Új Néplap, 2012. február (23. évfolyam, 27-51. szám)
2012-02-25 / 48. szám
4 2012. FEBRUÁR 25., SZOMBAT SZOLNOK ES KORNYÉKÉ Szükség van a fiatalokra: legutóbb öt első véradó jött el Elsősorban a fiatalabb korosztály önzetlen véradóival szeretnék bővíteni Martfűn az évek óta működő „véradó bázist”. Ez a célja a településen működő védőnői szolgálatnak., Martfűn évente egyébként négy alkalommal adnak vért a lakosok, átlagosan 40-60 fő részvételével. Az idei első véradást a napokban rendezték meg. A védőnői szolgálat vezetője, Molnár György- né elmondta, hogy nagy szükség van a fiatal véradókra is.- Kiemelkedően fontos a martfűi középiskola, mint a jövő generációja, hiszen azok a diákok, akik vért adnak nálunk, reményeink szerint a kiöregedő, aktív véradóinkat fogják pótolni. Szép eredménynek mondható, hogy épp e fontos célt szolgálva a megjelent 37 véradó közül öten első véradók voltak. Minden bizonnyal többen is felkeresnének minket a véradás szempontjából fontos aktív korosztályból is, csak akkor éppen dolgoztak vagy iskolában voltak - mondta el Molnár Gyöfgyné, a védőnői szolgálat vezetője. ■ Rászorulókat támogatnak, bátyus bállal is Bátyus bálra várták az érdeklődőket Újszászon. Immár második alkalommal rendezte meg a „Gyere segíts!” Közhasznú Nyílt Alapítvány ezt a jótékonysági rendezvényt, mely által az alapítvány célkitűzéseit szeretnék megvalósítani. Mindezek közül legfontosabb a hátrányos helyzetű gyermekek és idős emberek megsegítése, akik az állami támogatási rendszerbe nem kerülhetnek be, ugyanakkor segítségre szorulnak. Ehhez járul hozzá például a „két kifli” nevű program, mely- lyel több, mint 30 fő minden reggel tartalmas és változatos péksüteményt kap egy zagyvaréka- si pékség támogatásával. Az ételt önkéntesek juttatják el a rászorulókhoz. Profiljuk még az egészségnapok, ruha, tanszer, élelmiszer, háztartási gépek-fel- szerelések, bútorok begyűjtése annak szétosztásának megszervezése is. ■ Torkában őrzi a tehetségét éneklés Győri Szilvia zenekarával egy országos tehetségkutató döntőjébe jutott Győri Szilvia „gyári munkás” lett. A fiatal hölgy nem bútorgyárban, nem is ládagyárban tevékenykedett, a képzeletbeli futószalagról, mely mellett ott állt,- sokkal inkább slágerek gördültek le. A szolnoki énekesnő a Slágergyár című tehetségkutató televíziós műsor döntőjében mérette meg magát. Rimóczi Ágnes — Ezután megyek a varrónőhöz, most lesz kész a ruhám, és még egy cipőt is vennem kell a fellépésre. Aztán próbálunk estig - sorolja a teendőket Győri Szilvia, akivel a megméretés előtt egy nappal találkozom. Szilu —ahogy ismerősei és barátai hívják - tehát nem unatkozik a döntő előtti órákban, ráadásul torokgyulladással is bajlódik.-Arra összpontosítok, hogy ne legyen probléma a betegség miatt, hogy jól sikerüljön a szereplés—mondja mosolyogva. De nyomban hozzáteszi: már önmagában azt is nagy dolognak tartja, hogy ott lehet. Valóban az, vagyis egy nem mindennapi lehetőség. Amire egyébként véletlenül „bukkant rá".- Egy zenei televíziós csatornán láttam meg a felhívást tavaly nyáron. Utánanéztem interneten, s úgy döntöttem megpróbálom. Egy hanganyagot küldtem, amiről hónapokig nem kaptam jelzést. Valamikor szeptemberben hívtak fel, hogy a legAkik megyénket képviselték a döntőn Győri Szilvia Ábel Viktor Fehér Géza Komyik János Zomborí Sándor Családi hagyomány a zene, az éneklés öll^ ój ■ „7 Szilu tegnap este a Slágergyár című tehetségkutatóban mutatta meg tehetségét győri Szilvia gyerekkorától foglalkozik zenével. Szeretett volna néptáncolni is, de amikor döntenie kellett, hogy melyikművészeti ággal foglalkozik majd, maradt a zene, az éneklés. Zeneiskolába járt, majd a Tiszaparti gimnázium énekszakán folytatta tanulmányait. Ott aktív tagja volt az iskolai kórusnak, mellyel több helyre, így például Japánba is eljutott egy fellépés keretében. Később zenei főiskolán tanult tovább, ám úgy alakult, hogy jobb tizenhatba kerültem, októberben menjek az elődöntőre - meséli a lány. Szilu úgy gondolta, hogy élőzenei kísérettel szeretne versenyezni, így bátyja.zenekarával, a Smart Jazz-szel - mellyel rendszeresen fellép Szolnokon és Martfűn - mutatkozott be a szakemberek előtt. A zsűri jó kritikával illette a fiatal énekesnőt. Ezek után talán nem meglepő, hogy a középdöntő: be jutott, majd, meglepetésére bekerült a döntőbe (melyet pénteken rendeztek meg) a legjobb öt közé. — Egy magyar és egy külföldi