Új Néplap, 2012. július (23. évfolyam, 153-178. szám)
2012-07-28 / 176. szám
2012. JÚLIUS 28., SZOMBAT MEGYEI KORKÉP 3 HÍRSÁV Felújítanák a rendelő épületét Kunmadarason az önkormányzat szeretné a gyermekorvosi rendelőt a jelenlegi helyéről áttelepíteni - tudtuk meg dr. Vincze Anita jegyzőtől. Ennek érdekében szeretnének épületfelújításra pályázni, hiszen azt önerőből nem tudja az ön- kormányzat megvalósítani. Erre várják most a pályázati lehetőségeket. ■ D. E. Ijedtében eldobta zsákmányát a tolvaj SÉTÁBÓL ÉRKEZETT haza Jász- apátin a tulajdonos, amikor észlelte, hogy otthonába betörtek, és egy férfi éppen a kerítésen keresztül egy hegesztőtrafóval mászik ki. A tolvaj ijedtében eldobta a zsákmányt, és elmenekült. A rendőrök nem sokkal később kopogtattak a lakásán, majd előállították a rendőrőrsre, ahol gyanúsítottként hallgatták ki. ■ B. GY. Három fiút is lopás miatt fogtak el KÉZRE KERÜLTEK azok a fiatal tolvajok, akik csütörtökön kora délután besurrantak egy tiszakürti házba. A fiúk hétezer forint készpénzt tulajdonítottak el, majd távoztak. A rendőrök a beszerzett adatok alapján elszámoltatták a 13 és 16 éves tolvajokat, » akik elismerték a lopást. Kunmadarason is elfogták a rendőrök azt a tizenhét éves fiút, aki csütörtökön napközben betört egy házba, ahonnan töltővel együtt eltulajdonított egy mobiltelefont. A nyomozók megtalálták a telefont, így a sértett kára megtérült - tájékoztatta lapunkat a megyei rendőr-főkapitányság. ■ B. GY. Egy gödi fiatalember lett a harmincezredik MEGVAN A RÁKÓCZIFALVAI Macimúzeum harmincezredik látogatója. Egy Gödről érkezett fiatalember, Bánfalvi Ákos lett a szerencsés, aki az emléklap mellé meghívást kapott a Döme Napra, ahol lovas hintózáson is részt vehet családjával. Ákos, testvérével és nagyszüleivel látogatott Rákóczi- falvára. ■ R. Á. Ragadozókat mentett meg fotózás Fényképezőgépével végigkövette a vércsefiókák életét Lélegzetelállító fotókat készített egy lelkes természetvédő Szolnokon a vörös vércsékről. A ragadozó madarak életét hónapokon át végigkísérte, sőt, neki köszönhetően maradtak életben az apróságok egy vihar után. Erdős Csaba Nem mindennapi meglepetésben volt részünk egy riport készítése kapcsán. Konkrétan fotós kollégámmal egy megbeszélt találkozóra mentünk. Néhány perc késéssel érkeztünk a helyszínre, de a riportalanyt nem találtuk sehol. Ekkor történt az, amire egyáltalán nem számítottunk: megszólalt mögöttünk egy bokor, és üdvözölt bennünket. Dermedtségünk hamar oldódott, miután felismertük azt az álcaruhába öltözött fiatalembert, akihez jöttünk. Nyakában most is ott lógott a fényképezőgépe, hiszen egy természetfotósról van szó.- Elnézést, ha megijesztettem önöket, de amíg várakoztam, megláttam egy szép tengelicet a közeli faágon, és készítettem néhány fényképet - mondja ■ A tojó nem vette tudomásul, hogy a tojások felett ott az üveglap, így arra ült rá. magyarázatként Lenner Ádám. - Ez az öltözet azért van rajtam, mert így nem vesznek észre a madarak. A közelmúltban így készíthettem el azt a fotósorozatomat is, amely egy vércsepár költését és fiókanevelését örökítette meg. Ebben nem láttak, nem zavartam őket, így nyugodtan dolgozhattam. Annak az ablaknak a párkányán rakták le a tojásaikat, ott nevelkedtek a kicsik is - mutat fel a társasház padlásablakára Ádám. Kisvártatva együtt indulunk oda, ahol költött a pár. A zegzugos padláson csak botladozunk, azonban a természetfotós már macskaléptekkel halad, ismeri a járást.