Új Néplap, 2012. május (23. évfolyam, 102-126. szám)
2012-05-23 / 120. szám
2012. MÁJUS 23., SZERDA MEGYEI TŰKOR 3 Kunhegyes a startmunka mintaprogram keretében zajló mezőgazdasági, illetve illegális hulladéklerakókkal kapcsolatos projektek megvalósításához szükséges felszerelések, berendezések beszerzését tárgyalta legutóbbi ülésén a város önkormányzata. A képviselők döntöttek a szükséges közbeszerzési eljárások kiírásáról, szs Tiszafüred egészségnapot szerveztek a Kossuth Lajos Általános Iskolában a napokban. A diákok egészségügyi témájú vetélkedőn vehettek részt, és elkísérhették szüleiket egy szűrő- vizsgálatra is, ahol vérnyomás- mérésre, testsúly, testzsírt és vércukorszint mérésére nyílt lehetőség. szs Soltvadkert ismeretlen tettes egy borászat irodájába hétfőn reggelre betört, majd az irodában lévő fali lemezszéfet lefeszítette, és a benne tárolt 10 millió forint készpénzzel együtt elvitte azt — közölte a Po- lice.hu. ta Tiszasüly pályázatot nyújtott be a település önkormányzata a közelmúltban a helyi idősek klubja épületének felújítására. A beruházás nyílászárócserét, homlokzatszigetelést foglal magában, ezen kívül az ezzel együtt járó festés-mázolást, valamint eszközbeszerzést tartalmaz. A projekt költsége mintegy tizenhét- millió forint. RÁ Túrkeve két képviselő mondott le tiszteletdíjáról. Egyikük egész évre, a másik személy április hóra vonatkozóan. Az ebből keletkező maradvány terhére 49 ezer 700 forintot a Túrkevei Városi Sportegyesület Autocross Szakosztálynak ítéltek, 724 ezer forintot pedig felajánlottak játszótéri elem beszerzésére, a Fekete István Oktatóközpontba. Ötvenezer forintot átcsoportosítottak civil szervezetek támogatásához. BB Helyesbítés, tegnapi lapunk harmadik oldalán írást közöltünk Kőtelek köztiszteletben álló, nyugalmazott állatorvosáról, dr. Sass Zoltánról. Az anyagban, sajnálatos módon, Sass Jánosnak neveztük el a doktor urat, amiért utólag az elnézését kérjük! SZ0U0N.hu További települési hírek olvashatók a SZ0U0N.hu hírportálon. Tortát süt éjjeli bagolyként különleges hobbi Papp Kata Nóra újévi fogadalmát betartotta Míg mások éveken át gyakorolnak, vannak, akiknek a vérükben van a sütés-főzés tudománya. Utóbbi csoportba tartozik a szolnoki Papp Kata Nóra is, aki fantasztikus kézügyességgel lett megáldva. Specialitása a különleges torták készítése. Mátyus Krisztina- Újévi fogadalomként januárban határoztam el, hogy tortasütéssel fogok foglalkozni - kezdi történetét Kata. - Előtte két hónappal, novemberben már nézegettem az interneten a tortákat, hogy milyen gyönyörűeket lehet készíteni. Sok oldalt átböngésztem, elolvastam, hogy egyáltalán miként kellene nekifogni. Eleinte még azt sem tudtam, alapanyagot honnan kell szereznem. Viszont ha már megfogadtam, belevágtam. Az egyik ismerősömnek épp januárban volt a születésnapja és megkért, készítsek neki egy tortát. Ez egy csokitorta volt rózsaszín alappal, amin egy béka ült Szerencsére nagyon jól sikerült - mondja mosolyogva Kata. Ettől kezdve beindult a „gyártás”. Sorra kérték a barátai, hogy készítsen nekik valamilyen különleges tortát. Bárhogy gondolnánk, Katának nem volt teljePapp Kata Nóra a nővérének sütötte ezt a piperecuccos tortát tem a figurákat, mert azoknak ki kell száradniuk. Mindent kézzel csinálok, még a figurákat is. Legyen az akár ember, akár tárgy. Ezeket nem marcipánból, hanem fondantból csinálom. Mindig éjszaka sütök. Akkor már csend van és nyugalom, ki tudok