Új Néplap, 2012. január (23. évfolyam, 1-26. szám)

2012-01-11 / 9. szám

2012. JANUAR 11., SZERDA 13 TÜKÖR — SZOLGÁLTATÁS Egy orgonasípból készült perselyben gyűjtenek Kezdeményezte a szolnoki vár­templom orgonafelújítását a Szolnok Tisza Rötary Club. A helyszíni látogatás során a régi orgona sípjából ki­alakított perselyt helyeznek el a klub­tagok, melyben to­vábbi adományokat várnak, gyűjtenek a felújításhoz. A személyes látogatás során újabb részösszeget adnak át az or­gonaépítő cég képviselőjének ma este fél hétkor a vártemplomban. A szolnoki vártemplom orgo­náját a RIEGER orgonagyár épí­tette. A hangszer 7+2 regiszte­res, kúpládás, pneumatikus or­gona, egy manuállal és pedállal. A múlt század első felében építet­ték. Eredeti konstrukció, az az­óta eltelt idő alatt nem alakította át senki, csak egy villamos fúvó­val egészítették ki. Mára már el­használódott álla­potba került. A Szolnok Tisza Rotary Club által kezdeményezett fel­újítással az orgona ismét hasz­nálhatóvá válik, kiegyensúlyo­zott és szép hangzású lesz, meg­oldódik a karbantarthatósága. Alkalmassá válik - a liturgiái feladatok ellátása mellett - or­gona és orgona-zenekari művek megszólaltatására, énekkarok kísérésére. A felújítás költsége a jelenlegi számítások szerint bruttó 5-5,5 millió forint lesz.« ■ A múlt század első felében építették. Kevesebb varjút számoltak össze Abony határában Évről évre egyre kevesebb madár érkezik hazánkba a téli időszak­ban, az idei esztendőben ez foko­zottan így van - árulta el a szol­noki Urbán Sándor ornitológus.- Ez főleg a varjakra igaz, amelyek Ukrajnából indulnak hosszú útjukra, hogy a kelleme­sebb klíma reményében ha­zánkban vészeljék át a fagyos hónapokat. Míg pár évvel ezelőtt Abony határában akár 1200 pél­dányt is megszámolhattunk, ad­dig tavaly csak 700-800 egyedet találtunk. Mindennek oka a glo­bális felmelegedés, manapság ugyanis nem érdemes útra kel­niük a varjaknak, hiszen a köl­tési helyükön sincsen elvisel­hetetlen hideg. ■ 1. Zs. Családi műhely. A tiszafüredi Szűcs család a fazekasmunkáiról országszerte ismert. Ilyenkor a téli hónapokban már a közegó idegenforgalmi szezonra és a bemutatókra állítják elő a termékeiket Képünkön a miskakancsók készítése közben látható (balról jobbra) Szűcs Imre, egyik lányuk, Judit valamint a felesége, Erzsiké és másik lányuk, Andrea. HIRDETÉS SZÉCHENYI ISTVÁN GIMNÁZIUM 5000 Szolnok, Széchenyi István körút 16. Telefon: 56/340-555,522-167. Fax: 56/342-834 OM-azonosító: 035994 E-mail: szlg@szechenyl-szolnok.sullnet.hu http://www.szechenyi-szolnok.sullnet.hu Nem fizették a számlákat albérlők Még a tévét és az állványát is magukkal vitték KÉPZÉSI FORMÁK a 2012—2013-as tanévben 51 nyelvi előkészítő évfolyam (angol nyelv) 52 nyelvi előkészítő évfolyam (német nyelv) 11 irodalmi, drámai képzés 12 képzőművészeti (rajz) képzés 21 biológia idegen nyelv emelt szintű képzés 22 testnevelés emelt szintű képzés, közoktatási típusú sportiskolái képzés FELVÉTELI VIZSGÁK Központi írásbeli minden csoportba: Időpontja: 2012. január 21.10.00 óra Pótnap: január 26.14.00 óra Szóbeli idegen nyelvből nyelvi előkészítő évfolyamra Időpontja: 2012. február 29. Pótnap: március. 