Új Néplap, 2012. augusztus (23. évfolyam, 179-204. szám)

2012-08-15 / 191. szám

2012. AUGUSZTUS 15., SZERDA TŰKOR - SZOLGALTATAS 11 Retró, avagy a zsinórtanga előtti élet nagyibugyi Ha a modern lányok nem képesek megszokni, mit szóltak volna a surranóhoz és a parancshoz? A nőiesség mindig fontos volt, a megjelenés az elvárásokhoz igazodott. Nagyon-nagyon sok lány és asszony az öltözködésével is próbálja igazolni modern­ségét. Nem biztos azonban, hogy minden férfi odavan a nadrágból kikandikáló madzagokért. Tari Ottó- Aligha tudnám elviselni, ha a nadrág ülepén kirajzolódna a szegélye - indokolja tíz lány közül kilenc, hogy miért nem hagyományos bugyit, hanem tangát visel. E nyomós érvre nincs mit válaszolni. Szinte napra pontosan harminc esz­tendeje még magam is úgy hittem, nem bírnám ki, ha rö­vidre vágnák a hajam, s főként, ha parancsokat osztogatnának nekem. Aztán mindezeket úgy megszoktam, mint a sicc, s még örültem is, hogy nagyobb baj nincsen. Szerencsére a magukat mo­dern nőnek gondolóknak - ap­ropó, mitől modern valaki?- nem kell elviselniük hason­lókat sem. Más kérdés, az uni- formizáltság nemcsak az an­gyalbőrt illetően érhető tetten. Ennek következtében pedig az e szemléletű lányok, s asz- szonyok majd' mindannyian egyformák: néhány zsinór in­nen és onnan, hajlongáskor pe­dig teljes kitárulkozás. Színes madzagok a köre felett, szilikon pántok a vállon, intim tetkók a bőrön, csavarok a bőr alatt. Van ugyan ezek között, ami ci­ki, de mit számít. A lényeg az, hogy elviselhető legyen. Az internet arra is jó, hogy olyasmikkel szembesít­sen, amikkel az adott korban semmit, vagy legalábbis nem túlságosan sokat törődtünk. S ha már a világháló tartalma - mint mondják - túlnyomó részt az erotikával függ össze, nyil­vánvaló, hogy böngészés köz­ben nemcsak a nyers hús, a gát­lások nélküli exhibicionizmus hívei találják meg a számítá­sukat, hanem a nosztalgiázok is. Azok, akiknek a retró nem feltétlenül a történelmet jelen­ti, hanem az átélt múltat frissíti fel érzelgősségbe hajlóan, vagy azok, akik kultúrtörténeti ér­dekességek közt csemegéznek. A kínálat relatív szűkösségét tekintve nem egyszerű, ám de szórakoztató elfoglaltság az ef­féle virtuális kalandtúra. Hogy a fiatalabbak - akiknél az emlékezés természetszerűleg szóba sem jöhet - mekkora ér­deklődést tanúsítanak a vintage típusú szexualitás iránt, nem tudható, de ha akár tudományos alapú gyakorlatiassággal, akár pusztán az érzékekre ható vizua- litással közelítenek a kérdéshez, megállapíthatják, hogy a zsinór­tanga előtt is volt élet. Létezett egy bájosabb és természetesebb éra, amikor a melltartóból még nem űrmértékben meghatároz­ható térfogatú műanyag bukott elő, hanem az, aminek elő kell buknia, zsilettpengét pedig leg­feljebb férfimagazinokban rek­lámoztak. Az ideális nőnek a csí­pője kerek volt, a dereka vékony, cickóját a természet formálta, zsírt pedig legfeljebb a konyhá­ban égetett. Nem tömte magába - bocs, nem vitte be szervezeté­be - a teljes kiőrlésű gabonát, nem tetováltatta a szemöldökét, nem gyúrta kőkeményre ha­rántizmát, és nem növesztett műkörmöket sem. Attól volt nőies, amitől nőiesnek kellett lennie, legfeljebb a többlethatás kedvéért bedobott némi rúzst, lakkot, púdert, miegymást. Azokban a boldog időkben még a felsőruházat alatt sem takarékoskodtak az anyaggal. A fehérneműk - hála a jó íz­lésnek -, nem voltak oly sok­színűek (neonzöldek, a kínai boltok kínálatáról árulkodó „pinkek", sötétbarnák vagy épp rikító tarkák), mint manapság, ám kellő izgalomra adtak okot a férfiak számára. Főleg, hogy