Új Néplap, 2012. június (23. évfolyam, 127-152. szám)

2012-06-23 / 146. szám

\ 2012. JÚNIUS 23., SZOMBAT SZOLGÁLTATÁS Érmekre gyúr a csabai lány FiTNEszNem csak izmaival, formás alakjával is hódít A huszonegy éves békéscsabai lány, Kiss Virág a testépítők között - ahol nemcsak izmos­nak, de csinosnak is kell lenni — hazai és nemzetközi viadalo­kon is szinte csak aranyérmet zsebelt be az utóbbi hetekben. Pedig még csak ez az első olyan szezon, mikor a hobbi­ból kilépve, versenyzésre is vállalkozott. — Gyermekkorom óta folya­matosan sportolok: versenysze­rűen atletizáltam a békéscsabai atlétikai klubban. Onnan csábí­tottak át a tornaklubba, ahol fit- nesszel folytattam. Tetszett, mert a modern táncból is ismert elemeket kellett beépítenem a gyakorlatokba. Egy sérülés azon­ban visszavetett, elmaradtak a gyakorlatok, csak a testépítés része maradt meg a sportnak — kezdte Kiss Virág. A huszonegy esz­tendős békéscsabai lány - akkori nevén - a Rózsa Ferenc Gimnáziumban végzett, utána ahogy a fővárosba, a Páz­mány Péter Katolikus Egyetem­re került, felkereste példaképét, Németh Dorottyát. Megkezdő­dött a munka keményebb ré­sze. Elmondta, hogy a WBPF szövetségnél regisztrált ver­senyző, a Model Physique kategóriában, Magyarorszá­gon ismertebb néven Fitness Modell kategóriában indul.- A versenytől és a verseny­zők létszámától függ, hogy a kategória hány részre oszlik még később — ecsetelte a rész­leteket. Kiss Virág - 160 centiméte­res magasságával - az úgyneve­zett -160 centiméterben, tehát a 160 centiméternél alacsonyab­bak között versenyez. —Azért jobb, hogy a kategórián belül is további kategóriákat hoz­nak létre, mert egy alacsonyabb lány más arányokban izmos és formás, mint egy magasabb. Ha pedig a kettő egymás mellett áll, akkor nagyon nehezen összeha­sonlítható. A zsűri a harmóniát értékeli, hogy miként áll a ruha, a cipő és smink is a lányokon, fi­gyeli az összhatást, a kisugárzást Ugyan semmi köze a szépség- versenyekhez, de tényleg a szép lá­nyokat keresik. He­ti háromszor súly- zós edzéseket vé­gez, gépekkel és kisebb kézi súlyokkal, heti két alka­lommal pe­dig kardio- tréninge- ken vesz részt, amiben még az is benne van, hogy kint fiit a Margitszigeten. Bearanyozta idényét, itthon és külföldön egyaránt Kiss virág még csak idén kóstolt bele a: igazi verseny­zésbe, de máris számos si­kert ért el, nívós hazai és nemzetközi viadalokon, a 160 centiméter alattiak kö­zött. Első megméretésén, az Ausztria Kupán, a Junior Model Physique kategóriá­ban rögtön első helyezést ért el. Utána pedig a ma­gyar bajnokságon, ahol a WBPF Európa-bajnokságára lehetett jegyet váltani, a fel­nőttek és a huszonegy éven aluliak között is aranyér­mes lett. Erre a temesvári kontinensviadalon még egy kalappal rá is tett, ott is mindent vitt, csakúgy, mint két hete, a WBPF világkupa­versenyén. — Egybeesett a verseny- és a vizsgaidőszak, nehéz volt úgy koncentrálni a tanulásra, hogy közben nem nagyon ehettem - folytatta. Kiss Virágot azonban szinte minden gratuláció meg­illeti, ugyanis nemcsak a zsűri, de a vizsgabizottságok előtt is mindenben megfelelt, sikerrel vette az akadályokat. Jogász­nak tanul, a szakmában szeret­ne később ténykedni, de minél többet versenyezne is, elvégre csak most csöppent bele a fel­nőtt kategóriába. ■ A hirdetések szövegét minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal INGATLAN SZÁN DASZÖLŐSÖN eladó egy 83 m2-es, 3 szo­bás, felújított lakás, garázzsal. Érd.: 70/7757- 437.