Új Néplap, 2012. március (23. évfolyam, 52-77. szám)
2012-03-13 / 62. szám
2012. MÁRCIUS 13., KEDD 10 ELETMOD - MŰSOR Aranyló árnyalatok, a vöröshöz még a vörös is jó a vörös fürtökkel rendelkező hölgyek vásároljanak olyan holmikat, amelyek meleg, aranyló árnyalatokban pompáznak. Válogassanak a legkülönbözőbb zöld tónusok között, a halványtól kezdve egészen a méregzöldig. Ez a szín ugyanis biztosan jól mutat ezekkel a tincsekkel, ráadásul a harmónia és a kreativitás tónusa. De bátran próbáljanak fel olyan ruhadarabokat is, amelyek az életkedvvel teli narancsszínben vagy akár mustársárgában virítanak, hiszen így kimondottan izgalmassá teszik a megjelenését. Kísérletezzenek nyugodtan a különleges padlizsánszínű darabokkal. Érdemes azt is megvizsgálni, hogy a fürtjeik mellett hogyan mutatnak a kék vagy akár a barna árnyalatai. Sőt akár még a vörös hajhoz is illik a vörös szín. Válasszanak különleges fazonokat. ■ Kivágások alkat szerint felső Kinek mi áll jól: „V”, csónak, kerek vagy kámzsás fazonú? Kísérletezzünk bátran a színekkel! Attól függően válasszuk ki, milyen kivágású felsőt viselünk, hogy rövid vagy hosszú a nyakunk, s milyen az alkatunk. AS-összeállítás Annak, aki rövidnek tartja a nyakát, a legelőnyösebb a nyitott V nyakkivágás. Egyébként ez a vonal a nagy mellű hölgyeknek is szerencsés választás. A rövid nyakat érzékletesen nyújtja még a csónaknyak, s előnyös a kerek kivágás. Ha szereti kendővel is színesíteni az öltözékét, akkor ezeket a kellékeket mindig alul kösse meg, ez a trükk ugyancsak segít az optikai csalásban. A függőleges, a téglalap alakú vagy a mély ovális nyakkivágás szintén jó megoldást jelent. Rövid nyak esetén érdemes mélyebb kivágású felsőket venni, mert jobban hosz- szítanak és karcsúsítanak egyben. De semmiképp ne hordjon állógallért, garbós felsőrészeket, és kerülje a nagyméretű kendőket! Ha netán túlságosan vastagnak találja ezt a testrészét, akkor is a nyitott nyak, valamint a „V” nyakkivágás a legszerencsésebb. Azonban a kerek nyak- megoldás, a sálak és a rövid láncok előnytelenül mutatnak az erős nyakon. Ilyen alkattal viseljen egyszerű kihajtható galléros blúzt, gombos ruhát. Kerülje Nem kell lemondania a nyakláncról, csak hosszabb fazonúakat viseljen a tarka, nagy mintás anyagokat, az állógallért és a testre feszülő pulóvert. Az 0 és az U alakú nyakkivágás a kebelre irányítja a figyelmet, így akkor érdemes ilyen blúzokat, pólókat viselnie, ha elégedett a mellével. Ráadásul a de-. koltázs ovális vagy U kivágása a válltól is tökéletes formát vár el. A nagyon telt kebelnél előnyös a felsőtest hosszabbnak láttatása, Fontos a színe is a kámzsa szépen keretezi az arcot, de éppen ezért fontos a színe. Csakis olyat viseljen, ami illik a hajszínéhez, a bőre tónusához. Szerencsés választás a tüzes narancssárga, ami szinte mindenkinek jól áll. A kámzsanyakat mindig hajtsa ki a kabátra vagy dzsekire, mert túl nagy ahhoz, hogy kényelmes legyen felöltő alatt. s a lefelé keskenyedő nyakkivágás alkalmazása. Szerencsés választás