Új Néplap, 2012. január (23. évfolyam, 1-26. szám)
2012-01-25 / 21. szám
2012. JANUÁR 25., SZERDA ALMA MATER 15 HAJNÓCZY JÓZSEF GIMNÁZIUM, HUMÁN SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM - TISZAFÖLDVÁR Idegen nyelvű filmekkel is elősegítik a nyelvtanulást Megszínesített diákélet elfoglaltságok A diákönkormányzat aktív, sok programot szervez Humán tagozat: ahol nem csak mondják, mutatják is Hajnóczy József Gimnázium, Humán Szakközépiskola és Kollégiumban induló emelt szintű idegen nyelvi gimnáziumi ősz- [ tályok diákjai az oktatás során angolból és németből is kvalifikációt szereznek. A diákok az ! általános iskolában már tanult idegen nyelvet haladó szinten, a másik idegen nyelvet kezdő szinten tanulják. A „kezdő” nyelvet a tanulók az alapoktól sajátítják el.- Szakképzett tanáraink elsődleges célja, hogy a diákok a nyelvvizsgával vihető maximális pontszám birtokában adják le jelentkezésüket a felsőoktatásba. A tanulók előtt kitűzött feladat így az, hogy mind a két nyelvből megszerezzék minimum a középfokú nyelvvizsgát. Az oktatás során a tanárok a | készségfejlesztésre nagy hangsúlyt fektetnek: a hallott és írott szövegértésre, a nyelvhelyességre és az íráskészségre egyaránt - mondta el Lévay Krisztina és Lipcsei Dalma, a 12. A osztály tanulói. ■ A minden évben megrendezett fordítóverseny is igen népszerű. A diákok a középfokú nyelvvizsgákon és a középszintű érettségin előforduló szóbeli témákról harmadik év végén teljes körű képet kapnak. A hallásértés j fejlődéséhez nagy mértékben hozzájárul, hogy á tanárok igyekeznek egy-egy idegen nyelvű filmet is beiktatni a tanmenetbe, másrészt az új interaktív táblák segítségével játékos nyelvi feladatokkal törik meg a tanulás monotonitását. A minden évben megrendezett fordítóverseny is igen népszerű. Az elsajátított tudásnak köszönhetően az emelt szinten érettségizők szinte biztosra vehetik, hogy nyelvvizsgához jutnak, azaz elérik a 60%-ot. A kiemelkedő tanulók megszerezhetik akár a felsőfokú nyelvvizsgát is, és nagy eséllyel indulhatnak a nyelvi OKTV-n. A nyelvi emelt szintű gimnáziumi osztályban tanulók többsége felsőoktatásban folytatja tanulmányait. ■ Az iskolában a tanulás mellett fontos, hogy a diákok jól érezzék magukat. Ehhez kitűnő alkalom a diáknap, melyen érdekes programok sorakoznak. A Hajnóczy József Gimnázium, Humán Szakközép- iskola és Kollégiumot 1947- ben alapították. Célja, hogy Tiszaföldvár és környéke gyermekeinek középiskolai beiskolázását segítse. Munkatársunktól Az iskola 1965 óta működik mostani épületében. Az elmúlt hat évtizedben az iskola igyekezett eleget tenni a település, valamint közvetlen környéke, sőt a megye oktatási igényeinek. Az itt tanító pedagógusok nagyon eredményesen készítették fel tanítványaikat mind a felsőfokú tanulmányokra, mind pedig a közvetlen munkába állásra. Ez tehát az iskola elsődleges feladata, de az intézményben természetesen nagy hangsúlyt helyeznek a kikapcsolódásra, valamint a szabadidő hasznos eltöltésére is. Ebben nagy szerepet játszi a diákönkormányzat (DÖK).- A diákok által szervezett programokat lehetőségeink szerint támogatjuk. Ilyen például a tavasszal tartott diáknap és az előtte megrendezett két napos osztálykampány. Igyekszünk saját programjainkkal is színesíteni a diákéletet. Az elmúlt évek során már szinte rendszeressé váltak az általunk szervezett éjszakai vetélkedők, melyek mindig nagy sikert aratnak - sorolja a programokat Szabó Tamara. A DÖK elnök hozzátette: a diákok megmozgatása érdekében tavaly ősszel sportdélutánt is rendeztek, amelyre vendégként meghívták a martfűi gimnázium focistáit.