzük is, a tájékoztatást kizárólag azon ügyfeleinknek szánjuk, akik fizetési késedelembe estek és kérjük, ha időközben tartozását ügyfelünk rendezte, tekintse tárgytalannak levelünket - számolt be. 2010- ben az E.ON teljes szolgáltatási területén 55 ezer, 2011-ben 45 ezer esetben kellett kikapcsolni nemfizetés miatt az árfem vagy a gázszolgáltatást a fogyasztóknál. Az esetek többségében a kikapcsolást a tartozás rendezése, és a szolgáltatás újraindítása követte. Az elmúlt évben 26 ezer esetben történt így. A Tigáz Zrt. szerződéses partnerként tekint ügyfeleire, mondta Száraz Gábor sajtószóvivő. A szolgáltatásért utólag számláz, már a számlán is feltüntetve minden fontos fizetési információt. Aki valamilyen ok miatt fizetési késedelembe esik, automatikusan kap fizetési emlékeztetőt, majd felszólítót, meghatározott ütemezéssel. Annak ellenére, hogy a Tigáz a nap 24 órájában pontosan szolgáltat, szerződéses partnereiről nem tudhatja, milyen ok miatt késnek a fizetéssel. Éppen ezért inkább emlékezetet a szerződéses kötelezettségre. Egy ponton túl, az emlékeztetőt Az egyedi esetek kapcsán is részletes tájékoztatást adnak az ügyfeleknek ha egy ügyfél elhunyt, a számla akkor is jön, célszerű ezért személyesen tájékoztatást kérni a lehetőségekről, a teendőkről. Dr. Boros Norbert, azÉMÁSZ Nyrt. kommunikációs igazgatója elmondta: érdemes személyesen elmenni az ügyfélszolgálatra, ahol kollégái az egyedi esetek kapcsán tájékoztatásiadnak. a szolgáltató nyilván nem kap értesítéstarról, ha egy ügyfél elhunyt. A rokonoknak, illetve örökösöknek ilyenkora halotti anyakönyvi kivonattal kell ezt igazolniuk az adott ügyfélszolgálati irodában. Azt javaslom, ilyenkor célszerű eldönteni, a jövőben meg akarják-e tartani a hálózati csatlakozást. Ha valaki ezt nem szeretné, kérheti, hogy a szakemberek válasszák le a hálózatról. Ebben az esetben később az újra- csatlakozási díjat ki kell fizetni. Minden ilyen esetben azt javaslom, az ügyfelek, ingatlantulajdonosok keressék fel személyesen az ügyfélszolgálati irodánkat, ahol a társaság munkatársai kézséggel adnak tájékoztatást követően fizetési hajlandóság hiányában hivatalos (részben formailag is kötött) felszólítást küld a társaság. Legvégső, a szolgáltató számára sem jó, kényszerű esetben, kikapcsolási értesítőt. Akinek nem célja a számla rendezése, az ellen jogi úton, vagy az adósság eladásával érvényesíti jogos érdekeit a társaság, de ez „szélsőséges” eset.- E dokumentumok mindegyikének az a célja, hogy a vállalt kötelezettségekre emlékeztesse a másik felet. A Tigáz javasolja ügyfeleinek a több szempontból is kényelmes, limitálható csoportos beszedési megbízás alkalmazását - tette hozzá Száraz Gábor. X GYORSSZAVAZAS ■ Ön szerint udvarias a szolgáltatók hangneme? Szavazzon hírportálunkon ma 16 óráig: SZ0U0N.hu A szavazás eredményét a holnapi számunkban közöljük. Udvarias-e a szolgáltatók hangneme? megkérdeztük A válaszadók eltérő tapasztalataikról számoltak be lapunknak Tanúmeghallgatással folytatódott a Czuczi-per NAGY ZOLTÁN, KARCAG: - Nekem nem jók a tapasztalataim. Előfordult, hogy egy számla miatt felhívtam egy cég ügyfélszolgálatát, ahol húsz percig zenéltek a fülembe, mire valakivel tudtam a gépi hangon kívül is beszélni. Ráadásul az ügyintéző hangnemét is sértőnek találtam. Végül be kellett utaznom a központjukba, mert telefonon nem tudtak segíteni. KOVÁCS JÁNOSNÉ, KISÚJSZÁLLÁS: - A napokban pozitívan csalódtam az egyik közműszolgáltatóban. Elfelejtettem ugyanis befizetni a korábban kiküldött számlájukat határidőre, nem is vettem észre. Csak akkor, amikor felhívott egy kedves hangú ügyintéző hölgy és emlékeztetett rá, hogy mielőbb fizessem be azt, nehogy kikapcsoljanak a rendszerből. BALOGH GYŐZŐ, SZOLNOK: - Volt már olyan, amikor elfelejtettem befizetni a csekket és két nap múlva már jött is az újabb levél egy magasabb összegről, hogy azonnal rendezzem a tartozásomat. De szerencsére nem ez az általános. Eddig még mindig úgy éreztem, bármelyik szolgáltatónál jártam, készségesek voltak velem. Nem éreztem, hogy lekezelnének. MÉZES ISTVÁN, SZENTLŐRINCkáta: - Szerencsére negatív tapasztalatom egyelőre nincs a szolgáltatók hangnemével kapcsolatban. Általában véve elégedett vagyok a kommunikációjukkal. Igaz, a díjak befizetésével nemigen szoktam elmaradni, de amikor valamilyen kérdésem volt, arra többnyire készséggel válaszoltak, segítséget nyújtottak. kunszentmárton A Szolnoki Törvényszéken újabb tanút hallgattak meg a hűtlen kezeléssel vádolt kunszentmártoni polgármester és társai büntetőperében. Czuczi Mihályt, továbbá a város jegyzőjét és a polgármesteri hivatal volt pénzügyi osztály- vezetőjét különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel vádolják. A vádirat szerint a kunszentmártoni önkormányzat 2008 februárjában 900 millió forint értékben svájci frank alapú kötvényt bocsátott ki, majd a befolyó pénzből, testületi döntés nyomán 96,5 millió forintot értékpapír-vásárlásra fordított. A döntést jelentősen befolyásolta, hogy a befektetőcég azt ígérte, a tőzsdei ügylet eredményeként 80-100 százalékos haszon is elérhető. A szerződést az önkormányzat a megkötés után bő egy évvel felmondta, mert a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete vizsgálatot indított a befektető ellen, tisztességtelen piaci magatartás miatt. Akkor azonban a pénzügyi befektetőtől a város már csak 18 millió forint körüli összeget kapott vissza. ■ M. G. ■ A szerződést a megkötése után bő egy évvel felmondták. 1 I I I I I