Új Néplap, 2012. február (23. évfolyam, 27-51. szám)
2012-02-13 / 37. szám
2 2012. FEBRUÁR 13., HÉTFŐ Reggel öt, nappal hét fok van a madarasi nő lakásában- Az éjszaka már nagyon féltem, rosszul voltam, azt hittem megfagyok. A hideg szobában látszott a leheletem. Nincs pénzem tűzifára, így napközben elmegyek máshová melegedni — mondta vasárnap a helyzetéről lapunk munkatársának Kunmadarason Kerekes Lajosné.- Ruhástól alszom, nyakig betakarózom. Tegnap hét kiló fát meg egy kis szenet tudtam venni. A boltból kérek vizet, hogy tudjak teát főzni, mert a vízórám is elfagyott. Reggel öt, napközben 7 fok van a szobában. Nagyon jó lenne, ha tüzelőt vagy egy másik, jó kályhát kapnék - sorolta a rokkantnyugdíjból élő hatvannyolc esztendős asszony, akinek elmondása szerint tizen- éve nincsenek rokonai sem. A településen azonban szerencsére már akad hely, ahol tudnak a helyzetéről. S ennek megfelelően segíteni is igyekeznek neki.- A héten többször kerestük, hogy átadjuk az élelmiszercsomagot, de nem találtuk otthon. Szomszédjai mondták, látták elmenni. Hétfőn újra felkeressük- mondta Pásztor Ferencné, a Szociális Szolgáltató Központvezetője. — Többször felajánlottam neki, hogy járjon be az idősek nappali ellátását biztosító klubba. Itt háromszáz forintért kapna naponta meleg ételt, ingyen moshatna, fürödhetne. Remélem, hétfőn rá tudjuk beszélni, és mélég ruhákat is szedünk flöki össae.- Eddig önkormányzatuhknak nem jelezte, hogy gondjai vannak, a szomszédjai sem szóltak - közölte Márki Sándor polgármester. - Nem tudtam, hogy a szomszéd faluban élő lánya sem látogatja, segíti. A jövő héten megnézem, mit tudunk segíteni - ígérte a település vezetője. ■ D. E. A hideg lakásban kabátban van bent Kerekes MEGYEI TÜKÖR Újraírják a háziorvosi tarifákat egészségügy Jelentősen emelkedne az alkalmassági vizsgálat és a látlelet díja is A közeljövőben jelentősen emelkedhetnek a háziorvosnál fizetendő díjak. Az Egészségügyi Államtitkárság a szakmában dolgozók javaslatait kérte a nem finanszírozott tevékenységek beárazásához. Szilvási Zsuzsa De vajon melyek ezek a nem finanszírozott tevékenységek? Valójában jórészt azokról a vizsgálatokról van szó, amelyekért eddig is fizettünk: ilyen például a jogosítványhoz, a fegyverhasználati engedélyhez szükséges vizsgálat, látlelet vagy éppen a gyerekek táborozásához szükséges igazolás kiadása.- Három gyermekem van, a legnagyobb már 17 éves, a legkisebb még bölcsődés korú, s bizony igen rosszul érintené a családi kasszát egy ilyen emelés — mondja a szolnoki Zsoldosné Szilágyi Dóra. - A nagy most készül megszerezni a jogosítványt, a kicsinek valószínűleg lenne még olyan nem kötelező védőoltás, amit szeretnénk beadatni. Mindezek ellenére el tudok képzelni olyan szituációt, amikor inkább fizetnék azért, hogy megcsináljanak egy vérvételt, csak hogy nyugodtan aludjuk. A tárca a háziorvosok régi elvárásának eleget téve kívánja rendezni az OEP-fi- nanszírózáson kívül eső tevékenységek körét, valamint ezek térítési díját is. Az Alapellátó Orvosok Országos Szövetsége már elküldte javaslatát. Ők a látleletért hatezer forintot (most 3300) kérnének, elveszett dokumentum pótlására ezerforintos térítést javasolnak. A gépjármű-vezetői alkalmasság igazolásáért