Új Néplap, 2012. január (23. évfolyam, 1-26. szám)

2012-01-07 / 6. szám

4 2012. JANUÁR 7., SZOMBAT SZOLNOK ÉS KÖRNYÉKE — HIRDETÉS Százötven lehet a gondozottak létszáma az újszászi képviselő-testület a Zagyvaparti Idősek Otthoná­nak gondozottí létszámát 150 főben határozta meg. Azért döntöttek így, mert megjelent egy pályázati kiírás, az azon való indulás alapvető feltétele pedig, hogy gondozottí lét­szám nem lehet több 150 fő­nél. A létszámot január végéig el kell érni, sőt a működési engedélyt is módosítani kell. Rákász Gergellyel köszöntötték az évet rákász Gergely orgonamű- vész adott felejthetetlen újévi koncertet a napokban Zagyva- rékason. A helyi önkormány­zat, a művelődési ház és az egyházközség által szervezett zenés áhítatra a katolikus templomban várták az érdek­lődőket. Rákász Gergely kon­certorgonista hangversenye már a második újévi koncert volt, a hagyományt szeretnék folytatni a településen. Közel ötszáz ebédet főznek naponta naponta 480 adag ebédet főz­nek a tószegi önkormányzat konyháján. Gonda Attila konyhavezető, egy szakács és három konyhai kisegítő látja el feladatát, a visszajelzések alapján nagyon jól. Kettőszáz- öt iskolás és 90 óvodáskorú gyermek, valamint 185 felnőtt részére készítenek melegételt. A legtöbbet az iskola énekkara szerepelt a szolnoki Varga Katalin Gimnázium tavaly év végén rendezte meg a hagyomá­nyosnak vargás karácsonyi hangversenyt A református templom megtelt a gimnázi­um diákjaival, tanáraival, ro­konokkal, barátokkal. A résztvevők színvonalas, sok­oldalú műsort láthattak, hall­hattak. A legtöbbet az iskola énekkara szerepelt, melynek az elmúlt időszakban több si­keres fellépése volt - nagy szerepe volt mindebben az is­kola énektanárának, Barnáné Bende Andrea tanárnőnek. SZ0U0N.hu További Szolnok és környéki híreket a SZOUON.h hírportálon olvashatnak. Veteránok közt a legszebb hobbi Mizere István mindegyik járgányára nagyon büszke A színi pályáról tartott előadást az ismert és kedvelt színésznő István elsősorban kiállításokra, veteránautó- és motoros találko­zókra indul el a Jawával, ami ér­vényes műszaki vizsgával ren­delkezik. Ahogyan a másik ket­tő kétkerekű is.- Bizony, ezzel is elindulhat- nánk-mutatjaaCzetka 150Ctí- pusú motort, melynek tulajdo­nosa egyébként István fia, ifj. Mizere István. - 1952-ben készült, éppen lel évszá­zados a járgány- mond­ja. Megöregedett, ahogy a motor elején lévő, ar­cokra mosolyt csaló fel­irat is igazolja mindezt. - Ennek ellenére hasz­nálható, menetre kész... Persze azért nem kelünk útra vele a mindennapok­ban, de gurul... Utóbbiakra, vagyis egy- egy közúti motorozáshoz, ki­ránduláshoz, túrá­szágban, amely teljesen eredeti ál­lapotú. Érthető hát a különleges­ség. Mizere István 2008-ban vásá­rolta meg a motort, akkor 1468 ki­lométer „volt benne”.- Egy újsághirdetésben láttam meg, másnap már mentünk érte, és egész úton azon aggódtam, remélem, nem viszik el előlem - em­lékszik vissza István. Nem vitték el, az övé lett. - Ké­sőbb egy utánfutót is vásá­roltam hozzá - amely igazi ritkaság-, így já- rok-kelek most a mo­hoz inkább a BMW a legalkal­masabb. Valóban, mi magunk is úgy érezzük, szívesen telpattan­nánk az 1977-es, mintegy 250 ki­logrammot nyomó komoly, szintén veterán rendszámmal rendelkező járgányra és kirándulnánk egy jót- Ezt Hollandiából hoztuk. És ezt is, ahogyan a többi motort, nagy részben mi magunk tettük rendbe, kivéve a motorikus javításokat, amit Széli Imre motorszerelő bará­tunk végzett - mondja István, aki hozzáteszi: fia és sógora segít neki a restaurálási munkálatokban. Fia természetesen a motorozásból is kiveszi a részét- Fiatal kora ellenére a veterán járművek is nagyon érdeklik - mondja. A kérdésre, miszerint családja hölgy tagjai is motoroznak-e, el­mondja lánya és felesége bizony csak „módjával közelednek a mo­torokhoz”.