5. Alkalmassági vizsga ralz. dráma, testnevelés csoportba és sportiskolái képzésre: Időpontja: 2012. február 29. Pótnap: március 5. . »-4«' Felvételire előkészítő foglalkozások: 2012. január 13., 20.14.30 órától Jelentkezés az iskolába: 2012. február 17-ig Egyes megyebeli településeken nem téüenkedtek a bűnelköve­tők. A rendőröknek több város­ban, községben is akadt munká­juk az utóbbi napokban. Mint Szabó Zita őrnagy, a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvi­vője közölte, Szolnokon, a Balas­sa Bálint utcában törtek fel két egymás melletti garázst, me­lyekből vízmelegítőt, gázpalac­kot és elektromos láncfűrészt vitt el egy tolvaj hétfőre virradó­ra. A megyeszékhelyen történt egy másik eset is. Még december elején bérelt ki egy román férfi és társa egy szolnoki bútorozott lakást. Egy hónapos ott tartóz­kodásukat követően úgy távoz­tak onnét, hogy sem a bérleti dí­jat, sem a közüzemi számlákat nem fizették ki. Sőt, még egy té­vékészüléket és állványát is ma­gukkal vitték. Jászberényben rágalmazás és becsületsértés miatt tett feljelen­tést egy harminckét esztendős helybéli nő. A rendőrség tájékoz­tatása szerint ugyanis megelé­gelte, hogy két helybéli nő az el­múlt egy évben munkájával kap­csolatosan folyamatosan valót­lanságokat, rágalmakat állított. Szabó Zita a fentiek mellett be­számolt egy kunmadarasi ese­ményről is. A településen még hétfőre virradóra lopott el egy tolvaj egy 2 éves, bullterrier faj­tájú szuka kutyust egy ház udva­ráról, ahol lánccal volt megkötve. A kutyus értéke mintegy negy­venezer forint. Kunszentmártonban még de­cemberben jelentkezett az egyik kft. internetes hirdetésére egy férfi, amely otthon végezhető munkát kínált. Az ügyintézési díjat át is utal­ta a megadott számlaszámra, de az ígért szerződést azóta sem kapta meg, tájékoztatta lapun­kat Szabó Zita őrnagy, a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvi­vője. ■ Tanúk jelentkezését kéri a rendőrség MIT, HOL, MIKOR? — PROGRAMAJÁNLÓ Traffipax A rendőrség sebességmérő autói ma is a megye több pontján vé­geznek ellenőrzést. A megyei rendőr-főkapitányság közleke­désrendészeti osztály munkatár­sainak tájékoztatása szerint így a 4-es, a 45-ös, a 442-es, a 4202- es, 33-as és a 34-es főút egyes szakaszain, Jászberény, Tiszafü­red, Kisújszállás, Kenderes bel­területén, Mezőtúr külterületén, valamint Szolnok bel- és külterü­letén kell ellenőrzésre számíta­niuk az utakon közlekedőknek. A traffipaxos ellenőrző autók el­helyezkedésének megváltoztatá­si jogát a rendőrség fenntartja. Részletes megyei traffipax a SZ0U0N.hu hírportálon. Vízállás A Kötíkövízíg jelentése szerint a Tisza vízállása Tiszafürednél 452 centiméter, duzzasztott, Kisköre-felsőnél 616 centiméter, duzzasztott, a vízhőfok 3 Celsi- us-fok. Kisköre-alsónál 33 cen­timéter, áradó, Szolnoknál 46 centiméter, áradó, a víz 3 Celsi- us-fokos volt A Zagyva Jászte­leknél 140 centiméter, apadó, a Hármas-Körös Kunszentmár- tonnál 20 centiméter, áradó. Ügyeletes patika Szolnok. Az Országos Tisztifő­orvosi Hivatal megyei főgyógy­szerésze tájékoztatása szerint ma a Levendula gyógyszertár (Széchenyi kit ó/A.) az ügyeletes. A rendőrség nyomozást folytat segítségnyújtás elmulasztásá­nak vétsége megalapozott gya­núja miatt ismeretlen tettes el­len. December 1-jén 9 óra körül Kunszentmárton lakott terüle­tén kívül, a 44-es főközlekedési út 51-52 km szelvénye között közúti közlekedési baleset tör­tént, melynek okozója a hely­színről