Új Néplap, 2012. február (23. évfolyam, 27-51. szám)

2012-02-02 / 28. szám

4 ALMA MATER 2012. FEBRUÁR 2., CSÜTÖRTÖK Magas szinten oktatják az angol és német nyelvet a tanulóknak A gimnáziumi és a szakközépis- , kólái osztályokban is az angol j nyelvet tanulják legtöbben a di­ákok. Ám azokat sem érheti hát­rány, akik az általános iskolában német nyelvet tanultak, hiszen nálunk kezdő angol csoportba kerülnek, így az angol nyelvet az elejétől tanulják - tudtuk meg Reich Lászlóné tanárnőtől.- A gimnáziumi osztályban tágabbak a lehetőségeink, sok­kal kényelmesebb is ezáltal a ha­ladás: ugyanis a gimnáziumi osztályunk ötéves, mert nulla­dik évfolyammal kezdünk. Mondhatni, ez maga a Kánaán nyelvtanulás szempontjából, hi­szen ekkor heti 14 órájuk van a gyerekeknek - hangsúlyozta Reich Lászlóné. - Itt is vannak | haladó és kezdő csoportok, tehát itt sincs hátrányuk azoknak a di­ákoknak, akik korábban az álta­Reich Lászlóné lános iskolában németet tanul­tak, hiszen az alapoktól fel tud­ják építeni az angoltudásukat. A haladó csoportokban a tanév vé­gére a diákok már középfokon társalognak, és el is mennek kö­zépfokú szóbeli nyelvvizsgára. Aki kihasználta a heti 14 órát, az könnyedén le tudja tenni a 9. osztály végén a középfokú szó­beli nyelvvizsgát. A következő évek célja, hogy ez a nyelvvizs­ga kiegészüljön komplex nyelv­vizsgára, azaz az írásbeli részt is letegyék, és úgy kerüljenek ki tőlünk a végzős diákok. Azaz ne csak egy eredményes érettségit tegyenek le, hanem igenis le­gyen a kezükben egy középfokú nyelvvizsga is angolból. A gim­náziumi osztályokban 10. osz­tálytól kötelező másik idegen nyelvet tanulni, ez nálunk a né- j met. A12. évfolyamon pedig már emelt óraszámban tanulhatják az angolt vagy a németet. Sőt, akik kihasználják a lehetőséget, azok képesek rá, hogy németből is középfokú nyelvvizsgát tegye­nek 13.-os korukra. ■ KINIZSI PÁL GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA - ABONY Gazdaságtanban is erősek oktatás A képzések a munkaerőpiac igényeihez igazodnak Az elme „karbantartása" mellett a fizikai erőnlétre is hangsúlyt helyeznek az intézményben. A testnevelés­órák — melyeket az iskolával egybeépült városi sport- csarnokban tartanak — során Farda Krisztina tanár­nő, aki többszörös országos dzsúdóbajnok, az önvé­delmi sporttal is megismerteti a diákokat. Az iskolában a szakkö­zépiskolai oktatás az 1996-97-es tanévtől fo­lyik. Az akkor igen nép­szerű informatika szak­macsoport mellett a köz­gazdaság szakmacsoport bevezetése is célszerűnek bizonyult. Munkatársunktól A három-négyszeres túljelentke­zés azóta is jelzi, hogy a gyere­kek szívesen választják a közép­iskolában a jövő szempontjából igen fontos képzéseket. Az infor­matika világa, a programozás, a közgazdaságtan számos kihívás elé állítja a diákokat. A szakta­nárok nagy lendülettel végzik munkájukat, szem előtt tartják azt a tényt, hogy nem minden szakközépiskolás tanuló egyete­men tanul tovább. A tanulók kö­zül sokan felismerik, hogy kö­zépfokú végzettséggel, illetve jó néhányan felsőfokú OKI-s vég­zettséggel jó munkaerőnek bizo­nyulnak a munkaerőpiacon. Ta­náraink mind a programozást, mind a marketinget, statisztikát, közgazdaságtant a gyakorlatban is hasznosítható ötletekkel, taní­tási módszerekkel tanítják - tudtuk meg Kavecsánszkiné Pál Erika tanárnőtől. Vigh Krisztián tanár úr tanít­ja