Új Néplap, 2012. március (23. évfolyam, 52-77. szám)

2012-03-06 / 56. szám

2012. MÁRCIUS 6., KEDD 5 JÁSZSÁG Versmondó verseny a pap-költő tiszteletére Jászapátin az önkormányzat, a helyi római katolikus egyház- község és a Pájer Antal Művelő­dési Ház április 12-én versmon­dó versenyt szervez a városi könyvtárban. A ver­senyt Pájer Antal tiszteletére, vala­mint a magyar köl­tészet napja alkal­mából rendezik meg, amelynek célja, hogy minél szélesebb körben megismertes­sék, megszeretessék Pájer Antal pap-költő verseit. A megméret­tetésre készülő versmondóknak két költeményt kell elmondani­uk, egy kötelező és egy szaba­don választható verset. A kötele­ző versek jegyzéke Pájer Antal: A jászapáti híres temető és A magyarok Istene, szabadon vá­laszthatók közül pedig a pap-köl­tő bármely versével lehet indul­ni a versenyen. A jelentkezők két kategóriában pályázhatnak, álta­lános iskola felső ta­gozat és kisgimná- zium, valamint gim­náziumi és szakkö­zépiskolai tanulók. A versenyre április 8-ig lehet nevezni a váro­si könyvtárban, a római katoli­kus plébánián és az iskolák ma­gyartanárainál. A résztvevők kö­zül zsűri választja ki a legjobba­kat és kategóriánként az első há­rom helyezett értékes jutalom­ban részesül. ■ I. A. ■ Kötelező és sza­badon válasz­tott verssel le­het versenyezni. Felvonulnak a kivitelezők, kezdődik a főtér felújítása Jászberényben megkezdődött a város főterét megújító fejlesztés újabb szakasza: A kivitelezők ezekben a napokban vonulnak fel az építési területekre, hogy várhatóan júliusig elvégezzék a rájuk váró feladatokat. A Kőhíd tavalyi átadását követően a most kezdődő munkák alkalmával fel­újítják a Promenád parkját, a Fürdő utcai parkot, illetve meg­épülhet a Zagyva-sétány is. A program része ezen túlmenően, hogy új köntöst kaphat a hom­lokzatok megújításával a Déryné Művelődési Központ, illetve a Le­hel Vezér Gimnázium épület- együttese. Az összességében kö­zel nyolcszáz millió forintos program megvalósítása többször csúszott már, az eredeti elképze­lések szerint már tavaly őszre be kellett volna fejezni azt. A támo­gatott fejlesztés megvalósításá­hoz szükség volt a projekt lezá­rásának időpont módosítására, de most végre úgy tűnik, meg­kezdődhet a munka. ■ B. Cs. Rendbe teszik a csatornákat Boldogházán Jászboldogházán közmunka­program keretében elkezdődött az árkok, belvízelvezető csator­nák tisztítása. A munkaügyi köz­ponttal együttműködve megva­lósuló programban jelenleg 42 fő dolgozik a településen. Szűcs La­jos, a község polgármestere el­mondta, hogy terveik szerint az önkormányzat illetékességi terü­letén körülbelül tíz kilométer hosszúságban tennék rendbe a belvízelvezető csatornát. - Jelen­leg belvíz problémák megoldásá­ra nincs pályázati lehetőség, ezért nagy segítség számunkra, hogy közmunka program kere­tén belül rendbe tudjuk tenni a csatornákat. A tisztítással meg­előző tevékenységet folytatva meg tudjuk óvni a települést a belvíz okozta természeti kataszt­rófától, ami korábban súlyos gon­dokat okozott a községben - tet­te hozzá a polgármester. ■ I. A. SZOLJON.hu Több mint 92 ezer órát töltöttek szolgálatban Farsangfarka. Jászberényben a farsangi báli időszak egyik utolsó rendez­vénye volt az Ifjúsági Házban megtartott vadászbál. A hagyományos ren­dezvényen ez alkalommal jászberényi vadászokból, illetve zenetanárból álló kürtös zenész csapat