segítségnyújtás nélkül elhajtott. A balesetet egy sötét színű, fel­tehetően Volkswagen (Golf, vagy Passat) személygépkocsi vezető­je okozhatta, aki egy Öcsöd felé haladó Suzuki Ignis személygép­Egy szolnoki fiatal lány eltűnése miatt nyomoz a Szolnoki Rend­őrkapitányság. A szolnoki Szil­vás úti gyermekotthon tett beje­lentést arról, hogy neveltjük, a ti­zenöt éves Radics Amanda el­tűnt. A lány október 4-én kora este szökött meg a budapesti, Al­föld úti befogadó otthonból, az­óta nem tudni róla. Radics Amanda: körülbelül 150 cm ma­gas, kreol bőrű, vékony testalka­tú, barna szemű, hosszú fekete hajú, melyet általában copfba kötve hord; eltűnésekor viselt ruházata ismeretlen. Az eljárást kocsit előzött meg úgy, hogy az autó már egy tehergépkocsi elő­zését megkezdte. A veszélyhely­zetben a Suzuki vezetője elvesz­tette uralmát a gépkocsi irányítá­sa fölött és a bal oldali árokba sodródott. A benne ülőknek és a vezetőnek is nyolc napon belül gyógyuló sérülései keletkeztek. A rendőrség kéri, hogy aki a balesetről, a Volkswagen sze­mélyautóról és annak vezetőjé­ről információval rendelkezik, je­lentkezzen a Kunszentmártoni Rendőrkapitányságon, vagy hív­ja telefonon az 56/560-610-es szám 43-48-as mellékét. ■ É folytató Szolno­kén. Aki bármi- Radics Amanda lyen információ­val rendelkezik Amanda jelenlegi hollétéről, ké­rik, értesítse a Szolnoki Rendőrka­pitányságot munkaidőben telefo­non az 56/501-600-as központi szám 18-94-es mellékállomásán, vagy jelezze a 107-es, 112-es se­gélyhívó számok bármelyikén. ■ MOZI Mai műsor: Szolnok. Cinema City: Sherlock Holmes 2. Árnyjáték 15.00. 17.30, 20.00. Jack és Jill 14.00. 16.00.18.30, 20.30. Tánco­ló talpak 2. 3D 14.30,16.30. S. 0. S. Love 3D — Az egymillió dolláros megbízás 18.00. Mission Impossib­le — Fantom protokoll 17.15,19.45. Szilveszter éjjel 20.15. Csizmás, a kandúr 3D 15.30, Csizmás, a kan­dúr 13.30. TISZApART mozi: A te­rem: Anyák 18.00, Álmok otthona 20.00, B terem: Minden, mit szeret­tem 18.15, Férfit látok álmaidban 20.15. E terem: Kopaszkutya Kettő 18.00, Halál sugárút 20.00. SZÍNHÁZ Szolnok. A Szigligeti Színház nagy­színpadán ma este hét órától a Ka­land című (Madách-bérlet) előadást mutatják be a nézőknek. BEMUTATÓ Szolnok Az Eső című irodalmi lap leg­újabb számának bemutatója január 11-én 16 órakor kezdődik a Verseghy Könyvtárban. A lapot Rékasy Ildikó, Jenei Gyula és P. Nagy István mutatja be az érdeklődőknek. A Szolnokon élő Rékasy Ildikó költő legutóbbi köte­tének címe: Egy foltnyi ég (2011). Je­nei Gyula költő, az Eső főszerkesztő­jének könyvhétre megjelent kötetei­nek címe: Az időben rend van (ver­sek), ívek és törések (íróinterjú). MEGEMLÉKEZÉSEK Rákóczifalva. A magyar történelem legnagyobb emberáldozatokat köve­telő eseményéről, a doni áttörésről emlékeznek meg a településen ja­nuár 12-én. Az este hat órakor kez­dődő rendezvényen felidézik a 69 évvel ezelőtt történteket, amelyek során több mint 140 ezer magyar katona lelte halálát. Közreműködik Nagy Gusztávné (ének), Csehné Csépai Györgyi (vers) és Kómár Ist­ván lelkész. A doni hősök emlékeze­tére január 15-én 11 órakor tarta­nak misét a katolikus templomban. Szolnok Csütörtökön 10 órakor kezdődik a doni hősökre történő megemlékezés a Tiszai Hajósok te­rén, az ünnepséget Szolnok Helyőr­ség szervezi a Szent László Hadosz­tály Honvéd Hagyományőrző Egye­sület közreműködésével. Abony. 