bontakozni. Délután elkezdem kisütögetni a tortalapokat, megfőzöm a krémet és egészen éjszakába nyúlóan dolgozom. Általában hajnal kettőig sütök, de a legkirívóbb eset hajnal négy óra. Hogy van ehhez kitartása? - Nekem ez a hobbim. Mikor délután három órakor végzek a munkahelyemen, már alig várom, hogy hazaérjek és elkezdjek sütni. Úgy bele tudok merül- | ni, hogy mikor ránézek az órám- Í ra, látom, úristen már éjfél van, | reggel ötkor pedig kelek. De ezt | egyszerűen imádom - áradozik I Kata. Vajon mik voltak eddig a legkülönlegesebb tortái? — Az egyik, amit anyukámnak és a bátyámnak készítettem szülinap- jukra, ami majdnem egy napon van. Ez úgy nézett ki, hogy a tortára egy fát csináltam fondantból, ami alatt egy nő ült újsággal a kezében. Mellette pedig egy fiú állt fényképezőállvánnyal. Előbbi anyukámat szimbolizálta, aki imád a természetben olvasni, utóbbi a bátyámat, akinek a hobbija a fényképezés. A másik különlegesség egy hamburgermenüs torta volt. Ezt nővérem barátjának készítettem, aki imádja a hamburgert. így megcsináltam neki tortaként. A hamburger alakú tortában tutti- frutti krém került, a kóla alakú torta pedig kekszmasszából állt. A személyes kedvencem, amit egy barátnőmnek készítettem: egy emeletes rózsaszín torta, melynek a tetején muffi- nok vannak. Továbbra is nagy siker Süteményeskönyvünk, ami 1000 Ft akciós áron kapható, megrendelhető terjesztési hálózatunknál sen idegen a sütögetés. - Előtte is sütögettem már otthon, hisz imádtam sütni és főzni is. Sőt tortákat is készítettem már, de ilyen dizájnosat még nem, csak olyan egyszerűeket. Körülbelül már húsz tortát elkészítettem január óta. Van, amikor magamtól sütök valakinek, mint például a múlt héten is a nővérem születésnapjára készítettem egy piperecuccos csajos tortát, de egyre többször kérnek meg barátaim, ismerőseim, hogy süssek már nekik valami különlegeset. Persze ennek nagy az „ára”, hisz Kata van, amikor hajnal két óráig süt. - Ha szombatra készítek egy tortát, akkor már csütörtökön elkészíOrvosírnok, főiskolás, és cukrászdát nyitna- bár jelenleg nem cukrászként dolgozom, hanem orvosírnokként a Hetényi Géza Kórházban, illetve kereskedelem-marketing szakon tanulok a Szolnoki Főiskolán, a rövid távú céljaim között szerepel, hogy elvégezzek egy cukrásztanfolyamot. Hosszú távú célom pedig hog\' saját cukrászdát nyissak. Ehhez tökéletesen passzol a kereskedelem—marketing szak. SZATHMÁRY ISTVÁN Hasznos idióták? egyik nemzeti emlékhelynek számító történelmi épületünkben történt négy éve, hogy egy csoport a nagyterem híres akusztikáját akarta kipróbálni. „Énekeljük el a Himnuszt, úgy, mint egyszer régen tettük” — javasolta egyikük. „Jaj, csak azt ne! Meg Szózat és Székely himnusz se legyen, mert engem kirúgnak érte!” — esett kétségbe a jobb sorsra érdemes teremőr. Végül egy magyar népdal hangzott el, az nem verte ki a biztosítékot, de a csoport nagyon keserű szájízzel távozott a helyszínről. az eset sajnos nem egyedülálló. Büntettek már meg hazai pályán sportegyesületet is nemzetközi meccsen elénekelt himnuszunkért, de amúgy is rendszeresen fal mellett osonunk, ha magyarságunk kifejezéséről van szó. Lehet, hogy nem önmagában a Himnusz éneklése tesz bennünket magyarrá, de, hogy nemzeti öntudatunk egyik legszentebb kifejezéséről van szó, az vitathatatlan. Ezen a téren pedig nálunk valami nagyon nincs a helyén. Például egy szintén sokak által látogatott hazai történelmi helyszínen az idegeneknek