Új Néplap, 2012. április (23. évfolyam, 78-101. szám)

2012-04-05 / 81. szám

2012. ÁPRILIS 5., CSÜTÖRTÖK TÜKÖR — SZOLGÁLTATÁS Az év növényorvosa lett mezőgazdaság Rátainé Vida Rozália kapta a díjat a megyében Rátái Kalmanne a minap vehette át a díjat. Felvételünk az otthonában nevelt csodaszép magnóliák mellett örökítette meg. A szolnoki Rátainé Vida Rozália kapta a napokban a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara megyei növény­orvosi díját. Laczi Zoltán Az eredetileg Bács-Kiskun me­gyei Rozika kertészmérnökként végzett a fővárosban, majd ugyanott növényvédelmi szak­mérnöki oklevelet is szerzett. A Bács megyei növényvédelmi ál­lomáson töltötte gyakorlatát, majd 1979-ben átigazolt a Szol­nok megyei állomásra, ahol min- | dig is növénykórtannal foglalko- a zott, egészen 3 évvel ezelőtti 2 nyugdíjazásáig.- A jó növényvédődnek min­dig alkalmazkodnia kell a ter­mészethez, az időjáráshoz, a fajtákhoz, az agrotechnikához, s ez adja a szakma komolysá­gát, nehézségét, egyben szépsé­gét is - vallja Rátainé. Szerinte a hazai szakembe­rek ma is Európa élvonalában vannak, bizonyos szempontból azonban mostohagyerek ide­haza a növényvédelem. Orszá­gosan mintegy háromezer nö­vényvédő szakember dolgozik, a rendszerváltás óta gyökere­sen megváltozott körülmények között, igen felelősségteljes munkát végezve, sőt, vannak, akik sajnos munka nélkül ten­gődnek. A kitüntetett növényorvos szerint a föld művelőinek min­dig a jó gazda gondosságával kell eljárniuk. Ha indokolt a vegyszeres kezelés, a lehető leg­kisebb vegyszerhasználattal kell azt megoldani. — Úgy kell mindenre tekinte­ni, hogy ha a lakásban elvárjuk a tisztaságot, a gazdaságban is annak kell lennie — jegyezte meg. A genetikailag módosított szervezetekről (GMO) is kér­deztük a véleményét. Rátainé Vida Rozália elmondta: nem ért egyet a GMO-növények ter­mesztésével, szerinte ez az egész egy sötét ló... ■ Az élelmiszer-biztonság kulcsa a szakemberek kezében van bár sokan nem látnak bele, a növényvédelem köztudottan „ve­szélyes üzem”, hiszen a nem kel­lő körültekintéssel végzett mun­ka veszélyeztetheti nem csak a környezetet, a talajt és más kul­túrákat, hanem az emberi egész­séget is. A növényvédelmi tör­vény, és ezek végrehajtását sza­bályozó jogszabályok ugyan vé­delmet adnak e veszélyforrások elhárítására, de ehhez igen pon­tos előkészítés, végrehajtás szük­séges. A kezdetben egyesület­ként, az ezredfordulótól azon­ban szakmai köztestületként működő Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kama­ra célja tehát nem más, mint an­nak elérése, hogy a tagjaik mun­kája az élelmiszerbiztónság meg­határozó elemévé váljon és a mezőgazdasági termelés első lépcsőjében a növényorvos, nö­vényvédő mérnök felelősségtel­jes, szakmailag megalapozott munkája elismert legyen. Azért dolgozik a kamara, hogy a ma­gyar termékek garantáltan egészségesek legyenek. sm Készítsünk sonkás, gombócos levest! HOZZÁVALÓK 1 sárgarépa, 1 fehérrépa, 1 kis karalábé, 1/2 