Új Néplap, 2012. május (23. évfolyam, 102-126. szám)
2012-05-11 / 110. szám
2012. MÁJUS.11., PÉNTEK SPORT 15 Világsztárok randevúznak két napon át Nagyváradon Bár a Bajnokok Ligája európai kupasorozat, de nem túlzás állítani, hogy a világ legerősebb vízilabdacsapatai találkoznak a mától szombatig tartó négyes döntőben Nagyváradon. A mai elődöntőben előbb a Vasas az olasz Pro Recco ellen (17 óra), majd a másik ágon két horvát együttes, a Mladost Zagreb és a Primőrje Rijeka (19 óra) küzd egymással. A Final Four csapatai közül értelemszerűen a Vasas viszi magával a legtöbb magyar pólóst Nagyváradra, de a reccói és a ri- jekai alakulat is felvonultat több magyar világsztárt. Az előbbinek a háromszoros olimpiai bajnok Benedek Tibor személyében például magyar csapatkapitánya van, de az itáliaiakat erősíti a szintén háromszoros ötkarikás aranyérmes Kásás Tamás és a kétszeres olimpiai győztes Madaras Norbert is. A Primőrje a pekingi olimpiai első válogatott két tagját, Varga Dánielt és öcs- csét, Dénest vonultatja fel a Final Fourban. A Vasas tehát a legerősebb ellenféllel, a világválogatottal felérő Pro Reccóval kerül szembe az elődöntős párban, s nem a magyar csapat az esélyese az ütközetnek. Viszont nagyon megnehezítheti Benedekék dolgát, s akár szenzációt is kelthet a piros-kék gárda, ha úgy játszik, mint tette azt a négy közé jutásért vívott párharc visszavágóján a szintén esélyesebbnek hirdetett horvát Jug Dubrovnikkal szemben. Szombaton a bronzmérkőzést 17 órától, majd a döntőt 19 órától rendezik meg. A Digi Sport mindkét napon élőben közvetít. ■ Német, spanyol, angol és olasz meccsek a totóban 1. Dortmund-B. München 2 2. Betis-Barcelona 2 3. R. Madríd-Mallorca 1 4. Chelsea-Blackbum 1 5. Manchester City—QPR 1 6. Sunderland-ManUtd. 2 7. Swansea-Liverpool X 8. Tottenham-Fulham 1 9. West Bromwich-Arsenal x2 10. Milan-Novara 1 11. Juventus-Atalanta 1 12. Napoli-Siena 1 13. Catania-Udinese x2 14. Lazio—Inter X Döntőbe jutott az Olaj kosárlabda Harmadik győzelmüket is megszerezték 7 Brandon Gay I volt a vendégek ^ nyerőembere, ’ hat triplát is elsüllyesztett a fehérváriak kosarában Az Adria Uga után érdeklődik az Olaj az eurochallenge Kupában a legjobb négy közé jutó Szolnoki Olaj együttese érdeklődik az Adria Ligában való indulás iránt - mindezt dr. Nyerges Zsolt klubelnök is megerősítette lapunknak. A sorozat menedzsere elismerte a szolnokiak megkeresését, ám mint mondta, az ügy egy fokkal bonyolultabb ennél.- még túl korai lenne arról beszélni, hogy egy új klub csatlakozik a ligánkhoz - nyilatkozta a bbl.hu-nak a Liga általános menedzsere, Roman Lisac. - Az Adria-li- ga 2012-2013-as kiírásában az áll, hogy négy horvát, három szerb, két szlovén, két bosnyák, egy montenegrói, egy macedón és egy izraeli csapat indulhat. Utóbbi, a Maccabi Electra Tel-Aviv még nem adta le nevezését. Június 15-ig kell jeleznie, hogy szeretne-e részt venni a 2012-2013-as sorozatban. A Szolnoki Olaj valóban érdeklődött az Adria-liga-szereplés után, de a Szolnok csak egy klub a sok közül, aki szeretne csatlakozni hozzánk. A bajnoki elődöntő harmadik összecsapásán az Olaj vesztett helyzetből fordítva is nyerni tudott, így megszerezte harmadik győzelmét, és bejutott a döntőbe. Varga Csaba ALBACOMP-FEHERVAR -SZOLNOKI OLAJ KK 71-80 (32-15, 8-15, 21-27,10-23) Székesfehérvár, 2200 néző. Vezette: Cziffra Cs. Papp P. Török R. ALBACOMP: Simon B. 11/3, EL-AMIN 24/12, Hollis 10/3, KELLER 12, Chism 9. Csere: B 6- di 3/3, Juhos, Supola, Hendlein, Madár 2. Edző: Dzunics Bra- niszlav. SZOLNOK: TROTTER 9/3, MILLS 11/6, Soós 2, Nikolov 11, BÁDER 15. Csere: GAY 18/18, Trepák 2, Horváth Á. 8/6, Fodor M. 4, Grebenár. Szakmai igazgató: Pór Péter. Edző: Drágán Alekszics. Az eredmény alakulása. 