Új Néplap, 2012. május (23. évfolyam, 102-126. szám)

2012-05-03 / 103. szám

2012. MÁJUS 3. TÜKÖR — SZOLGÁLTATÁS Határon túli magyar óvodát támogatnak Romániai magyar református óvo­da támogatására rendezett jóté­konysági gálaműsort a szolnoki Verseghy Ferenc Gimnázium és a Szolnoki Református Egyházköz­ség. A Temesvár melletti Resicabá- nya szórványban élő magyarsága az elmúlt évben tudta újra indítani több mint 63 éves kényszerszünet után óvodáját A nemrég a szolno­ki református templomban megtar­tott jótékonysági gálaest bevételé­vel - mely százezer forintot tett ki - ennek a nehéz körülmények kö­zött létező, de a helyi magyar közös­ség életében fontos intézménynek a működését támogatták az est ren­dezői és szereplői. ■ Sz. L Vashordóval futottak a rendőr karjaiba Szolgálton kívüli rendőr észlelt egy lopást, amely nemrég Törökszent- miklóson történt - tájékoztatott Pásztomé Kovács Ágnes, a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivő­je. Az őrmester az egyik utcán sétált délután, amikor észlelte, hogy egy ingatlanról a hiányos kerítésen ke­resztül több személy szalad ki egy vashordóval. Azonnal segítséget hí­vott, és a kollégái sikeresen elfogtak egy fiatal nőt, aki három gyerekkel együtt valóban elloptak egy 15 ezer forintot érő hordót A nőt lopás mi­att gyanúsítottként hallgatták ki, társai gyermekkoruk miatt meg­ússzák a felelősségre vonást ■ Idézet: „Balszerencséje minden­kinek lehet, de csak okos embe­rek tudnak belőle hasznot húzni.” (Frank Wedekind) Ügyeletes patika Szolnok. Az Országos Tiszti Fő­orvosi Hivatal megyei főgyógy­szerésze tájékoztatása szerint ma az Áfium Gyógyszertár (Tég­lagyári út 30.) az ügyeletes. Vízállás A Kötivízig jelentése szerint a Tisza vízállása Tiszafürednél 577 centiméter, duzzasztott, Kisköre-felsőnél 726 centimé­ter, duzzasztott, a vízhőfok 15,8 Celsius-fok. Kisköre-alsó- nál 196 centiméter, apadó, Szolnoknál 332 centiméter, apadó, a víz 15,7 Celsius-fokos volt. A Zagyva jászteleknél 117 centiméter, apadó, a Hár­mas-Körös Kunszentmárton- nál 310 centiméter, apadó. Elmarad Haumann Péter önálló estje A szolnoki Aba-Novák Kulturális Központ ezúton értesíti a közönsé­get, hogy a május 5-re, szombatra meghirdetett Haumann Péter önálló est technikai okok miatt el­marad. A megváltott jegyek az If­júsági Házban hétköznaponként 14 és 18 óra között visszaváltha­tók. Köszönik megértésüket! ■ Hajléktalantanyává váltak a fémpadok Hajrát küldtek az olimpiára coop Szolnok volt a roadshow első állomása A tegnapi roadshow-n a meghívott olimpikonok Szakali Erzsébet, Szalay Ferenc és Csepeli Lajos (jobbra) társaságában írták alá a szalagot Olvasónk panaszolta, hogy a Szé- chenyi-lakótelepen levő Orosz György úti butiksor elől eltűntek a nem sokkal korábban kihelyezett fém ülőalkalmatosságok. Megfi­gyelése szerint az utcabútorokat egy múlt őszi kábelfektetést köve­tően vitték el a helyükről, és azóta sem kerültek oda vissza. Hiányolja őket, mert véleménye szerint a kör­nyékbeliek gyakran pihentek meg | rajtuk, igaz, ott gyűltek össze a kör- j nyék munkanélkülijei is, de leg­alább addig sem háborgatták a kö­zeli házak lakóit Mint kiderült, pontosan ez volt az oka a padok eltávolításának, egyik ott munkát