- Innen jól látható, hol voltak a tojások - folytatja. - Ezek a ragadozó madarak nem építenek fészket, csupán egy alkalmas magaslatot keresnek, ahol lerakhatják tojásaikat. Nem akarok beképzeltnek tűnni, de ennek a párnak szerencséje volt, hogy felfedeztem, figyeltem őket. Már egy ideje készítettem róluk fotókat, amikor egy nagyobb vihar csapott le a környékre. Az erős szél miatt betört az ablak, amely előtt a tojások voltak. A tojó nem vette tudomásul, hogy a tojások felett ott az üveglap, így arra ült rá. Szerencsére időben érkeztem, illetve az időjárás is meleg volt, így nem hűltek ki a tojások. Miután eltávolítottam az üvegtörmeléket, visszaült a madár. A fiatalember elmesélte, rendszeresen, naponta akár többször is felment és készített képeket, rövid videófelvételeket. Folyamatosan nyomon követte a pár költését, majd amikor felrepedtek a tojáshéjak, a fiókák fejlődését. Mindegyik kikelt, így most már négytagúra bővült a vércsecsapat.- Ott! - mutat fel hirtelen az épület széldeszkájára Lenner ■ Itteni tapasztalatait ismert szaklapoknak is megírta, köztük a National Geographicnak. Ádám, ahová négy vércse telepedett le. - A nagyobbak a szülők, a kisebbek a fiatalok. Most éppen vadászni tanítják őket a szüleik, hiszen lassan önállóak lesznek. Itt, a régi cukorgyár területén sok a rágcsáló. Költés idején megfigyeltem, hogy számos egeret, pockot hoz a hím párjának. Megvallom, kezdetben az ittlakók nem örültek á ragadozó madaraknak, mert attól féltek, hogy a kisebb énekesmadarakat le fogják vadászni. De sikerült őket megy- győznöm, hogy nem kell aggódni, inkább a rágcsálók vannak veszélyben, mint az itteni énekes kedvencek. Ezután már ők is figyelték őket, sőt jelezték, ha valami rendellenességet tapasztaltak - idézte fel az elmúlt hetek történéseit. A fotós elmondta, az itteni tapasztalatait ismert szaklapoknak is megírta, köztük a National Geographicnak, amelyek meg is jelentették. Nem ez volt az első írása, amely az ismert természetbúvár-magazinban megjelent. Azt is megtudtuk, hogy nemcsak a madarak érdekük, hanem minden más élőlényt szívesen fotóz, sőt természetvédő munkát is folytat. JEGYZET JOÓ ZSUZSA Röghöz kötött egyetemisták oda a leendő egyétemisták, főiskolások felhőtlen öröme! A kormány nem viccelt: az államilag támogatott képzésre felvett diákoknak valóban alá kell írniuk a hallgatói szerződést, melyben a frissen végzett fiatalok vállalják, hogy az iskola elvégzése után legalább a képzési idő dupláját Magyarországon dolgozzák le. a legtöbben csak legyintenek, hol van még a munkába állás, de kisagyukban ott zakatol a gondolat: jó pár évig biztosan röghöz kötötték őket. Hogy jogos-e a kormány kérése, sőt, követelése? Igen: ha már az állam taníttatja sok millióból a fiatalokat, termeljenek csak a későbbiekben hazánknak! Szellemi tudásukat ne külföldön kamatoztassák, adó-eurójukat ne máshová fizessék, a nyugdíjjárulékot is inkább a saját szüleikhez, nagyszüleikhez juttassák vissza a taníttatott hallgatók, ne Margaret nénihez vagy Jürgen bácsihoz. ott van azonban a másik oldal: a hallgatói szerződéssel valójában a fiatalok kitörési lehetőségeit vették el politikusaink. Nem nagy elvárás a huszonéves honpolgáfbk részéről a gyermekvállalás, a lakáshoz jutás. Ennek egyetlen feltétele az a biztos munkahely, amely nem negyvenhétezer forinttal gyarapítja a családi kasszát. Jelenleg ez az, ami a legnehezebben elérhető ma Magyarországon. Ha a kormány megoldaná ezt a problémát, valószínűleg jobb szájízzel írna alá bárki egy ilyen szerződést. úgy tűnik, egyelőre a leendő egyetemistáknak, főiskolásoknak nincs más választásuk, mint kézbe fogni a golyóstollat, és reménykedni abban, hogy négy vagy öt év alatt megtörténik a csoda: hazánk a legélhetőbb ország lesz Európában, méghozzá nyugati bérekkel... Lenner Ádám ebben a speciális álcázó öltözetben fotózza a madarakat Ritka, védett hüllők élőhelyére bukkant lenner ádám közel öt éve készít természetfotókat. Egy barangolása közben talált rá a ritka, védett fali gyíkokra. Talán sokan észre sem vették őket, annak ellenére, hogy az egyik legsűrűbben látogatottpihenőhelyen tanyáznak. A Béres József sétány folyó felőli sziklás fala remek élőhelyet biztosít az apró gyíkoknak. Ezt a részt Ádám rendszeresen figyeli, valamint számon tartja a populációt. Most azt tervezi, hogy a teljes életciklusukat végigköveti, és megpróbálja megtudni, miként és főképpen hol töltik a telet ezek a parányi hüllők.