Új Néplap, 2012. február (23. évfolyam, 27-51. szám)

2012-02-03 / 29. szám

4 TŰKOR 2012. FEBRUÁR 3.. PÉNTEK Emelkedett a megyébe látogató turisták száma Csak a kötelező feladatokat vállalják átszervezések A megye huszonhárom intézményét vette át a kormányhivatal A múlt év első három negyed­évében a megyei kereskedelmi szálláshelyeken 128,5 ezer ven­dég együttesen 375,5 ezer ven­dégéjszakát töltött el - olvasha­tó a KSH tájékoztatójában. Az előbbiek száma 6,5 százalékkal, az utóbbiaké 1,9 százalékkal nőtt az előző év azonos időszaká­hoz képest. (Országosan a ven­dégszám növekedése nem érte el az egy százalékot, míg a ven­dégéjszakáké 1,8 százalékkal csökkent.jA megyében a belföl­di vendégek száma 7,2 százalék­kal, a külföldieké 2,7 százalék­kal nőtt. Az összes vendégforga­lom döntő hányadát, több mint négyötödét a belföldiek tették ki. A vizsgált időszakban 20 ezer külföldi látogatott a megyébe. Közülük a németek (4871 fő) és a lengyelek (3469) voltak a leg­többen, emellett nagyobb szám­ban Romániából, Ausztriából és Hollandiából jöttek a turisták. Az idelátogatók több mint ki­lenctizedé az EU tagállamaiból érkezett. A turisták átlagosan majdnem három éjszakát töltöt­tek el, ám a külföldiek ennél hosszabb időt, majdnem öt éjt tartózkodtak a szálláshelyeken. A vendégek és a vendégéjszakák száma a panziók kivételével minden szállástípusnál nőtt. A megyei szálláshelyek 2390 millió forint bruttó árbevételt könyveltek el a múlt év első há­rom negyedévében, ennek na­gyobbik felét a szállásdíjak je­lentették, a vendéglátás bevéte­le 28 százalékkal részesedett. A jelzett Időszakban beváltott üdülési csekkek összértéke 80,5 millió forint volt, így az elfogadó- helyeken a belföldi bruttó szál­lásdíjak hattizedét fizették meg ily módon. ■ L. Z. Közösségi TzailáS' A kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalma a megyében (2011.1-III. negyedév) ______ Vendégek száma (fő) Szálloda 55 378 10 760 Kemi> 128461 24 973 A megyék konszolidáció­jának részeként ez év ja­nuár 1-jétől állami fenn­tartásba kerültek azok az intézmények, amelyek korábban a megyei ön- kormányzatokhoz tartoz­tak. A továbbiakban a Megyei Intézményfenn­tartó Központ irányítja gazdálkodásukat. Szilvási Zsuzsa- Az intézményfenntartó köz­pont feladata, melyet Bozó And­rea vezet, igen sokrétű - mond­ta el kérdésünkre válaszolva dr. Lengyel Györgyi kormánymeg­bízott. - Nyilvánvaló, hogy gya­korolja a működtetési, fenntar­tási és vagyonkezelői jogokat, il­letve kötelezettségeket az átvett intézményekben, emellett a szakmai irányítási, vagyongaz­dálkodási, költségvetési, műsza­ki és üzemeltetési feladatok, köz- beszerzések is hozzá tartoznak. Nagy és rendkívül intenzív mun­ka a mostani átadás-átvételi fo­lyamat, amely még jelenleg Is zajlik. A számviteli szabályok­nak megfelelően jelenleg készül­nek a 2011. évi zárszámadások | minden intézményben. A zár­számadások és az egyéb kiegé­szítő anyagok biztosítják a téte­les átadás-átvételt a közel 15 mil­liárd forintos nagyságrendű va­gyon átvételével. Nagy segítsé- • get jelent ugyanakkor, hogy szakmai és pénzügyi területen egyaránt dolgoznak a MfK-ben olyan munkatársak, akik koráb­ban a megyei önkormányzatnál is a intézményi fenntartásban dolgoztak. így az ő helyismeret­ük és szakmai felkészültségük jelentős mértékben segíti a fel­adatellátást Hajdúné Gácsi Má­ria központvezető-helyettes irá­nyításával.- Miként zajlik az átvett intéz­mények átvilágítása?- Az intézményi működtetés átvilágításához a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium stratégiai módszertant dolgozott ki. Ennek célja, hogy mind a 19 megyében egységes elvek alap­ján tekintsük át az intézményi működést, a személyi, tárgyi és pénzügyi feltételeket. Az egysé­ges elveken alapuló, ésszerű és hatékony gazdálkodás kialakítá­sához feltétlenül szükséges egy alapos adatgyűjtés és annak elemzése. Mostanra elkészült az átvilágítás adatfelmérése, ame­lyet átadtunk a minisztérium­nak. A racionalizálási intézkedé­sekre az adatok elemzése és ér­tékelése alapján kerül sor a kö­vetkező hetek-hónapok során. ■ Mindenhol automatiku­san belépünk a megyei önkormányzat helyére.- Mit jelent pontosan ez a raci­onalizálás? Korábban elhang­zott, hogy akár intézmények megszűnése is lehetséges.