---------------------------------------------------------------------------------*436872* SZANDASZŐLÖS, Bródy S. u. 13, 1216 m2-es, közművesített telek kis parasztházzal telek­áron eladó. 06-70/578-0717.---------------------------------------------------------------------------------*439296* RENDKÍVÜL jó beosztású, több hálószobás, nagy nappalis kertes ház, Szolnokon, Művész­telep mellett eladó. Több generációnak és te­lephelynek is alkalmas. T.: 20/9412-007.----------------------------------------------------------------------------------439512­ÚJ társasházat épít a Láng! Kft Szolnok, Ma­dách út 25. szám alatt, 61, 72, 78 m2-es laká­sok eladók. Érdeklődni: 56/513-680 és 30/2181-048.----------------------------------------------------------------------------------439688­a KARCAGON jó állapotú, 3 szobás, I. emele­ti lakás eladó. Tel.: 06-70/321-9665.---------------------------------------------------------------------------------•440014* a SZOLNOKON, Ceglédi utcában, 4 szobás előkertes, társasházi lakás beköltözhetően e adó. Érd.: 20/429-7470.---------------------------------------------------------------------------------* 43984Í SZ0LN0K-SZANDASZŐLŐSÖN 145 m2-es csa ládi ház eladó. I.ár: 19.4 M Ft. Érd.: + 36 20/224-0430.---------------------------------------------------------------------------------* 439925 SZOLNOK, Béke út 47. alatt 70 m2-es, 2 szó bás családi ház központi fűtéssel, lakható me léképülettel, fúrott kúttal, beköltözhetően e adó. I.ár: 7 M Ft. 20/521-4676.-------------------------------—------------------------------------------439929 SZOLNOK központjában, 2 szobás, gázos, emeleti lakás eladó. Irányár: 6,9 M Ft. Tel 20/373-2473.----------------------------------------------------------------------------------439985 « KARCAGON ipari ingatlan, családi házzal e adó. Tel.: 06-70/321-9665.----------------------------------------------------------------------------------440014 SZOLNOKON a Sarló úton, 4 szobás, társashá zi lakóingatlan eladó. Gáz-cirkofütéses, szige telt, redőnyös. Tel.: 06-20/455-0472.---------------------------------------------------------------------------------*440046 8 BEREKFÜRDŐN 72 m2-es és Tiszafüreden 84 m2-es nyaraló eladó. Tel.: 06-70/321-9665.--------------------------------------------------------------------------440014­BEREKFÜRDŐN újszerű állapotú, hétvégi ház­nak is kiválóan alkalmas családi ház csendes, nyugodt környezetben eladó. Irányár: 13,6 M Ft Érdeklődni: 06-30/257-0341.----------------------------------------------------------------------------------440028­a KUNHEGYESEN, kocka típusház, 2,5 szoba, összkomfort, gázfűtés + beépített cserépkály­ha, 2300 m2 telken, nagyon olcsón eladó. Érd.: 06-70/323-0929.-------------------------------------------------------------------------440070­LAKÁSCSERE 8AB0NYI, tetőteres családi házat szolnoki lakás­ra cserélnék értékegyeztetéssel. 