végző szolgálta­MOZI Mai műsor: Szolnok. Cinema City: 21 Jump street — A kopasz osztag 13.15, 15.30, 17.45, 20.00. A bosszúállók 14.45.17.30, 20.15. Csatahajó 13.30,17.15,19.45. Amerikai pite: A találkozó 16.00,18.15, 20.30. Ti­tanic 3D 13.45. TISZApART moziA terem: Életreva­lók 18.00, Nader és Simin — Egy el­válás története 20.00 Oscar-díj 2012. B terem: Csak a szél 18.15, Életrevalók 20.15. E terem: Néma­film 18.00 Premier film, Csak a szél 20.00. MÚZEUMI SZABADEGYETEM Szolnok. Múzeumi szabadegyetem programjaira várják a középiskolás diákokat és felnőtteket a Damjanich János Múzeum konferenciatermébe (I. emelet) május 7-én, hétfőn dél­után 16 órára. A téma: A templom­belső egyéb állandó elemei, melyről tócég sem ludas a dologban. A la­kók kérésére szerelték le a polgár- mesteri hivatal munkatársai az ut­cabútorokat Amint azt Pókász Endre, a Polgármesteri Hivatal szó­vivője elmondta, olyan garázda tár­saság találkozóhelyévé vált a pa­dok környéke, amely molesztálta a járókelőket, s emiatt sokan panasz­kodtak Tasnádi Zoltánnak, a kerü­let önkormányzati képviselőjének. Az ott lévő üzletek tulajdonosai sem érezték magukat biztonság­ban. A lakókkal és a képviselővel egyeztetve végül az a döntés szüle­tett, hogy ezeket a padokat az üzle­tek mögül eltávolítják. Azóta ez a probléma megszűnt ■ Sz. I. Zsolnay László tart előadást az ér­deklődő résztvevőknek. A templo­mok művészete előadás-sorozat harmadik részében a szobrokról és egyéb faragott berendezési tárgyak­ról lesz szó, mint keresztelőkút, szó­szék, oltárok faragott díszei. Vala­mint a szabadtéren, utak mellett, temetőkben elhelyezett szakrális műalkotásokat is bemutatja az elő­adó. Megismerkedhetnek a résztve­vők keresztekkel, Mária-oszlopokkal és a különböző védőszentek szobra­ival is. A programon való részvétel ingyenes. SZÍNHÁZ Szolnok. A Szigligeti Színház nagy­színpadán ma 15 órakor kezdődik a Légy jó mindhalálig című (Ifjúsági bérletszünet) előadás. COZOMBOLIS TRIÓ Szolnok. A Cafe Freiben (Hild J. tér 1.) a Cozombolis Trió műsora szóra­Hajrá, magyarok! Nemegyszer hangzott el a buzdító felkiáltás tegnap Szolnokon a Széchenyi- lakótelepen. Hogy kinek szólt? Á magyar olimpiai csapatnak. A buzdító szavak nem véletle­nül szálltak a megyeszékhelyen, itt rendezték meg a Coop Olim­piai Roadshow első állomását, melynek mottója: „Küldjünk kö- 1 zösen egy hajrát Londonba” A magyar tulajdonú Coop üz- | letlánc 1996 óta arany fokozatú | főtámogatója a magyar olimpiai 1 csapatnak. A vállalat az anyagi támogatás mellett hangsúlyt fektet a társadalmi felelősségvál­lalás keretében az olimpiai esz­me, a mozgalom népszerűsítésé­re, a közösségi tudat erősítésére. Éppen ezért az athéni és pekingi olimpia után immár harmadik alkalommal a Magyar Olimpiai Bizottsággal együttműködve út­jára indítja az olimpiai szurkolói mozgalmat, amelynek kereté­ben mintegy 3000 boltban gyűj­ti a londoni olimpiára utazó ma­gyar sportolóknak szánt jókí­vánságokat A vásárlók a boltokban kihe­lyezett szalagokra lelkesítő sza­vakat írhatnak kedvenc sporto­lóik részére. Mindezt megtehet­koztatja a vendégeket május 8-án, kedden este hét órától. Május 22- én ugyanitt este hét órakor Kapocs Zsóka sanzonestjét hallgathatja a