a kétrészes öltözet is, melynél a szoknya egyenes, a kabát pedig hosszanti szabásvonalakkal ellátott, az alj világos, a felsőrész sötét tónusú legyen. Körte alkatúnak nem ajánlott a nyakpántos és az amerikai vállas - a vállat szabadon hagyó - ruhák. Delta alkatúaknak ideális a mély, ovális vagy V nyakkivágás, amely ellensúlyozza a széles vállat. A kámzsás nyakmegoldás nem rövidíti a nyakat, kiemeli az arcot és emellett divatos is. A kámzsás gallérú kötött ruhák szintén hódítanak. Bőrkiegészítőkkel a képen látható modell kényelmes és roppant nőies darabja lehet ruhatárának. Viszont megmutatja az összes fölösleges kilót, így elsősorban a vékonyabb alakon mutat jól. Bársony, csipke, kapcsok: párosítsa a farmert míderrel! HA AZ ESTI HÁZIBULIBAN különleges megjelenésre vágyik, akkor párosítsa a farmert míderrel. Az arany- és csipkedíszítéssel teli sötétkék bársony modell olyan feltűnő és egyedi darab, s szinte meg is követeli a farmer egyszerű, vagány lezserségét. A szexis, sűrű kapcsokkal záródó felső, amely a fűző modernkori változata, ruhatárának univerzális modellje lehet. Egy ilyen bársonyból készült midért, amely lapossá változtatja a hasat, karcsúbbnak láttatja a derekat és dúsabbnak a dekoltázst, a farmer mellett rengeteg más holmival is hordhat. Ha elegáns, egyszínű kék kosztümhöz ölű magára, szintén alkalmivá változtatja küllemét. Ha megfelelő árnyalatú, harangszabású hosszú szoknyával és magas sarkúval hordja, estélyen is tökéletes lesz öltözéke. ■ ' Wt:®i A ruhatár univerzális darabja lehet TELEVIZIO-MUSOR * 2012. MÁRCIUS 13., KEDD RTL KLUB >0 w 'H o 6.05 Jó reggelt, skacok! © 7.35 Reflektor reggel © 7.50 Reggeli - Csak csajok © 8.25 A szerelem rabjai © 9.20 Második esély © (amerikai-mexikói sorozat) 12.05 Asztroshow 13.10 Trükkös halál © 6.25 Tények reggel 7.00 Mokka © 9.40 Stahl konyhája © 9.50 Babapercek © 10.00 Teleshop 11.05 EzoTv 12.40 Táncos visszatér © (am. családi film, 2001)84' 5.55 Ma reggel 9.05 A Sílla királyság ékköve © 10.05 Mindenből egy van © 11.00 Kék fény (ismétlés) © 12.00 Híradó délben 12.25 Kárpát expressz 12.55 Magazinműsorok 13.55 Marslakók (ismétlés) © 5.55 Ma reggel 7,05 9.00 Természetfilm-válogatás 8.55 9.25 Palackposta 9.50 10.00 Tudásakadémia - Junior 11.00 Magyar pop 11.55 12.00 Híradó délben 12.25 Kárpát expressz : 12.55 12.55 Mesélő cégtáblák Gyilkos sorok © Gyilkos számok © Kútfejek © (magyar akcióvígjáték, 2006) A dadus © (am. vígjátéksor. -45-46.) Amerikai mesterszakács (ismétlés) © 6.35 Roma magazin 7.00 Domovina 7.35 A férfi a legjobb orvosság (német sorozat) © 8.30 Híradó © 8.35 Térkép © 9.00 Közvetítés a parlament üléséről 8.20 A póráz két végén © 9.10 A világ legszigorúbb szülői © 10.15 Svindlerek© 10.50 Fald fel Amerikát!© 11.20 Tények a tányéron © 11.50 Roncsvadászok© 12.20 Kozmikus kilátások © I 'W Q 14.10 Sarokba szorítva © (amerikai sorozat) 15.10 Döglött akták © (amerikai krimisorozat) 16.20 Marichuy- A szerelem diadala © (mexikói sorozat) 17.20 Teresa © 14.20 15.20 16.20 17.20 17.25 Marina © (am.