Új Néplap, 2012. március (23. évfolyam, 52-77. szám)
2012-03-14 / 63. szám
2012. MÁRCIUS 14., SZERDA 7 Egyre többen igénylik a SZÉP kártyát szolgáltatás Kicsit lassul a tempó, de már meghaladta a 300 ezret a kibocsátott plasztiklapok száma GAZDASÁG Két hét alatt újabb 70 ezer munkavállaló jutott hozzá a Széchenyi pihenőkártyához (SZÉP), de a bővülés üteme megtorpanni látszik. Vég Márton Némileg lassuló ütemben, de változatlanul növekszik a SZÉP kártyával rendelkező munka- vállalók száma. A Nemzetgazdasági Minisztérium arról tájékoztatta lapunkat, hogy a március 9-ei adatok szerint 320 264 a kártyatulajdonosok száma, míg a kibocsátó bankok már 13 815 szolgáltatóval kötöttek elfogadóhelyi szerződést. Két héttel ezelőtt megduplázódott ez a szám, de még úgy is csak 250 ezer ember használhatta az új cafetériaeszközt együttesen 11 ezer fölötti elfogadóhelyen. Az elfogadóhelyeknek azért érte meg szerződést kötniük a kártya kibocsátóival, mert mindössze 1,5 százalék (+áfa) jutalék terheli a költéseket, míg az üdülési csekk esetében ez 6 százalék volt. Nehezíti a kártyatulajdonosok dolgát, hogy a bankok lassan jutnak egyezségre az elfogadási megállapodásokat illetően. A K&H Bank által üzemeltetett bankkártya-elfogadó POS- terminálokon már a K&H, az MKB és az OTP kártyái is elfogadhatók. A K&H SZÉP kártyáinak elfogadása az OTP Bank bankkártya-elfogadó POS-ter- mináljain keresztül várhatóan április elejétől várható. Lehocz- ky László, az MKB Nyugdíj- pénztárt és Egészségpénztárt Kiszolgáló Kft. ügyvezető igazgatójától pedig megtudtuk: az OTP termináljain április 15-étől indulhat az elfogadás. Az OTP SZÉP kártyával rendelkező munkavállalók vannak a legelőnyösebb helyzetben, mert fizetőeszközüket országosan közel 7000 elfogadóhelyen gond nélkül használhatják. A Nemzeti Üdülési Szolgálat, valamint a K&H Bank, az MKB Bank és az OTP Bank által rendelt friss piackutatás eredményei szerint a megkérdezett munkavállalók 43 százaléka részesül az idén béren kívüli juttatásban. Azok közül, akik ma nem kapnak cafetériát, a legtöbben a SZÉP kártyát választanák. A béren kívüli juttatásban részesülő munkavállalók több mint a fele, 53,5 százaléka kapcsütörtöktől az idei hosszú hétvégék szezonja négynapos pihenővel indul, biztosan megélénkül a belföldi turizmus, de a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSzÉSz) szerint az új cafeté- riaeszköz „gyerekbetegségei” ja az Erzsébet utalványt, míg SZÉP kártyára az alkalmazásban állók 48 százalékának utalnak. A harmadik legnépszerűbb elem az utazási támogatás, melyet a cafetériában részesülő dolgozók ötödé kap. Tíz százalék egészségpénztári támogatásban még problémát jelentenek a hoteleknek. „Alapvetően jó újításról van szó, de a technikai akadályok és a visszatérítési csúszások sok kellemetlenséget okoznak az ágazatnak" - mondta lapunknak Kovács István. A szervezet titrészesül. A béren kívüli juttatásban részesülő válaszadók 7,5 százaléka nyilatkozott úgy, hogy Erzsébet utalványt, SZÉP kártyát és utazási támogatást is kap, míg további 27 százalékuknak jár az Erzsébet utalvány mellett a kártyára is juttatás. kára egy januári, az ország 42 szállodáját felölelő felmérés alapján hangsúlyozta: az üdülési csekk és a SZÉP kártya együttesen gyengébb forgalmat produkált, mint tavaly januárban kizárólag az üdülési csekk. . Jön a hosszú hétvége - A bevezetés zökkenői nem tesznek jót a forgalomnak EXZEBSI Már másfél hónapja javítják... ülnek a kávéfőzőmön Olvasónk kávéfőzőt vásárolt, amely elromlott. Visszavitte garanciális javításra. A gép másfél hónapig szervizbert volt, majd újra elromlott. Most másfél hónapja megint javítás alatt áll. I jyv'n .. "f-Hovo, >|c AZ ÚR BERZENKEDIK, hogy a szerviz sem cserekészüléket, sem csereutalványt nem ad mondván, hogy Uyen kötelezettsége nincsen. Ez sajnos igaz. Csereutalványt persze kiállíthatna - ez tulajdonképpen egy igazolás arról, hogy a készülék javíthatatlan, tehát a kereskedőnek a szavatossági jog értelmében ki kell cserélnie egy ugyanolyan jóra, vagy visszaadnia az árát. Igen ám, de a kávéfőző valószínűleg javítható. Kérdés, ml tart Uyen sokáig. Hiszen a törvény leírja: javításkor törekedni kell arra, hogy a munka 15 napon belül elkészüljön. MIVEL A GARANCIÁLIS javításnál csak eredeti alkatrészt használhatnak, előfordulhat, hogy