1943. január 12-én indult meg a doni áttörés, a magyarok szá­mára egyik legtöbb áldozatot követe­lő csatája. Január 12-én 17 órakor emléktüzet gyújtanak a római katoli­kus templom előtt, és Abonyi kato­nák a Donnál címmel Markó Ferenc gyűjteményéből kiállítás nyílik 16 órakor a Városi Könyvtárban. RINGATÓ Szolnok Szerda délelőttönként kis­gyerekeseknek tartanak foglalkozást a megyei Verseghy Ferenc könyvtár és művelődési intézet gyermek- könyvtárában. A Ringató egy ének­óra, ahol a résztvevők szőnyegen ül­nek, ahová felnőttek érkeznek kis­gyerekekkel, akár néhány hónapos babákkal is. A Ringató mozgalom egy országos zenei nevelési prog­ram, melynek célja, hogy minden al­kalommal megszülessen a közös éneklés és játék élménye. A foglak kozást Hodos Szilvia népzenetanár vezeti. Időpontok: január 11. (szer­da) 10 óra, január 12. (csütörtök) 16 óra 30 perc. ★ ★■Ár Az Új Néplapban szereplő progra­mok, műsorok, ügyeletek adatai­ban időközben történt esetleges változásokért sem anyagi, sem jogi felelősséget nem vállalunk. SZ0U0N.hu További programok olvashatók a S20U0N.hu hírportálon. SZOLNOK TV 6.00 Aktuális; 6.20 Téma volt; 6.30 Sajtó­asztal; 7.00 Aktuális; 7.20 Téma volt; 7.30 Olaj TV; 8.00 Aktuális; 8.20 Téma volt; 8.30 Merre tovább; 9.00 Kék mezőben fehér ró­zsa; 9.30 Babanapló; 10.00 Aktuális; 10.20 Téma volt; 10.30 Fórum; 11.00 Aktuális; 11.20Témavolt; 11.30 Különóra; 12.00 Ak­tuális; 12.20Témavolt; 12.30 Örökségünk; 13.00 Kultúrkorzó; 13.30 Testőr; 14.00 Ak­tuális; 14.20 Téma volt; 14.30 Liturgia; 15.00 Képújság; 16.00 Zenés áhítat - Rá­kász Gergely orgonakoncertje; 17.00 HTV - Euróra 1. rész; 17.30 Merre tovább?; 18.00 Kultúrkorzó; 18.30 Aranyidő; 19.00 Aktuális; 19.20 Téma volt...; 19.30 Örökségünk; 20.00 Aktuális; 20.20 Téma volt...; 20.35 HTV - Hírháló; 21.00 HTV - Quo vadis? - olasz-francia-spanyol tévéfilmsorozat; 23.00 Képújság, szolnoktv8szolnoktv.hu 90.4 RÁDIÓI 0.00-6.00 Csak igazi mai sláger; 06.00- 10.00 Kukon - Harsányi Leventével, Hudák Anitával és Hepi Endrével; 10.00-11.00 Rá­dió 1 TOP 10; 11.00-12.00 Csak igazi mai sláger; 12.00-14.00 Déli élő kívánságmű­sor; 14,00-16.00 Csak igazi mai sláger; 16.00-17.00 Cooky üve Mix; 17.00-20.00 Cooky-show; 20.00-21.00 Disco’s Hit TOP 40 Bárány Attilával 21.00-24.00 Disco’s Hit — Bárány Attila és LauAir. www.radiol.hu AKTÍV RÁDIÓ 00.00 Kedvencek úgy, ahogy csak mi tudjuk; 5.30 Vekker- Napindító információk, közle­kedés, időjárás, sport és zene; 9.00 Koktél: női fortély, praktikák, programok és az Ön kedvencei; 14.00 Délutáni csúcs - Pikáns témák, hazai sztárok, ütős dalok; 17.00 Kí­vánságműsor; 19.00 Aktív Chartshow-An- gol, francia, német, amerikai listák kedven­cei; 20.00-24.00 Party cafe - Klubked­vencek és a legjobb dance-dalok. aktiv@aktiviadio.hu AMADEUS RÁDIÓ 1024 0.00-tól 24 óráig non stop zenés műsor. Ben­ne 6.00 Reggeli Juice: benne zene, szórako­zás, hírek, programajánló, időjárás-jelentés, gazdasági hírek, lapszemle, beszélgetés, mű­sorajánló, magazinműsor, zene, és 16.00 egészségügyi magazin, 20.00 dzsessz zene; 21.00 autós magazin, majd non-stop zene reggel 6-ig. amadeusradio@amadeusiadio.hu Aműsorváltozásjogátminden adó fenntartja! Ha látta az eltűnt fiatal lányt, jelezze!

Next

/
Thumbnails
Contents