- Azért a feleségem időnként felül mögém, és teszünk egy-egy kirándulást..! A közelmúltban megren­dezett Oldtimer Show n Mizere István egyik mo­torja a nyerte el a „Kiállí­tás legszebb motorja” cí­met. A szolnoki férfinak nem véletlenül szíve csücske az 1973-as Jawa, persze a többi kétkerekű­jére is büszke. Rimóczi Ágnes Harminc-ötven évet repülünk vissza az időben, amikor Mizere Istvánhoz érke­zünk. Méghozzá moto­rokon, egészen ponto­san veterán motoro­kon... A járgányok korukat meg­hazudtolva csillognak-villognak a szandaszőlősi férfi garázsában. Nem véletlen, Mizere úr sokat fog­lalkozik a féltve őrzött motorjaival.- Jelenleg ez a büszkeségem - mutat a bordó Jawára. - Tavaly az ötödik alkalommal megrendezett budapesti Oldtimer Show-n ez kap­ta meg a kiállítás legszebb motor­ja különdíjaL Alig hittem, de ter­mészetesen nagyon örültem az elismerésnek, annak, hogy mintegy ötven motor közül az enyémet választották - mondja büszkén. Az 1973-as évjáratú Jawa 350/360 típusú motorkerékpár egyi­ke azon két-három darab hasonló jár­gánynak az or­Ez a Jawa valóban szemreva- ló... Mizere István büszke a motorjára és a kezében látha­tó serlegre, melyet a járgány­nak köszönhetően nyert. Fiatal korában eldőlt, élete főszereplői a motorok mizere István fiatal kora óta kedveli a motorokat. - Tizen­hét éves koromban már volt egy ugyanilyen Jawa motorom, nagyon szerettem - emlékszik vissza a hetvenes évekre. Az­tán a tanulás, családalapítás idején kicsit háttérbe szorult a szandaszőlősi férfi hobbija, úgy is mondhatjuk, szenvedé­lye. Mára azonban, ahogy el­mesélte, ismét főszerepet ját­szanak életében a kétkerekű­ek. István tagja a Jász-Nagy- kunSzolnok Megyei Veterán Autós és Motoros Klubnak, mellyel sok rendezvényen, ki­állításon vesz részt. Újabb jár­gányok beszerzésén nem gon­dolkodik, a három motoráról viszont lelkiismeretesen gon­doskodik. A Széchenyi István Gimnázium vendége volt Bánfalvy Ágnes szí­nésznő. A színpadról és a filmvá­szonról ismert művész az iskola dráma tagozatos tanulóinak tar­tott előadást a színi pályáról és bejelentette, hogy a Szabó Mag­da regényéből és az egykori tévé­sorozatból, az Abigélből mozi­film készül szeptembertől. A diákok érdeklődéssel figyel­ték a művésznőt, hisz életükben fontos szerepet játszik a színé­szet. Ahhoz, hogy valaki színész legyen, sokat kell tenni, mond­ta el Bánfalvy Ágnes. A Széche­nyiből kikerülve valakinek ez már sikerült. Ő Nádai Réka, aki az Álom.net című mozifilmben szerepelt. ■ Liszt-emlékművet avattak a szolnoki színházban 2011 volt a „Liszt-év”. A zeneszer­ző előtt tisztelgő nagyszabású programsorozat utolsó országos eseményének Szolnok adott ott­hont, a Szigligeti Színház előcsar­nokában nem sokkal az újévi gá­la előtt emlékművet avattak. ■ A domborművet Pogány Gábor Benő készítette. A Szolnokért Egyesület által „megálmodott” Liszt Ferenc-dom- borművet Szolnok elismert szob­rászművésze, Pogány Gábor Benő készítette. A Tisza-parti teátrum igazgatója, Balázs Péter kiemelte, nagy megtiszteltetés, hogy a zon­goraművész munkássága előtt tisztelgő emlékmű a színház elő­csarnokában kaphatott helyet, amivel Szolnokon is „nyomot ha­gyott” az emlékév. ■ R. Á. Az emlékművet szilveszter napján avatták fel a színházban A P R ÓjHlQBiDliiriÉ S E K A hirdetések szövegét minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, Illetve jogi felelősséget nem vállal INGATLAN GARÁZS SZOLNOK, Sajtó utcában újszerű, egyszobás I. em.