Új Néplap, 2012. június (23. évfolyam, 127-152. szám)

2012-06-20 / 143. szám

2012. JÚNIUS 20., SZERDA TŰKOR 13 SZOLGALTATAS Miről árulkodnak a régi pigmentek? vizsgálat A szakértők komoly adatbázissal is rendelkeznek, így deríthetik ki a képek eredetét Nemcsak az alkotókat, az adott kort is jól kell is­mernie annak a szakértő­nek, aki napokban a He­ves megyei rendőrök által lefoglalt festmények ere­detiségét vizsgálja. Pócsik Attila A Heves Megyei Rendőr-főkapi­tányság épületéből a fővárosba szállítják az egyenruhások által pénteken lefoglalt képeket. Mint arról a lap beszámolt: június 15- én Heves megyei bűnügyi szak­emberek, valamint a Nemzeti Nyomozó Iroda taktikai osztá­lyának munkatársai egy XII. ke­rületi, Táltos utcai szakértői iro­dában egy Gustav Klimt- és egy Picasso-szignóval ellátott fest­ményt foglaltak le. A szálak ez­után Szegedre vezettek, ahol egy házkutatás során további négy festményt találtak a rendőrök. Ezek közül kettőn Gulácsy Lajos aláírása, az egyiken Derain szig­nója, míg egy tájképen az „Adolf Hitler 1914” felirat is szerepelt. A tárgyak eredete nem tisztázott, igazságügyi szakértő vizsgálja majd azokat. Zsolnay László művészettör­ténész a lap kérdésére elmond­ta: az az általános gyakorlat, hogy a nagy pesti aukciós há­zakhoz irányítják az alkotáso­kat, ahol megbízott művészet- történészek szakvélemény alapján próbálják az azonosí­tást elvégezni.- Az alapos megfigyelés, és a szakmai gyakorlat leleplezik a megtévesztésre készített hamis Ha kiderül, hogy a festmények eredetiek, akkor orgazdaság, ha hamisak a képek, abban az esetben csalás miatt indít eljárást a rendőrség festményeket — mondja a szak­ember. — A restaurátori tapasz­talat jó eséllyel ki tudja szűrni a hamisítás sok módszerét. A munka felelősségteljes, s min­dig az adott kort rendkívül is­merő szakembert kérnek fel a bírálatra. Rendelkezésükre áll egy több tízezer kötetből álló könyvtár, az összes elérhető in­ternetes adatbázis, s legalább százezres nagyságrendű fotótár (kiállításokról, magángyűjte­ményekről, műkereskedelem­ben megfordult tárgyakról) — az ilyen műtárgyak élete ugyanis követhető. Például a most meg­talált, Hitler-szignóval ellátott festménynél is meg kell nézni egyebek mellett az akkori fotó­kat, nyilvántartásokat is. A mű­vészettörténész elsősorban stí­luskritikai szempontokat vesz figyelembe, emellett persze lé­teznek - bár nagyon költsége­sek — műszeres vizsgálatok. Elemzik a pigmenteket, a vász­nakat és a vakkereteket is. Ma már szintetikusan előállított festékeket használnak, ame­lyek műanyagot tartalmaznak, nyilvánvaló, hogy egy 1800-as évekbeli alkotásnál erről szó sem lehetett — mondta. A művésztörténész hangsú­lyozta: természetesen az ügy et­től sokkal szerteágazóbb. Ha valóban eredetiek a képek, ak­kor bizonyára gyűjteményből lopták el azokat, s a tulajdonos — ha „tiszta ember” — jelentkez­ni is fog értük, persze kérdés, hogy kik és kinek lopták el azo­kat, hiszen ilyen festményeket rendszerint „rendelésre” lovasí- tanak meg. Ha azonban az alko­tások hamisítványok, a rend­őrök bizonyára újabb nyomo­zásba kezdenek, hogy ki és mi­ért hamisította azokat. A szak­ember is megerősítette: egyelő­re még csak az út elején járnak. Loptak már el nagy értékű festményeket- jász-nagykun-Szo/tío/c me­gyében az elmúlt években két jelentősebb műkincslopás tör­tént — mondta el lapunk kér­désére Pásztorné Kovács Ág­nes, a Jász-NagykunSzolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. Az egyik eset még 2009 októberében tör­tént, amikor ismeretlenek az egyik szolnoki régiségkereske­désbe hatoltak be. Onnan különböző zsűrizett festményeket és egy bronz­szobrot vittek magukkal. A lopással okozott kár megha­ladta a nyolcmillió forintot. A nyomozás nem járt ered­ménnyel, sem az ellopott tár­gyak, sem az elkövetők nem kerültek elő - jegyzete meg a szóvivő. Legutóbb a Szolnoki Művész­telepről tűnt el ismeretlen kö­rülmények között egy kismé­retű, tizenkét centiméter ma­gas szobor. A tolvajt itt sem sikerült előkeríteni. A szóvivő kifejtette, a kulturális javak lopása az említett példák el­lenére nem jellemzőek a me­gyében. Az elkövetésre jellemző, hogy az ilyen jellegű bűncselekmé­nyeket igen jól szervezett cso­portok követik el, ezért az ügyek felderítése igen nehéz. Volt rá példa, hogy az ország egy másik pontján kerültek elő az eltulajdonított műkin­csek. MIT, HOL, MIKOR? — PRO GR AM A J AN LO IdéZfit! „Nem az a buta ember, aki va­lamit nem ért meg, hanem, aki meg érti ugyan, de úgy cselekszik, mintha nem értené.” (Charles Robert Richet) Ügyeletes patika Szolnok. Az Országos Tiszti Fő­orvosi Hivatal megyei főgyógy­szerésze tájékoztatása szerint ma a Kígyó Gyógyszertár (In- dóház út 23.) az ügyeletes. A Kötivízig jelentése szerint a Tisza vízállása Tiszafüred­nél 581 centiméter, duzzasz­tott, KiSköre-felsőnél 736 centiméter, duzzasztott, a vízhőfok 21,0 Celsius-fok. Kisköre-alsónál 303 centi­méter, apadó, Szolnoknál 353 centiméter, apadó, a víz 20,8 Celsius-fokos volt. A Zagyva Jászteleknél 101 cen­timéter, apadó, a Hármas- Körös Kunszentmártonnál 310 centiméter, apadó. S. 0. S.-telefon A Bizalom Telefonos Lelkise- gély-szolgálat munkatársai éj­jel-nappal ingyenesen hívhatók a 116-123-as telefonszámon. Segítsük őket! Diszpécserszolgálat hajlékta­lanoknak: a Periféria Egyesü­let nonstop hívható telefonszá­ma: 06-42/504-618. MOZI Mai műsor Szolnok Cinema City: Bosszúállók (12) 3D 13.30. Hófehér és a vadász (12) 14.30,17.00, 19.30. Madagaszkár 3. (6) 3D 14.00, 16.00. 18.00.20.00. Men in Black - Sötét zsaruk 3. (16) 3D 18.30. Pro­metheus (16) 3D 15.00,17.30, 20.00. Várandósok - Az a bizonyos kilenc hónap (16) 16.15,20.30. TISZApART mozi: A terem: Járhatat­lan út (16)18:00, Csatahajó (16) 20:00. B terem: Nannerl, Mozart nővére (12) 18:15, Krízispont (12) 20:15. E terem: Fatima — A 13. na­pon (12) 18:00, Egy őrült szerelem balladája (16) 20:00 Premierfilm. NYÁRI PROGRAM Jászfelsőszentgyörgy. Jászfelsőszent- í^örgy község önkormányzata és a Jászok Egyesülete minden érdeklő­dőt szeretettel vár a XVIII. Jász Világ- találkozóra július 6-8. között. 