Új Néplap, 2012. július (23. évfolyam, 153-178. szám)
2012-07-12 / 162. szám
2012. JÚLIUS 12., CSÜTÖRTÖK JÁSZSÁG 5 HÍRSÁV Jászsági táncokat tanultak a gyerekek jászapátin, a Művészetek Házában július 9-én kezdődött a pénteken záruló Jásztánc gyerektábor. Az elmúlt napokban a gyerekek többek között jászsági és moldvai táncokkal, lakodalmas szokásokkal, körtáncokkal ismerkedhettek meg. A tánc- és énektanulást különböző hagyományőrző kézműves-foglalkozások egészítették ki. A lakodalmas szokásokhoz kapcsolódva vőfélybotot faragtak, megismerkedtek a jászsági motívumok és hímzés világával, szövés, fonás technikáival, nemezeléssel, bőrmunkával. Támogatták a teleház munkáját Kiséren JÁSZKISÉR ÖNKORMÁNYZATA a Jászkisér gyermekeiért Alapítványt 100 ezer forinttal támogatta. Ezzel a helyi teleház tevékenységéhez járult hozzá, ahol ez idő szerint is megváltozott munkaképességűek foglalkoztatására nyílik lehetőség. Emlékmű-felújításra nyertek támogatást a jászfényszarui Római Katolikus Egyházközség a Fényszaruiak Baráti Egyesülettel együttműködve pályázatot nyújtott be a 2011-ben megjelent LEADER-pályázat felhívására a Szent Családszobor restaurálására. A pályázat támogató döntésben részesült, 95 százalékos támogatás mellett 2 millió 188 forintot nyertek. Újabb lakos kapta meg az állampolgárságot egyre többen kérik a kistérségben is, hogy az egyszerűsített honosítási eljárás lehetőségei szerint felvehessék a magyar állampolgárságot. Jászszentandráson eddig hét személy tette le ünnepélyes keretek között az állampolgársági esküt. Többségük évek óta a községben él. Legutóbb július 9-én egy gyer- gyószentmiklósi születésű hölgy kapta meg a magyar állampolgárságot. A hét főn kívül még két személy kérte az egyszerűsített honosítási eljárás lefolytatását. Idén nem emelkedik a díj szolgáltatás A bérletből csak hálózatfejlesztésre költhetnek Túlfizetésre hivatkozva fosztják ki az időseket Apátin A szolgáltatóváltásig ebben az évben biztosan nem emelnek díjat a megkérdezett jászsági településeken. Képünk illusztráció. Az önkormányzatok már javaslatot sem tesznek idén a víz- és csatornaszolgáltatás díjának változtatására, a feladatokat a regionális vízmű veszi át a Jászságban is. Juhász Dániel, Jászberény alpolgármestere szerint ezt követően a szakmaiság jobban előtérbe kerül, amikor a díjszabásról születik döntés. Banka Csaba * 21 Tavaly év végén Jászberény képviselő-testülete a víz- és szennyvízcsatorna-szolgáltatás díját a lakosság számára 21, míg a közületeknek 34 ■ Az átvett dolgozókat legalább két évig foglalkoztatnia kell az új szervezetnek is. százalékkal emelte meg. Az országgyűlés ezt követően döntött a hazai víz- és csatornaszolgáltatás viszonyainak átalakításáról. Ennek részeként meghatározta, hogy idén a 2011-ben, az esztendő végén érvényes árakhoz képest maximum 4,2 százalékkal emelhetők a vízszolgáltatás díjtételei. A törvény által megszabott feltételrendszer szerint pedig az önkormányzatok az elmúlt hetekben, hónapokban folyamatosan tárgyaltak, illetve döntöttek arról a Jászságban is, hogy az alapszolgáltatást a regionálisan működő, állami intézménynek adják át. így január 1-jétől a Tiszamenti Regionális Vízmű Zrt. veszi át a feladatokat. Az önkormányzati döntés a feladatok átadásáról megszületett Jászberényben. Mint azt Juhász Dániel alpolgármester lapunk érdeklődésére elmondta, hogy a dolgozók majd' mindegyikét átveszi az új szolgáltató. Az alpolgármester üdvözölte, hogy a jövőben a szolgáltató javaslata alapján a Magyar Energiahivatal hozza meg a döntést a szolgáltatás díjtételeiről.- A helyi szolgáltatók által benyújtott javaslatokat eddig az önkormányzatok vizsgálták, véleményezték, amely nem volt szerencsés megoldás. Sok esetben inkább ez politikai döntés volt - főleg a választási éveket megelőzően -, mint szakmai állásfoglalás. Az önkormányzat tulajdonában lesznek a hálózat elemei, amelyekért a szolgáltató bérleti díjat fizet. A bérleti díjat azonban kizárólag hálózatfejlesztésre, karbantartásra fordíthatja a település. - Az már egyértelmű, hogy idén nem lesz további díjemelés a városban, ilyen javaslatot nem fogalmazunk meg. Jászapáti, Jászkisér, Jász- szentandrás önkormányzatai is határoztak már az átadásról. Az év végéig a három település továbbra is a korábban közösen létrehozott céggel oldja meg a víz- és szennyvízcsatorna-szolgáltatást a községben és a városokban. Idén díjemelést már ezeken a településeJuhász Dániel: a díjmeghatározáskor jobban érvényesül a szakmaiság ken sem javasolnak. Pócs János, Jászapáti polgármestere rámutatott, hogy minden dolgozó átkerül az új szolgáltatóhoz. Fontosnak tartotta elmondani, írásos ígéretet kaptak I arra, hogy a szolgáltatóváltás kapcsán nem szüntetik meg | a helyi ügyfélszolgálatokat, { azok továbbra is folyamato- | san elérhetők lesznek egy-egy adott településen.