Új Néplap, 2012. július (23. évfolyam, 153-178. szám)

2012-07-02 / 153. szám

2 2012. JÚLIUS 2., HÉTFŐ MEGYEI TÜKÖR Boldog István szakmai elismerése: ő az év polgármestere Az év polgármesterének járó aranygyűrűt vehette át Boldog István, Kétpó polgármestere szombaton Gödöllőn, a Magyar Polgármesterek IX. Világtalálko­zóján. Boldog Istvánt 18 esztendeje választották Kétpó polgármes­terévé. Először talán akkor vált ismertté ő és települése is, ami­kor a belvíztől sújtott községbe látogató minisztert a falu első embere gumicsizmában, lapát­tal a kézben fogadta. A védeke­zési munkálatok, a falu biztonsá­ga már akkor is fontosabbak vol­tak számára, mint a protokoll. Boldog István azóta is ebben a szellemben vezeti Kétpót, s ta­lán ennek köszönheti, hogy újra és újra mellette voksolnak a vá­lasztásokon. A mostani elisme­rést azért fogadta örömmel, mert egyfajta igazolása az eddig vég­zett munkának, ráadásul olyan díj, melyre a polgármester tár­sak terjesztették fel. — Természetesen nagy öröm és óriási élmény ez számomra, hiszen ötvözi mindazt, amit Két- póért tettem az elmúlt évek so­rán, és a számomra rendkívül fontos hazafiságot- mondta Bol­dog István. ■ A szolnoki bázis katonái győzedelmeskedtek Az MH 86. Szolnok Helikopterbá­zis csapatának győzelmével zárult az idei Magyar Honvédség Járőr- bajnokság. Idén az MH Altiszti Akadémia szerezte meg a verseny szervezé­sének jogát, amelyet a napokban tartottak az akadémia izbégi lőté­ren. A járőrbajnokság különleges­sége az volt, hogy - a korábbi évekkel ellentétben - a férfiak és a nők nem külön versenyen küz­döttek, hanem ugyanannak a csa­patnak tagjaként A versenykiírás alapján minden csapatba kellett nevezni egy harmincöt év feletti, il­letve alatti hölgyet - közölte a HM Sajtóiroda. A versenyben huszon­egy csapat vett részt. A kétnapos versenyen a katonák számot adtak lőkészségükről, általános kikép­zettségükről, fizikai állóképessé­gükről, valamint a csapategység­ről és a bajtársiasságról. ■ WmMä Sok vidámság Szajolban. A hét végén rendezték a VI. Falunapot Szajolban. A vidám sportversengések mellett volt főzőverseny, „piskótavonat”, kézmű­ves-foglalkozás és színpadi program. Képünk a gyerekek kedvencéről, az élő csocsófociról készült. Képgaléria: SZOUON.hll. Hálapénz: lehet vagy sem? törvény Munkáltatói engedéllyel lehet csak borravalót adni Folytatás az 1. oldalról - Csak akkor szoktam borravalót adni az éttermekben, ha elégedett vagyok a kiszolgálással - kezdte a szolnoki Kissné Ladányi Orsolya. - A párommal nem mindig egye­zünk, hiszen ő egy nyolcezer forin­tos vacsorára még kétezer forintot ráfizet vagy hozzáírat a számlához még egy üveg italt Ezzel szemben én ötszáz forintos borravalót is épp elegendőnek tartanék - árulta el.- Ha nem adok borravalót, ak­kor lesújtó pillantások kereszttü­zében távozhatok a helyszínről, le­gyen szó étteremről, fodrászról vagy akár csak egy taxiról - mond­ta Lívia. - A baksis, bár nem köte­lező, hozzátarto­zik az élethez és igenis el­várják azt a szolgáltatók. Ha legköze­lebb is ugyan­ott szeretném igénybe venni az adott szolgál­tatást, ahol korábban jártam, ak­kor jobban teszem, ha adom az áfa- és adómentes borravalót - jegyez­te meg. „A munkavállaló a munkáltató előzetes hozzájárulása nélkül har­madik személytől díjazást a mun­kaviszonyban végzett tevékenysé­gére tekintettel nem fogadhat el, vagy nem köthet ki” - áll az új Munka törvénykönyvében.