- Tavasszal részt vettünk az országos szemétszedésben is (Te szedd!) a DÖK szervezésében, s ami az egyik legfontosabb, hogy a diáknapon szervezett főzőversenyek mindig nagy népszerűségnek örvendenek. Bízom benne, hogy ezeket a programokat a jövőben is meg tudjuk valósítani - hangsúlyozta a 12. D-s Szabó Tamara. A lehetőségek nincsenek korlátozva számítástechnika Arról, hogy miért jó az informatikai osztályban tanulni A mai kor a gyors fejlődés kora. Mindennapjainkat könnyebbé teszik a technikai eszközök, amelyek életünk elengedhetetlen részévé váltak. Ahhoz, hogy tanulmányainkat, munkánkat vagy bármilyen más feladatunkat könnyen, gyorsan és egyszerűen végezhessük el, fontos a számítástechnika ismerete. Nos, ez elsajátítható a Hajnóczy informatikai osztályában. - Az elmúlt évek során megismerkedhettem a számítógéppel és az ahhoz tartozó technikai eszközök működésével, használatával. Számomra a számítástechnika hobbi és az életcélomban is fontos szerepe van. Úgy gondolom, hogy beilleszkedni, megfelelni manapság ezek nélkül az ismeretek nélkül nagyon nehéz lenne vagy szinte lehetetlen. Nem csak az informatikát tanuljuk nagy óraszámban. A magyar és idegen nyelvre, a matematikára és a természettudományi tantárgyakra is - a fizikára vagy biológiára - nagy hangsúlyt fektetnek pedagógusaink. Modern környezetben tanulok, segítőkész tanárokkal. Ez a négy év alapozza meg további tanulmányaimat. Az informatika szinte minden munkakörben elengedhetetlen, így a lehetőségeim a jövőmmel kapcsolatban nincsenek korlátozva - mesélt tapasztalatairól a 11. B osztály tanulója, Székács Hunor. ■ A humán szakközépiskolások 10. év végén szakirányt választhatnak : szociális szakmacsoportot vagy oktatási szakmacsoportot. A 11. évfolyamtól csoport- bontásban tanulják a szakmai alapismereti tárgyakat. A12. évben pedig országos szakmai versenyen (SZÉTV) vehetnek részt a tanulók. A 2011-es tanévben a 12. d osztályból öt tanuló vett részt és szép eredményeket ért el a SZÉTV országos döntőjében.- A négy év alatt számos szabadidős tevékenység áll a rendelkezésünkre. így külföldi utazási lehetőség, részt vehetünk ösztöndíjprogramban, délutáni sportfoglalkozásokon és egy speciális nyelvet is elsajátíthatunk, ami nem más, mint a jelnyelv. A jelnyelv ismerete előnyben részesíti a diákokat, főleg ha az érettségi után is a humán területeken szeretnék folytatni tanulmányaikat. Lehetőség nyílik az érettségi utáni, kétéves felsőfokú OKJ-s képzésen részt venni, aminek két típusa van: a szociális asszisztens és a gyógypedagógiai asszisztens képzés. A két év alatt már gyakorlati órák keretében lehet ismerkedni a választott szakiránnyal és a 2. év végén egy szakmai vizsgával zárul a képzés — mesélt a humán tagozatról Kovács Hajnalka (13. C). Előadást is tartanak A pedagógiai gyakorlatot kezdetben a tiszaföldvári bölcsődében, később óvodában, valamint a Tiszazugi Földrajzi Múzeumban töltik. Ezeken a gyakorlati órákon betekintést nyerhetnek az óvónők feladataiba, megfigyelik és elemzik a kisgyermekek viselkedését. Tizenkettedik osztályban két nap egyéni hospitálás után a diákok feladata, hogy mese-vers és vizuális foglalkozást tartsanak a gyerekeknek. Tavaly ősztől egy pályázat segítségével a diákoknak lehetőségük nyílt a Tiszazugi Földrajzi Múzeumban tartani néhány foglalkozást, ez folytatódik. ■ Az oldal a kiadó és az oktatási Intézmény együttműködésével jött létre. A költségeket a megrendelő fél viseli. Az iskola elérhetőségei Hajnóczy József Gimnázium, Humán Szakközépiskola és Kollégium AZ ISKOLA KÓDSZÁMA: 037923 cím: 5430 Tiszaföldvár, Kossuth út 122. TEL.: 56/470-088 TEL./FAX: 56/470-038 