fej zeller, 5 dkg gomba, 1 kis fej vörös­hagyma, 1 csokor petrezse­lyem, 2 evőkanál olaj, 15 dkg zöldborsó, 1 evőkanál liszt, 1 1 sonkafőzőlé. Sonkás gom­bóchoz; 1,5 szikkadt zsemle, 6 dkg sonka, 1 tojás, 1 evőka­nál vaj, 2 evőkanál zsemle- morzsa, 1/2 dl tejföl. iLKÉSZÍTÉS A zsemlét, a sonkát apró koc­kára vágjuk és összekever­jük. A tojást összekeverjük a felolvasztott vajjal, a zsemle­morzsával, a tejföllel, sóval és borssal. A sonkás keverékkel összedolgozzuk, fél óráig duz- zasztjuk. A zöldségeket, a hagymát és a petrezselymet apróra vágjuk. Fazékban felforrósítjuk az ola­jat, a hagymát üvegesre pirít­juk benne. Hozzáadjuk a zöld­ségeket, beleöntjük a fagyott borsót, és néhány percig párol­juk. Megszórjuk a Uszttel, 2-3 percig pirítjuk, majd felöntjük a sonkalével, megszórjuk csi­petnyi borssal, és a forrástól számított kb. 10 percig lassú tűzön lefedve főzzük. A sonkás masszából apró gombócokat formázunk, a levesbe tesszük, 10 perc alatt készre főzzük. Piaci árak a megyében TERMEK EGYSEG SZOLNOK KARCAG Tojás Ft/db 48-56 56 Petrezselyem Ft/kg 298-498 280-350 Sárgarépa Ft/kg 150-220 250 Burgonya Ft/kg 100-170 120-130 Dióbél Ft/kg 1800-2200 1600-1800 Mák Ft/kg 1000-1500 800-900 Vöröshagyma Ft/kg 100-120 150 Fokhagyma Ft/kg 790-1500 1200 Paradicsom Ft/kg 680-780 650 Paprika Ft/kg 499-1200 900 retek Ft/cs 80-150 120 Fejes káposzta Ft/kg 180 120 Karalábé Ft/kg 750 200/db Karfiol Ft/kg 200-250 350 Uborka Ft/kg 598 270-390 Alma Ft/kg 298-350 298-350 Körte Ft/kg 350-598 450 Banán Ft/kg 420-480 450 Narancs Ft/kg 300 300 Paraj Ft/kg 1000-1500­Savanyú káposzta Ft/kg 340-500 350 A szolnoki használtcikk-piac szombaton 6-tól 13 óráig tart nyitva. Idézet: „Számomra az a legna­gyobb öröm, hogy titokban végre­hajtok egy jócselekedetet, és az­tán hagyom, hogy mások véletle­nül felfedezzék.” (Charles Lamb) Ügyeletes patika Szolnok. Az Országos Tiszti­főorvosi Hivatal megyei fő­gyógyszerészének tájékoztatá­sa szerint ma a Hetényi gyógy­szertár (Tószegi út 21.) az ügyeletes. A Kötivízig jelentése szerint a Tisza vízállása Tiszafüred­nél 506 centiméter, duzzasz­tott, Kisköre-felsőnél 658 centiméter, duzzasztott, a vízhőfok 9 Celsius-fok. Kis- köre-alsónál 118 centiméter, apadó, Szolnoknál 171 centi­méter, apadó, a víz 8,8 Celsi- us-fokos volt. A Zagyva Jász­teleknél 120 centiméter, apa­dó, a Hármas-Körös Kun- szentmártonnál 163 centi­méter, apadó. S. 0. S.-telefon A Bizalom Telefonos Lelkise- gély-szolgálat munkatársai éj­jel-nappal ingyenesen hívha1 tők a 116-123-as telefonszá­mon. Segítsük őket! Diszpécser szolgálat hajlékta­lanoknak: a Periféria Egyesü­let nonstop hívható telefonszá­ma: 06-42/504-618. MIT, HOL, MIKOR? — PROGRAMAJANLO MOZI Mai műsor: Szolnok. Cinema City: Amerikai pite: A találkozó 11.15, 13.30, 15.45, 18.00, 20.15, 22.30, Titanic 3D 13.00, 16.30, 20.00. A Titánok haragja 3D 12.30, 16.15, 18.30, 20.30, 22.30, Az éhezők viadala 14.15, 19.30, 22.15. Tükröm, tükröm 10.15, 12.15. Project-X 14.30. John Carter 