- Morálisan még nem készült föl a társadalom erre a szabályo­zásra - válaszolt megkeresésünk­re Gaál József, a szolnoki Dreher ét­terem egyik tulajdonosa.—A mun­káltatók saját alkalmazottaikkal kerülnének konfliktusba, ha nem engedélyeznék számukra a hála­pénz elfogadását A továbbiakban sem fogom megtiltani a nálam dol­gozóknak, hogy elfogadják a bor­ravalót Amíg a szolgáltatásunkat nem tudjuk megfelelő áron érté­kesíteni, és nem tudunk megfele­lő béreket adni az alkalmazotta­inknak, a pincérektől sem várhat­juk el, hogy nemet mondja­Megfelelő em­beri hozzáállás­ra is szükség lenne, mondta Gaál József, a szolnoki Dre­her étterem tu­lajdonosa Mennyit szokás fizetni? Szolgáltatás Borravaló Vendéglátóhely Hivatalos ár 10-15 százaléka Taxi 10-100 forint Kozmetikus Vendégtől függ Fodrász Fölfelé kerekítenek Pizzafutár 20-50 forint Forrás: Uj Néplap-gyűjtés nak a 100-200 forintos borravaló­ra. Minden elismerésem azonban azé a nővéré, aki a jelenlegi fizeté­se ellenére sem fogadott el hála­pénzt egy idős betegtől, mondván: kell az a pénz majd neki gyógyszer­re. Ahhoz, hogy morálisan elérjék az emberek ezt a szintet, megfele­lő emberi hozzáállás és persze fize­tés kell. Amíg nincsenek megfele­lő bérek, nem várhatjuk el, hogy megszűnjön a borravaló intézmé­nye—tette hozzá. Egy karcagi melegétkeztetéssel foglalkozó cég tulajdonosa sem fog­ja megtiltani alkalmazottainak a borravaló elfogadását Elmondása szerint nem is nagy összegekről, alig napi párszáz forintról van szó.- Érezhetően megcsappant a for­galmunk, a vevők többsége tíz-húsz forintokat is visszakér - számolt be.- Másrészt nem tudom elképzelni, hogyan tudnám én ellenőrizni a gyakorlatban: elfogadtak az alkal­mazottak borravalót vagy sem. Ha megtiltanám nekik, úgyis megta­lálnák a módot, hogy kiegészítsék valahogy a keresetüket ■ B. B. Fizetésemelés nélkül marad a pluszpénz- teuesen egyértelmű: az idé­zett jogszabály szerint a jogal­kotó a hálapénzrendszer meg szüntetésére törekszik - mond­ta dr. Bene Ildikó, a megyei He tényi Géza Kórház és Rendelő- intézet főigazgatója. -Ezt fon­tosnak tartjuk, de véleményünk szerint, amíg a jövőkép, az élet- pályamodell és az ehhez kap­csolódó bérrendezés nem törté nik meg, addig a jogszabályi le hetőségek adta keretek között a hálapénzzel számolni kell - tet­te hozzá- rendkívül friss dologról van szó, egyelőre még nem alakítot­tuk ki véleményünket ezzel kap­csolatban - mondta dr. Bálint Péter, a jászberényi Szent Erzsé bet Kórház igazgatója. Annyit hozzátett, számos érv van pró és kontra a paraszolvencia mellett és ellen. Több tízmilliós értéket csaltak ki régi iratokkal Folytatás az 1. oldalról Az adatgyűjtés során az egyik elkö­vetőről kiderült, hogy már többször volt büntetve; hasonló módszerrel 110 millió forint kárt okozott A békéscsabai kapitányság egy építési anyagokat