E-MAIL: titkarsag.hjg@enternet.hu WEB: www.hajnoczy.hu Milyen képzések indulnak a 2012/2013-as tanévben? GIMNÁZIUM ± Angol—német nyelvi emelt szintű gimnáziumi osztály (tagozatkód: 01) A tanulók az általános iskolában már tanult angol vagy német nyelvet magasabb óraszámban (heti 5) tanulják. A választható második idegen nyelv: angol, német. E képzési forma elsődleges célja az emelt szintű Idegen nyelvi érettségire (nyelvvizsgára) való felkészítés. A tanulók választása alapján szervezünk közép- és emelt szintű érettségire előkészítő csoportokat, mellyel elősegítjük az eredményes felsőfokú tanulmányokat. 2. Informatikai gimnáziumi osztály (tagozatkód: 02) A tanulók az informatika tantárgyat a 9., 10. évfolyamon heti 3 órában, a 11., 12. évfolyamon heti 2 órában csoportbontásban, az általános iskolában már tanult angol vagy német nyelvet heti 4 órában, a második idegen nyelvet heti 3 órában tanulják. A tanulók választása alapján szervezünk közép- és emelt szintű érettségire előkészítő csoportokat, mellyel elősegítjük az eredményes felsőfokú tanulmányokat. 3. Nyelvi előkészítő gimnáziumi osztály (tagozatkód: 05 — német, 06 — angol) A tanulók az általános iskolában már tanult angol vagy német nyelvet heti 8 órában, a választható második idegen nyelvet (angol vagy német) heti 4 órában tanulják. Magasabb óraszámban (heti 4 óra) folyik az informatika tantárgy oktatása is. A 0. évfolyamon tanulnak még szövegértés, szövegalkotás, matematikai gondolkodás, tanulásmódszertan, önismeret és testnevelés tantárgyakat. A 10. évfolyamtól a gimnáziumi képzésnek megfelelően folytatják tanulmányaikat. SZAKKÖZÉPISKOLA 4. Rendészeti pályára előkészítő szakközép-iskolai osztály (tagozatkód: 03) A képzés célja a tananyag magas szintű elsajátítása mellett — a rendészeti szakmák (rendőr, határőr, katasztrófavédelmi szakember) iránti érdeklődés felkeltése, — a fizikális állóképesség erősítése (heti 4 testnevelésórával) — a pályaismeret bővítése, erősítése — az ifjúságvédelem és a bűnmegelőzés feladatainak bemutatása — a szakirányú továbbtanulás elősegítése. 5. Humán szakközép-iskolai osztály (tagozatkód: 04) Humán szakközép-iskolai osztályainkban — egészségügyi, szociális szolgáltatások, oktatás szakmacsoport — elsősorban pedagógiai, szociális és egészségügyi felsőfokú tanulmányokra és ugyanilyen irányú érettségi utáni szakképzésre készítjük fel tanítványainkat. A felsőfokú tanulmányokra való felkészítés kitüntetett irányai, területei: óvodapedagógus, tanító, humán tanári szakok, pszichológia, szociológia, szociálpolitika, jog, közigazgatás, egészségügy. A jelentkezők lapjait 2012. február 17-éie várjuk. Felvételi vizsga egyik iskolatípusban sincs. ÉRETTSÉGI UTÁNI SZAKKÉPZÉS Emelt szintű szakképesítést biztosító gyógypedagógiai asszisztensi képzés Képzési idő: 2 év (OKJ: 54 140 01 0000) E szakképesítésekkel betölthető munkakörök: gyógypedagógiai asz- szisztens, pedagógiai asszisztens, gyermekfelügyelő. Elhelyezkedési lehetőség: alap- és középfokú iskolák, nevelőotthonok, gyógypedagógiai nevelési-oktatási intézmények. Emelt szintű szakmai képesítést adó szociális asszisztensi képzés Képzési idő: 2 év (OKJ: 54 762 01 0010 5402) E képesítéssel szociális intézményekben és a közigazgatásban lehet elhelyezkedni. Jelentkezési határidő: az érettségi vizsgákat követően 2012. június 30-ig, pótjelentkezés augusztus 21- 28.-ig. A jelentkezés feltétele a bármelyik középiskolában szerzett érettségi bizonyítvány megléte. Az érettségi utáni szakképzési formákra 22 éves korig lehet jelentkezni. KOLLÉGIUMI ELHELYEZÉST MINDEN ISKOLATÍPUSBAN LEÁNYOKNAK ÉS FIÚKNAK EGYARÁNT BIZTOSÍTUNK.