20/399-7500.----------------------—------------------------------------------------------439876­ÁLLÁST KÍNÁL SZOLNOKI fémipari cég felvételre keres nyomás alá hegeszteni tudó, minősített hegesztőt. Je­lentkezni lehet az 56/525-102 telefonszámon.-------------------------------—------------i--------------------------------*439842* A KITE Zrt. Közép-Magyarországi Régiója gazdálkodási gyakornok, agronómia! gyakornok és műszaki gyakornok munkakörökbe keres pályakezdő vagy 1-2 éves munkatapasztalattal rendelkező fiatalokat Jász-Nagykun, Heves, Pest és Nógrád megyébe. Feladata:- megismerni a társaság felépítését, működését és tevékenységét- szakmai alapok elsajátítása, gyakorlati tapasztalatok megszerzése. Követelmények:- felsőfokú végzettség- felhasználó szintű PC ismeret (Word, Excel)- „B” kategóriás jogosítvány- kiváló tárgyalási és konfliktuskezelési képesség- terhelhetőség, jó együttműködési képesség- megbízhatóság, pontosság- mobilitás. Előnyt jelent:- mezőgazdasági területen szerzett tapasztalat- értékesítési ismeretek. Amit nyújtunk:- versenyképesjövedelem- stabil, országos hírű cégnél szakmai fejlődési lehetőség és karrierépítés. Jelentkezés: amennyiben állásajánlatunk felkeltette érdeklődését a www.kite.hu/karrier internetes felületen, a megfelelő állásajánlat kiválasztását követően töltheti fel jelentkezését, 2012. június 30-ig. Az önéletrajzában kérjük tüntesse fel s a referenciáit is. p (Folytatás a 14. oldalon.) MŰSORAJÁNLÓ Szombat SZOLNOK TV 6.00 Aktuális; 6.20Téma; 6.30 Programkala­uz; 7.00 Aktuális; 7.20 Téma; 7.30 Fórum; 8.00 Aktuális; 8.20Téma; 8.30 Programkala­uz; 9.00 Elixir; 9.30 Mérleg; 10.00 Magyaror- szág-Románia - Olimpiai felkészülés - vízi- tebda-mérkőzés közvetítése felvételről; 11.30 Örökségünk: 12.00 Aktuális; 12.20 Téma: 12.30 Programkalauz; 13.00 Aranykosár; 14.00 Aktuális; 14.20 Téma; 14.30 Sajtóasz­tal; 15.00 Halak, vizek - horgászmagazin: 15.30 Csillagszem; 16.00 Kincskereső; 16.30 liturgia; 17.00 HTV - Szentföldi Szent Helyek Üzenete; 17.30 Örökségünk; 18.00 Babanap­ló; 18.30 Mese percek; 19.00 Étkek és emlé­kek; 19.30 Aranykosár - kívánságműsor; 20.30 HTV - Hírháló; 21.00 HTV - Slágermix Attilával; 22.00 HTV - Bencze-show; 22.30 HTV - Édes otthon; 23.00 Képújság szolnoktv@szolnoldy.hu 90.4 RÁDIÓ 1 0.00-10.00 Csak igazi mai sláger; 10.00- 11.00 Rádió 1T0P10; 11.00-14.00 Csakiga- zi mai sláger; 14.00-16.00 Rádió 1 TOP 50; 16.00-17.00 Cooky üve Mix; 17.00-20.00 Cooky-show; 20.00-21.00 Disco’s Hit TOP 40 Bárány Attilával; 21.00-24.00 Saturday night’s HIT—Bárány Attila és lauAir. www.radiol.hu AKTÍV RÁDIÓ 00.00 Kedvencek úgy, ahogy csak mi tudjuk; 7.00 Aktív weekend - Kedvencek pihenés­hez; 12.00 Kívánságműsor; 15.00 Media Markt toplista - A vásáriók kedvencei; 16.00 Aktív weekend - Kedvencek pihenéshez; 18.00 Club 30 - Szombat esti warm up lm- house-szal; 20.00-24.00 Party cafe - Klub­kedvencek és a legjobb dance-dalok. aktn@aktMadio.hu AMADEUS RÁDIÓ 102.4 0.00-tól 24 óláig nonstop zenés műsor. Ben­ne 6.00 Reggeli Juice: benne zene, szórako­zás, hírek, programajánló, időjárás-jelentés, gazdasági hírek, lapszemle, beszélgetés, mű­sorajánló, magazinműsor, zene, és 