közönség. i SZENTMISE Jászkarajenő. Május 28-án 10 óra­kor a két jászkarajenői pap vértanú­ra, Kosa Józsefre és Hornyik Károly­ra emlékeznek a templomban. A szentmisét dr. Varga Lajos váci se­gédpüspök mutatja be. GYEREKEKNEK Szolnok. A Hild Viktor Városi Könyv­tár Tallinn városrészben lévő könyv­tárában „Babázó” foglalkozásra vár­ják péntekenként tíz órától a kicsi­ket és kísérőiket. CSILLAGÁSZAT Szolnok. A Verseghy Ferenc Könyv­tár gyermekkönyvtárában csillagá­szati foglalkozásokat tartanak, fék a roadshow-n is a Széchenyi körúti Coop Szuper üzlet mel­lett, sorakoztak is az érdeklő­dők, hogy megörökítsék buzdí­tó szavaikat a szalagon. Mint azt Csepeli Lajos, a Coop Szolnok Zrt. vezérigazgatója ün­nepi megnyitójában elmondta, a pekingi olimpia alkalmával ti­zenkét kilométernyi szalagot ír­tak tele a vásárlók, idén a cél en­nek túlszárnyalása. A szolnoki szurkolók lelkesedését nézve ez megvalósulhat. — Ami nagyon fontos! A szur­kolóknak kiemelt szerepük van minden versenyen, ahogy az mely minden hónap első hetének csütörtöki napjain 16 óra 30-tól lá­togathatók. NÉPZENE Szolnok. A Harcsa Veronika Quartet szerepel a megyeháza dísztermé­ben május 3-án este hét órai kez­dettel, amikor a közönség összeál­lítást hallgathat meg Harcsa Vero­nika életművéből, legsikeresebb dalaiból. •k k ★ ' Az Új Néplapban szereplő progra­mok, műsorok, ügyeletek adataiban időközben történt esetleges változá­sokért sem anyagi, sem jogi felelős­séget nem vállalunk. SZOUON.hu További programok olvashatók a SZ0U0N.hu hírportálon. olimpián is - emelte ki Kovács „Koko” István ökölvívó, miután ő is hajrát kiáltott. Hozzá csatlako­zott még két olimpikon, Farkas Ágnes kézilabdázó és Kis Gábor vízipólós, akik szintén buzdítot­ták a londoni versenyzőket. A rendezvényen részt vett Sza­lay Ferenc, Szolnok polgármeste­re is, aki élismeréssel szólt a kez­deményezésről, és kiemelte a Coop és az önkormányzat régóta tartó együttműködését. Szakali Erzsébet, a Jász-Nagykun-Szol- nok Megyei Kormányhivatal fő­igazgatója szintén üdvözölte a programot, végül mindketten üzenettel és kézjegyükkel látták el a szolnoki szalagot, mely ott lesz majd az olimpiai faluban. Az eseményen szórakoztató programok, koncertek sora is várta az érdeklődőket, akik így jó hangulatban indították útnak jelképesen a 107 fős magyar olimpiai csapatot. Hajrá, ma­gyarok! ■ Rimóczi Ágnes ÜL SZOLNOK TV 6.00 Aktuális; 6.20 Téma; 6.30 Halak, vi­zek; 7.00 Aktuális; 7.20 Téma; 7.30 Testőr; 8.00 Aktuális; 8.20Téma; 8.30 Testőr; 9.00 Mérleg; 9.30 Különóra; 10.00 Aktuális; 10.20Téma; 10.30 Sajtóasztal; 11.00 Aktu­ális; 11.20 Téma; 11.30 Étkek és emlékek; 12.00 Aktuális; 12.20 Téma; 12.30 Arany­idő; 13.00 Fókuszban a család; 14.00 Aktu­ális; 14.20 Téma; 14.30 Szolnoksport; 15.00 Képújság; 16.00 Kultúrkorzó; 16.30 Kiugró 1. rész; 18.00 Olaj Tv; 18.30 Külön­óra; 19.00 Aktuális; 19.20 Téma; 19.30 Mérleg; 20.00 Aktuális; 20.20Téma; 20.35 HTV - Hírháló; 21.00 HTV - OP Center 1. - amerikai akciófilm; 23.00 Képújság. szolnokMhszolnoklv.hu 90.4 RÁDIÓ 1 0.00-6.00 Csak igazi mai sláger; 06.00-10.00 Kukori - Harsányi Leventével, Hudák Anitával és Hepi Endrével; 10.00-11.00 Rádió 1 Top 10; 11.00-12.00 Csakigazi maisláger; 12.00­14.00 Déli