- Ez természetesen az átvilá­gítás eredményétől függ, viszont az már látható, hogy egyes funk­cionális területeken - pénzügy­számvitel, műszaki koordináció, beszerzések, gépjárművek hasz­nálata - sor kerül integrációra. Emellett vannak olyan intézmé­nyek, illetve feladatok, amelyek az ágazati jogszabályok alapján nem kötelező feladatok, így ezek vonatkozásában más szervezeti forma, illetve megszüntetés, vagy feladatátadás egyaránt le­hetséges. Ilyen lehet például a Tiszakürti Arborétum, amely jö­vőjével kapcsolatban már a me­gyei önkormányzat is egyezte­tett a Vidékfejlesztési Miniszté­riummal. Elképzelhető ugyanak­kor, hogy lesz olyan intézmény, amely egyházi fenntartású lesz a későbbiekben. Mi ezt nem kez­deményezzük, ám ha érkezik megkeresés, nem zárkózunk el tőle. Egyértelmű viszont, hogy költségvetési pénzből nem köte­lező állami feladatok folytatásá­ra nem tudunk engedélyt adni. A jogszabályi változások miatt hasonló a helyzetük a közala­pítványoknak, alapítványok­nak, melyek esetében megol­dást jelenthet egy esetleges át­alakulás. így az Esély Közala­pítvány máris jelezte, hogy a későbbiekben nonprofit társa­ságként fogja folytatni tevé­kenységét. Ugyancsak átvilágít­juk azokat a gazdasági társasá­gokat, amelyben tulajdonos volt a megyei önkormányzat. Mind­ezek mellett egyedülálló helyze­tet jelent számunkra a tiszaugi „Szőke Tisza” Otthon, amely hozzánk tartozik ugyan, de he­lyileg Bács-Kiskun megyében van. Ez jelenleg Ugyan nem je­lent gondot, de természetesen az intézményben többletmun­kát jelent, hogy egyes engedé­Az intézményfenntartó központ számokban A 2012. Évi kincstári költség- vetés kiemelt előirányzatait központilag jóváhagyták, így az Intézményfenntartó Köz­ponthoz taiíoző intézmények működtetéséhez 6,8 milliárd forint áll rendelkezésre. Eb­ből 1,5 milliárd forint saját bevétel és 5,3 milliárd forint központi támogatás. A dolgo­zói létszám 1981 fő, amelyből 1930 fő az intézményekben dolgozik és 51 álláshellyel nmdelkezik a MIK. lyezési folyamatokban a Bács- Kiskun megyei szervekkel is együtt kell működnie.- Több intézményben jelenleg is folynak különböző uniós beruházások. Okozhat-e fenn­akadást ezekben a fenntartó­váltás?- A törvény erejénél fogva mindenhol automatikusan belé­pünk a megyei önkormányzat helyére. A már meglévő szerző­déseket természetesen módosí­tani kell, de folynak tovább, a most induló pályázati lehetősé­geknél pedig szintén biztatjuk az intézményeket, hogy vegye­nek részt bennük, az önerőt pe­dig egy központi keretből bizto­sítjuk. Az már most látható, hogy az előfinanszírozás a mos­tani feszített költségvetési hely­zetben gondot fog okozni, de ezt is megpróbáljuk kezelni. Min­denképpen azon vagyunk, hogy az európai uniós lehetőségeket kihasználjuk, a fenntartási köte­lezettségeinknek pedig eleget tegyünk. SZAVAZÓLAP A 2012-ES JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI TERÜLETI PRIMA DÍJ JELÖLTJEI Magyar irodalom kategória O llyés János O Rékasy Ildikó O Tiszai Lajos Magyar színház- és filmművészet kategória O Gombos Judit O Mészáros István O Radó Denise Magyar képzőművészet kategória O Máté György O Nagy Ferenc O Verebes György Magyar tudomány kategória O Dr. Ducza Lajos O Dr. Nyiri László O Dr. Tóth Albert Magyar oktatás és köznevelés kategória O Galsi Erika O Dr. Kállai Mária PhD O Papp János Magyar építészet és építőművészet kategória O Cseuz Imre O Pálossy Miklós O Tanács Lajos Magyar sajtó kategória O Mészáros János O Seress Zsuzsa O Tálas László Magyar népművészet és közművelődés kategória O Dudás Dániel O Pendzsom Néptánc Egyesület O Révész Márta Magyar zeneművészet kategória O Bischof László O Pál Mihály O Szivárvány Citerazenekar Magyar sport kategória O Ifj. Cseh Sándor O Peták Kálmán O Pór Péter Közreműködését, szavazatát köszöni a VOSZ megyei elnöksége! Csak eredeti szavazólapot fogadunk el. Pályáznak az intézmény létrehozására Autistákat gondozó nappali in­tézményt hozna létre Szolnokon már idén ősztől a Magyar Öku­menikus Segélyszervezet. Kiss Boáz szóvivő elmondta, erre most pályáznak, sikeresség ese­tén az Abonyi úton lévő iskola használaton kívüli szárnyát ala­kítanák ki e célra. Az épületben összesen huszonnégy beteget látnának el három csoportban. A környéken nincsen autisták- kal foglalkozó intézmény, a gon­dozottaknak általában Buda­pestre kell utazniuk fejlesztés­re. A „bejárós” intézet elindítása végre lehetővé tenné, hogy az egyedülálló, autista gyermeke­ket nevelő szülők is munkába álljanak. ■ foó Zs. Jellegzetes figurák. Czupp Pál kunhegyesi fafaragó népi iparművész a hideg, téli időszakban kisebb méretű alkotásokat készít. Faragásaiban előszeretettel ábrázolja a jellegzetes kun arcokat, illetve motívumokat. Képünkön egy juhászt ábrázoló szoborral látható. I f I

Next

/
Thumbnails
Contents