10.00 Gasztronómiai magazin, 12.00 Élő szórakozta­tó zenés műsor, 16,00 Sztárportré, 17.00 Tur­mix 1., utána interaktív ezoterikus magazin, 20.00 Retro zene, 21.00 Sztárportré, 22.00 RetroBár - zenei magazin, 23.00 Rockzene, majd nonstop zene holnap 10 óráig. amadeusradio@amadeusradlo.hu Vasárnap SZOLNOK TV 6.00 Aktuális; 6.20 Téma; 6.30 Szolnoksport; 7.00 Aktuális; 7.20 Téma; 7.30 Mérleg; 8.00 Aktuális; 8.20 Téma; 8.25 Mesepercek; 8.30 Örökségünk; 10.00 Aktuális: 0.20Téma; 10.30 Elixir; 11.00 Aktuális; lí.20Téma; 11.30 Litur­gia; 12.00 Aktuális; 12.20Téma; 12.30 Arany­kosár; 13.30 Különóra; 14.00 Aktuális; 14.20 Téma; 14.30 Étkek és emlékek; 15.00 Múzeu­mi szabadegyetem; 16.00 Válogatás a Szolnok Televízió archívumából - Kincskereső 8. rész; 16.30 Fórum; 17.00 HTV - Bencze-show; 17.30 Halak, vizek; 18.00 Aranykosár; 19.00 Aktuális heti visszatekintő; 19.20Téma; 19.30 Liturgia; 20.00 Aktuális heti visszatekintő; 20.20 Téma; 20.35 HTV - Hírháló; 21.00 HTV - A gyanú - amerikai thriller; 23.00 Képújság. szolnoktv@szolnoktv.hu 90.4 RÁDIÓ 1 00.00-10.00 Csak igazi mai sláger; 10.00- 11.00 Rádió 1TOP10; 11.00-12.00 Csakiga- zi mai sláger; 12.00-14.00 Déli élő kívánság- műsor; 14.00-20.00 Csak igazi mai sláger megy; 20.00-21.00 Disco’s Hit TOP 40 Bá­rány Attilával; 21.00-24.00 Disco’s Hit- Bá­rány Attila és Muzzaik (Soneec és Dannyl). www.radlol.hu AKTÍV RÁDIÓ 00.00 Álomzóna: zenés éjszakai műsor 5.00 Hungáriádé: magyar zenei válogatás; 6.00 Aktív reggeli: vasárnap reggeli ébresztő; 8.00 AktívTop 20: AktfvTop: zenei műsor; 11.00: Aktív ajánló: a legújabb zenék ajánló műsora; 12.00 InterAktiv: SMS- ésélő telefonos kívánságműsor; 15.00 Ak­tív horoszkóp; 16.00 Aktív Triumvirátus: vasár­nap délutáni őmlet; 17.00 InterAktiv: SMS-és élő telefonos kívánságműsor; 19.00 Aktiv weekend: válogatás a hétzenéiből; 22.00Aktív Night Éjsza­kai zenei válogatás. aktn@akdviadio.hu AMADEUS RÁDIÓ 102.4 0.00-tól 24 óráig nonstop zenés műsor. Ben­ne 6.00 Reggeli Juice: benne zene, szórako­zás, hírek, programajánló, időjárás-jelentés, gazdasági hírek, lapszemle, beszélgetés, mű­sorajánló, magazinműsor, zene, és 10.00 Élet­módmagazin, 12.00 Élő szórakoztató zenés műsor, 16.00 Retro zene, 17.00 Turmix 2., 18.00 Gasztronómiai magazin, 20.00 Blues- zene, 21.00 Dzsessz-zene, 22.00 Alternatív ze­nei magazin, majd nonstop zene hétfő reggel 6- ig. amadeusradio@amadeusradio.hu A műsorváltozás jogát minden adó fenntartja! MIT, HOL, MIKOR? — PROGRAMAJÁNLÓ MOZI SZOMBAT Mai műsor: Szolnok. Cinema City: Hó­fehér és a vadász (12) 12.00,20.30. Kalózok — A kétballábas banda (6) 3D 10.15. Madagaszkár (6) 3D 10.00. 12.00.14.00.16.00.18.00, 20.15,22.15. Men in Black — Sötét zsaruk 3. (16) 3D 16.15. Mindörökké rock (16) 10.40,13.00,15.20, 17.40, 20.00,22.20. Prometheus (16) 3D 11.15,14.30,17.00,19.30, 22.00, Várandósok — Az a bizonyos kilenc hónap (16) 13.45,18.15. TÍSZApAFTT mozi: A tetem: Élek és sze­retek (16) pART szélen Specális Művé­szeti Fesztivál 18.00, Életrevalók (12) pART szélen Speciális Művészeti Feszti­vál 20.00. B tetem: Csizmás, a kandúr (12) 16.15, Keleti nyugalom — Marigold Hotel (12) 1815, The Artist—A néma­filmes (12) 20.15. E terem: Az ajtó (12) 18.00, Hasta la Vista (12) 20.00. VASÁRNAP Mai műsor: Szolnok. Cinema City: Hófehér és a vadász (12) 12.00, 20.30. Kalózok - A kétballábas banda (6) 3D 10.15. Madagaszkár (6) 3D 10.00,12.00,14.00,16.00, 18.00, 20.15. Men in Black — Sötét zsaruk 3. (16) 3D 16.15. Mindörök­ké rock (16) 10.40,13.00,15.20, 17.40, 20.00. Prometheus (16) 3D 11.15.14.30.17.00. 