-i lakás eladó. Érd.: 20/518-9238.-------------------------------------------------------------------—*432775* TISZAFÖLDVÁRON, Mártírok úton családi ház, kedvező áron eladó vagy szolnoki lakásra cse­rélném. Érdeklődni: 06-20/488-1469.-------------------------------------------------------------------------*432807* NAGYRÉVEN eladó 1,7855 ha területű 52,21 aranykorona külterületi termőföld. 06- 70/646-5136.-------------------------------------------------------------------------*432967* KÖZVETLEN Holt-TIsza-parti, minden igényt ki­elégítő családi ház, saját stéggel, áron alul el­adó. Érd.: 20/390-4825.-------------------------------------------------------------------------*433082* ELADOM vagy elcserélem - ráfizetéssel is - Szolnok belvárosközeli, frekventált főútvonal melletti, 1.600 m! területen lévő, üzletből, iro­dákból, műhelyből, raktárból, parkolókból álló ingatlanom (300 m2 épületrész, 200 m2 parko­ló), szintén szolnoki, ám nagyobb épületrész­szel, ill. parkolóval bíró, nem periférián lévő in­gatlanra. Válaszokat január 20-áig „Tiszta üz- let-433084" jeligére a kiadóba kérem.-------------------------------------------------------------------------*433084* VÁROSKÖZPONTI, utcára nyíló garázs eladó. Tel.: 70/455-5310.-------------------------------------------------------------------------*433095* ______ÁLLÁSTKÍNÁL______ NEMZETKÖZI fuvarozással foglalkozó martfűi cég, gyakorlattal rendelkező, lehetőleg kör­nyékbeli könyvelőt keres. Fényképes pályáza­tokat az oravecz@inker.hu címre kérjük.-------------------------------------------------------------------------*432722* /--------------------------------------K Az Aunde Kft. gyakorlattal rendelkező | kontírozó könyvelőt ? keres. Jelentkezni személyesen, 2012. január 9-én 8.30 órakor az Álmos út 2. szám alatt. V________________________________/ SZOLNOKI munkahelyre azonnali kezdéssel mérlegképes könyvelőt keresünk. Fényképes önéletrajzokat a zplandexpert@gmail.com e-mail címre várjuk.------------------------------------------------------------------------*433045* Munkatársat keresünk tószegi munkahelyre. Az alkalmazás feltétele: • középfokú közgazdasági szakirányú és mérlegképes könyvelői képesítés, • középfokú németnyelv-vizsga, • felhasználói szintű számítógépes ismeretek. Jelentkezni az 56/586-405 ~ telefonszámon lehet. p MARTFŰI telephelyű cég, legalább 3 éves nem­zetközi tapasztalattal rendelkező, gépjármű­vezetőket keres Magyarország és Európa kö­zötti fuvarozáshoz, 40 tonna össztömegü pó- tos járműszerelvényekre. Érdeklődni a 06- 20/937-2430-as telefonszámon lehet. —--------------------------------------------------------------------*432724* SEKRETÄRIN für landwirtschaftlichen Agrarbet­rieb bei Szolnok gesucht. 30/417-0788.-----------------------------------------------------------------------*432776* HOSSZÚ távra keresünk megbízható, munkájá­ra igényes lakatosokat, hegesztőket, fényezőt és villanyszerelőt soproni munkahelyre, szállás biztosítva! Jelentkezés: www.azg.hu------------------;-----------------------------------------------------*432802* A KASSAI Üti Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, költségvetési gyakorlattal ren­delkező, gazdasági főmunkatársat keres. Ér­deklődni: 06-56/515-073, 06-20/575-5461.