Új Néplap, 2012. június (23. évfolyam, 127-152. szám)

2012-06-13 / 137. szám

2012. JUNIUS 13., SZERDA 2 MEGYEI TŰKOR TTT OlvasoinK irtaK Ezúttal a szülők kapnak leckét A tanév végének nagyon sok pozitívuma van. Főleg gyer­mekkoromban gondoltam így. Hiszen a saját bőrömön érez­tem, hogy milyen jó dolog is a nyári szünet kezdete. Meg­szűntek a dolgozatokra, felelé­sekre való készülések, meg úgy általában a tanórai fegye­lem is lazult ugye valamelyest az iskola nélküli hónapokban. Az egész osztály élvezte, ami­kor egymás után írtuk fel a táblára a vakáció szó betűit, persze a végéről kezdve. Em­lékszem, a tanév utolsó napjai mennyire mások voltak már, mint az azt megelőzőek. Vala­hogy mindannyiunkat átjárt a szabadság jóleső érzése. Ma már, szülőként azt látom, hogy e téren lényegében sem­mi sem változott. Az én gyer­mekeim is hasonlóan élik meg a tanév végi napokat. Feldühö­dött, örömteli hangulatban vár­ják a vakációt. Pedig a szülők egy része nem feltétlenül örül a hosszú vakációnak. Hiszen ezalatt nekik kell a gyermekük felügyeletéről gondoskodni. Bár ez a kérdés gyakran ne­kem is feladja a leckét, én még­sem osztom a fenti aggodalma­kat. Úgy vagyok vele, hogy megoldom, hiszen ez a gyere­kek és a szülők érdeke is. Ne­kem többet ér az, hogy az egész évi hajtás, tanulás után látom egy kicsit pihenni a gyermekeimet. Hiszen azért a vakáció róluk és nem az anyu­kákról meg apukákról szól. S ezt olyankor sem árt észben tartanunk, amikor úgy érez­zük, a gyermekfelügyelet meg­szervezése feladja a leckét. N. Ildikó, Mezőtúr Várjuk Olvasóink írásait az uj- neplap@axels.hu, vagy a krisz- tina. matyus@axelspringer.hu e-mail címre. LEVÉLCÍMÜNK: ÚJ NÉPLAP SZERKESZTŐSÉGE 5001 SZOLNOK, MÉSZÁROS L. ÚT 2 A támogatáson spórolnának egészségügy A takarékosság fontos, de a szakma gyógyszerhiánytól tart A gyógyszerkassza jelen­tős csökkentését tervezi az állam, a tavalyinak mintegy felére zsugorod­hat a büdzsé. De mi lehet a következménye a válto­zásoknak? Munkatársainktól A 76 éves özvegy Molnár Gáspár- né már jó ideje nem próbálja kö­vetni, milyen gyógyszereket ír fel háziorvosa, évek óta meglévő ba­jaira. Azt meséli: egy darabig cso­dálkozott azon, hogy időről időre más-más csomagolású tablettá­kat adtak ki a patikában, de már nem bosszankodik ezen. Vakon bízik orvosában, így azokat a pi­rulákat szedi be, amiket a doktor felír számára. A gyógyszerkassza körüli évek óta tartó huzavonát nem érti, és nem is érdekli a té­ma. Neki csupán az a fontos, hogy kis nyugdíjából meg tudja venni életfontosságú gyógyszereit. A háziorvosok és a gyógysze­részek azonban napról napra szembesülnek a gyártókat érin­tő megszorításokkal és ezek kö­vetkezményeivel. Attól tartanak, az újabb kilátásba helyezett lefa­ragás egyes esetekben tényleges gyógyszerhiányhoz vezethet. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár által meghatározott gyógyszerkasszában ugyanis je­lenleg húszmilliárd forinttal ma­gasabb a túlköltés az előirány­zathoz képest. Ahhoz, hogy tar­A szolnoki Szent Miklós Gyógyszertár jelentős készle­tekkel rendelkezik, számos kisebb patika azonban már a fontos készítményeket sem képes raktáron tartani — mondja Rőczey Norbert gyógyszerész tani tudják a második Széli Kál- mán-tervben megfogalmazott to­vábbi elvárásokat - idén tízmil­liárdos, jövőre 