a pénzügyi ismereteket, a tőzsde működését. A diákokat megtanítják a tőzsdei alapisme­retekre, és élőben kereskedhet­Kavecsánszkiné Pál Erika nek a világ mintegy 12 országá­nak értékpapírjaival és devizá­val hazánk legnagyobb szerve­zésű tőzsdei versenyének, a KE- BA-nak keretében, ahol az idei évben is az iskola mintegy 30 ta­nulója vett részt, a szimulációs játékban 5. helyezést elérve. Most februárban Szekeres Tünde tanárnő és Kavecsánsz­kiné Pál Erika tanárnő a nyolca­dikos tanulók részére játékos közgazdasági és kommunikáci­ós tréninget szervez. Céljuk, hogy a gyerekek megismerked­jenek az iskolával, a tanárokkal, valamint felkeltsék az érdeklő­dést a közgazdaság tanulása iránt. A tréningjellegű feladatok, interaktív gyakorlatok elősegí­tik, hogy a tanulók átéljék, meg­éljék az egyes szituációkat, ki­próbálhatják, miként viselked­nének különböző gazdasági helyzetekben. A gyakorlatok le­hetőséget adnak arra, hogy veze­tői feladatokat is kipróbáljanak, illetve megtapasztalhatják, hogy kollégaként, jó munkaerőként milyen tulajdonságokkal, kom­petenciákkal kell rendelkezni.- Miért szervezünk számos programot a diákoknak? - tet­te fel a kérdést Szekeres Tünde. — Szeretnénk őket elkalauzolni a gazdaságtan bonyolult folya­mataiban. A programot úgy ál­lítottuk össze, hogy a diákok képesek legyenek elsajátítani a hallott, látott információkat. Továbbá lássák és értsék meg az összefüggéseket a gazdaság elemei között. Célunk az, hogy megmutassuk, mi zajlik a hét­köznapokban, a gazdasági vi­lágban. Kreatív feladatok, cso­portmunka, projektor, animá­ció vetítése színesíti a progra­munkat. Közgazdaság és kommunikáció nyolcadikosoknak feladatként tűzték ki az isko­lában, hogy megmutassák, mit is rejt a közgazdaságtan szakmacsoport. Első foglalko­zásuk a kommunikáció terüle­teit foglalja össze. Második al­kalommal a pénz köré helye­zik a hangsúlyt. Harmadik foglalkozásuk a konfliktuske­zelési képességeket erősíti. Míg végül aktuális gazdasági kérdésekkel zárják a trénin­get. Továbbá a tanórákon, is­kolai rendezvényeken túl a közgazdasági szakmacsoport évente kirándulásokat is szer­vez, programokkal színesíti a gazdaságtant tanuló diákok iskolai életét. A legközelebbi időpont, melyet már a diákok is nagyon várnak, a paksi atomerőmű tájékoztató kami­onjának érkezése. Február 7- én és 8-án az iskola tanulói is még több információt szerez­hetnek az atomerőműről, és kipróbálhatják magukat az áramfejlesztő kerékpáron is. Az önkéntesség máris nagy szerepet játszik a diákéletben A szabadidős és önkéntes prog­ramok nagyon fontosak az isko­la életében. Az intézmény kap­csolatban áll a Fiatalok Egészsé­ges Életmódjáért Egyesülettel, s velük indulnak rendszeresen közös pályázatokon - mondta el Tamasi Gyopárka tanárnő, aki rendszeresen nézi a kiírt pályá­zatokat. Minden egyes pályázat kapcsolódik már az új oktatási törvényhez és a közösségi szol­gálathoz- Indultunk és nyertünk az is­kolák számára kiírt TÁRSadalmi Szolidaritás programon. Az em­lített civil szervezettel idén már egy másik önkéntes programot valósítottunk meg - hangsúlyoz­ta a tanárnő. - Mindig keressük a pályázati forrásokat, s ezek ré­vén szoktunk menni évente ki­rándulni. Ebben van külföldi ki­rándulás is, hiszen 2003 óta jól Tamasi Gyopárka működő cserekapcsolatunk van Szerbiában a zombori középisko­lával, ahol már ötször