jelentősen megemelt díjat, tízezer forintot kérnének, ráadásul egységesen, mondván az igazoláshoz szükséges orvosi vizsgálat és adminisztráció elsősorban nem a beteg életkorától függ. Javasolják azt is, hogy a negyven év alattiaknál a mostani tíz helyett ötévenként kelljen alkalmasságit kérniük háziorvosuktól. A vállalkozó háziorvosokat tömörítő Kasszaorvosi Szövetség ugyancsak elkészítette javaslatát. Bí£ Egyes vizsgalatokért többet fizethetünk majd a háziorvosnál,mint korábban. Képünk illusztráció. % ÉÁ jelentős emelés nagy terhet róna a páciensekre. Ők a jogosítványhoz szükséges orvosi igazolásért egységesen 6800 forintot kérnének, a külföldi munkavállaláshoz szükséges magyar nyelvű igazolásért ugyanennyit, idegen nyelvűért pedig már 10 ezer forintot kellene fizetni a páciensnek. A csecsemők "úszásához 3400 forintért adnának az orvosok szak- véleményt, a nem kötelező védőoltások beadásának pedig új díjelemként kétezer forintos ára lenne. Ha valaki elveszti például a receptjét, beutalóját, azt 1500 forintért pótolnák, az elektMég nem tudni, melyik vizsgálat pontosan mennyibe is kerülne. ronikus úton a háziorvoshoz érkező eredmények nyomtatásáért, másolásáért oldalanként 200 forintot kérnének.- Amikor évekkel ezelőtt először megállapították néhány vizsgálat térítési díját, már annak is örültimk, hogy egyáltalán elismerik ezek jogosságát - emlékszik vissza dr. Hoksári László, a szolnoki területi orvosi kamara alelnöke, aki maga is háziorvos. - Aztán ahogy az idő telt, ezek az árak már egyáltalán nem követték az inflációs változásokat, így valóban időszerű újra „beárazni” a szolgáltatásokat. Ugyanakkor vigyázni kell a díjak kialakításakor, mert pár forintos emelésnek nincs sok értelme, a jelentős emelés viszont igen nagy terhet róna a páciensekre. Kifejezetten jónak tartanám, ha pontos árakat szabnának azok számára, akik nincsenek benne a társadalombiztosítási ellátórendszerben. Ez végre egyértelmű helyzetet teremtene, hiszen mióta ellénőriznünk kell a jogviszonyt, bizony gyakran pirossal jelzi a gép, hogy nincs érvényes jogviszonya a betegnek. Összességében azonban nem mindegy, hogy a most bevezetendő árak kötelező érvényűek, vagy csak ajánlások lesznek. Egyéb változásokat is sürgetnek A Kasszaorvosi Szövetség javaslata szerint külön díjakat állapítanának meg azokra a vizsgálatokra, amelyekhez kifejezetten a beteg ragaszkodik, orvosi indokuk azonban nincsen.- Úgy gondolom, évente egy- egy EKG-vizsgálat vagy éppen labor mirídonképpen hozzátartozik a háziorvosi gondozáshoz, ezekkel nincs is semmi gond - teszi hozzá dr. Hoksári László. - Olykor azonban valóban akadnak olyan páciensek, akik úgy „rendelik” a vizsgálatokat, ahogy más a frizuráját a fodrásznál. Az ő esetükben megoldást jelenthetnének ezek a tarifák. Orvosi indok nélkül, a beteg kérésére végzett vizsgálatok a háziorvosokat tömörítő szervezetek úgy vélik, hogy valóban időszerű a szolgáltatások díjainak felülvizsgálata. Ugyanakkor szerintük már halaszthatatlanná vált azoknak az orvosi kötelezettségeknek (mint például a látlelet kiadása) a felülvizsgálata, amelyek a háziorvosi adminisztrációt tűrhetetlen mértékűvé duzzasztják, átláthatatlanná teszik a tevékenységek finanszírozását. Ugyancsak nem tűr