élő kívánságműsor; 14.00-16.00 Csak igazi mai sláger; 16.00-17.00 Cooky Live Mix; 17.00-20.00 Cooky-show; 20.00-21.00 Disco’s Hit Top 40 Bárány Attilával 21.00­24.00 Disco’s H'rt-Bárány Attila és Antonyo. www.radiol.hu AKTÍV RÁDIÓ 00.00 Kedvencek úgy, ahogy csak mi tudjuk; 5.30 Vekker- Napindító információk, közle­kedés, időjárás, sport és zene; 9.00 Koktél: női fortély, praktikák, programok és az Ön kedvencei; 14.00 Délutáni csúcs - Pikáns témák, hazai sztárok, ütős dalok; 17.00 Kí­vánságműsor; 19.00 Aktív Chartshow-An­gol, francia, német, amerikai listák kedven­cei; 20.00-24.00 Party cafe - Klubkedven­cek és a legjobb dance-dalok. akbv@aktivTadio.hu AMADEUS RÁDIÓ 10Z4 0.00-tól 24 óráig nonstop zenés műsor. Ben- ne6.00 Reggeli Juice: benne zene, szórakozás, hírek, programajánló, időjárás-jelentés, gaz­dasági hírek, lapszemle, beszélgetés, műsor­ajánló, magazinműsor, zene és 16.00 kulturá­lis és művészeti magazin, 20.00 blueszene; 21.00 egészségügyi magazin, majd nonstop zene reggel 6-ig. amadeusradio@amadeusradio.hu A műsorváltozásjogátminden adófenntartja! RECEPT Készítsünk bográcsban paprikás krumplit HOZZÁVALÓK: 20 dkg füstölt szalonna, 2 kg burgonya, 2 fej hagyma, 1-2 szál szárazkolbász vagy virsli, 2 darab paradicsom, 3 darab fehér paprika, ízlés szerint pi­rospaprika, só, bors. ELKÉSZÍTÉS: A füstölt szalonnát felkockáz- zuk, lepirítjuk, azután rádob­juk a hagymát, majd üvegesre fonnyasztjuk. Hozzátesszük a felkarikázott szárazkolbászt, pár percig pirítjuk, majd az ételt lehúzzuk a tűzről. Hozzá­keverjük a pirospaprikát, bele­forgatjuk a karikákra szeletelt burgonyát, hozzáadjuk a felda­rabolt paradicsomot és papri­kát, azután visszatesszük a tűzre. Felöntjük annyi vízzel, amennyi ellepi, és sózzuk, bor- sozzuk, azután kevergetés nél­kül sűrűre főzzük. A paprikás krumplit kí­nálhatjuk kenyérrel vagy galuskával, tarhonyával, sa­vanyúsággal. ■ Piaci árak a megyében TERMÉK EGYSÉG SZOLNOK KARCAG Tojás Ft/db 34-55 46-55 Petrezselyem Ft/kg 600-800 550-800 Sárgarépa Ft/kg 188-250 250 Burgonya Ft/kg 78-100 120-160 Dióbél Ft/kg 1800-2 200 1600-2 500 Mák Ft/kg­800-900 Vöröshagyma Ft/kg 118-168 150 Fokhagyma Ft/kg 800-1500 1200 Paradicsom Ft/kg 348-580 650 Paprika Ft/kg 600-950 680-900 Retek Ft/cs 80-150 100-120 Fejes káposzta Ft/kg 298-350 o CN *—r Karalábé Ft/db 120-160 200/db Karfiol Ft/kg 298 350 Uborka Ft/kg 400-500 270-450 Alma Ft/kg 298-350 298-350 Körte Ft/kg 298-400 500-650 Banán Ft/kg 420-450 420-450 Narancs Ft/kg 198-500 300-400 Fejes saláta Ft/kg 120-200­A szolnoki használtcikk-piac szombaton 6-tól 13 óráig tart nyitva. KÖSZÖntéS. Rákóczifalván a helyi II. Rákóczi Ferenc Nyugdíjasklub Népdalkö­re köszöntötte a 99. életévét betöltő Szabó Józsefet. Felvételünkön az ünne­pelt Eszter lányával és László, valamint Marcell unokájával látható. Személyes találkozó az olimpikonokkal az olimpiai szurkolói program során a vásárlókat megszólítva, az ország 120 helyszínén az el­múlt évtizedek közel harminc olimpikonja segít majd a bizta­tó üzenetek összegyűjtésében. A program célja ez is: lehetőséget teremteni családoknak, gyere­keknek, hogy akár példaképe ikkel is találkozhassanak MIT, HOL, MIKOR? — PROGRAMAJANLO I

Next

/
Thumbnails
Contents