19.30. Váran­dósok — Az a bizonyos kilenc hónap (16) 13.45,18.15. TISZApART mozi: A terem: Hasta la Vista (12) pART szélen Speciális Mű­vészeti Fesztivál 18.00, Élek és szere­tek (16) pART szélen Speciális Művé­szeti Fesztivál 20.00. B terem: Csiz­más, a kandúr (12) 16.15, Keleti nyu­galom — Marigold Hotel (12) 18.15, The Artist - A némafilmes (12) 20.15. E terem: Életrevalók (12) 18.00, Keze­ket fel srácok! (12) 20.00. BEMUTATÓ Szolnok. Nyilvános bemutatóval egybekötött kutyakiképzésére vár­ják az érdeklődőket ma 16 és 17 óra 30 perc között a Rózsaparkban. A bemutató során felhívják a nézők figyelmét a közterületen sétáló és otthon kedvtelésből tartott kutyák szocializált viselkedésére. PROGRAM Nagykörű. Szent Iván-éji tűzszertar- tás lesz a szabad strandon holnap 19 és 23 óra között. E mellett sze­mélyhajó közlekedik a túlpartra igény szerint 22 és 23 óra között. Szandaszőlős. Ma rendezik a szan- dai nyár programot a Lengyel Antal téren. Az érdeklődők láthatják a gyermek- és ifjúsági csoportok tánc­fellépését, operettműsort Csengeri Gáborral, a Kavics zenekar koncert­jét, hastáncbemutatót, utcabált a Blue Sky zenekarral. Egész nap lesznek ügyességi játékok, ugráló­vár, arcfestés, kézműveskedés. CSALÁDI NAP Szolnok. Kátay-Alcsi családi napot rendeznek ma 10 órától a Verseghy úttól a Tisza-gát irányába. A rendez­vény Kátay Endre emléktáblájának koszorúzásával kezdődik, majd kira­kodóvásár, főzőverseny, sportprog­ramok, koncertek lesznek. * "k ★ Az Új Néplapban szereplő progra­mok, műsorok, ügyeletek adatai­ban időközben történt esetleges változásokért sem anyagi, sem jogi felelősséget nem vállalunk. SZ0U0N.hu További programok olvashatók a SZ0U0N.hu hírportálon. Hét végi állatorvosi és gyógyszertári ügyelet A Jász-Naj^kun-Szolnok Megyei Kormány- hivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állat­egészségügyi Igazgatósága (Szolnok) tájé­koztatása szerint e hét végén az alábbi ál­latorvosok látják el az ügyeleti szolgálatot: Szolnoki kerület: Besenyszög, Csata­szög, Hunyadfalva, Kötelek, Nagykörű, Tiszasüly: dr. Sass Zoltán, Kőtelek, Kos­suth út 3. T.: 30/719-13-81 Szolnok, Ti- szajenő, Tiszavárkony, Tószeg, Vezseny, Kengyel, Martfű, Rákóczifalva, Rákócziúj- falu, Szajol, Tiszatenyő, Szászberek, Új- szász, Zagyvarékas: dr. Cseh Gábor, Új­szász, Erkel F. út 38. T: 30/207-86-22. Jászberényi kerület Jászágó, Jászárok- szállás, Jászberény, Jászdózsa, Jászfelső- szentgyörgy, Jászfényszaru, Jászjákóhal- ma, Pusztamonostor: dr. Kertész Ottó, Jászberény, Határ út 18. T.: 57/412-718, 70/317-95-50 Alattyán, Jánoshida, Jász- alsószentgyörgy, Jászboldogháza, Jászte­lek, Jászapáti, Jászivány, Jászkisér, Jász- szentandrás, Jászladány: dr. Gyurcsik G. László, Jászapáti, Róka út 24. T.: 57/442-023, 