mutatta be az alkalomra összeállított műsorát. Orosz Tibor, a Megyei Polgárőr- szövetség jászsági referense el­készítette a térség polgárőr egyesületeinek 2011-es munká­járól szóló összesített statiszti­kát. A Jászság tizennyolc telepü­lésén húsz egyesület működik, a tagok száma tavaly összesen 1001 fő volt. 63 új tag érkezett a térség egyesületeibe és 81 fő tag­sága szűnt meg. A tagok többsé­ge férfi, a Jászságban 144 nő vett részt a polgárőrség munkájá­ban. Legtöbb taggal (106 fővel) a Jászdózsai Polgárőrség műkö­dik, ahol jelentős a fiatalkorú polgárőrök aránya is, összesen tizennégyen vannak. Az összesített adatokból töb­bek között az is kiderül, hogy tíz jászsági település polgármes­tere, valamint 36 önkormányza­ti képviselő is tagja a polgárőr­ségnek és részt vesznek az álta­luk vezetett város, község köz- biztonságának javításában, fel­ügyeletében. A szolgálati órák száma alapján megállapítható, hogy a jászsági polgárőr egyesü­letek rendkívül aktívak voltak az elmúlt esztendőben, hiszen összesen 92 092 órát töltöttek szolgálatban. A polgárőrségek intézkedése­inek többsége jelzésadás (1336), valamint segítségnyújtás (813) volt 2011-ben. Ezen kívül részt vettek elfogásban, tettenérésben és eltűnt személy felkutatásá­ban is. ■ I. A. Ismét itt az avartíízszezon Elvétve pedig akad olyan hónap amikor csak harmincöt alkalom­mal kell útnak indulniuk. Ehhez képest kiugróan sokszor kellett beavatkozniuk a lánglovagoknak a mögöttünk hagyott hét végén.- Nagy mennyiségű hó esett a Jászságban is februárban, ugyanakkor az olvadást követő­en az amúgy száraz talaj gyorsan elvezette a nedvességet, ráadá­sul rendszeresen szárította köze­pes erősségű szél is a határt - mondta a parancsnok. A hirtelen tavasziassá váló, gyorsan melegedő időjárással pedig együtt járt, hogy a talaj fel­ső 30-40 centiméteres rétege ki­száradt, illetve rengeteg száraz aljnövényzet fű, avar és nád ma­radt tavalyról. - Ezekhez a kül­ső tényezőkhöz jön még hozzá az az állampolgári felelőtlenség, oltás Eső nélkül jó, ha felkészülünk a hasonló folytatásra! Banka Csaba Az elmúlt hét végén, március 2- án, 3-án és 4-én összesen 26 al­kalommal érkezett riasztás a jászberényi tűzoltóságra. Az ese­tek döntő többségében pedig avar- és nádastüzekhez kellett vonulnia az egységeknek - tájé­koztatta lapunkat Fózer Tibor tűzoltó alezredes a jászberényi tűzoltóság parancsnoka. Hogy érzékeltesse az esetszám nagy­ságrendjét, hozzátette: átlagosan úgy ötven-hatvan esetben kell vonulniuk egy-egy hónapban különböző helyszínekre. amikor is, a vasúi kocsikból, sze­mélyautókból egyszerűen kidob­ják a még égő csikket vagy, hogy szeles időben is elégetik a zárt kertekben felgyülemlett gazt. Nem véletlen, hogy épp hét vé­gén következett be az esetszám ilyen hirtelen megugrása. A szakember szerint ameny- nyiben az elkövetkező hetekben nem hull nagyobb mennyiségű csapadék, akkor még sokáig jel­lemző lesz az avar-, nádas vagy akár erdőtűz. Az előrejelzéseket tekintve pedig, ha nem is túl me­leg, de igencsak száraz lesz a március. Április elejére, húsvét- ra fejlődhet úgy a zöldnövényzet, hogy a viszonylag kevés csapa­dék mellett sem lobban lángra a határ egyetlen eldobott csikktől. - Egyelőre azonban nagyon úgy tűnik, hogy tartósan fel kell készülnünk az el­múlt hét végén ta­pasztalt körülmé­nyekre-tette hoz­zá Fózer Tibor. - Elvileg a