Új Néplap, 2012. május (23. évfolyam, 102-126. szám)

2012-05-23 / 120. szám

2012. MÁJUS 23., SZERDA MEGYEI TŰKOR 15 A hírszerzőfőnök a Tisza festője történelem Törökszentmiklós, Budapest, Washington és Szkopje után Nagykörű Trianoni harangok: előadóestek a lelkekért Hírszerző tisztként felért a szakma csúcsára szász József 1974-ben, 29 évesen lett a politikai és gaz­dasági hírszerzés hivatásos tisztje. Nevetve, mély öniróni­ával meséli, hogy elsőként „az imperialisták fellazító te­vékenysége” elleni küzdelem­mel foglalkozó alosztályra került, s később átkerült egy olyan részleghez, amelyiket, CIA-s zsargonban, a piszkos trükkök osztályának nevez­tek. Gyorsan emelkedett a ranglétrán, és különböző külszolgálati, diplomáciai megbízások után, a rend­szerváltozás már újra itthon, a „cég” központjában érte. 1992-ben az Egyesült Álla­mokba vezénylik, és ő lesz hazánk CIA-összekötője. Négy évig szolgál ionban. Négy év máivá itt­hon, már a megváltozott nevű hírszerzés, az Infor­mációs Hivatal főigazgatói széke várja, és közel két évig tölti be a posztot. '98-ban felmentik és szolgálati állományba helyezik, s a szokások­nak megfelelően, „kiközvetí­tik” a külügyhöz, ahol mace­dóniai, szkopjei nagykövetté nevezik ki. A diplomáciai szolgálat közben nyugdíjaz­zák a szolgálattól, 57 éve­sen, vezérőrnagyi rangban. Festő és galériavezető, nyugalmazott nagykövet és még nyugalmazottabb hírszerzőfőnök, egykori törökszentmiklósi diák, s most kedélyes nagykö­rűi nyugdíjas. Ez mind Szász József életének, személyiségének egy-egy szelete. Tanúsíthatjuk: különböző „énjei” har­monikus egységgé olvad­tak össze benne. L. Murányi László Szász József és felesége bő há­rom éve települt meg Nagykö­rűben, afféle „gyüttmentként”. Az Információs Hivatal egykori főigazgatójaként, nyugalmazott nagykövetként. Világot járt, vi­láglátott emberként itt, a Tisza kanyarulatában. Azt mondja, félig kényszerűen, félig véletle­nül, de most már jó, hogy így hozták a körülmények. Tízmil­liójuk volt házra, s a legjobbat itt találták meg ezért. Az ősla­kos helybeliek eleinte gyana­kodva méregették őket, hogy ki­félék lehetnek, aztán gyorsan megszokták, elfogadták őket. Szász úr életében gyerekkora óta jelen volt a rajz, a képzőmű­vészet. Karikatúrázott, festege- tett is, de csak az aktív pályája végén fordult igazán az alkotás, a festészet felé. Tizenkét éve már ennek.- A nyugdíjazásom idején, 1998-ban, nagykövetként szol­gáltam Macedóniában, Szkop­jéban - meséli a művészkarri­er kezdeteiről a nagykörűi há­zuk könyvekkel telezsúfolt dol­gozószobájában. - A nagykö­veti kinevezés általában jár nyugdíj előtt álló hírszerzési fő­igazgatóknak, így kaptam én is a megbízást. Izgalmas feladat várt Szkopjéban, mert addig nem működött ott magyar kö­vetség, s nekem kellett azt be­indítani. Négy évig voltam nagykövet. Ekkor már több időm volt festeni, mint koráb­ban, de mégis váratlanul ért akkor, hogy az egyik legne­vesebb kortárs macedón festőművész, Ilia Penusli- szki felkért egy vele kö­zös kiállításra. Ezt a tárlatot azóta közel har­minc újabb követte már. Szász József ka­landos életútjá­nak már az el­ső esztendei is „változatos­ra” sikerül­tek. Az Er­délyből szár­mazó, s a máso­dik nagy világ­égés miatt Né­metországba sod­ródó család kisfia külhonban, az In- golstadthoz közeli Zu- cheringben született, a háború Névjegy: Szász József SZÜLETETT: Ingolstadt, 1945 CSALÁDI ÁLLAPOTA: nős, 1 fiúgyermek, 6 éves fiúunoka FŐBB MUNKAHELYEK: Magyar Nemzeti Bank, Magyar Tudo­mányos Akadémia, Belügy­minisztérium Információs Hivatal, Külügyminisztéri­um, Nagykörűi Galéria - művészeti vezető - társadal­mi munkában.