-------------------------------------------------------------------------*432928* TÓSZEGEN működő vállalkozás, szorgalmas, ügyes kezű, legalább szakmunkás bizonyít­vánnyal rendelkező, munkavállalókat betaní­tott munkás munkakörök betöltésére. További információ: 30/4880-210.-------------------------------------------------------------------------*432937* TELJES Életért Nonprofit Közhasznú Kft. török­szentmiklósi üzemébe keres, gyakorlattal ren­delkező, elsősorban megváltozott munkaké­pességű munkavállalót, gépi varró munkakör­re, 30 km-es körzetből. Érdeklődni: személye­sen: Törökszentmiklós, Táncsics Mihály út 8. Telefonon: 30/912-5265. —----------------------------------------------------------------------*433035* CSŐSZERELŐT felveszek. Érd.: 30/958-3239. A Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság a 2012. évi Országos Közfoglalkoztatása Programhoz kapcsolódó foglalkozás­egészségügyi feladatok ellátására pályázatot hirdet. A pályázattal kapcsolatos részletes tájékoztatás a 30/435-5315 ^ telefonszámon kérhető. ^ CNC-F0RGÁCS0LÖGÉPEKEN önállóan dolgozni tudó, munkavállalót keresünk, szolnoki munka­helyre, egyműszakos munkarendbe. Jelentkez­ni: munkaidőben: 56/513-244 telefonszámon.-------------------------------------------------------------------------*432956* SZOLNOK, Várkonyi téri fodrászüzletembe fod­rászt felveszek. T.: 06-30/457*5077.-------------------------------------------------------------------------*433065* TÓSZEGEN működő vállalkozás, műszaki szak­területre legalább középfokú szakirányú vég­zettséggel és középfokú németnyelv-tudással rendelkező munkavállalókat keres felvételre. További információ: 30/4880-210.-------------------------------------------------------------------------*433003* NÖVÉNYVÉDŐ szer kis- és nagykereskedés, kertészmérnök-növényvédő mérnök végzett­séggel, dinamikus, barátságos fiatalembert keres, jó kommunikációs képességgel. Hosszú távú munkaviszonyt kínálunk. Válto­zatos és pontos munkát kedvelő személyek előnyben! Jelentkezés: Kézzel írott, fényké­pes önéletrajzzal, motivációs levéllel, Cím: Harkály Üzletház Bt, 6032 Nyárlőrinc, Állami Gazdaság u. 3. sz. *433062* LONDONI cég 1 éves munkára kőművest, szo­bafestőt, villanyszerelőt alkalmaz. CV- invest- project.media@gmail.com.-------------------------------------------------------------------------*433032* GYAKORLATTAL rendelkező szakácsokat, cukrá­szokat keresek. „Azonnali munkakezdéssel- 433042" jeligére a hirdetőbe. TÉGLAVÁGÓGÉPRE dolgozót felveszek. Tel.: 30/868-3574.-------------------------------------------------------------------------*433102* (Folytatás a 13. oldalon.) Jász-Nagykun- Szolnok megye autósiparának ffliVl több mint 15 éve meghatározó piaci szereplője, AUTÓHÁZ Új autó értékesítő pozícióba keres munkatársat. Elvárások: Érettségi Kiváló kommunikációs készség (szóban, írásban). Felhasználói szintű számítógépes ismeret. Ápolt megjelenés, jó szervezőkészség.. Előny.: kereskedelemben szerzett 3 éves tapasztalat. Amit nyúltunk: Versenyképes fizetés. Fiatalos, dinamikus csapat. Ingyenes szakmai' továbbképzések. Fényképes szakmai önéletrajzokat az info@ringautohaz.hu | e-mail címre várjuk 2012. január 20-ig 5 » i l 4 T I

Next

/
Thumbnails
Contents