-mexikói romantikus sor.) Rex felügyelő® La Pola © (kolumbiai romantikus sor.) Update-konyha © Tiltott szerelem © (török romantikus sorozat) 14.25 Hacktion (ismétlés) © 15.20 Angyali érintés © (amerikai sorozat - 26/19.) 16.10 Veszélyes szerelem © (amerikai sorozat - 64/40.) 16.50 MM 17.45 Everwood © (amerikai sorozat - 23/2.) 13.20 Bordal - Borkultúra 13.55 13.45 Főtér 15.15 Hogy volt!?... 15.40 A rendező: Ádám Ottó 16.45 Delta 16.30 17.15 English 4U 17.45 Família Kft. © 17.35 A kandalló Monk - Flúgos nyomozó (am. krimisor.-97-98.)© CSI - A helyszínelők (amerikai krimisorozat) © Esküdt ellenségek - Bűnös szándék ® Gyilkos számok © (amerikai krimisorozat) 16.35 Szürke kincsünk (magyar ismeretterj. film) A magyar szflrkemarha 17.15 Térkép ráadás © Székelyföldi magazin 17.20 Kisváros© (magyar sorozat) 18.00 Híradó. Időjárás 13.30 Elveszett világok © 14.25 Merész régész © 15.25 Őshüllők arénája © 16.20 Mocsokkommandó © 16.55 Tények a tányéron © 17.25 A világ legszigorúbb szülői © B 09 W 18.30 Híradó Esti kiadás 19.05 1 perc, és nyersz! ügyességi vetélkedő 20.10 Fókusz© Közszolgálati magazin 20.45 Barátok közt © (magyar sorozat) Közben: Hírek 21.20 A mentalista © (amerikai krimisorozat) Vémarancs 18.30 Tények Hírműsor 19.35 Aktív © 19.55 Jóban Rosszban © (magyar sorozat) 21.00 King Kong © (amerikai kalandfilm, 2005) 170' Fsz.: Naomi Watts, Adrien Brody, Jack Black, Thomas Kretschmann, Jamie Bell 23.00 Kenósorsolás 18.30 Maradj talpon! © Műveltségi vetélkedő 19.30 Híradó este 19.55 Sporthírek. Időjárás 20.10 Marslakók © (magyarsorozat-9.) 20.40 A hölgy, aki túl sokat tudott © (amerikai krimi, 1999) Fsz.: Angela Lansbury 22.10 Az este 18.10 Angyali érintés © 18.30 (amerikai sorozat) j 19.30 18.55 Esti mese 19.15 Veszélyes szerelem © 20.25 (amerikai sorozat - 64/40.) 20.00 Híradó este 21.20 20.25 Sporthírek. Időjárás 20.30 Rocca parancsnok (olasz krimisor. - 12/3.) © j 21.25 Maradj talpon! © Műveltségi vetélkedő Amerikai mesterszakács Jó barátok © (am. vígjátéksor. -138-139.) Két pasi - meg egy kicsi (155-156.)® Éden Hotel © Ismét megnyitotta kapuit az Éden Hotel, ezúttal a Csendesóceán partján, Mexikóban taktikáznak majd a fiatalok a 25 milliós főnyereményért. 18.25 Dunasport 18.30 Közbeszéd 19.00 Alkotmány utca 19.10 Térkép © Integrációs magazin 19.40 MacGyver © (amerikai sor. - 139/130.) 20.30 Mad Men- Reklámőrültek © (amerikai sorozat - 52/24.) 21.15 Hírek 18.25 Világ a város alatt © Róma 19.25 Egy birodalom felépítése (dokumentumfilm-sorozat) Maják © 20.25 Ókori felfedezések © (dokumentumfilm-sorozat) Trója ostroma 21.20 A Föld kialakulása © (dokumentumfilm-sorozat) A Grand Canyon *9 'W 22.20 A Grace klinika © (amerikai sorozat) Felvonófóbia 23.30 Reflektor © 23.45 Vészhelyzet © (amerikai sorozat) Nyomás alatt; A próbatétel 0.30 Aktív (ismétlés) © 1.00 Tények este 1.35 EzoTv 2.10 Bajnokok Ligája- összefogialó 2.40 Macerás ügyek © (magyar film, 2000) 83" 22.45 Tudorok (8/3.) © 22 23.40 Barangolások 23 öt kontinensen © 0.10 Esély 23 0.35 Sporthírek 