3D 10.00, 17.00. Utazás a rejtélyes szigetre 3D 11.00. TISZApART mozi: A terem: Csak a szél — Vetítés után a közönségtalál­kozó vendége: Fliegauf Benedek rendező és a szolnoki Sárkány La­jos, 19.00, Martha Marcy May Mar­lene 21.00. B terem: Barátom, Knerten 16.15, Az ajtó 18.00, A ha­talom árnyékában 20.15. E terem: Kaland 18.00, Együtt az ég alatt 20.00. SZÍNHÁZ Szolnok. A Szigligeti Színház nagy­színpadán ma este hét órától A há­rom sárkány (Gózon-bérlet) című előadás lesz látható. BALESET-MEGELŐZÉS Jászberény. A városi baleset-megelő­zési bizottság április 5-én 13 órától 18 óráig baleset-megelőzési rendez­vényt tart a Nagykátai úton lévő Tes- co parkolójában. A program során a résztvevők kipróbálhatják az ittas befolyásolást szimuláló szemüveget, valamint KRESZ-tesztlapot tölthet­nek ki. A Jászberényi Rendőrkapi­tányság munkatársai az ittas jármű- vezetés veszélyeire és következmé­nyeire szeretnék felhívni a figyelmet. SZÜNIDŐSÖKNEK Szolnok. A Napsugár Gyermekház Kézműves-házában (Baross G. u. 56.) szünidei programok várják a gyerekeket. Április 5-én textilmun­kák, húsvéti nemezmunkák ké­szülhetnek. Április 6-án papírból dekorációk, tojásdíszítés (Főtt to­jást vinni kell!) lesz a program. A Játék-házban (Karczag L. u. 2.) csütörtökön délelőtt activity játék szórakoztatja a gyerekeket, dél­után húsvéti tojást készíthetnek textilből, pénteken délelőtt húsvé­ti asztaldíszeket készíthetnek, délután csocsóbajnokságot ren­deznek. A foglalkozások délelőtt 9 órakor, délután 13 óra 30-kor kez­dődnek, melyeken a részvétel in­gyenes. CSOKITOJÁS-KERESŐ TÚRA Tiszafüred. Húsvét hétvégéjén cso- kitojás-kereső játékra és nyuszisi- mogatóra várják a Tiszavirág ártéri sétaúton a kisgyerekes családokat. A tanösvény segít a környezettuda­tosságra való nevelésben. Kapott térkép segítségével kalandos útvo­nalon kell majd megtalálniuk a játé­kos „túrán” résztvevő gyerekeknek a nyuszifészkeket, ahol édes megle­petések várják őket. Az április 8-án, vasárnap délelőtt tíz órakor történő találkozó helye: a Szatócs kikötő és szabadidőpart. * * * Az Új Néplapban szereplő progra­mok, műsorok, ügyeletek adataiban időközben történt esetleges változá­sokért sem anyagi, sem jogi felelős­séget nem vállalunk. SZ0U0N.hu További programok olvashatók a S20U0N.hu hírportálon. Hobo újra Szolnokon! A költészet napja előestéjén, áp­rilis 10-én 19 órától várják a ra­jongókat - igazi retró kávéházi hangulattal - az Ifjúsági Házba Hobo: Hármasoltár című előadó­estjére. Ezúttal József Attila, Vi- szockij és Jim Morrison művei­ből hallhat részleteket a közön­ség. Belépőjegyek 2490 Ft-os egységáron elővételben az Ifjú­sági Házban (volt Borostyán Mű­velődési Ház, Szolnok, Szapáry út 23.) vásárolhatók hétközna­ponként 10 és 13 óra, illetve 14 és 17 óra között. Jegyrendelés az 56/514-569-es telefonszámon le­hetséges. ■ Hadd szóljon I SZ0LJ0N.hu A SZOLNOK-JÁSZKUN ONLINE SZAVAZÓLAP A 2012-ES JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI TERÜLETI