- Az előzetes egyeztetések alapján úgy vélem, a lakosság a szolgáltatóváltást nem fogja érzékelni - jegyezte meg Banka Ferenc, Jászszentandrás polgármestere. - Az elképzelhető, hogy lesznek belső szervezeti | átalakítások, és a dolgozóknak más feladatkört is el kell látniuk, mint eddig, de nem gondolom, hogy ezt a fogyasztók is érzékelik majd.- Az üzemeltetőváltást követően az állam határozza majd meg a szolgáltatási díjat a szakemberek javaslata alapján - tette hozzá Hajdú László, Jászkisér polgármestere. - Az j a tárgyalásokkal egyértelművé vált, hogy az átvett dolgozókat legalább két évig foglalkoztatnia kell az új szervezetnek is. Azt remélem, hogy az átalakulást a lakosság nem érzékeli, a szolgáltatás zavartalan lesz a későbbiekben is. megelőzés Jászapátin Pócs János polgármester és Sebők Zoltán rendőr főhadnagy, a Jászapáti Rendőrőrs parancsnoka szórólapon hívta fel a lakosság figyelmét több olyan jellegű bűncselekményre, amelyek kis odafigyeléssel megelőzhetők lettek volna. A városban 30-45 év körüli férfiak az ÉMÁSZ munkatársainak adják ki magukat és így jutnak be többnyire idős emberek otthonaiba. Azt mondják a sértetteknek, hogy villanyórát, villanykapcsolókat és konnektorokat jöttek ellenőrizni. Ezután közük velük, hogy számlájukon túlfizetés van, azt hozták el részükre. Nagy címletű pénzt visznek magukkal és azt mondják, hogy nincs náluk váltópénz, kérik a lakost, adjon vissza belőle. Ekkor kifigyelik, hogy a sértett honnan veszi elő a pénzt, majd elterelik a figyelmét, és eüopják az összes pénzt, amit találnak. A felhívásban arra kérik a lakosokat, ha ilyen jellegű bűncselekményeket észlelnek, vagy az ÉMÁSZ munkatársainak mondott személyek keresik fel őket, ne engedjék be otthonukba, hanem hívják a rendőrséget. ■ A tanyafejlesztési programra pályáznak gépbeszerzés Jászszentand- rás tanyavilágában körülbelül hatszáz tanya található. A tanyasiak jelentős része nyugdíjas, akik közül sokan nem számíthatnak a családtagok mindennapos gondoskodására, ezért őket a tanyagondnokok segítik. Mint azt Banka Ferenc polgármester lapunk érdeklődésére elmondta, a település önkormányzata pályázatot készít elő a Vidék- fejlesztési Minisztérium tanyagondnoki, tanyafejlesztési pályázati kiírására. Ennek révén a község egy speciális, úgynevezett gréder útjavító gép beszerzésére szeretne pályázni. A berendezés ugyanis kiválóan alkalmas a tanyák körüli földutak javítására, valamint télen a hó eltakarítására is. ■ ILLÉS ANITA nem működne a település díszoklevél A szaktárca vezetője ismerte el a ladányi védőnő munkáját Jászladány Nagyközség Önkormányzata felterjesztése alapján Az Emberi Erőforrások Miniszterének Díszoklevelét vehette át Balog Zoltán minisztertől a a július 1-jei Semmelweis-nap alkalmából Miklósné Ballagó Katalin jászladányi védőnő. Az elismert szakember munkáját 47 év óta kitartó szorgalommal, lelkiismeretesen végzi a településen. Ma is aktív dolgozóként foglalkozik a családok komplex gondozásával. Empatikus készsége, türelme, kitartó munkabírása példaértékű minden egészségügyben dolgozó munkatársnak. Szakmai érdeklődésére jellemző, hogy nagyfokú empátiával fordul a társadalom leszakadó rétegéhez tartozó gondozottak és problémáik felé. A településen komoly hangsúlyt helyeznek a közszolgálatban dolgozók, a településért munkálkodók erkölcsi elismerésére is, hiszen munkájuk nélkül a település sem működne. Drávucz Katalin polgármester elmondta, hogy a közelmúltban köszöntötték Pedagógus Emlékéremmel Gonda Lászlónét, illetve Móra-díjat vehetett át Bíró Attiláné. A közszolgálati díjat ebben az évben Borbély Sándor kapta, akinek feladata a közfog- f lalkoztatottak munkájának ko- t ordinálása. A díjakat családias 1 hangulatú ünnepségeken adták I át az elmúlt hetekben. ■ B. CS. A napokban vehette át a miniszteri elismerést Miklósné Ballagó Katalin További álláshelyek a közfoglalkoztatásban Fizetés készpénzben./ EraeklódnUL06-30/9786-117 telefonon jászkisér A hosszú időtartamú lalkoztatás keretében az önkormányzati intézményekben adódó feladatok ellátásában segédkeznek az érintettek. Négy szakképzett és négy segédmunkás kapott munkát. ■ közfoglalkoztatás keretében júliustól november végéig 15 helybéli kezdhette meg munkáját. Hajdú László polgármester elmondta, a napi hatórás fogH1RDETÉS____________________________ * p' JL I