- Egyetemet a nemzetközi kap­csolatok szakon végezte el. Nemzeti banki gyakornokosko- dás, majd az Akadémia nemzet­közi kapcsolatok főosztálya kö­vetkezett. Ott szólította meg, ’73-ban, az akkori magyar poli­tikai hírszerző szolgálat, és a hí­vásra ő igent mondott. A német, orosz és spanyol nyelvtudás jó alapot adott ehhez a munkához. Mint mondja, a hírszerzésnek akkoriban rendkívül nagy szüksége volt olyan emberek­re, akik az államigazgatás és más ágaiban tapasztalatokat szereztek... És most már Nagykörű, im­már három éve. A galéria szüle­téséről azt mondja Szász József: volt itt a faluban egy hely, egy egykori asztalosműhely, ké­sőbb szolgáltatóház, amit sze­retett volna kibérelni a saját ké­pei számára. Egyszerűen nem tudta már hol tárolni őket, me­séli nevetve, s emiatt keresett nekik egy raktárát.- A község vezetői akkor az­zal álltak elő, hogy felújíttatják a mostani galériarészt, én pe­dig töltsem meg tartalommal. Először a saját képeimet állítot­tam ki, ezzel avattuk 2009 nya­rán, ünnepélyes körülmények között a kiállítóhelyet. Én let­tem a művészeti vezető. Az el­múlt három évben pezsgő, moz­galmas kiállítási hely lett belő­le, ahol legutóbb már a huszon­hatodik időszaki tárlatot nyitot­tuk meg. Szász József három híján het­ven esztendővel a háta mögött is a kiegyensúlyozott emberek bölcs derűjével idézi elő válto­zatos élete filmkockáit. S ami tán a legfontosabb: megfelelő kritikával és (ön)iróniával. „Trianoni harangok” címmel Dsida Jenő, Sajó Sándor, Remé- nyik Sándor, Wass Albert, illetve saját műveiből megyénk több te­lepülésén is emlékműsorral lép közönség elé Meister Éva az 1920. június 4-ei nemzeti gyász­nap kapcsán. A régóta Szolno­kon élő erdélyi magyar színmű­vész és előadóművész 23 éve jár­ja egyedül a határon túlra sza­kadt településeket, hogy fellépé­seivel a kisebbségben élő ma­gyarságot lélekben is megerősít­se. Előadóestjeivel megfordult már a legkisebb „külföldi ma­gyar” falutól a stockholmi Ma­gyar Házig, vagy a kölni Mind- szenty-háztól a nagy múltú erdé­lyi színházakig is. ■ Megyénk több települé­sén is emlékműsorral lép közönség elé Meis­ter Éva az 1920. június 4-ei nemzeti gyásznap kapcsán. Meister Éva a Marosvásárhe­lyi Szentgyörgyi István Színmű­vészeti Egyetemen végzett, Tí­már Mihály tanítványaként. Or­vos édesapja erdélyi magyar-né­met kisiparos családból, pedagó­gus édesanyja ősi prior-székely famíliából származott. Mint aho­gyan magáról fogalmaz: „A nem­zet napszámosaként, diákkorom óta, harminchat éve alázattal szolgálom népemet és kultúrá­mat, dr. Székely András Berta­lan igen hízelgő megfogalmazá­sával élve missziós lobogással itt, a Kárpát-medencében és kül­földön egyaránt”. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színháznak tíz évig volt megbe­csült és sokat foglalkoztatott mű­vésze. Később rendezője és mű­vészeti vezetője volt a Kölyök Színpad nevű gyermekszínház­nak, illetve az általa alapított Stú- dió-M Tanoda és Ifjúsági-Felnőtt Színháznak. Hét évet oktatta a színjátszást, a beszéd- és moz­gásgyakorlatokat, a vers-és pró­zamondást az ország egyik leg­nagyobb művészeti iskolájában, a szolnoki Szigligeti Színházban. A nemzeti összetartozásról pub­likációi jelennek meg itthon és külföldön, rendhagyó irodalom órákat tart diákoknak, könyve­ket és folyóiratokat szerkeszt, és tagja több irodalmi és zenei tár­saságnak is. Gyermekei: Magor és Boglárka. ■ M. G. Húzódik az M44-es építése beruházás Az első szakasz kezdete 2014 lehet Fónagy János szerint 2014 ele­jén indulhat meg az M44-es gyorsforgalmi út Kunszentmár- ton és Kondoros közötti szaka­szának építése. A Nemzeti Fej­lesztési Minisztérium államtit­kára ezt Dankó Béla fideszes or­szággyűlési képviselő, Kondoros polgármestere kérdésére közöl­te - tájékoztatott a Hír6.hu. Dankó Béla felszólalásában a Kondoros-Tiszakürt közötti 62 kilométeres szakaszra vonatko­zóan tett fel kérdést, ahol - véle­ménye szerint - az előkészített­ség már lehetővé tenné a kivite­lezés megkezdését. A szakasz megépítése is sokat segítene a térség megközelíthetőségén, a közlekedési balesetek visszaszo­rításában, negyedével csökken­hetne a menetidő — hangzott el a felszólalásban. Fónagy János, a Nemzeti Fej­lesztési Minisztérium államtit­kára válaszában elmondta: a gyorsforgalmi út megépülésével nemcsak az ország egyik fő irá­nya válik biztonságosabbá és gyorsabbá, hanem alapvetően biztosítja Békés megye bekap­csolódását az ország gazdasági vérkeringésébe. Az államtitkár három ciklus­ra bontotta az M44-es gyorsfor­galmi út elkészülését, melynek első ciklusa a Kunszentmárton és Kondoros közötti szakasz, a második a Kondoros és Békés­csaba közötti, a harmadik ciklus­ban a Kunszentmárton és Kecs­kemét közötti szakasz készülhet el. Az építés lehetséges indítását elsősorban az unió szigorú támo­gatási rendszerének feltételei ha­tározzák meg, a korábbi vizsgá­latok és engedélyek nem felel­nek meg a közösségi támogatás igénybevételéhez — közölte az ál­lamtitkár. A Kunszentmárton— Kondoros szakaszra vonatkozó­an az előkészítési, támogatási szerződés jóváhagyása megtör­tént, a megvalósíthatósági tanul­mány elkészítésére vonatkozó közbeszerzési eljárás sikeresen lezajlott, a szerződéskötés folya­matban van, így Fónagy János vé­leménye szerint 2014 elején meg­indulhatnak a munkálatok. ■ Koncerteztek. A szolnoki Bartók Béla Zeneiskolában a tanév utolsó nö­vendékhangversenyét rendezték meg a napokban. Az intézmény legügye­sebb tanulói és kamaracsoportjai a szülők, rokonok és tanárok előtt lép­tek fel. Felvételünkön a kürtösök bemutatójának egy mozzanata látható. Közös imával búcsúztatják a zarándokokat A hagyományos éves csíksom- lyói búcsúra induló két zarán­dokvonat, a Csíksomjyói Exp­ressz és a Székely Gyors Szol­nokra érkezésekor ünnepélyes fogadást szervez a vasútállomá­son a Belvárosi Plébánia Kari- tász Csoportja. A május 25-én, pénteken reggel hat órakor és háromnegyed kilenckor a város­ban megálló vonatok zarándoka­inak a város pékjeinek és cukrá­szainak támogatásával süte­ménnyel és üdítővel kedvesked­nek. A vonatok itt-tartózkodása alatt, régi hagyományt követve, közös imával és énekkel kérik majd a Szűzanya oltalmát a messzi útra induló magyar za­rándokokra. ■ Sz. I. Szász József nagykörűi otthonában. Gyerekkora óta jelen volt életében a képzőművészet, de csak az aktív pálya után fordult igazán feléje. utolsó évében. 1946-ban tértek haza, s a papát az ötvenes évek­ben Törökszentmiklósra he­lyezték agronómusnak. Szász József már ott járt gimnázium­ba, ott is érettségizett, a „Ber­csényiben”, majd a Közgazda­ságtudományi - ma Corvinus

Next

/
Thumbnails
Contents