azt be kell szerezni esetleg külföldről, ami eltart egy darabig. Mindenestre most már másodszor fordul elő, hogy a termék javítására ilyen sokáig kell várni. Ezt az úr bejelentheti a cég székhelyén illetékes fogyasztóvédelmi ki- rendeltségen, vagy az ő lakóhelye szerinti békéltető testületnek. SAJNOS GARANCIÁLIS javítások sokaságánál áll elő a fenti patthelyzet. A készülék javítható, de a törvény nem szab egyértelmű határidőt, csak annyit mond: „törekedni kell” a 15 nap betartására. És lehetséges, a szerviz törekszik, gátolják azonban a fenti vagy ahhoz hasonló körülmények. a szakszerviznél gyorsabban dolgozó szerelőnél elveszik a szavatosság, illetve a jótállás. ■ Rados Virág KÉRJÜK, írja meg fogyasztóvédelmi panaszait! jotanacs@axelspringer.hu HIRDETÉS 2012. március 14. szerda - március 21. szerda Tchibo Family kávé ► őrölt Vásároljon Fan Game kártyával 1 kg-os Tchibo Family kávét és Volkswagen up! személygépkocsit nyerhet. Az akció időtartama: 2012. március 14-28. A sorsolás időpontja: 2012. április 2. Élénkítő íz, markáns aroma Ferrero Kinder csokoládé > 100 g ► 2390 Ft/kg Uncle Ben’s mártás* ► édes-savanyú, csípős szecsuáni édes-savanyú extra ananásszal ► 400 g + 25% ► 1248 Ft/kg Füstli ► klasszikus ► 140 g Mini Trappista sajt ► 700 g ► 1284 Ft/kg MaqyarÁtérmekek Taste it! Sólet füstölthússal 830 g ... 541 Ft/kg wgL JFm Paprikás vastagkolbász ► szeletelt ► 100 g ► 1890 Ft/kg Czifra szörp bodza ízű, málna, jaffa 1 liter m ■ Penny í MARKET Ichíbtr Részletek üzleteinkben. •falni ajjuf JBllTraPpjSSla k -4-1 MW Érvényes: 2012. március lú. szerda és március 21. szerda között minden Penny Market üzletben, az ország 190 pontján. A Magyar termék emblémával jelölt termékeink származási helye Magyarország. *A csillaggal jelölt árucikkek nem állandó termékei kínálatunknak, ezért előfordulhat, hogy az akció kezdete után rövid időn bellii elfogynak. Amennyiben gondos tervezésünk ellenére a termék az akció vége előtt elfogyna, felvilágosításért kérjük, forduljon az üzletvezetőhöz. A legközelebbi áruházaink listáját megtalálja a www.penny.hu weboldalunkon, a boltkereső menüpont alatt. A nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk. Az árak forintban, áfával együtt értendők. Kiszolgálás csak a háztartásokban szokásos mennyiségben. Szíves megértésüket köszönjük! www.penny.hu Friss. Olcsó. Jó. Ötezer bedőlt hitelű ingatlant értékesítenek a pénzintézetek összesen 5050, hitelfedezetként szolgáló lakóingatlant jelöltek ki kényszerértékesítésre az idén március végéig a tavaly júniusban elfogadott törvény alapján - közölte tegnap a Pénzügy Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF). A kényszerértékesítési kvótára vonatkozó szabály október 1-jei hatályba lépését követően, 2011. negyedik negyedévében 2098, az idén az első negyedévben pedig 2952 nem fizető hiteladós lakóingáŐanját jelöltek ki kényszerértékesítésre. Tavaly október-decemberben a rendelkezésre álló kvóta 78,4 százalékát, az idénjanuár-márci- usban 82,5 százalékát használták, ki a bankok. A több mint 90 napos fizetési késedelemmel érintett, jelzáloggal terhelt lakóingatlanok száma országosan meg- haladtaa 100 ezret. Akvóta 2011- ben az utolsó negyedévben az érintett lakásállomány 2 százaléka volt, 2012-ben pedig negyedévenként 3 százalék. Jövőre a kvóta a lakásállomány 4 százaléka, 2014-ben pedig 5 százaléka lesz. A követelésérvényesítés csak 2015 januárjától működik újból korlátozás nélkül. A kvóták rendszere szabályozza azt, hogy a 30 millió forintot meg nem haladó értékű ingatlanok közül a hitelezők negyedévenként és megyénként hány lakást adhatnak át a végrehajtóknak. A kvótát azért vezették be, hogy a lakáshitelek fedezetéül szolgáló ingatlanok ne kerüljenek egy időben piacra. ■ Pest, Vas és BAZ megye a kvóta alapját képező több mint 100 ezer ingatlan közül a legtöbb Budapesten (13 ezer) és Pest megyében (14 ezer) található. A többi megye közül a legtöbb bedőlt hitelű ingatlan BAZ megyében van, számuk több mint 8 ezer, a legkevesebb Vasban található, mintegy 1700. A kényszer- értékesítésre kijelölt ingatlanok egy része a Nemzeti Eszközkezelőhöz kerül, így az adós - bérlőként - benne maradhat, más részüket a bankok vagy a követeléskezelőknek adják el, vagy maguk próbálják meg értékesíteni i i v