0 0.45 Everwood (ismétlés) © 1.30 MM (ismétlés) j 1, .20 Stingers (50.) © .05 Drága doktor úr! © (olasz vígjátéksor. - 52/29.) .55 Az este 25 A hölgy, aki túl sokat tudott (amerikai krimi, 1999) © 55 Tudorok (8/3.) © 22.20 Doktor House © (amerikai sorozat) 23.20 CSI - A helyszínelők (ismétlés) © 0.10 Esküdt ellenségek - Bűnös szándék (ismétlés) © 1.05 Doktor House(ismétlés)© 21.30 Szerelem életre-halálra (francia-kanadai-német film, 2008) © 23.15 Dunasport 23.20 Magyar dzsesszünnep 2011 0.10 Misiké © 22.15 Ütközet 360 fokban © (dokumentumfilm-sorozat) 23.20 A döntő 48 óra © (dokumentumfilm-sorozat) 0.15 Elveszett világok © Sztálin szupervárosa 1.15 Megakatasztrófák© 22.20 A Grace klinika (amerikai sorozat) 17.25 Tiltott szerelem (török romantikus sorozat) 20.40 A hölgy, aki túl.. (amerikai krimi, 1999) 18.10 Angyali érintés (amerikai sorozat) 19.30 Jó barátok (amerikai vígjátéksorozat) • Hát ■ 19.25 Egy birodalom... (dokumentumfilm-sorozat) HALOZAT 13.05 lapzárta. 1330 Paletta. 14.05 Keresztmetszet. 14.30 Ikon. 15.00 Híradó. 1530.Globál. 16.05 Stopper. 1630 Paletta. 17.00 Híradó. 1730 Zöldövezet. 18.20 Panaszkönyv. 19.00 Híradó. 20.05 Rájátszás. 21.00 Híradó 21.2135 Lapzárta. 22.00 Híradó. 2230 Riasztás ©. 23.05 Rájátszás 1130 Laci bácsi konyhája. 11.55 Világhíradó. 1225 Fórum. 1530 Starti 16.15 Start plusz. 1635Tempó. 17.05 Fórum. 17.55HÚ- adó. 1830 Világhíradó. 18.55 Híradó. 1925 Egyenes beszéd. 20.45 Civila pályán. 21.55 Híradó. 2220 700-as klub ©. 23.05 Hazai turizmus. 23.55 Híradó. 025 Világhíradó 14.00 Szabadegyetem ©. 15.00 Zodiákus | ©, 17.00 Viva Natura - Vivát Natural ©, 1730 Bencze-show ®. 18.00 Zodiákus ©. 19.00 Grand prix. 1930 Nyitott egyetem ©. 20.00 Helyzetkép ©. 2035 Hírháló. 2100 ítéletnap(am.-FDIöp-szk.-i akciófilm. 1999)©. 23.00 Hírháló. 23.30 Műveltségi kvíz A,ni FILMMÚZEUM WM 13.05 Az ígéret szép szó ©. 14.50 Titkos ügynökök klubja ©. 1635 Szerelem, vak vagyl (kanadai vígj., 1977) ©. 18.15 Kai1 ró bíbor rózsája (am.vígj., 1985)®. 19.40 Hegedűs a háztetőn (am. musical, 1971) ©. 23.00 Amarcord (olasz-francia film, 1973) ® 1.10 Én is, te is, tigris (olasz vígj.) © SPORT 1 FILMBOX DISCOVERY 9.00 Magyar labdarúgás. 12.00 Magyar labdarúgás. Diósgyőr-Videoton. 14.15 Rögbi. 16.15 Gólshow. 16.45 Spanyol labdarúgás. 17.45 Magyar labdarúgás (élő). 20.15 Mai helyzet. 2030 Harmadik félidő. 21.45 Harmadikfélidő extra. 2230 Póker. 2330 Amerikai futball. LR. 1.00 Kosárlabda. NBA (élő) 15.25 Szökés Colditz-ból (1-2.) ®. 1835 Misztikus játék ®. 20.10 Kisvárosi dokik (új- zélandisor.) ®. 21.00 A fáraó bosszúja (am. kalandfilm) ®. 2225 Egy életem, két családom (kanadai film) ©. 23.50 Dr. Jekyll és Mr. Hyde (kanadai horror)©. 1J20 Mitéregy élet (amerikai-kanadai film -1-2.) © 12.00 Autókereskedők. 13.00 Autókereskedők. 14.00 Hogyan csinálják? 14.30 Hogyan készült? 16.00 Atúléléstörvényei. 17.00 A túlélés törvényei. 18.00 Autókereskedők. 20.00 Hogyan készült? 21.00 Állítólag... 22.00 Viharvadászok. 23.00 Piszkos munkák. 1.00 Cellanapló C % ¥ < v