szóló angol nyelvű idegen- vezetésnél rendszeresen tévesen fordítják országunk háború előtti államfőjének titulusát, tagadva ezzel országunk akkori függetlenségét. Sajnos a hasonló megnyilvánulásokat a végtelenségig lehet sorolni. Leninnek számos maradandó gondolata közül való a „hasznos idióták” kifejezés. Azokat értette rajta - az akkori Európa bizonyos köreit - akik saját érdekük ellenére segítettek népszerűsíteni a bolsevizmus eszméit, anélkül, hogy tudták volna, maguk alatt vágják a fát. Úgy tűnik, nálunk maradt még belőlük, amin sürgősen változtatni kellene. Átláthatatlan események a Gondoskodás Házában Fináléjához érkezett a Megavers 4. Május 24-én 15 órától már a döntőben (Mega)versenyzik egymással a tizenegy kiválasztott fiatal a szolnoki Aba-Novák Kulturális Központ színháztermében. Mint ismeretes, az ANKK és a Szolnok Televízió 2009-ben, a költészet napja tiszteletére szervezte meg az első tehetségkutatót, amely már a kezdetektől fogva elnyerte a megye és a megye- székhely önkormányzatának, kultúraszerető cégeknek, illetve idén a Nemzeti Kulturális Alapprogram hathatós támogatását is. A kezdeményezés sikerét, értékállóságát jól jelzi, hogy immáron a negyedik évadját „futja” a Megavers produkció, amely az eltelt idő alatt országossá nőtte ki magát. Ez év elején a 85 idei jelentkezőből, az előválogatók következtében, 21 fiatal jutott tovább a májusi televíziós vetélkedőkbe. A két középdöntőből a zsűri összesen 7, a közönség további 4 versenyzőt juttatott tovább a döntőbe. A közönség még szerda éjfélig, szavazhat, hogy a 2. fordulóból ki legyen az a két versenyző, aki a döntőbe jut. A szavazási lehetőségekről a Szolnok TV-ben, illetve a honlapján is informálódhatnak. A csütörtökön 15 órától kezdődő döntő a helyszínen (ANKK) várja az érdeklődőket, s szombat este 19.30-tól a Szolnok TV-ben is megtekinthető. ■ M. G. Információink szerint a már elhunyt bentlakók hátrahagyott bútorait, személyes holmijait, valamint a fenntartó tulajdonát képező értékeket szállítottak el a szolnoki Vízpart körúti Gondoskodás Háza idősotthonból a napokban. ' Erről értesítettük dr. Sebestyén Ildikó jegyzőt, valamint a szociális intézményt korábban üzemeltető két felszámolás alatt álló cég - a Kállai és Társa Nonprofit Kft. és a Gondoskodás Háza Nonprofit Kft. —felszámoló biztosát, Ádám Évát is. Mindketten megdöbbenéssel fogadták a hírű illetve megtették a szükséges lépéseket. Ádám Éva lapunknak elmondta, jelzésére a személyzet felhagyott az értékek kimentésével, valamint, amennyiben a belső vizsgálat bebizonyítja, hogy szabálytalan eljárás történt, úgy ismeretlen tettes(ek) ellen feljelentést tesz az illetékes rendőrkapitányságon. Mint ismert, január 2-án őrizetbe vette a rendőrség, majd előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság K. György szolnoki vállalkozót, a szociális intézmény alapítóját és vezetőjét, akinek legutóbb július 5-ig meghosszabbították az előzetes letartóztatását. Dr. Sebestyén Ildikó jegyző arról számolt be, hogy várhatóan június közepétől a város teljesíteni fogja az ellátási kötelezettségét, s átveszi a Gondoskodás Háza működtetését. ■ M. G. ’•sy:,-. Segítség. Nemcsak akadálymentesített környezet várja a mozgáskorlátozottakat Cserkeszőlőn, hanem egyedi, a kommunikációt segítő berendezések is. A polgármesteri hivatalban egy különleges hurokpárna segíti a hallássérülteket, mely a beszédhangot erősíti fel. A + Döntőjéhez érkezett a Megavers 4.