csak némi közelharc, majd az ezt követő megérdemelt kicso­magolás után tárultak fel teljes valóságukban. S talán a maiak számára elképzelhetetlen, de egy hónaljig érő bugyi, légyen akár a Budapesti Habselyem­gyár terméke a maga szerény - többnyire fehér, sárga vagy a merészebbek esetében vi­lágoskék - színvilágával, leg­alább akkora élményt okozott, mint a jelenkor örömeinek sorában egy falusi diszkó ud­varán fél óra alatt meghódított részeg bakfis kínálta gyönyör. És akkor a harisnyatartóról még nem is beszéltünk. Vo­natkozásában ellentmondás tapasztalható, hisz noha az erősebbik nem bolondul e ru­hadarabért - s az igényt az erotikus ipar ki is aknázza rendesen, igaz, nem a klasz- szikus varrott-csíkos nejlon, hanem a sokkal feslettebb er­kölcsöt sugalmazó csipkés sze­gélyű változatának a bevetésé­vel addig a modern nőt alig lehet rábeszélni, legalábbis a napi használatára. Talán nem tudnák elviselni, hogy a pert- li átrajzolódik a szoknya szö­vetén? Esetleg kényelmetlen? Macerás? Sokba kerül? Vagy csupán kit érdekel, mi tetszik egy férfinak? A fene se tudja. A női lélek titkai megfejthetet- lenek. Ezért lehet az is, hogy egye­sek mínusz 10 fokban csupasz hassal, a mellüket alig rejtő topban vágnak neki a hódítás­nak szombat este. Biztosan ta­lálnak olyat, akit sikerül. Hívószavak a múltba A régi idők erotikájának már-már kultikus indíttatású rajongói félszavakból is meg­értik egymást. Ha valaki beüti a keresőprogramba, hogy „ret­ro", „vintage" vagy „classic", rö­vid úton elérheti célját. S a kör tovább szűkíthető a „no sha­ved", a „silicon free" kifejezé­sekkel. Az igazi ínyenceknek pedig, akik nagyon-nagyon szí­vesen elmerengenének azokon az időkön, amikor a harisnya­tartó csatja még átsejlett a női combon feszülő matérián, aján­lott megtanulniuk a „garter belt” vagy a „suspender bumps” hívószavakat. mmsmsm Ügyeletes patika Szolnok. Ma a Fekete Sas Gyógyszertár (Kacsa út 12.) az ügyeletes. A kötivízig jelentése szerint a Tisza vízállása Tiszafü­rednél 546 centiméter, duz­zasztott, Kisköre-felsőnél 733 centiméter, duzzasztott, a vízhőfok 24,0 Celsius-fok. Kisköre-alsónál -291 centi­méter, apadó, Szolnoknál -256 centiméter, apadó, a víz 23,4 Celsius-fokos volt. A Zagyva Jásztelek­nél 95 centiméter, áradó, a Hármas-Körös Kunszent- mártonnál -116 centiméter, áradó. Traffipax a megyei rendőr-főkapi­tányság közlekedésrendé­szeti osztály munkatársai­nak tájékoztatása szerint a 4-es, 442-es, 34-es, 4511-es utak egyes szaka­szain, Szolnok, Jászberény, Tiszafüred, Tiszaigar, Kisújszállás, Kenderes bel­területén kell ellenőrzésre számítaniuk az utakon közlekedőknek. A traffi- paxos ellenőrző autók el­helyezkedésének megvál­toztatási jogát a rendőrség fenntartja. ■ „Soha ne nézz vissza, ha nem tudsz nevetni! Soha ne nézz előre, ha nem tudsz álmodni!” (Eddie Jordan) PROGRAMAJANLO MOZI MAI MŰSOR: SZOLNOK. Cinema City: Amit még mindig tudni akarsz a szexről (12) 11.00,15.15,18.30, 20.30. Apa ég! (16) 14.45,19.45. Jég­korszak 4. - Vándorló kontinens (6) 3D 10.30.12.30.14.30.16.30. Magic Mike (16) 13.00,17.30,20.00. Merida, a bá­tor 3D (6) 10.00,12.00,14.00,16.00, 18.00, A sötét lovag - Felemelkedés (16) 11.30,17.00,20.15. TISZApART mozi: A terem: Holdfény királyság (12) 18.00, Családban marad (16) 20.00. B terem: Bogyó és Babóca - 13 mese (0) 17.00, Viszlát, első szerelem (12) 18.15, Bel Ami - A szépfiú (16) 20.15. E terem: Malom és Kereszt (12) 17.00, Fehér éj­szaka (12) 21.00. ÉTELKORZÓ SZOLNOK. Az Ételkorzó utolsó napján, ma kemencés nap lesz. Este hat órától hintózás várja az