6-án a programok között lesz régi rádiók, fényképezőgépek és számítógépek kiállítása, Márta mamut (őskori lelet) bemutatása, a Csík zenekar koncert­je. 7-én a ha©ományőrző gyermek­programok mellett, íjász- és lovasbe­mutatókat nézhetnek meg az érdek­lődők, 21 órától pedig a Bikini együt­tes koncertjét hallhatják. 8-án kara­te-, rendőrkutyás bemutatót tekint­hetnek meg a nézők. Abádszalók. 30-án 21 órától sza­badtéri buli várja az érdeklődőket a Fantom együttessel a Fesztiválszín­padon. Az est sztárvendége, az Irigy Hónaljmirigy lesz. Július 6-án a Fesztiválszínpadon 21 órától a VII. Tisza-tavi Hastáncfesztivált rende­zik. A sztárvendég Wolf Kati lesz. Jászárokszállás. A Népi Díszítő Mű­hely tagjai minden szerdán 13 órától 16 óráig tartják foglalkozásaikat a Pe­tőfi Művelődési Házban, ahol családi­as hangulatban készülnek a jászsági és más tájegységek kézimunkái. TISZA-PARTI NYÁR Szolnok. Újra vár a Tisza-parti Nyár mindenkit. Július 7-én vásári vigasz- ság várja az érdeklődőket a Tiszai hajósok terén. Július 14-én a Tánco­ló Szolnok eseményt tekinthetik meg, ahol a sztárvendég Südi Iringó lesz. Július 21-én motorosfelvoriu- lást és motorkiállítást csodálhatnak meg a nézők. Július 28-án pedig, a „Kiugró" tehetségek estje lesz. A Ti­sza-parti Nyár minden napján lesz hintózási lehetőség. A Magyar Vöröskereszt Jász- Nagykun-Szolnok Megyei Szer­vezete és a Szolnok Területi Vér­ellátó Szolgálat megyei véradá­sai a következők: Szolnok. Munkanapokon a te­rületi vérellátóban (Hetényi Géz Kórházban) 7 és 12 óra kö­zött várják a véradókat. KENDERES. Ma a művelődési ház­ban várják véradásra a lakossá­got 8 és 13 óra között. JÁSZSZENTANDRÁS. Holnap a mű­velődési házban 14 és 17 óra kö­zött várják a véradókat. TÖRÖKSZENTMIKLÓS. Az EGYMI IV. emeletén 7 óra 30 perctől KIÁLLÍTÁS Szolnok. Andrási Mihály fafaragó népi iparművész „Fából faragott álmok” című kiállítását a Damja­nich János Múzeum időszaki kiál­lítótermében tekinthetik meg júli­us végéig. ★ ★ ★ Az Új Néplapban szereplő progra­mok, műsorok, ügyeletek adataiban időközben történt esetleges változá­sokért sem anyagi, sem jogi felelős­séget nem vállalunk. SZ0U0N.hu További programok olvashatók a 3ZOUON.hu hírportálon. 12.00 óráig lehet vért adni 22- én. Jászberény. 23-án az Országos Polgárőrnaphoz kapcsolódva, a Maci óvodában lehet vért adni 9 és 13 óra között. Karcag. 25-én a művelődési házban 10 és 15 óra között vár­ják a lakosságot véradásra. tiszaszentimre. 26-án az orvosi rendelőben 8 óra 30 perctől 11 óra 30 percig lehet vért adni. TISZADERZS. 