- nemrég néhány fürge gyíkot neveltem fel, miután véletlenül kiástam a tojásaikat a kertben. Ez nem csak hobbi nálam, életpályának is tekintem. Természet- védelmi mérnöknek tanultam. Igaz, mégnem tudtam elhelyezkedni a szakmámban, de önkéntesként sokat próbálok tenni a környezetemért. Ezeket a vércsefiókákat is meggyűrűztettem, hogy nyomon lehessen követni az életüket. Emellett fákat ültetek, hüllők életét követem nyomon. Nemrég különleges lepkéket fotóztam, és azokról is publikáltam egy-egy rövid írást. A Tisza-tónál tartottak kampánynapot megelőzés A MÁV Zrt. a rendőrséggel közösen a Tisza-tónál tartott baleset-megelőzési kampánynapot tegnap, melyen a gyalogosok és a kerékpárosok figyelmét hívták fel a vasúti átjárókon való áthaladás szabályaira. Egy tiszafüredi átjáróban pedig e szabályok betartását ellenőrizték. A MÁV 2000-től az átjárók nagy részét ellátta félsorompóval, és korszerű jelzőberendezések kiépítésével támogatja a biztonságos közlekedést. Ennek ellenére csaknem 40 súlyos útátjárós baleset történik évente, szinte minden esetben a gyalogosok, járművezetők figyelmetlensége miatt. ■ Tomajmonostorát már nem fenyegeti a belvíz beruházás Tomajmonostorán mostanáig rendkívül nagy terhet jelentett a belvíz, többek között a nagy szintkülönbségek miatt, hiszen akad olyan része a községnek, amely kilenc méternyivel mélyebben fekszik, mint a magasabb területek. Ráadásul tavaly az átlagos 550 helyett több mint 1500 millimé- ternyi lehullott csapadékot mértek, így teljesen telítődött a talaj. Ezeket a gondokat orvosolja az a közel 250 millió forintos beruházás, melyet ünnepélyesen adtak át. A belvízelvezetés így már megoldódott a településen. A település korábban is rendelkezett belterületi csapadékvíz-elvezetéssel, annak kiépítettsége és üzemelése azonban a rendszeres karbantartások ellenére sem volt kielégítő. Ezért is döntött úgy az önkormányzat, hogy a település bel- és csapadékvíz-elvezető rendszerének rendezésére vonatkozóan pályázatot nyújt be. A lakosság egésze számára így elérhetővé válnak a megfelelő minőségű közszolgáltatások, ezáltal az infrastrukturális hátrányok csökkennek, ami hozzájárul a periférikus települések felzárkózásához. A fejlesztés eredményeként csökken a belvízzel veszélyeztetett lakások száma, javul a kistelepülés biztonságos belvízelvezető, -befogadó hálózattal való ellátottsága is. ■ Erdőben táboroztak. Hagyományos nyári táborát rendezte a héten a Máltai Szeretetszolgálat Gondviselés Háza a szolnoki NefagZrt. erdei iskolájában. A programok között a sok játék mellett kézműves-foglalkozások, sportvetélkedő és a vadaspark állataival való ismerkedés is szerepelt. Újabb térfigyelő kamerákat vásárolnának közbiztonság Korábban a kunmadarasi önkormányzat a Karcagi Többcélú Kistérségi Társulással közösen eredményesen pályázott térfigyelő rendszer kiépítésére. Akkor a támogatásból a településen négy kamerát szerelhettek fel. Ázt követően még két újabb kamerát vásárolt az ön- kormányzat egyik gazdasági cége - mondta dr. Vincze Anita jegyző. Most várják, hogy a Belügyminisztérium kiírja a köz- biztonság növelésére szolgáló fejlesztési pályázatát. Az önkormányzat ugyanis ezen mintegy 11 millió forint értékben a meglévő hat kamera mellé újabb tizenkilencre pályázna. ■ D. E. A » I A