érdeklődőket, majd 19 órától az Anyám és Nyulam zenekar zenél. A sztárvendég 20 órától a Konyha Együttes lesz. PROGRAM JÁSZÁROKSZÁLLÁS. A Népi Díszítő Műhely tagjai minden szerdán 13 órától 16 óráig tartják foglalkozásaikat a Petőfi Művelődési Házban, ahol családias han­gulatban készülnek a jászsági és más tájegységek kézimunkái. KIÁLLÍTÁS SZOLNOK. .A kanyargó Tisza partján..." című időszaki kiállítás a Jász-Nagy- kun-Szolnok Megyei Levéltárban tekint­hető meg 2013. március 31-éig. A ki­állításon többek között vízügyi létesít­ményekről, a folyó szabályozásáról, vízi közlekedésről, vízi malmokról, ár- és bel­vizekről, halászatról és a Tisza mentén élők mindennapjairól láthatunk levéltári dokumentumokat. A Száz esztendő című jubileumi kiáIIrtássorozatot a Szolnoki Galériában augusztus 22-éig tekinthetik meg. A kiállítás egy reprezentatív tárlat a művésztelep 1902-től 2002-ig terjedő időszakából. A tárlat hétfő kivételével, 9 és 17 óra között tekinthető meg. Pogány Gábor Benő, szobrászművész 50 év című jubileumi kiállítását a Dam­janich János Múzeum díszudvarán au­gusztus 30-áig tekinthetik meg, hétfő kivételével, 9 és 17 óra között. FESZTIVÁL MARTFŰ. Ma rendezik a III. ÖrökZöld- Tisza Fesztivált Martfűn. Tíz órától sport- délelőtt veszi kezdetét a fürdő területén, ahol lesz strandtollaslabda-verseny, kirakodóvásár. Este fél nyolctól a Tisza Táncegyüttes előadását tekinthetik meg, majd 21 órától a Csík Zenekar és Pres­ser Gábor koncertjét láthatják. Este ti­zenegy órától hajnal kettő óráig Tó-party zenés kávéház lesz, ahol közreműködik a Traffic Band. Holnap 9 órától környe­zetvédelmi és sportprogramok várják az érdeklődőket. Lesz bátorságpróba gyerekeknek és haltelepítés. Reggel 7 órától 11 óráig felnőtt horgászverseny veszi kezdetét. Este, 21 órától a Padlás című musicalt nézhetik meg. Pénteken 10 órától, szintén sportdélelőtt vár min­den kedves érdeklődőt a fürdő területén. Délután 14 órától egészségnapot ren­deznek, ahol lesz csontsűrűség mérés, szemvizsgálat és vérnyomásmérés. Este fél héttől bábelőadást tekinthetnek meg a gyerekek és az érdeklődők, majd 20 óra 30 perctől a Benkó Dixieland Band ad koncertet. ELŐADÁS JÁNOSHIDA. Holnap a faluházban délután 14 órától egészségmegőrző előadást tartanak, ahova minden érdek­lődőt szeretettel várnak. GYORSULÁSI VERSENY KUNMADARAS. Augusztus 18-20-a között rendezik meg a Superstreet Euró­pa Kupát Kunmadarason: AZ ÚJ NÉPLAPBAN SZEREPLŐ PROGRAMOK, MŰSOROK, ÜGYE­LETEK ADATAIBAN IDŐKÖZBEN TÖRTÉNT ESETLEGES VÁLTOZÁ­SOKÉRT SEM ANYAGI, SEM JOGI FELELŐSSÉGET NEM VÁLLALUNK! TOVÁBBI PROGRAMOK a szoljon.hu hírportálon OLVASHATÓK. TtTTTm Diós csiga kelesztés nélkül HOZZÁVALÓK A TÉSZTÁHOZ: 40 dkg liszt, 25 dkg Rama margarin, 4 db tojássárgája, 0,5 dl tej, 3 dkg élesztő, 1 teás­kanál cukor, csipet só. A töltelékhez: 4 db tojásfehér­je, 30 dkg kristálycukor, 1 cso­mag vaníliás cukor, reszelt cit­romhéj, 10-12 dkg darált dió. elkészítés: a tejet a cukorral meglangyosítjuk, majd bele­morzsoljuk az élesztőt, és lefed­ve felfuttatjuk. A lisztet egy tál­ba tesszük, majd hozzáadunk egy csipet sót, a margarint, és kézzel jó alaposan összemor­zsoljuk. Ezután közepébe mé­lyedést készítünk, majd beleüt­jük a tojások sárgáját és a fel­futtatott élesztőt. Jól összegyúr­juk a tésztát, majd három felé osztjuk, és kis cipókat formá­lunk belőle. Kb. 30 percre a hű­tőszekrénybe tesszük. Elkészít­jük a tölteléket. Egy fém tálba beletesszük a tojások fehérjét, hozzáadjuk a kristálycukrot és a vaníliás cukrot. Gőz fölött ke­mény habot verünk belőle. Ez­után hűlni hagyjuk. Végül