4. p.: 14-8, 8. p.: 28-13, 14. p.: 34-24, 18. p.: 34-24, 25. p.: 54-47, 28. p.: 56-55, 34. p.: 61-64, 38. p.: 67-75. Mondják, bár kis túlzással, hogy a rangadókra a holtak is életre kelnek. Erre a legjobb példa, az Albacomp Wayne Chism nevű játékosa, akiről az terjedt a napokban, hogy számára sérülés miatt beféri* A szolnokiak amerikai hátvédje, Julien Mills (labdával) ismét hasznosan játszott jeződött a finálé. A center azonban játékra jelentkezett Dzunics edzőnél, aki egyből a kezdőben számított az amerikai játékosra. Igaz, az Olajnál a vállát fájlaló Horváth Ákos és comb- izomhúzódással bajlódó Hristo Nikolov is vállalta a fellépést. Óriási elánnal kezdett a 2-0- ás meccshátrányban lévő hazai csapat, a Simon-Hollis-El- Amin trió szétfutotta a vendég- csapatot az elején. Szinte mindent beszórtak a hazaiak, míg az Olaj csak kereste a fonalat. Mire a mieink észbe kaptak, már 15 pontos hátrányba kerültek. A második negyedben az Olaj zónavédekezése megfogta az Albát, erre fól a hazaiak csak nyolc pontot dobtak tíz perc alatt, igaz a szolnoki gárda is csak 15 pontra volt képes a második negyedben, úgy, hogy a huszadik percben előbb Gay, majd Mill is bevágott egy-egy triplát, 40-30. Ä fordulás után El-Amin negyedik tripláját dobta, aztán Simon is betalált kintről. Mielőtt azonban nagyon megnyugodhattak volna a hazaiak, Trotter és Mills is jól célzott távolról, akik 48-40- re hozták fel csapatukat. Továbbra is ott loholt ellenfele nyakán a Szolnok, sőt a 27. percben már csak egy pont volt a vendégek hátránya. A folytatásban Gay hármasa után 54- 53-ra alakult az állás, közelebb azonban ekkor még nem sikerült férkőzniük a szolnokiaknak, 61-57-tel zárult a harmadik negyed. Ezután Trepák középtávoliját Gay újabb triplája követte, ezzel először vezetett az Olaj, 61-62. Innentől fej-fej mellett haladtak a felek, egyik csapat sem dobott jól, de a Szolnok jobban lepattanózott, mint vetélytársa. A hajrá már egyértelműen az Olajé volt, Gay tri]> Iái, Trotter és Nikolov betörésgóljai ellen már nem volt ellenszerük a fáradt hazaiaknak. Ezzel az Olaj megnyerte a párharcot, és készülhet a bajnoki döntőre. A másik elődöntőben: Falco- Körmend 82-75 (2-1) Kispál Klaudia sorozatban nyeri a magyar bajnoki címeket A Magyar Tollaslabda Szövetség Debrecenben rendezte meg az U19-es korosztály országos bajnokságát. Megyénket két fiatal képviselte a versenyen. Tombor Attila tanítványa, a zagyvaréka- si Kispál Klaudia annak ellenére, hogy még csak 17 esztendős, Körösi Ágnessel (Honvéd Zrínyi SE) az oldalán megnyerte a lány párosok viadalát. •A 17 évesek országos bajnokságának Pécs adott otthont. Kispál Klaudia a baranyai megye- székhelyen is kitett magáért, két versenyszámban is a döntőbe verekedte magát. Egyéniben régi riválisa ellen két szoros játszmában vereséget szenvedett, így ezüstérmet szerzett, míg a párosok csatájában a szegedi Boda Boglárkával ellentmondást nem tűrő versenyzéssel, fölényes magabiztossággal diadalmaskodott a fináléban, s nyert magyar bajnoki címet. A zagyvarékasi tollaslabdázó büszke lehet teljesítményére, hiszen 2008 óta minden esztendőben felléphetett az ob-n a dobogó legmagasabb fokára. Miközben az ifjúságiak az országos bajnokságokon viaskodtak, a felnőttek a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem torna- csarnokában, a Kikelet