számot kell előadnunk. A magyar a saját dalunk lesz, amit közösen hoztunk össze a fiúkkal, a zenekarral - meséli Szilu, s elárulja: izgul. A fellépések pedig számára már igencsak megszokottak. A ezt abbahagyta, a zenétől azonban természetesen ez sem tántorította el. Különben is, a zene Szilu családjában már hagyomány. Nagypapája a MÁV Szolnoki Járműjavító Férfikarának tagja, édesapja, Ábel Tibor szintén tagja a kórusnak és rendszeresen zenél rendezvényeken. Bátyja, Viktor zongorista, tagja volt az Origó együttesnek, jelenleg a Smart Jazz dzsessztrióban játszik, férje pedig a tiszaföldvárí kórusban énekel. Blue Sky zenekarral - melynek Oláh Dániel mellett ő az énekese - rendszeresen szerepel szalagavatókon, alapítványi bálokon, esküvőkön, különböző rendezvényeken. A zenekarral öt esztendeje dolgozik együtt, bátyja triójával, a Smart Jazz-szel pedig mintegy másfél éve vannak szereplései szórakozóhelyeken és rendezvényeken. — Ez most mégis más. A verseny, akármi is lesz a végeredmény, tényleg egy nagy dolog az életemben - mondja. Én meg laikusként, amikor megtudom, hogy az első díj egy lemezszerződés, tovább gondolom... És nagyon szurkolok Szilunak és a Smart Jazznek, akik talán éppen lapzártánkkor állnak és bizonyítanak a fővárosi színpadon. Reméljük, sikerrel! Szilu a Blue Sky zenekarral is rendszeresen fellép számos rendezvényen, így esküvőkön, bálokon. A szolnoki énekesnő Győri Szilvia rendszeresen fellép bátyja zenekarával a Smart Jazz-szel (balról jobbra: Ábel Viktor, Komyik János és Zombori Sándor) HIRDETÉS „ESELYEK NOVELESE A NON-PROFIT SZFÉRÁBAN TÁMOP-5.5.1/A-10/1-2010-0030 9 SZÉCHÉNYI TERV A Magyarországi Magiszter Alapítvány programjának kiemelt célja, a helyi civil szervezetekkel együttműködve elősegíteni az esélyegyenlőség széles körű megvalósítását, a területi kohéziót és a szervi, fizikai, társadalmi, vagy egyéb más, hátránnyal küzdő, hátrányos helyzetű társadalmi csoportok integrációját. Valamint, elsősorban azon civilszervezetek munkájának segítése, akik célul tűzték ki az esélyegyenlőség megteremtését, a szegregáció és a hátrányok leküzdését a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok segítését, érdekeik érvényesítését. A programunk záró konferenciáját a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzati Hivatal (5000 Szolnok, Kossuth L. u. 2.) nagytermében tartjuk, 2012. február 27-én 1400-kor Konferenciánkra, kiállításunkra és azt követő állófogadásra minden érdeklődő szervezet és intézmény képviselőjét tisztelettel elvárjuk! TÍZfl Infó: www.maglszteralapitvany.hu Ml FejleMt»«! Ügynökség n fw.ulsischsnyitorv.gov.hu 0*40 638 438 . * A proitkl él Európai Ur.o timogiliséval. u Európai . Szociális At»p Ur»lmanuíroMsáv»l valóiul ncg Kevesebb hitellel számolnak költségvetés Nem lesz illetménykiegészítés Tószegen Idén ól 2 millió forintból gazdálkodhat Tószeg önkormányzata.-Ez 22,5 millió forinttal kevesebb, mint a tavalyi költségvetés főösszege volt. A büdzsében a bevételi és kiadási előirányzatok között 87,4 millió forintos hiány mutatkozik, melynek fedezetéül, mint 2003 óta minden évben, az önkormányzat működési, likvid hitel felvételével számol. E működési hitel összege 2012-ben közel 6 millió forinttal lesz kevesebb, mint az előző évek költségvetésében volt - számolt be a részletekről dr. Gyuricza Miklós. A település polgármestere elmondta, hogy a település adósságállományát sikerült csökkenteniük az elmúlt években. - Ha a tervnek megfelelően sikerül végrehajtaniuk az idei költségvetést, akkor idén további 8 millió forintos csökkentéssel számolnak, így 2012, december 31-én 46 millió forinttal kevesebb adósságot tarthatnak nyilván, mint négy évvel ezelőtt. —Ehhez nem elegendő a takarékos gazdálkodás - tette hozzá a falu első embere. - Az idei költségvetés legnagyobb vesztesei a hivatali dolgozók lesznek, akiknek 5 és 10 %-os illetménykiegészítését március 1-jétől megvonta a képviselő-testület. ■ R. Á. Fejlesztéseket is terveznek ebben az évben remények szerint a 2012. évi költségvetés biztosítja a település zavartalan működtetését. Emellett folytatni szeretnék a lakóútjaik mart aszfaltos technológiával történő fokozatos leburkolását is, melyet tavaly kezdték el. Szeretnék kicserélni az óvoda épületének nyüás- záróit is, és úgy, mint az előző években, az idén is szerveznek kulturális programokat, mint például a falunap és fogathajtó baráti találkozó. A 4 é