30/683-92-06. Kunszentmártoni kerület Cibakháza, Nagyrév, Tiszaföldvár, Tiszainoka, Tisza- kürt: dr. Viszkok Márta, Mesterszállás, Szabadság út 1/a. T: 70/388-71-74 Csépa, Cserkeszőlő, Kungyalu, Kun- szentmárton, Mesterszállás, Mezőnek, Öcsöd, Szelevény, Tiszasas: dr. Viszkok Márta, Mesterszállás, Szabadság út 1/a- T.: 70/388-71-74. Karcagi kerület Karcag, Berekfürdő: dr. Temesváry Tamás, Karcag, Széchenyi sgt 38. T: 30/537-57-58 Kunmadaras: dr. Sinka Nándor, Kunmadaras, Karcagi út 21/a. T: 59/327-830,30/925-86-53 Abádszalók, Nagyiván, Tiszabura, Tisza- derzs, Tiszafüred, Tisza©renda, Tiszaigar, Tiszaörs, Tiszaroff, Tiszaszentimre, Tisza- szőlős, Tomajmonostora, Újszent&örgy: dr. Gyöngy Ferenc, Tiszafüred, Szivárvány út 3.1:59/354-242,30/958-20-25 Kunhe­gyes: dr. Laky Zsolt, Kunhegyes, Toldi M. út 2.1:59/326-213,30/218-98-35. Mezőtúri kerület Törökszentmiklós, Ti- szapüspöki: dr. Horváth István, Török­szentmiklós, Széchenyi út 15. T.: 56/394-112 Kisújszállás, Kenderes, Fegyvernek, Kuncsorba, Örményes, Ti- szabő: dr. Tóth István, Kisújszállás, Sza­badság út 5. T.: 30/935-39-24 Mezőtúr, Kétpó, Túrkeve: dr. Bodó Péter, Túrkeve, József Attila út 16. T: 20/975-10-73. Készenléti, járványügyi üj^eletes: dr. Te­mesváry Tamás, Karcag, Széchenyi sgt. 38.1:30/434-77-35. GYÓGYSZERTÁRAK Az Országos Tiszti Főorvosi Hivatal me­gyei főgyógyszerésze tájékoztatása sze­rint Szolnokon a gyógyszertári ügyelet hétköznap a legtovább nyitva tartó gyógy­szertárak (Nova Gyógyszertár Szolnok Pláza — Ady E. út 28/A., Áfium — Tesco, Téglagyári út 30., Pelikán Patika — Ady E. u. 15., Levendula (Széchenyi krt. 6/A 2- 4.) zárásakor, 20 órakor kezdődik. Szom­baton 20 óráig tart nyitva a Nova Gyógy­szertár Szolnok Pláza és az Áfium. Szombatonként részlegesen nyitva tart: Agora (Ságvári krt. 23.), Korona (Dózsa Gy. út 26-28.), Kossuth (Kossuth tér 7- 8.), Fehér kereszt (Baross u. 5.), Magisz­ter (Széchenyi krt. 121.), Széchenyi (Szé­chenyi krt 129.), Pelikán (Ady E. u. 15.), Pingvin (Jászkúrt u. 1.), Szanda (Krúdy Gy. u. 108.), Szent Orbán (Munkácsy u. 15.) és a Calendula (Mátyás kir. u. 29.) gyógyszertár. Vasárnap 18 óráig tart nyitva a Nova és 19 óráig az Áfium és a Mosoly (Cora áru­házban) gyógyszertár. Ünnepnapon a gyógyszertárak zárva vannak, az ügyeletes gyógyszertár reggel 8 órától másnap reggel 8-ig biztosítja a lakosság sürgős gyógyszerellátását. E hét végén Szolnokon szombaton 20 órától a Fehér Kereszt (Baross út 5.), va­sárnap 19 órától a Szent Orbán (Mun­kácsy út 15.), gyógyszertár az ügyeletes. Vidéken: Jászapáti: szombaton a Megvál­tó, vasárnap az István Király, Jászárok- szállás: vasárnap az Agora, Jászberény: szombaton a Kígyó, vasárnap a Kossuth, Karcag: vasárnap a Berek, Kisújszállás: szombaton és vasárnap a Gólya, Kun- szentmárton: szombaton és vasárnap a Kossuth, Tiszaföldvár: vasárnap a Kígyó, Törökszentmiklós: szombaton és vasár­nap a Fehér Kereszt, Túrkeve: vasárnap a F’aprika az ügyeletes gyógyszertár. Állatgyógyszertár: Szolnok, Arany J. u. 14/a. Tel./fax: 515-172. Szombaton: 9.00-12.00). TEMETKEZÉS Pietas Temetkezés. Szolnok, Temető u. 10. Telefon: 06/20/4744930, 06/20/4744929.

Next

/
Thumbnails
Contents