Kupa ranglistaversenyen gyűjtögették a pontokat. Tóth Adrienn három számban is pályára lépett, s mindannyiszor a második helyen végzett. Rusvai Péter szintén valamennyi számban érdekelt volt, és egy ezüst- (vegyes-páros), valamint két bronzéremmel (egyéni, férfi páros) a tarsolyában térhetett haza. ■ Gelei J. Ismét Madridba került az Európa Uga Madridi siker a belháborúban: az Atlético Madrid 2010-et követően az idén is megnyerte a labdarúgó Európa Ligát, miután a Bukarestben megrendezett döntőben a sorozat kolumbiai gólkirályának, Radamel Falcaónak két, illetve asszisztkirályának, a brazil Diegónak egy góljával 3-0- ra legyőzte - már a szünetben két góllal vezettek a fővárosiak - az Athletic Bilbaót. ■ Az elkövetkező négy nap sportműsora labdarúgás A MÁV FC ismét hétfőn, tévés mérkőzésen fogadja ellenfelét PÉNTEK Labdarúgás. OTP Bank Liga: Paks-Vasas (SportM), 18. NB 11: REAC-Balmazújváros, 18. SZOMBAT Autósport. Forma-1: Spanyol Nagydíj, időmérő edzés (m 1), 14. Kézilabda. Férfi NB II: Szeged— Kunszentmárton, 18. Székács KE—Kiskunmajsa, Törökszent- miklós, 18. Női NB II: Kistelek- Abony, 16. Kosárlabda. Pethő János emléktorna, Szolnok, Tiszaparti Gimnázium, 9. Labdarúgás. OTP Bank Liga: Új- pest-Ferencváros (Sportl), 15. Debrecen-Pécs (Sport2), 17.30. Siófok-Zalaegerszeg, Kaposvár-Haladás, 18. Lombard Pá- pa-Kecskemét, 19. NB II: Ceg- léd-Debrecen II., 16. Szeged- Vác, Kazincbarcika-Orosháza, Honvéd II-Mezőkövesd, Ve- csés-Eger, 17.30. NB III: Cse- pel-Szolnoki MÁV II, 17. Megyei I. osztály: Túrkeve—Kisújszállás, Szajol-Kunszentmár- ton, Karcag-Martfű, Beseny- szög-Kunhegyes, Jászapáti- Nagyiván, Tiszafüred-Török- szentmiklós, Újszász-Fegyver- nek, 16.30. Megyei II. osztály, Kunsági csoport: Tiszasas-Ti- szaszentimre, Mezőtúr-Kenderes, Tiszafóldvár-Kengyel, Rá- kóczifalva—Cibakháza, Tisza- püspöki-Tiszagyenda, 16.30. Jászsági csoport: NagykörűSzászberek, 16.30. Megyei III. osztály: Tiszaörs—Tiszabura, Berekfürdő-Kunmadaras, Bán- halma-Rákócziújfalu, Abádsza- lók-Pusztamonostor, 16.30. VASÁRNAP Autósport. Forma—1: Spanyol Nagydíj (ml), 14. Kézilabda. Férfi NB II: Martfű- Makó, 17. Békéscsaba-Mező- túr, 14. Női NB II: Jászberény- DANUKE, 14. Szolnoki Főiskola—Makó, 17. Hajdúböször- mény-Túrkeve, 15. Kosárlabda. Férfi NB I, elődöntők (4. mérkőzés, amennyiben szükséges): Szolnoki Olaj KK— Albacomp (SportKlub), 18.15. Körmend-Falco, 18. Labdarúgás. OTP Bank Liga: Vi- deoton-Győri ETO (ml), 16.45. Diósgyőr-Honvéd (Sport2), 18.30. NB II: Újpest II—Békéscsaba, 17. NB III: Üllő-Jánoshi- da, 17. Megyei I. osztály: Jász- árokszállás-Csépa, 16.30. Megyei II. osztály, Kunsági csoport: Tiszajenő-Cserkeszőlő, 16.30. Jászsági csoport: Jászal- sószentgyörgy-Jászfényszaru, Zagyvarékas-Jászladány, Jász- boldogháza-Jászkisér, Jász- szentandrás-Tószeg, Jászjákó- halma-Jászdózsa, 16.30. HÉTFŐ Labdarúgás. NB II: Szolnoki MÁV FC—Nyíregyháza (Sportl), 17.30. ■ HIRDETÉS-TOTO Első forduló* 1. J-fányaiüf^az idei Vjszilvásißgyaspälmlg !Fesztivál? a) Hatodik b) Hetedik 2. fMefyilJvßenéLBtcttaíjfefíjuirmess-relgrdot a világ fegtiagyoßß üvegpáRnlájáml? a) 2009 b) 2010 3. ß világ legnagyobb páítnlgsüvegébe mifyeti púimig volt alfjgrtöltw? a) Bolyhos Ágyas Kajszi b) Bolyhos Ágyas Cigány meggy 4. Flány Hter Bofyfios ágyas púimig fér a világ fcgnagyoßß pálitt IgsiivegéSe? a) 54 liter b) 45 liter Cjyűjtse össze a Íuírom forduló összes válaszát és lüűlje vissza amiinlm: L)j Néplap 5000Szoinofa Mészáros Lőrinc út 2. JájátéfJian csalj 8. életévét letöltött személy vehet részt!