halasztást a központi költségvetésből finanszírozott ellátások tételes meghatározása és megfelelő ellentételezése. (Ilyenek például a kötelező védőoltások, halottvizsgálat). EKG-vizsgálat 1 000 forint Vércukor-meghatározás 300 forint Vérnyomásmérés 300 forint Vérvétel 1 000 forint FORRÁS: KASSZAORVOSI SZÖVETSÉG Tb-témogatásra nem jogosultak ellátása Orvosi vizsgálat és gyógykezelés 5 000 forint Eszközös beavatkozás 2 000 forint Konzílium kérés 500 forint Kiszállási díj 3 000 forint FORRÁS: KASSZAORVOSI SZÖVETSÉG A legjobb árajánlatokat fogadták el Emelkedtek a gyermekélelmezés térítési díjai Martfűn. A képviselő-testület a nyersanyagköltségek növekedéséhez igazította a nevelési és oktatási intézmé- nyekbén alkalmazandó napi térítési díjakat. A legkedvezőbb árajánlatot tevő szállítókkal kötöttek szerződést, de még így is átlagosan hétszázalékos nyersanyagköltség-növekedéssel kellett kalkulálniuk. Jelentősebb emeléssel kell számolniuk a lisztérzékeny gyermekek szüleinek. Az önkormányzat által üzemeltetett konyhán jó minőségű nyersanyagokból, nagy odafigyeléssel, a gyermekek kedvére főznek a konyha munkatársai. ■ Rimóczi Á. Megkérdeztük olvasóinkat Rendelne pénzért orvosi szolgáltatásokat? TÓTH RITA, Szolnok: - Ha nagyon elhatárolódna az orvos a további vizsgálatoktól, de én úgy érezném, hogy igenis szükség van azokra, akkor fizetnék Hiszen lehet, hogy épp egy alaposabb kivizsgálás, EKG vagy labor deríthetne csak fényt egy lappangó betegségre, ami első ránézésre esetleg nem látszik Persze jobban örülnék, ha nem kellene fizetni. KUSNYÁR ATTILA, Szolnok — Megbíznék az orvosomban, és ha ő egyáltalán nem tartaná indokolmak a további vizsgálatokat, nem fizetnék azokért. Viszont, ha a doktor is úgy látná, hogy szükséges egy alaposabb kivizsgálás, de arra csak hónapokkal később kerülhetne sora várólista miatt, nem sajnálnám a pénzt, ha így elkerülhetném a hosszú várakozást. lovász János Karcag: - Ha úgy érzem, hogy a magam megnyugtatására, a jelen fizikai állapotom felmérésére szükséges a vizsgálat, vállalnám a költségét, ha az orvos nem írja fel, akkor is. Természetesen több százezres vizsgálatot nem tudnék kifizetni, de teljes laborvizsgálat vagy egy mellkasröntgen árára mindenképp áldoznék. szilágyi lászlónc Jászivány: — Egészségügyi problémákkal küzdők, úgyhogy érint a téma. Nagyon szívesen fizetnék a vizsgálatokért, amennyiben tudnék. Amíg dolgozni tudtam, rendszeresen fizettem a társadalombiztosítást. De úgy látszik, lassan már ez sem lesz elég. Lehet, hogy néhány vizsgálatot ennek a terhére nem lehet már elvégeztetni. Pápáról járt Szolnokra rabolni Lassan befejeződik a bizonyítási eljárás annak a pápai hajléktalannak a büntetőügyében, aki több alkalommal is vasúton érkezett Szolnokra kisboltokat rabolni. Kétrendbeli, fegyveresen elkövetett rablás bűntettével - melyből az egyik kísérleti szakaszban maradt — vádolja a megyei főügyészség H. Andor Andrást. A férfi — aki vallomásában Szolnokot, mint „menekülővárosát” jellemezte - 2010-ben két élelmiszerüzletet is ki akart rabolni. Tettét néhány nappal azután követte el, hogy a Veszprémi Városi Bíróság (3 év próbaidőre bocsátás mellett) 1 év szabadságvesztésre ítélte. Tárgyalása áprilisban folytatódik. ■ M. G. % 4 4