40 milliárd forin­tos elvonás a kasszában -, hatá­sos eszköz lehet az úgynevezett spanyol modell, melynek lénye­ge, hogy a régebb óta támoga­tott, úgynevezett innovatív gyógyszerek árát csökkentik. A kormány legújabb terve akár 700 ezer súlyos és, vagy krónikus beteg gyógyszerellátá­A hazai gyakorlat még mindig az, hogy az egészségi állapotunkon főleg gyógyszerek segítségével szeretnénk javítani. A megelőzés még nem elég hangsúlyos. Csődbe mehetnek a kisebb patikák ROCZEY NORBERT, a megyei gyógyszerészkamara elnöke úgy véli, ideje lenne tudatosítani az embeivkben, hog}' az ánúltozá- sok mit is jelentenek valójában. - AZ talán mindenki számára nyilvánvaló, hogy két alapvető fajtája van a gyógyszereknek, a támogatott, illette nem támoga­tott készítmények. A támogatott gyógyszerek ára lassan tíz esz­tendeje nem emelkedett, a térí­tési díj azonban a tb-támogatá- sok mértéke miatt jelentősen változhatott - magyarázza a patikus. — Ha az ár emelkedik, akkor a gyártó és forgalmazó járjál, magát a beteget viszont tosszul érinti a változás. Ha a támogatás mértéke csökken, akkor viszont a gyártó, foigal- mazó és beteg egyaránt rosszul jár, egyedül a támogatás mérté­két meghatározó OEP-et, illetve a gyógyszerkasszát érinti ixizití- van. Mivel időről időié módo­sul, melyek a legolcsóbb készít­mények, melyeket kell ajánlani­uk a (Hitikusoknak, lassan kö­vethetetlenné válnak a változó sok. Mivel a készleten /évó' gyógyszerek értéke is folya­matosan változik, egy-egy ilyen váltás több százezer forintos veszteséget is je­lenthet, így egyre több fxt- tika jut a csőd szélére, akár néhány hónapon belül több gyógyszertár bezárhat megy énkben is. sát is veszélyeztetheti - kongat­ta meg a vészharangot az Inno­vatív Gyógyszergyártók Egyesü­letének elnöke. Leitner György adatokkal támasztotta alá: egy év alatt, csak az eddigi változá­sok következtében 188 készít­ménnyel szűkült a magyar gyógyszerkincs. Ennyi orvosság forgalmazását szüntették be itt­hon a gyártók, akik nyolcvan százalékban most úgy nyilatkoz­tak az egyesületnek: kénytele- nek lesznek további orvosságokat kivon ni a piacról, ha a kor­A készítmények árai fo­lyamatosan változnak — mutatja Polónyiné Szabó Szilvia gyógyszertári asszisztens mány újabb szigorításokat lép­tet életbe. Az egészségbiztosító illetéke­sei többször is hangsúlyozták az elmúlt időszakban: egyetlen be­teg sem marad paükaszer nél­kül, mert minden gyártásból ki­vont terméknek létezik helyet­tesítője. A Magyar Gyógyszerészi Ka­mara Országos Elnöksége la­punkhoz eljuttatott állásfoglalása szerint szerte a világban minden­hol alkalmaznak egy-egy kiadás- csökkentő eszközt a gyógyszer- kassza túlköltése ellen, nálunk azonban mindent egyszerre vet­nek be. Az egészségügy minden szektora alaposan megsínyli ezt. Ennek következménye, hogy a beteg egyre kevésbé talál gyógy­írt a bajára, a gyógyszertárak az Működő gyógyszertárak a megyében elvonások miatt mind nehezeb­ben tudják teljesíteni feladatai­kat. Ha az intézkedéseket való­ban véghez viszik, több száz gyógyszertár a mainál is még na­gyobb bajba kerülhet, a betegek pedig valóban magukra marad­hatnak. Mindez elgondolkodtató, ha tudjuk: körülbelül nyolc évvel élünk kevesebbet, mint európai társaink. A hazai gyakorlat még mindig az, hogy az egészségi állapotun­kon