PRIMA DÍJ JELÖLTJEI Magyar irodalom kategória O llyés János O Rékasy Ildikó O Tiszai Lajos Magyar színház- és filmművészet kategória O Gombos Judit O Mészáros István O Radó Denise Magyar építészet és építőművészet kategória O Cseuz Imre O Pálossy Miklós O Tanács Lajos Magyar sajtó kategória O Mészáros János O Seress Zsuzsa O Tálas László Magyar képzőművészet kategória O Máté György O Ötvös Nagy Ferenc O Verebes György Magyar tudomány kategória Magyar népművészet és közművelődés kategória O Dudás Dániel O Pendzsom Néptánc Egyesület O Révész Márta Magyar zeneművészet kategória O Dr. Ducza Lajos O Bischof László O Dr. Nyiri László o Pál Mihály O Dr. Tóth Albert o Szivárvány Citerazenekar Magyar oktatás és köznevelés kategória Magyar sport kategória O Galsi Erika O Ifj. Cseh Sándor O Dr. Kállai Mária PhD o Peták Kálmán O Papp János o Pór Péter Közreműködését, szavazatát köszöni a VOSZ megyei elnöksége! Csak eredeti szavazólapot fogadunk el. SZOLNOK TV 6.00 Aktuális; 6.20 Téma; 6.30 Halak, vi­zek; 7.00 Aktuális; 7.20 Téma; 7.30 Testőr; 8.00 Aktuális; 8.20 Téma; 8.30 Döntés után; 9.00 Mérleg; 9.30 Különóra; 10.00 Aktuális; 10.20Téma; 10.30 Sajtóasztal; 11.00 Aktu­ális; 11.20 Téma; 11.30 Étkek és emlékek; 12.00 Aktuális; 12.20 Téma; 12.30 Szol- noktudás Egyeteme; 14.00 Aktuális; 14.20 Téma; 14.30 Szolnoksport; 15.00 Képújság; 16.00 Albacomp-Szolnoki Olaj KK kosár­labda-mérkőzés közvetítése felvételről; 17.30 Testőr; 18.00 Olaj TV; 18.30 Külön­óra; 19.00 Aktuális; 19.20 Téma; 19.30 Mérleg; 20.00 Aktuális; 20.20Téma; 20.35 HTV - Hírháló; 21.00 HTV - Bikinis őrület - amerikai vígjáték; 23.00 Képújság. szolnoktv@szolnoktv.hu 90.4 RÁDIÓ 1 0.00-6.00 Csak igazi mai sláger; 06.00-10.00 Kukori - Harsányi Leventével, HudákAnitával és Hepi Endrével; 10.00-11.00 Rádió 1 TOP 10; 11.00-12.00 Csak igazi mai sláger; 12.00­14.00 Déli élő kívánságműsor; 14.00-16.00 Csak igazi mai sláger; 16.00-17.00 Cooky Live Mix; 17.00-20.00 Cooky-show; 20.00-21.00 Disco's Hit TOP 40 Bárány Attilával 21.00­24.00 Disco's Hit-Bárány Attila és Antonyo. www.radiol.hu AKTÍV RÁDIÓ 00.00 Kedvencek úgy, ahogy csak mi tudjuk; 5.30 Vekker - Napindító információk, közle­kedés, időjárás, sport és zene; 9.00 Koktél: női fortély, praktikák, programok és az Ön kedvencei; 14.00 Délutáni csúcs - Pikáns témák, hazai sztárok, ütős dalok; 17.00 Kí­vánságműsor; 19.00 Aktív Chart show - An­gol, francia, német, amerikai listák kedven­cei; 20.00-24.00 Party cafe - Klubkedven­cek és a legjobb dance-dalok. aktiv@aktivradio.hu AMADEUS RÁDIÓ 102.4 0.00-tól 24 óráig nonstop zenés műsor. Ben- ne6.00 Reggeli Juice: bennezene, szórakozás, hírek, programajánló, időjárás-jelentés, gaz­dasági hírek, lapszemle, beszélgetés, műsor­ajánló, magazinműsor, zene és 16.00 kulturá­lis és művészeti magazin, 20.00 blues-zene; 21.00 egészségügyi magazin, majd nonstop zene reggel 6-ig. amadeusradio@amadeusradio.hu A műsorváltozás jogát minden adó fenntartja! !

Next

/
Thumbnails
Contents