26-án az ÖNO-ban 12 óra 30 perctől várják a la­kosságot véradásra 14 óráig. mezőtúr. Aközösségi házban 8és 13 óra között lehet vért adni 27-éa ■ SZOLNOK TV 6.00 Aktuális; 6.20 Téma; 6.30 Sajtóasztal; 7.00 Aktuális; 7.20 Téma; 7.30 Babanapló; 8.00 Aktuális; 8.20 Téma; 8.30 Megavers 4 - Első középdöntő; 10.00 65 éves a Tisza Tánc- együttes 3. rész.; 11.30 Különóra; 12.00 Ak­tuális; 12.20Téma; 12.30 Örökségünk; 13.00 Kultúrkorzó; 13.30 Elixir; 14.00 Aktuális; 14.20 Téma; 14.30 Liturgia; 15.00 Képújság; 16.00 Kincskereső; 16.30 Étkek és emlékek; 17.00 HTV - Az év praxisa a Kárpát­medencében; 1730 Elixir; 18.00 Kultúrkorzó; 18.30 Aranyidő; 19.00 Aktuális; 19.20Téma; 19.30 Fórum; 20.00 Aktuális; 20.20 Téma; 20.35 HTV - Hírháló; 21.00 HTV - Tájoló - magyar ismeretterjesztő műsor; 22.00 HTV - Dallamokon át; 23.00 Képújság. szolnoktv@szolnokN.hu 90.4 RÁDIÓI 0.00-6.00 Csak igazi mai sláger; 06.00-10.00 Kukori - Harsányi Leventével, Hudák Anitával és Hepi Endrével; 10.00-11.00 Rádió 1 TOP 10; 11.00-12.00 Csak igazi maisláger; 12.00­14.00 Déli élő kívánságműser; 14.00-16.00 Csak igazi mai sláger; 16.00-1700 Cooky Live Mix; 17.00-20.00 Cooky-show; 20.00-21.00 Disco’s Hit TOP 40 Bárány Attilával 21.00­24.00 Disco’s Hit- Bárány Attila és LauAir. www.radlol.hu AKTÍV RÁDIÓ 00.00 Kedvencek úgy, ahogy csak mi tudjuk; 5.30 Vekker - Napindító információk, kö­zlekedés, időjárás, sport és zene; 9.00 Koktél: női fortély, praktikák, programok és az Ön ked­vencei; 14.00 Délutáni csúcs- Pikáns témák, hazai sztárok, ütős dalok; 17.00 Kívánságmű­sor; 19.00 Aktív Chart show - Angol, francia, német, amerikai listák kedvencei; 20.00­24.00 Party cafe - Klubkedvencek és a legjobb dance-dalok. aktiv@aktivradio.hu AMADEUS RÁDIÓ 102.4 0.00-tól 24 óráig nonstop zenés műsor. Benne 6.00 Reggeli Juice: benne zene, szórakozás, hírek, programajánló, időjárás-jelentés, gaz­dasági hírek, lapszemle, beszélgetés, műsora­jánló, magazinműsor, zene, és 16.00 egészségügyi magazin, 20.00 dzsessz-zene; 21.00 autós magazin, majd nonstop zene reggel 6-ig. amadeusradio@amadeusradio.hu A műsorváltozás jogát minden adófenntartja! RECEPT Fagyitorta HOZZÁVALÓK A piskótához: 6 tojás, 6 ka­nál víz, pici ecet, 12 evőka­nál cukor, 12 evőkanál liszt, 1 kávéskanál sütőpor. A tortához: ízlés szerint bár­milyen fagylalt (eper, vaní­lia, csokoládé), bármilyen gyümölcs (eper, málna, ri­bizli, sárgadinnye, ana­nász), citromfű, mentalevél a díszítéshez. ELKÉSZÍTÉS A piskótánk egy sima vizes piskóta. A tojássárgáját a vízzel és a cukorral habosra keverjük. A tojásfehérjét egy csepp ecettel kemény habbá verjük. A lisztet a sütőporral a habosra kevert tojássárgá­jához keverjük, végül, a ke­mény habot hozzátesszük. Kikent tortaformába öntjük. Előmelegített sütőben 180 C fokon kb. fél órát sütjük. Mi­után kihűlt a piskótánk, ki­szedjük a tortaformából, 2 vagy 3 lapra vágjuk. A pis­kóta alsó lapjára fagyika­nállal gombócokat kanala­zunk. Ez után rátesszük a másik piskótalapot a tetejé­re. A piskóta legtetejére egy­más mellé ugyanígy kana­lazzuk a gombócfagyikat. A gombócok közti rést tejszín­habbal töltjük ki, a torta ol­dalát is bevonjuk tejszínhab­bal. ízlés szerint gyümöl­csökkel, menta- és citromfű­levelekkel díszíthetjük. ■ Véradásra várnak a hetekben is a megyében t

Next

/
Thumbnails
Contents