fa­kanállal hozzákeverjük a da­rált diót és a reszelt citromhé­jat. A tésztát kivesszük a hűtő­ből, mindegyik lapot vékonyra nyújtjuk. Rákenjük a habos-di­ós masszát, feltekerjük, végül felszeleteljük. A tepsit kibélel­jük sütőpapírral, és előmelegí­tett sütőben, közepes lángon, 10 percig sütjük. A következő hetekben is várják a véradókat a magyar Vöröskereszt Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Szervezete és a Szolnok Terü­leti Vérellátó Szolgálat megyei véradásai a következők. Szolnok. A területi vérellá­tóban (Tószegi út 21.) hétköz­naponként 7 órától délig várják a véradókat. Ez alól kivétel az augusztus 17-e, ekkor ugyanis nem fogadnak véradót. Túrkeve. A művelődési ház­ban ma 11 órától 14 óra 30 per­cig várják a véradókat. Tiszaföldvár. Holnap az orvo­si rendelőben 10 órától 16 óráig szerveznek a lakosság részére véradást. Abádszalók. Az általános iskolában pénteken 8 óra 30 perctől 12 óra 30 percig várják a véradókat. Tiszabura. A művelődési házban 13 óra 30 perctől 16 óráig lehet vért adni pénteken. Öcsöd. Augusztus 21-én a művelődési házban délelőtt 8 órától 11 óráig várják a lakossá­got véradásra. Kunszentmárton. A művelő­dési házban augusztus 21-én szerveznek véradást 12 órától 16 óráig. Vezseny. Az orvosi rendelő­ben augusztus 22-én 9 óra és 11 óra 30 perc között várják a véradókat. Tószeg. Az ÖNO-ban 13 órá­tól 15 óra 30 percig adhatnak vért augusztus 22-én. ■ MŰSORAJÁNLÓ SZOLNOK TV 6.00 Aktuális 6.20 Téma volt idén... 6.30 Sajtóasztal 7.00 Aktuális 7.20 Té­ma volt idén... 7.30 Szolnoksport 8.00 Aktuális 8.20 Téma volt idén... 8.30 Múzeumi Szabadegyetem 9.30 Étkek és emlékek 10.00 Aktuális 10.20 Téma volt idén... 10.30 Fórum 11.00 Aktuális 11.20 Téma volt idén... 11.30 Különóra 12.00 Aktuális 12.20 Téma volt idén... 12.30 Örökségünk 13.00 Kultúrkorzó 13.30 Elixir 14.00 Aktuális 14.20 Téma volt idén... 14.30 Liturgia 15.00 Fókusz­ban a család 16.00 Szolnoksport 16.30 Termál-Kincskereső-Törőkszentmiklós 17.00 HTV-Novum 17.30 Elixir 18.00 Kultúrkorzó 19.00 Aktuális 19.20 Téma volt idén... 19.30 Örökségünk 20.00 Aktuális 20.20 Téma volt idén... 20.35 HTV - Hírháló 21.00 HTV - Tájoló (ma­gyar ismeretterjesztő műsor) 22.00 HTV - Dallamokon át 23.00 Képújság. szolnoktv@szolnoktv.hu 90.4 RÁDI' 0.00-6.00 Csak igazi mai sláger 06.00­10.00 Kukori - Harsányi Leventével, Hu- dák Anitával és Hepi Endrével 10.00­11.00 Rádió 1 - TOP 1011.00-12.00 Csak igazi mai sláger 12.00-14.00 Déli élő kívánságműsor 14.00-16.00 Csak igazi mai sláger 16.00-17.00 Cooky live mix 17.00-20.00 Cooky show 20.00­21.00 Disco*s it TOP 40 Bárány Attilá­val 21.00-24.00 Disco*s Hit - Bárány Attila és LauAir. www.radiol.hu AKTÍV RÁDIÓ 00.00 Kedvencek úgy, ahogy csak mi tudjuk 5.30 Vekker - napindító informá­ciók, közlekedés, időjárás, sport és ze­ne 9.00 Koktél: női fortélyok, praktikák, programok és az Ön kedvencei 14.00 Délutáni csúcs - pikáns témák, hazai sztárok, ütős dalok 17.00 Kívánság- műsor 19.00 Aktív Chart show - angol, francia, német, amerikai listák kedven­cei 20.00-24.00 Party cafe - klubked­vencek és a legjobb dance dalok. aktlv@aktivradio.hu AMADEUS RÁDIÓ 102.4 6.00 Reggeli juice, benne: zene, szóra­kozás, hírek, programajánló, időjárás­jelentés, gazdasági hírek, lapszemle, beszélgetés, műsorajánló, magazinmű­sor 11.00 Amade20 13.00 Amadeus délután 18.00 „Zöldövezet" környezet- védelmi magazin 20.00 „Jazz szerda” 21.00 Zsuffa P. Jazz klub 23.00-6.00- ig nonstop zene. amadeusradio@amadeusradio.hu A műsorváltozás jogát minden adó fenntartja!

Next

/
Thumbnails
Contents