gyártó és forgal­mazó helyi vállalkozás bejelentése alapján indított nyomozást. Albert István elmondta: az eddigi adatok szerint a csalók az ország más te­rületein is több cég képviselőjét té­vesztették meg, így jutottak 5 mil­liót érő munkagéphez, 700 ezer fo­rintot érő garázskapuhoz, 1,1 millió értékű műanyag csónakhoz motor­ral és halradarral. Ugyancsak csa­lással szereztek 1,4 millió forint ér­tékben fűnyíró traktort, 5 milliós szerszámkészletet és egyéb, kisebb értékű tárgyakat A rendőrök a kicsalt tárgyakat szinte hiánytalanul lefoglalták, és visszaadták a sértetteknek. Az elkö­vetők egy már megszűnt cég nevé­ben, hamis banki bizonylatokkal követték el a csalásokat - tette hoz­zá a sajtószóvivő. ■ Az üldözöttekre is emlékeztek az aratónapon A jászapáti gazdakör hagyomá­nyosan Péter-Pál környékén tart­ja aratónapját, mely nap az ara­tás kezdőnapja volt hajdan. Az István major mellett bő gatyás aratópár által rakott kereszteket szentelt meg Kladiva Imre atya a Borbás gabonatáblán, majd a rekkenő hőség elől fedél alá hú­zódva folytatódott a program, ahol Kiss János gazdaköri elnök üdvözölte a szépszámú vendég­sereget - többek közt a jászsági gazdakörök küldötteit. Megem­lékezett az újonnan, a Parlament által a kuláküldözések emlék­napjává avatott Péter-Pál napról, hiszen a fiatalabbak már nem is tudják, hogy a Rákosi-diktatúra alatt szovjet mintára kulákoknak nevezték és üldözték a nagyobb földterülettel rendelkező gazdá­kat. A vendéglátó Borbás Zsolt gazda saját eredményeikről be­szélt, majd a helyi diák fúvósze­nekar zenéje mellett hosszas esz­mecsere következett terített asz­taloknál, melyen részt vett Pócs János országgyűlési képviselő, a város polgármestere is. ■ Átvették a diplomájukat. A Szolnoki Főiskola szombaton ren­dezte diplomaátadóját. A zömében levelező és távoktatás tagozatos hallgatók mellett számos nappali tagozatos végzős vette át diplomáját a főiskola rektorától. A képgalériát keresse a SZOUON.hll hírportálon! Birkát főztek. Több ezer látogató volt szombaton a 14. karcagi birkafőző fesztiválon, ahol 275 lábasban főztek birkát a versenyzők, baráti társaságok. Fesztiváloztak. Jászapátin vasárnap immár második alkalom­mal rendezték meg a Babfesztivált, ahol finomabbnál finomabb bab­gulyást készítettek a csapatok. A fesztiválon helyi művészek, előadó­csoportok mutatták be tudásukat és szórakoztatták a közönséget. Idén Martfűn találkoztak a tiszazugi ifjak Folytatás az 1. oldalról Második helyen végzett a cibakhá- ziak csapata, a harmadik helyet pe­dig a szelevényiek érdemelték ki, a házigazda Martfű a negyedik lett Természetesen most sem a he­lyezések, hanem az együtt töltött idő sok élménye az, ami miatt im­máron tíz éve nem szakad meg a kistérség fiataljait szórakoztató program hagyománya. Mint az a város honlapján is olvasható, Nyá­ri Lajos, a program egyik szerve­zője azt ígérte, hogy jövőre is Martfűn lesz a tiszazugi vetélke­dő, szem előtt tartva a legfonto­sabbat, a környékbeli települések fiatal közösségeinek összeková­csolását. - A cél, hogy együtt le­gyünk! - emelte ki. ■ R. Á. I l I / 4 \

Next

/
Thumbnails
Contents