termé­szeti környezet megújulását is se­gítő,' úgynevezett vegetációs tüzek Az autóból kidobott csikk, most különö­sen veszélyes. Képünk illusztráció. Nem elképzelhetetlen az országos tilalom az elmúlt napok tapasztala­tai alapján már az ország bi­zonyos területén elrendelték a tűzgyújtási tilalmat - tudtuk meg Fózer Tibortól. Az alezre­des hozzátette, nagy az esély arra, hogy ha folytatódik az elmúlt napok tendenciája, akkor a tilalmat országos szintre emeli az illetékes or­szágos hatáskörű szervek. Természetesen erről a megfe­lelő médiacsatornákon érte­sül majd a lakosság. Igaz, az országos tűzgyújtási tilalmat ez idő szerint még nem ren­delték el sem a megyénkben sem a Jászságban, ezzel együtt is fokozott óvatosságra és odafigyelésre hívta fel az állampolgárok figyelmét Fó­zer Tibor Jászberény tűzoltó- parancsnoka, illetve a térség katasztrófavédelmi kirendelt­ségének vezetője. nem okoznának problémát. Csakhogy természetüknél fog­va ezek a tüzek szabályozatla­nok, és akár emberi életet, va­gyontárgyakat, tanyákat, ipari létesítményeket, mezőgazdasá­gi területeket is felemészthet­nének. Ezért kell beavatkoznia a tűzoltóságnak. ■1 1 | Az elmúlt hét végén kö­zel annyiszor kellett va­lamilyen káresemény­hez, tűzhöz vonulnia a jászberényi tűzoltóknak, mint máskor egy „csen­desebb” hónapban.A legtöbbször avar- vagy nádastűz miatt érkezett a riasztás. RIASZTÁSOK MEGOSZLÁSA 2012. március 2-án, 3-án és 4-én Riasztások száma 26 ebből műszaki mentés épülettűz téves riasztás avar-, nádas-, aljnövényzettűz FORRÁS: JÁSZBERÉNY TŰZOLTÓSÁG Jászberény határá­ban a hét végén ná- dastűzzel is meg kel­lett birkózniuk a szol­gálatot teljesítő tűzöl­HÍRSÁV Egymillió forintot terveztek a civileknek JÁSZÁROKSZÁLLÁSON a kép- viselő-testület a héten tár­gyal a helyi civil szerveze­tek önkormányzati támoga­tásáról, amelyre a költségve­tésben 1 millió forintot ter­veztek be. Az elképzelések szerint a támogatásból 30 és 60 ezer forint közötti összeg jutna egy-egy civil szerve­zetnek. Kárpátaljára utaznak a diákok májusban A jászkisÉri Csete Balázs Ál­talános Iskola eredménye­sen szerepelt a Határtalanul pályázaton. Az intézmény 1 millió 427 ezer forint támo­gatást nyert kárpátaljai ta­nulmányi kirándulás meg­valósítására. Idén májusban 51 diák utazhat 5 napra Kárpátaljára, ahol felfedezik a magyar történelem neves helyszíneit. A program célja a tapasztalatszerzésen túl az, hogy a diákok kapcsola­tokat építhessenek ki hatá­ron túli magyar tanulókkal. Bátyus bált tartottak a nyugdíjasok jászárokszálláson a Nyug­díjas Egyesület a hagyomá­nyoknak megfelelően far­sang idején bátyus bált szer­vezett a Petőfi Sándor Műve­lődési Házban. Az egyesület tagjai házi készítésű sütemé­nyekkel megrakott batyukkal érkeztek a bálba. A finomsá­gokat közösen fogyasztották el baráti beszélgetések, vi­dámság és tánc mellett. Emlékeket, élményeket mutat be az évkönyv a jászapáti Gróf Széchenyi István Gimnáziumban már javában tart a centenáriumi ünnepségsorozat szervezé­se, amelyet április 18-20. kö­zött a Makó Pál-napok kere­tében tartanak. A nyitó program során mutatják be a centenáriumi évkönyvet, amelyben az intézmény százéves történetét, a diá­kok, tanárok emlékeit, élmé­nyeit dolgozzák fel. SZ0U0N.hu További jászsági információk a SZOUON.hu hírportálon olvashatók. A SZ0LN0K-JÄSZKUN ONLINE 4 r I

Next

/
Thumbnails
Contents