jártunk. A diákönkormányzat sem marad­hat ki mindebből: a kezdeménye­zéseiket rendszeresen megbe­szélik velünk. Például gyűjtést szerveztek az iszapkatasztrófa áldozatainak is.' A tanárnő kitért rá: a középis­kolásoknak közösségi szolgála­tot kell majd végezniük, s ennek igazolása először a 2016. január 1-je után megkezdett érettségi vizsgákhoz kell. — Addigra a diákoknak ná­lunk már lesz tapasztalatuk. Erre fel kell készíteni a tanuló­kat, mert a legcélszerűbb a kö­zösségi szolgálat teljesítése a 9- 10-11. osztályban. Mi ennek során egyrészt az idősek ottho­nában, másrészt pedig az abo- nyi speciális otthonban vettünk részt programokon. ■ Az oldal a kiadó és az oktatási intéz­mény együttműködésével jött létté. A költségeket a megrendelő fél viseli. Az intézmény elérhetőségei KINIZSI PÁL GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA OM AZONOSÍTÓ: 032618 CÍM: 2740,Abony, Kossuth tér 18. TEL: 06-53/360-071 E-MAIL: kinizsi@kinizsFalxxiysulineLhu web: www.kinizsi-abony.hu Vélemények Miért szeretik ezt az iskolát? szeghő Katalin (jelenleg egyetemista): - Nagyon sok mindent adott ez az iskola. Kiválóan felkészített az érett­ségire, sőt ki tudtam bonta­kozni versmondásban, gitáro­zásban is. Emberileg sokat kaptam, a tanárok mindig se­gítettek. Az itt tanultak meg­alapozták azt a tudást, ami az egyetemhez kellett. Szeret­tem az itt eltöltött öt évet. nagy Krisztina, 13. A: - Egy szolnoki középiskolából jöt­tem át ide, és elmondhatom, hogy nem bántam meg. Szere­tek ide járni, mert családias a hangulat, a légkör, bármilyen gonddal-problémával odame­hetek bármelyik tanárhoz, és megoldást találunk rá. Előre­hozott érettségit is tettem, így angolra és történelemre nem is járok már be. BÉKÉSI CSABA, 12. B:-A to­vábbtanulásban fontos, hogy újra beindult az ECDL-foglal- kozás. Informatika szakma- csoportban tanulok, s amit in­formatikából oktatnak, az szá­momra nagyon hasznos. Egyébként rendészeti pályára szeretnék menni, de ha az nem jön össze, akkor informa­tikai téren gondolkodom, mert abból már szereztem tudást. Miben is rejlik a Kinizsi hatalmas ereje... Nézzük, miként vallanak egyko­ri iskolájukról itt végzett diákok: EGEDi Anikó: „Felújított iskola; segítőkész, fiatalos tanári csa­pat; és egy tavasszal zöldülő, már-már parkhangulatú szép és rendezett udvar vár, ahol nem is érzed, hogy iskolában vagy. Csak ajánlani tudom a Kinizsit.” ábrahám Renáta: „Ennek az iskolának köszönhetem, hogy már 18 évesen 2 nyelvvizsgának voltam tulajdonosa, amely per­sze sok pluszpontot jelentett a továbbtanulásban. Mivel a Kini­zsi egy kis iskola, így a tanárok személy szerint ismernek min­denkit, és mindenkinek a saját érdeklődésének megfelelően próbálnak segíteni. Soha nem is vágytam arra, hogy egy nagyobb iskolába járjak.” varga timi: „Az én kedvenceim a kirándulások voltak, amiket ta­náraink lelkesen szerveztek. Du­nán innen, Dunán túl, minden­hová eljutottunk. Megesett az is, hogy elvittek minket a csodála­tos Görögországba. Viszont szom­széd országunkba, Szerbiába is elvitt minket az iskola. Itt bete­kintést nyerhettünk a zombori di­ákok életébe, szokásaikba.” Kiss regina: „Órákon tanulni tanultunk meg, véleményt alkot­tunk a tantárgy, a témakör és né­ha egyéb világi dolgokról is. Négy évig egy hatalmas és még­is hihetetlen összetartó család része lehettem.” ■ <

Next

/
Thumbnails
Contents