leginkább gyógyszerek se­gítségével szeretnénk javítani. Egy felmérés szerint a megkér­dezett betegek nyolcvan százalé­ka az orvosságokban bízik. A be­tegségek megelőzése változaüa- nul nem eléggé hangsúlyos. Az életmódváltás, a mozgás, az egészséges táplálkozás fontossá­ga általában akkor kerül közép­pontba, amikor már diagnoszti­zálták a betegséget. Alim nil 2006 2011 Közforgalmú 82 98 Riókgyógyszertár 25 26 ■ Ön mennyit költ havonta gyógyszerekre? Szavazzon honlapunkon _ ma 16 óráig: SZ0U0N.hu A szavazás eredményét a holnapi számunkban közöljük. FORRÁS: ÚN-GYÜJTÉS Tíz évet kapott a férfi a rablásokért ítélet Az elkövető cibakházi takarékszövetkezeteket szemelt ki magának jogerősen 10 év fegyházbüntetés­re ítélte B. Róbertét a Debreceni ítélőtábla jelentős értékre, felfegy­verkezve elkövetett rablás bűntett­ében. A táblabíróság egyébként enyhítette a Szolnoki Törvény­szék elsőfokú ítéletét, amely 14 évben határozta meg a szabadság- vesztés mértékét A tiszafóldvárí férfi 2010 novembere és 2011 áp­rilisa között két cibakházi taka­rékszövetkezetet rabolt ki. Mint az a jogerős határozatból kiderül, a vádlott családja Tisza- fóldváron élt, de a férfi Budapes­ten alkalmi munkákból tartotta el magát. Ám annyira kevés pén­ze volt, hogy elhatározta, bank­rablásra adja a fejét. A tényállás szerint 2010. november 29-én az egyik ismerősétől kölcsönkért személygépkocsival az egyik ci- baki takarékszövetkezethez haj­tott. Ott megvárta, amíg az épület kiürül az ügyfelektől, fejére a sze­meknél kivágott símaszkot hú­zott, elővett egy hosszú pengéjű kést, s berontott. A kirendeltség­vezetőt kirángatta a teakonyhá­ból, s követelte a bevételt. Noha a pénzintézetben tartózkodó másik alkalmazott megnyomta a pánik­gombot, ám mielőtt még a rend­őrök a helyszínre érkeztek volna, B. Róbert a hátizsákjába pakolt 5 millió 220 ezer forinttal elmene­kült, s egy szolnoki hotelben két héüg bujkált. Később egy bérla­kásban húzta meg magát. Ám egyszer csak elfogyott a ra­bolt pénz. A határozat másik tény­állása szerint 2011 év elején már megint anyagi nehézségekkel küszködött. B. Róbert ismét bank­Megtörten bevallotta a rablásokat a táblabíróság a büntetés ki­szabása során enyhítő körül­ményként értékelte B. Róbert fel­táró jellegű beismerő vallomá­sát, büntetlen előéletét, és azt, hogy a kár részben megtérült rablással tervezte anyagi nehézsé­geinek megoldását. Ugyancsak kölcsönkért gépkocsival 2011. áp­rilis 22-én ismét Cibakházára haj­tott, ám ezúttal egy másik taka­rékszövetkezetbe rontott be. Pu­lóvere kapucniját a fejére húzva, szemüvegben, kesztyűvel a kezén egy gáz-riasztópisztollyal követelt pénzt. A támadó az épületben tar­tózkodó három pénztárostól ezút­tal csupán a zsákjába dobált 322 ezer forintot tudott kikövetelni, majd kisvártatva elhajtott a hely­színről. Végül a hátrahagyott bizo­nyítékok, DNS-minták, szagma­radványok és egyéb nyomtöredé­kek, valamint a tanúk személyle­írása alapján B. Róbertét még azon a napon elfogták... ■ M. G. Felkészülés. Szolnokon, az MH Béketámogató Kiképző Központban kül­földi katonákat készítenek fel a nemzetközi katonai megfigyelő tanfolya­mon. Felvételünk a sok mindenre kiterjedő gyakorlati foglalkozáson örö­kítette meg a megfigyelőpont feladataival ismerkedőket. f t t 4 i

Next

/
Thumbnails
Contents